Tölgyünk Reakció blogon is vendégeskedő írása alatt [elsőként Körünkben] kibontakozott vitában Machiavelli-t dicsérő sorok jelentek meg „Turbulencia” jóvoltából. Ezekre való válaszkommentáromat — kis átalakításokkal — a Tea-Kör olvasói számára is közzéteszem:
Machiavelli A fejedelem c. műve teljes mértékben gyakorlati, az egyeduralom teoretikus lényegét nem érinti (szemben Dante De Monarchia c. művével, amelynek sajnálatos módon nem találom interneten elérhető magyar fordítását, vagy szemben Campanella Napváros-ának nagy részével — szintén nem található magyar nyelvű internetes verzió.)
Machiavelli — aki e tekintetben semmi más, mint korának „felvilágosodni” kezdő szellemét tükröző írócska — a fejedelemhez szólva annak a puszta egyéni opportunizmust ajánlja, fényt vetve arra, amilyen saját természete is. Idealista értelemben — amennyiben e szónak nem az „alacsonyrendű érzelmektől csöpögő és alacsonyrendű indulatoktól fűtött” jelentést tulajdonítunk — egy ilyen útmutatásnak az értéke egyedül arra korlátozódik, hogy az uralkodót meggyőzze az erő és a határozottság gyakorlati értékéről, amelyek azonban a klasszikus politikai gondolkodásnak csak egyik elemét (erély, fortitudo) képezik, és amely gondolkodásban e virtus célja is más, nem az egyéni hírnév nevetségességet súroló fenntartása.
Vö.:
Illusztráció a jó királyról [Mr Pharmacist]
A jó királyról [Tölgy]
vagy
A négy kardinális erény Pietro Perugino freskóin [olasz nyelvű, figyelemmel az illusztrációkon szereplő alakokra]
A Machiavellinél nemesebb szellemű Janus Pannonius élete végén legalább elismerte:
Machiavelli — aki e tekintetben semmi más, mint korának „felvilágosodni” kezdő szellemét tükröző írócska — a fejedelemhez szólva annak a puszta egyéni opportunizmust ajánlja, fényt vetve arra, amilyen saját természete is. Idealista értelemben — amennyiben e szónak nem az „alacsonyrendű érzelmektől csöpögő és alacsonyrendű indulatoktól fűtött” jelentést tulajdonítunk — egy ilyen útmutatásnak az értéke egyedül arra korlátozódik, hogy az uralkodót meggyőzze az erő és a határozottság gyakorlati értékéről, amelyek azonban a klasszikus politikai gondolkodásnak csak egyik elemét (erély, fortitudo) képezik, és amely gondolkodásban e virtus célja is más, nem az egyéni hírnév nevetségességet súroló fenntartása.
Vö.:
Illusztráció a jó királyról [Mr Pharmacist]
A jó királyról [Tölgy]
vagy
A négy kardinális erény Pietro Perugino freskóin [olasz nyelvű, figyelemmel az illusztrációkon szereplő alakokra]
A Machiavellinél nemesebb szellemű Janus Pannonius élete végén legalább elismerte:
Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap.
Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?*
Machiavelli realizmusa szegényes és földies, idealizmusa ennek megfelelően pedig szellemi inspiráció nélküli, szimpla érzelmi-indulati töltet, ha épp nem az opportunizmusnak megfelelő hízelgés és krokodilkönnyek szivárognak soraiból.Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?*
Pietro Vantucci detto Perugino: Mercurius
I Pianeti nella Sala dell'Udienza del Collegio del Cambio, Perugia 1499-1500
Bejegyzések
twtn to l
VálaszTörlésDante De monarchia van magyarul: a Dante összesben, és a Kossuth zsebkönyveiben (a 90-es években). Engem annakidején nem rázott meg eredetiségével (bár elég felszínesen olvastam), és untam is.
Machiavelli itt túl summásan van elintézve. Azért nem csak a Fejedelmet írta, hanem Liviust is kommentálta.
Tevvton, mint látja, internetes verziót hiányoltam, nem a nyomtatottat. Hogy mennyire „eredeti”, más kérdés. Teoretikus gyökerekkel mindenesetre többel rendelkezik, mint Machiavelli. Akkor nyomtatott forrásként említhetném még: Molnár Péter – A monarchia melletti érvelés kezdetei a középkori politikai filozófiában (Grosseteste, Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás). In: Passim filozófiai folyóirat, Pécs, 2000. II. évf. 1. szám [Intellectus Quaerens címmel]
VálaszTörlés:>
Machiavelliről meg írjon nem-sommásan, ha van kedve. De nehogy Thomas Bernhard-féléktől idézzen Dante kapcsán, mert kivezetteten a Szalonból!
Nini, meg is nézem a Passimot (az pont egy jó kis konferencia volt).
VálaszTörlésMachiavelliről ... remélem, fogok még. Teoretikus gyökerek vs empíria ... azért Dte és M. 2 egészen más kultúrális és politikai közeg, egészen más lehetőségekkel. Termékenyebbnek gondolom, ha M-t Lipsiussal vetjük össze, mintha D-val.
"a kommunizmus egyik előfutára"
VálaszTörlésJujj, ultima ratio Loxonis?
Miért kell egy jónak induló gondolatsort így elrontani? Nagyon nem elegáns ez a folytonos dehonesztálás.
Czelder Orbán
Puff neki, Loxon, megkapta.
VálaszTörlésÉs azért Monsieur Czelder egy jogosan támadható pontra mutatott rá ezzel az ultima ratio-val.
