Az ignorancia vírusa

Az ignorancia vírusa az, amit Dawkins-kórnak lehetne nevezni. Ám Dawkins maga, aki a vírust terjeszti, csak egy fokkal kevésbé beteg — ha nem betegebb — az általa megfertőzötteknél. A fertőzésből ki lehet gyógyulni, de akinek annyira gyenge az immunrendszere, hogy megkapta, annak nehéz lesz. (Aki most arroganciával vádolna minket, vegye figyelembe, hogy Dawkins saját szavait adjuk vissza, egészen a vírus szó használatáig menően, amellyel ő az ábrahámi vallásokat, az ún. hitet illeti.* Természetesen ő ezt szeretettel teszi, és fel akarja szabadítani szegény, megkínzott embereket a vallások járma alól. Nem vonom kétségbe a becsületességét, akkor sem, ha ezek az emberek vallások nélkül is épp eleget szenvednének, mígnem eljutnának ahhoz — ha képesek volnának —, hogy felismerjék az elszenvedés nem vallási, hanem ontológiai erejét és evidenciáját az emberi létezésben, hiszen az ember minden tekintetben határlény. Csakhogy ehhez a felismeréshez már eljutottak többen a múltban is, sőt, elég régen — például Buddha, Mahavira, Jézus Krisztus és mások —, so it would not be a great matter, eh.)

Richard Dawkins könyve, A vak órásmester előszavának kezdő szavai:

„This book is written in the conviction that our own existence once presented the greatest of all mysteries, but that it is a mystery no longer because it is solved. Darwin and Wallace solved it [...]”

Amikor elolvastam ezeket a szavakat, alig hittem volna a szememnek, ha nem olvastam volna már hasonló sületlenségeket milliószám, igaz, kevésbé komolynak kikiáltott szerzőktől. Úgy gondolom, hogy kevés gondolatról lehet elmondani, hogy ennyire bornírt, bigott és szánalomraméltóan ignoráns volna.

Talán még Marx nevezetes maximájánál is gyengébb lábakon áll, mely így szól: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”. Martin Heidegger türelmesen elmagyarázza (angol fordítás oldalt), hogy Marx ezen maximája miért is mélyen gondolkodás-alatti. Dawkins vaksi órásmesterének fenti mondata megüti ezt a marxi mércét, de talán még alul is haladja azt. Megérdemli, hogy aki elolvassa ezt a félmondatot, azonnal becsukja a könyvet és visszategye a polcra, ha már volt olyan kaján, hogy levette. (Természetesen, ha biológiai érdeklődésű olvasóról van szó, tovább fogja olvasni, de ez a mondat semmi jót nem ígér.)

Ki oldotta meg az emberi egzisztencia misztériumait és kérdéseit? Darwin és Wallace? Vagy a szomszéd zöldségárus? Ezt még egyes tudományos részkérdések esetében kijelenteni is enyhén szólva nevetséges volna. Whitehead azt mondta, az egész nyugati filozófia lábjegyzet Platónhoz és Arisztotelészhez. Kis túlzással így is fogalmazhatunk. Na de az egész tudomány (pláne filozófia) lábjegyzet volna Darwin-hoz és Wallace-hoz? Ugyan, kedves Hölgyek, tisztelt Urak. Darwin-nál és Wallace-nál Harry Potter is többet mond az emberi egzisztencia titkairól, méghozzá a legcsekélyebb túlzás nélkül.

Dawkins egy (bizonyára jól belénevelt) előítéletekkel telt, az elfogulatlanság hűvös arroganciájával rendelkező tudós-politikus. Azon nem egészen naív emberek egyike, akik annak torzított képénél, amit kritizálnak, egy hiányos világnézetet propagálnak. Ez az agresszíven babonás szcientista világnézet (“centuries of human progress”) nem old meg semmit, de igazán semmit az emberi létezés és a kozmosz misztiériumai közül. Hasonló illúziókról már beszéltünk Stephen Hawking kapcsán is, aki pedig sokkal színvonalasabb gondolkodó, mint Dawkins. Ezek a tudósok, akik közül néhányan figyelemreméltók a saját területükön (nyilván Dawkins sem annyira csapnivaló genetikus), igyekeznek hatáskörüket átlépve lerombolni azt, ami nem fér bele a saját ignoráns, nem egyszer egyenesen autista látókörükbe.

