Házas gyökerek — könnyű bevezető

„— És sajnálattal közlöm veled, isteni lény — mondta Ankaiosz —, hogy uraink, a görögök, az atyaistent imádják legfőbb istenségként, s titokban megvetik a Hármas Istennőt.
A nimfa elámult, s azt hitte, rosszul hallotta szavait. Megkérdezte:
— Ugyan ki az az atyaisten? Hogy tisztelhet valaki egy atyát? Hiszen az apa alkalmi eszköze csupán az asszony gyönyörűségének, anyává válásának! — Megvetően nevetni kezdett, majd felkiáltott: — A Jótevőre esküszöm, ilyen képtelen történetet nem hallottam még életemben. Még hogy apa! Ezeknél a görögöknél talán az apa szoptatja a gyereket, ülteti az árpát, termeszti a fügét, hozza a törvényeket, egyszóval az apa végzi az asszonynak fenntartott felelős teendőket? — Indulatosan dobbantott egyet a kövön, és sötét vérhullám öntötte el az arcát. (…)
—Szívesen megmutatnám neked, isteni lény, a Fekete-tenger partján élő moszünoikiaiakat — mondta Ankaiosz —, akik fából épült várkastélyaikban gesztenyés süteménnyel elképesztően felhizlalják tetovált fiaikat. Az amazonok szomszédságában élnek, akik legalább olyan különös szerzetek. A görögök pedig a következőképpen érvelnek: minthogy az asszonyok anyasága a férfiaktól függ — mert az ő méhüket nem termékenyíti meg a szél, amiként az ibériai kancákét —, következésképpen a férfiak fontosabb lények.
— Micsoda ostoba érvelés! — kiáltott a nimfa. — Ezzel az erővel azt is állíthatnád, hogy ez a fenyőfaszilánk fontosabb nálam, mivel a fogam piszkálására használom. Mindig a nő az első, nem a férfi: ő a cselekvő, a másik mindig eszköz. A nő parancsol, a férfi engedelmeskedik. Hiszen a nő választ férfit magának, elárasztja illatos lényének bájával, majd ráparancsol, hogy feküdjön hanyatt a barázdában, s meglovagolja, mint a kedvére betört vadlovat, aztán ha gyönyörűségét lelte benne, ott hagyja heverni, akár egy hullát! Talán nem az asszony parancsol a barlangban, s ha valamelyik szeretője kedvét szegi konok vagy lusta viselkedésével, nem szegezheti-e neki a háromszor megismételt felszólítást, hogy szedje össze a holmiját s térjen vissza testvérisége szállására?
—A görögöknél, isteni lény — felelt halk hangon Ankaiosz —, éppen a fordítottja van szokásban. A férfi választ magának asszonyt, hogy gyermeke anyjává tegye (így mondják arrafelé), vágyának erejével lebírja, amikor kedve tartja, ráparancsol, hogy feküdjön hanyatt, s aztán fölébe kerülvén kitölti vágyát vele. A házban a férfi az úr, s ha az asszony zsémbes vagy léha viselkedésével felbosszantja, jól megveri, ha pedig nem változtat magatartásán, visszaküldi apja házához minden cókmókjával, és gyermekeit egy rabszolganőre bízza, hogy nevelje fel őket. De az istennő nevére kérlek, isteni lény, ne haragudj meg reám ezért! Én pelaszg vagyok, gyűlölöm a görögöket meg a szokásaikat, s csupán felszólításodnak engedelmeskedve válaszoltam kérdéseidre.
A nimfa beérte annyival, hogy megjegyezte, bizonyára nincs a görögnél istentelenebb, undorítóbb népe a világnak, rosszabbak az afrikai majmoknál is — ha ugyan Ankaiosz nem űz csúfot belőle a meséjével.”

„— Biztosra veszem, (— mondta Arété Médeiának —) boldog leszel majd mellette, bár Iaszón bizonyára nem olyan alkalmazkodó és megbízható, mint az én Alkinooszom, te viszont sokkal okosabb asszony vagy nálam, és méltó házastársa leszel. Meg aztán Iaszón még nagyon fiatal, és bizonyára lehiggad majd, s igazságos uralkodó, előzékeny férj lesz belőle. Megvallom, véleményem szerint csodálatos intézmény a házasság — el sem tudom képzelni, hogy boldogultak nagyanyáink az efféle dolgokban, mielőtt bevezették, mert a férfi csak alkalmilag volt társuk a szerelemben, s nem támaszkodhattak senkire, csak önmagukra. Ma tulajdonképpen minden hatalom az asszony kezében van, de felelősség alig terheli, és sok szórakozásban van része. Titokban persze a Hármas Istennőt tisztelem, mégsem állíthatnám, hogy nem vagyok hálás Zeusznak, amiért hitvesévé tett.”

Robert Graves: Az aranygyapjú (részletek)