„Ahol az emberek elhagyták a Taot,
ott emlegetik mindig az emberszeretetet és az igazságot.
A sok okoskodás és világi ismeret
teremtette a nagy hazugságokat.
Ahol a rokonok közt nincs egyetértés,
ott prédikálnak mindig családi érzésről és szeretetről.
Mikor az országban zavaros viszonyok vannak,
akkor magasztalják a hűséget és engedelmességet.”
Bejegyzések
Nem tudom ismeri-e Rémi Brague-t. Gondoltam már, érdemes lenne ide írni róla. Kortárs, de sajna franszia :(
VálaszTörlésEddig egy könyve jelent meg magyarul, "Európa", egy viszonylag hosszabb esszé.
Van egy fontos szempontja a hagyomány és az auctorok mellett: a nyomtatás feltalálásáig a könyveket le kellett másolni, különben elpusztultak, a papír, papírusz tönkrement. Gyakran le is vakarták a szöveget az értékes papír kinyerése céljából.
Na most, a hagyomány, a klasszikus könyveink, mint a Tao te king és Platón, azért maradtak fenn, mert sok-sok ember úgy döntöttek újra és újra, hogy érdemes hónapokon át másolni őket.
Mit lépnek erre a modernek?
Tőkei Ferenc prózafordításában így ír ugyanerről:
VálaszTörlésMikor a nagy Tao-t pusztulni hagyták, megjelent az emberség (zsen) és az igazságosság (ji). Mikor pedig elkezdődött a bölcselkedés, megjelent a nagy képmutatás. Mikor a hat rokon nem tudott többé békében megférni egymással, megjelent a gyermeki kegyelet (hsziao) és a szülői szeretet (ce).
Mióta a fejedelemséget és családjait (kuo-csia) felfordulás borítja homályba, azóta megjelentek a "hűséges alattvalók".
Srí, köszönöm. Itt megtalálható több magyar fordítás szövege is.
VálaszTörlésTölgy, meséljen hát Brague-ról nekünk. Felvettem tőle két címet a könyvtárba is.
Nagyon jó, amit [Tölgy] ír, és inkább egy inverz „fejlődésre”, valamint egy élő eredetre mutat: míg a múlt felől a ma felé haladva egyre érdektelenebb dolgok is megmaradnak, időben visszafelé haladva viszont a kép tisztul és emelkedik, ahelyett, hogy – mint evolucionisták és progresszionisták várnák – primitívebbé válna.
A modernisták azonban vakok az ilyesmire, nekik a hagyományos szentiratok és inspirált szerzők csak „korabeli tudósok”, akik „koruk ismereteivel dolgoztak, és ezért babonás elképzelések vegyültek szofizmáikba”, vagy „megelőzték korukat” és még számtalan hasonló variáció.
Ha szabad megjegyeznem, semmit sem várhatunk egy korlátolt modernistától, csak e blőd és érzéketlen sztereotípiák ismételgetését. És mivel elméjük fantáziátlan, megkövült, leragadt a hamar megunható és kiismerhető modern „csodák” bűvöletében, ezért semmilyen váratlan lépést nem tesznek, amely visszatérést jelentene a normalitáshoz. E mentalitás ellen csak harcolni és cselezni lehet.
Ha viszont valamit igazán megéri lelepleznünk és lefegyvereznünk, az a saját magunkban élő modernizmus.