2009. július 23., csütörtök

Kortünetek

A jelenlegi korszakban nincsenek olyan államok, amelyek természetük következtében az igazi, elidegeníthetetlen tekintély bármiféle princípiumát igényelhetnék. De nemcsak erről van szó: a sajátos, tradicionális értelemben vett államról ma már nem beszélhetünk. Ma egyedül a „képviseleti” és „közigazgatási” rendszerek léteznek, amelyekben az elsőleges elem immár nem egy önmagában vett létezőként, magasabb ideaként és hatalomként értelmezett állam, hanem a többé-kevésbé „demokráciaként” felfogott „társadalom”: ez a háttér még a totalitárius kommunista rendszerben is megmarad, amennyiben a „népi demokrácia” minőségét igényli. Ezért már egy ideje nem léteznek szuverének, isteni jogú monarchák, akik képesek uralni a kardot és a jogart és egy magasabb emberi eszmény szimbólumait is.

Több mint egy évszázaddal ezelőtt Donoso Cortés megállapította, hogy nincsenek olyan királyok, akik magukat ne a „nemzet akaratából” nyilvánítanák királynak, és hozzáfűzte, hogy még ha léteznének is, nem ismernék el őket. A még létező kevés monarchia köztudomásúan hiábavaló és kiüresedett csökevény, miközben a hagyományos nemesség elvesztette lényegi jellegét, miszerint politikai osztály, és ezzel együtt minden presztízsét és egzisztenciális rangját: kortársaink részéről csak akkor lehet még bizonyos érdeklődés tárgya, amikor utolsó képviselői valamilyen érzelmi vagy botrányos magánéleti esemény révén a sztárok és színészek, a sportbajnokok és az operettfejedelmek szintjén jelennek meg, hogy újságcikkek szereplői legyenek.


De manapság a hagyományos kereteken kívül sem léteznek igazi vezetők. „Hátat fordítottál a kormányzóknak, amikor láttad, hogy mit neveztek kormányzásnak: a köznéppel való üzletelést és lepaktálást... Minden képmutatás közül számomra ez tűnt a legrosszabbnak: hogy azok is, akik parancsoltak, a szolgák erényét utánozták” — ezek a nietzschei szavak napjaink egész úgynevezett „uralkodó osztályára” kivétel nélkül érvényesek.

Ahogyan az igazi állam: a hierarchikus és organikus állam megszűnt létezni, úgy ma nem létezik olyan párt vagy mozgalom sem, amelyhez feltétel nélkül csatlakozhatnánk, és amelyért abszolút elkötelezettséggel harcolhatnánk, mert valamilyen magasabb eszme hirdetőjeként jelenik meg. A pártok jelenlegi világa, a címkék változatosságán túl, a politikusok — gyakran a pénzügyi, ipari vagy szakszervezeti érdekeket szolgáló strómanok — uralma. Egyébként is az általános helyzet immár olyan, hogy még ha léteznének is más típusú pártok vagy mozgalmak, a gyökerét vesztett tömegben ezeknek nem lennének követői, mivel ez a tömeg csak arra reagál pozitívan, aki anyagi előnyöket és „szociális vívmányokat” ígér. Amikor nem ez az egyetlen húr, amely megrezdül, ma is — sőt, ma inkább, mint valaha — az egyetlen pont, ahol a tömeg megragadható, a szenvedélyes és szubintellektuális erők pontja: a stabilitást természetük szerint nélkülöző erőké. Ezek azok az erők, amelyekre a demagógok, a népvezérek, a mítoszfaragók, a „közvélemény” manipulálói számítanak. E tekintetben elég tanulságos az, ami nemrégiben a Németországban és Olaszországban a demokráciával és a marxizmussal szembehelyezkedésre törekvő rendszerekkel történt: a lelkesedésnek és a hitnek az a feszültsége, amely akkor nagy tömegeket olykor fanatikus formákig sodort, a válság pillanatában maradéktalanul eltűnt — hacsak nem csatlakoztak új, ellentétes mítoszokhoz, amelyek csak a dolgok ereje folytán léptek az előzők helyébe. Általánosságban ezt várhatjuk minden olyan kollektív áramlattól, amelynek hiányzik a mélységi dimenziója, és az említett erőkön alapulnak, amelyek a puszta demosnak és annak szuverenitásának felelnek meg: a „demokrácia” szó szerint ezt jelenti.