M bizonyos minden immanentista politikai gondolkodás ősatyja. Az egész életműve a transzcendencia elutasítása, ami azét is nagyon pikáns mert A fejedelem megírása után - amivel állásra pályázott és azt sohasem kapta meg :( - 4 évvel jött Luther a ponytjaival, és 200 évig Euópa történelme a vallásról és a transzcendenciához fűződő viszony értelmezéséről szólt. Szóval M nagyon beletrafált. :)
VálaszTörlésDe a több ezer címet tartalmazó mai M kommentárok két nagy csoportra oszlanak, ami má szerzőknél nem jellemző: az "M a nacerű", és az "M a szemétláda" kommentárokra. Itt mi nem tudjuk, nem is kell eldöntenünk ezt, de azért felhívnám a figyelmet, hogy a Titus lIviushoz írt kommentárában még keményebb megjegyzések vannak, mint A fejedelemben, és a rövidke, de fontos írását Orsini heceg haláláról elolvassák, akkor nehéz védeni.
Ami az érdeme a mai kommentárok szerint, hogy a politikát (politikust) meszabadítja a honestas terhétől, és csak az utilitast tatja figyelemveendő szempontnak (a mrál/vallás ha előkerül nála, akkor teljesen instrumentalizálva, és semmiképpen sem cselekvési korlát/mérce gyanánt). Így a poltikusokat felszabadítja nemcsak a papok, teolgusok, moralisták, de mindenféle morális dilemma alól.
A mai leadership irodalom erősen ráépül, márpedig Ferkőékat ezen az irodalmon képezték át 1990 után gyorstalpalóilag.
Tisztelt Czelder úr & mon Tevvton!
VálaszTörlésCélom nem dehonesztálás volt — ha volt Machiavellinek egyáltalán kellő mértékű honestas a tarsolyában. (S mint Tölgy találóan írja, éppen M. volt az, aki dehonesztált?)
Érdekes és jellemző, ahogyan a kommunizmus jelentéssel bíró szóból szitokszóvá vált. Én előbbire próbáltam utalni; hasonlóképpen, mint a fasizmusról szóló posztom esetében, ahol is a szó valóságos jelentésére, nem pedig valami „esztétikai” tartalomra utalok.
Persze ez számomra értékítélet is egyben, ahogyan az volt Engels számára is, aki Machiavellit (számára nem is létező) egekig magasztalta.
Öhmmm, Tölgy,
VálaszTörlésmost tanultam meg Turbulenciától, hogy M. semmit nem írt LiviusHOZ, merthogy ez a Livius addigra már meghalt. Korrigálja.
És képzelje, mi haverek vagyunk. Ön is béka, én is béka, illetve "a béka haverja".
Hogy mik vannak!
Loxony,
na látja, Maga a honestast kéri számon Machiavellin, mint én Heideggeren. De megyek, és tovább is képzem magam H-ből, elővéve a kék és a zöld könyvét megint.
Micsodaaaa?????
VálaszTörlésLivius nem volt M kortársa?
Egészen más megvilágításba tesz mindent e furcsa hí,
CNN breaking news-ban közölte a hírt?
Czelder úr kedvéért kivettem azt a részt, mely szerint Machiavelli preilyenolyanista.
VálaszTörlésMindent a teázókért! ;—>
Most jó?
Amióta csak Voegelint olvastam (próbáltam olvasni), motoszkál bennem, hogy valahogy a valóban működőképes realizmusnak (nem Machiavelliének, hanem mondjuk Reaganének) valahogy össze kell függenie az idealizmussal? De még nem értem pontosan, hogy hogyan.
VálaszTörlésValami olyasmi lehet, hogy a valódi realizmus alapja a phronesis, common sense, gyakorlati bölcsesség, amikor az ember félreteszi az elképzeléseit és megnézi, hogy mi van valójában ott.
A phronesis forrása viszont a gőg hiánya. Máshogy nem megy, csak az intellektuális gőg félretevésével.
Az viszont többnyire idealista forrásból származik, hogy miért is ne legyünk gőgösek...
Ilyesmire gondolt, Loxon úr?
Hogy Arisztotelésznél maradjunk, személy szerint alapvetően sophia és eudaimonia uralkodását hiányolom Machiavellinél és a magukat tőle származtatóknál / tőle származóknál. Ennek hiánya esetén nem beszélhetünk phronesis-ről, hiszen ez olyan, mintha az embernek egy vagy inkább több alapvető érzéke vagy képessége hiányozna.
VálaszTörlésA puszta opportunizmus — akár eréllyel párosítva, akár erélytelenül — etikailag „több”, mint kevés. Természetesen, ha sophia és eudaimonia hiányzik, akkor megjelenik az intellektuális gőg is, de ha megvan, akkor az intellektus nem szenved csorbát.
Intellektusnak lennie kell, gőgnek nem. Tulajdonképpen ez nem is etikai, hanem intellektuális kérdés: ha az ember elég bölcs, akkor természetesen nem gőgös.
Idealizmus nélkül nem létezik, nem létezhet intellektus, mert az intellektus az, amely összeköti a (Inter-ligo)gyakorlati cselekvést az ideákkal, ezért a phronesis már eleve feltételezi az ideák iránti mély érdeklődést. Ezekből pedig egyéb erények is következnek.
Az alkalom önmagában csak egy adottság, az erő is adottság (bár nem lényegtelen, hanem a gyakorlati cselekvéshez szükséges adottság). A jó „érdek” meghatározása (eudaimonia) azonban jóval többet követel, mint a hírnév és a földi értelemben vett „csúcsonmaradás” egoizmusa, amely nem nézi az árat, vagy ha nézi, csak úgy, mint egy kereskedő.
Voegelin-nel az a problémám, hogy ő mindenféle gnózist elvet, így gyakorlatilag hajlamosít arra, hogy elvessük a megismerést, és az idealitást sophia feleségülvétele nélkül óhajtsuk a gyakorlat szolgálatába állítani.