Ignoránst és nem szkeptikust írtam. A szkepticizmus olyasvalami, amihez Dawkins nem igazán ért. A szkepticizmus lényege szerint ugyanis nem más, mint saját egyéni nézőpontunk megkérdőjelezése és megfelelő kritériumok szerinti újraalkotása, nem pedig csupán bizonyos területek kétségbevonása, sem pedig úgynevezett tolerancia. Aki ignoráns, az nem akar tudomást venni olyan világátélések lehetőségeiről, amelyek mellőzik saját babonáit, csak arról a korlátoltról, amelyben ő leledzik — függetlenül attól, hogy (burkoltan vagy nyíltan) mennyire tolerál vagy intolerál másokat.

Dawkins világnézete lefejezett. A „tényeket” összekeveri az interpretációkkal. Sejtelme sincs azokról az erőkről, amelyek a világot — vele együtt — mozgatják. Ha sejtelme volna, akkor szatanikus lenne, mint Marx, mert Marxnak voltak sejtelmei arról, aminek félig az irányítója, félig az eszköze volt. Csak találgathatjuk, Dawkins-nak vannak-e efféle sejtelmei és kétségei. Abszurd kijelentésnek tetszik, de Marx érdekesebb gondolkodó volt, mint a lapos Dawkins: legalább sejtelme, ha nem egyenesen tudomása volt arról, milyen erőkkel játszik.

Dawkins ugyanúgy, mint bármely prozelita vagy tévéevangelizátor, prédikál. A „társadalmat”, annak még „minden Gonosz gyökere” (oh, how rhetoric) alatt élő tagjait kritizálja, azt a tömeget, amelyet mindig könnyű kritizálni, akkor is, ha vallásos, akkor is, ha nem. Azt a tömeget, amelyben voltak bolondok, vannak bolondok, és lesznek bolondok; amely tele van különféle képességű és moralitású emberekkel, amelyben, ha úgy vesszük, Richard is csak egy közepes futóbolond a sok közül a halál társadalmilag megoldhatatlan misztériumának mezején, velünk együtt.

Állítom-e, hogy mindaz, amit Dawkins kritizál, szép és jó? Nem. Azt állítom, hogy az alap, amelyen állva kritizálja, éppen olyan hamis lehet. Aki materialisztikusan hisz a pokolban, csak egy árnyalattal képvisel mást, mint aki materialisztikusan és szociális alapokon nem hisz benne, és ezen az alapon okít másokat. (Hovatovább azokat az elmérgedt keresztény tébolyodottságokat, amelyeket Dawkins kritizál, Tölgy is kritizálja, példának okáért.) A racionalizmus nem minden.

Nos, nem lehet mindenkinek eleget tenni, és ezt Richard-unk nem igazán átja be. Egy nézet vagy egy nézet kritikája is relatív keretek és az egyéni fantáziák korlátai között mozoghat, amelyek nem racionális területek. A létezés iránti ősszomj, amelyről— a maga beteges módján — még Freud is tudott, minden emberben munkál, még a tudósokban is. Ez olyan „tudományos” hybrid-eket hoz létre, mint a raëlizmus, amiben nem kevés hollywood-i sztár hisz és hitt. (Nekik ajánlanám Fritz Künkel karakterológiáját, amely jó érzékkel tapint rá a sztár-létmód lényegére). Dawkins The Virus of Faith c. horrorfilmecskéje végén ugyanerről az ősszomjról és azon „csodálatos véletlen”-hitről tesz groteszk konfesszióként ható tanúbizonyságot, amelyet már korábban említettünk az asztrológiával kapcsolatos fejtegetéseink tudománykritikai részében.

A kakas, a kígyó és a sertés egymásba kapaszkodó figurája a Tibetben gyakran ábrázolt „létesülés kereke” centrumában. A legkülönbözőbb világokban (így az emberiben) való létesülés törekvésének ősokait ábrázolják.

* Dawkins szemmel láthatólag az ábrahámi vallások közül a zsidóságot, valamint a kereszténység és az iszlám több lábon álló fundamentumai közül az Ószövetséget támadja leginkább. Megjegyezzük, hogy — bár az ószövetségi hagyomány korántsem homogén és korántsem csak morálisan értelmezhető — a kereszténység szempontjából éppen úgy, mint az iszlám szempontjából nézve nem abszolút érvényű, olykor pedig kifejezetten ellentétes e hagyományokkal.

Dawkins szcientista filmje ignorálja a glasenapp-i osztályozás szerinti „örök világtörvény” vallásait (természetesen Glasenapp ötössége többé-kevésbé önkényes, viszont tipológiája helyes).