Ez az irracionális és szubintellektuális sík, vagy pedig a pusztán anyagi és „társadalmi” hasznosság által meghatározott másik sík az egyetlen, amely a régi rendszerek eltűnése után bármiféle hatékony politikai akció számára megmaradt. Ezért még ha ma megjelennének is erre a névre méltó vezetők — tehát olyan emberek, akik más típusú erőkre és érdekekre hivatkoznának; akik nem ígérnének anyagi előnyöket, hanem mindenkitől szigorú fegyelmet követelnének, és ezt mindenkire rá is kényszerítenék; akik nem egyeznének bele abba, hogy prostituálódjanak és lefokozzák magukat csak azért, hogy maguknak egy múlékony, visszavonható és alaktalan személyes hatalmat biztosítsanak —, ezeknek a vezetőknek nem lenne semmi befolyásuk a jelenlegi társadalomra. 1789 „halhatatlan princípiumai” és a nivelláló jogok, amelyeket az abszolút demokrácia az atomi individuumnak, tehát minőségétől és rangjától függetlenül mindenkinek megad, a tömegnek a politikai szövedékbe való betörése, ami a „barbárok alulról történő vertikális beözönlését” (W. Rathenau) jelenti, vezettek ide. És következményként igaz marad az, amit egy esszéista, Ortega y Gasset mondott: „A pillanat jellegzetes ténye, hogy a vulgáris lélek, miután felismerte közönségességét, veszi magának a bátorságot, hogy hirdesse a vulgaritás jogát, és azt mindenütt ki is kényszerítse.”


12 megjegyzés:

  1. >Ma egyedül a „képviseleti” és „közigazgatási” rendszerek léteznek, amelyekben az elsőleges elem immár nem egy önmagában vett létezőként, magasabb ideaként és hatalomként értelmezett állam, hanem a többé-kevésbé „demokráciaként” felfogott „társadalom”<

    Egyetértünk.

    Nietzsche bírálata a tömegtársadalomra találó volt, miképpen Ortegáé is. Azonban Nietzschéből nem következik semmi _politikai_ megoldás, Gitler Adolfék a politika felszámolását vonták le belőle.
    A tőlem sem idegen kultúrpesszimizmusban élvezkedünk, vagy keresünk valamilyen politikai megoldást? A sokak által soxor lefikázott anglomániám magyarázata az, hogy az angolszászok még mindig viszonylag sikeresen kezelik a problémát politikailag.

    VálaszTörlés
  2. Cortésé minden tiszteletem, de hadd mondjak ehhez egy kis kiegészítést, ha már maggyar vagyok. IV. Boldog Károly Isten kegyelméből uralkodott, ami a kritikus pillanatokban látszott, hogy nem csupán tetszetős kitétel; nem mondott le, mert nem tudott lemondani. E mellett ugye a magyar Szentkorona-tan-ban, ami törvényekkel megerősítve is 1944-ig ugye államszervező erő és elv volt ebben az országban, a királynak, mint a Szent Korona feje (caput) ugyanannyi része volt a nemzeti egységben, mint az egyéb részeknek, azaz az állampolgároknak. A történeti alkotmányban, még 1848-ban is, vannak olyan passzusok, amelyeknek nincsen retorziója, csak annyi, hogy a király akarja, a király mondja. Ez a közjogi állapot - ha nem is teljesen épen - de 1946-ig érvényben volt, így nemcsak a "képviselet" és a "közigazgatás" tudott érvényesülni gyakorlatilag a népszuverenitás szép vívmányaiként,hanem az istenkegyelmiség elve is, ami nemcsak egy kitétel volt, hanem gyakorlat is. Néhány évtizeddel tovább tartott, nem sokkal, de tovább.

    UPisti,

    örülök, hogy a baráti sörök és borok mellett, mégis volt ideje benézni. ;)

    VálaszTörlés
  3. Tölgy: én csak élvezkedni járok ide, hathatós megoldást nem látok. Meséljen azért ezekről az ángliusokról, hátha felcsillan bennem is a remény sugára.

    PHJ: ez az írás 1961-ben született, na abból az időszakból már Maga sem tud felhozni pozitív példát. IV. Károly érdemeit nem kívánta vitatni senki, a helyzethez képest méltó uralkodónk volt, még ha a lejtőn való gurulást nem is tudta megfékezni. Szerintem nem is lehet, egyetértek Evolával: ha lenne is erre alkalmas személy, tehetetlen lenne ilyen körülmények között.

    (Mindjárt indulok egy barátomhoz, íjfeszítés és felvidéki borok mustrája lesz a két fő napirendi pont, természetesen beszélgetéssel fűszerezve. De azért még benézek, ha hazakeveredtem.)

    VálaszTörlés
  4. UPisti,

    szomorú, de igaz. Így van.

    (Én sem IV. Károly személyére gondoltam annyira, hanem egy közjogi elvre.)

    Ha Felvidéken jár, akkor kostolja meg a legrégebbi magyar sert is; http://monarchista.blogspot.com/2008/12/jogosan-srbart-magyar-monarchista.html

    VálaszTörlés
  5. Dear PHJ,

    hogy Tölgynek egy másik poszt alatti hozzászólását parafrazáljam:

    "az autoritás (tekintély) sosem : _tudatos_ megállapodás [avagy közjogi elv] eredménye. Kialakul." (Sőt: van és megnyilvánul. Ebben az értelemben már az 1848 utáni alkotmányos királyságok többnyire joggal kritizálhatóak, hm?)

    Most látom, az elébb lemaradt a Balaton szó a felvidéki elől. Tehát balatonfelvidéki borok lesznek az asztalon. De tervezek egy felvidéki körutat, ha időm és anyagi helyzetem engedi (alighanem jövő nyáron lesz belőle valami) és akkor mindenképpen letesztelem az ottan söröket, az ajánlottat is, ha belefutok.

    VálaszTörlés
  6. Ha a Somlót kihagyja, bár nem B-Felvidék, akkor Loxonnal kitiltatom innejt!

    :)

    VálaszTörlés
  7. Ha kialakul, akkor kialakul...;) Az alkotmányos monarchiát lehetne kritizálni, de minek? Mindennél van jobb és van rosszabb. A jelenlegi respublikánál jobb az alkotmányos monarchia, sztem. Az alkotmányos monarchia kapcsán pedig nem sérül a "poszt-tölgyi" tétel, hiszen a magyar alkotmányozás organikus államban, organikus módon zajlott, hovatovább ez még 1848 (de nem 1849-ben!) is megvolt, biztosan nem annyira, mint korábban, de 1949-hez képest, a kartális alkotmány megjelenéséhez viszonyítva minőségi különbség van. A magyar királlyal kapcsolatosan egy korábban kialakult autoritást hagyományozódik, már ha érthetően tudok fogalmazni még 40 melegben.

    Balatonfelvidékre a jövő héten megyek. Én Badacsonyt ejtem útba, meg Tapolca környékét sztem, bor lészen, meglehet tavaly nagy csalódás volt. ;(

    VálaszTörlés
  8. PHJ,

    Tapolcán beugorhatna Tewtonyhoz, mi van vele és a csocsójával?

    VálaszTörlés
  9. T.,

    nagyon szívesen. 3 km-re leszek onnan bázisszinten. Btw, ön is ígérte, hogy itt találkozzunk még tavaly, de aztán semmise belőle...:(

    VálaszTörlés
  10. én tényleg ezer éve jártam Tapolcán :(

    VálaszTörlés
  11. Tölgy, Umnapistim nem szokta kihagyni a Somlót, idén sem fogja, erről biztosíthatom.

    De ha csocsót visz, akkor tényleg kitiltom.

    VálaszTörlés
  12. Loxon tud valamit... Való igaz, az elmúlt években legalább egyszer minden nyáron ellátogattam a Somlóra, és ez idén sem lesz másként; ebben természetesen nagy szerepet játszik a Györgykovács pince nedűi és gazdája iránti maximális tiszteletem. A csocsót (és a labdával kapcsolatos ún. sportokat általában) ki nem állhatom, kölyökkorom óta inkább a könyveket bújom, ha "játszani" témad kedvem.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)