2009. július 24., péntek

A közvéleményről

A társadalomban semmi sem történhetik a közvélemény beleegyezése nélkül. A hatalom gyökere is a közvéleményben van, mondja Hume. De nemcsak a hatalomé. Minden kiemelkedésé. Siker, elismerés, hír, eredmény, művészetben, politikában, gazdaságban, tőle függ. A közvélemény a Virágvasárnap és a Nagycsütörtök; leteríteni a palástot a bevonuló király előtt, virágot szórni eléje és hozsannát énekelni, — négy nap múlva pedig, amikor felteszik a kérdést, hogy kinek kegyelmezzenek meg, a királynak vagy a rablógyilkosnak, egyhangúan azt mondja, hogy a rablógyilkosnak. Nem mintha ez túl sokat jelentene. Ha egy hét múlva kérdezték volna meg, ismét más véleményen lenne és esetleg széttépné azt, aki beszédet tartana és azt mondaná: ti voltatok azok, akik halálát követeltétek.


A közvéleménynek ez a természete minden továbbira vonatkozóan elhatározó. És ha az ember megvizsgálja, nem a hatalom alakjait, hanem a jellegzetesebb közvélemény-kreatúrákat, például a sztárt, tanulságos tapasztalatot tehet.

Általában mindenki hajlandó azt hinni, hogy a sztár magasan van, „ragyog”, a közvélemény fölött áll. Legyőzte azt, — a tömeget hatalmába kerítette. Játéka szabad. A valóság nem ez. A sztár nem uralkodik, de mégcsak nem is szolgál, hanem a tömeg martaléka lesz abban a pillanatban, amikor a közvélemény egyetlen pontját is elfogadja és magára nézve érvényesnek ismeri el.


Ki a sztár? — aki ma török bugyogóban jár, kezében pálmaággal, holnap rövid szoknyát vesz és selypít, holnapután bemázolja magát barnára, kukoricakórót köt a derekára, haját felborzolja és a Húsvétszigetek szépét utánozza. A közönség mindig más és új szerepben kívánja látni és hallani őt, úgy tűnik, mindig más és új alkalmat ad kedvencének a diadalra. Mintha itt korlátlan tér nyílott volna meg a sztár számára: tehet, amit akar, személye oly elragadó, hogy bármiképpen jelenik meg, ez csak újabb győzelem lehet. Így játszik ruhákkal, népekkel, tájakkal, sorsokkal: ha nő, hol érzelmes bécsi trafikoskisasszony, hol raffinált kokott, hol császárnő, hol apáca, hol trikószerepes álkirályfi; ha férfi, talán medvevadász, parkettáncos, angol lord, cowboy, detektív, tengerésztiszt és arab törzsfőnök. És nem veszi észre, hogy a közönség tulajdonképpen beugratja szerepeibe. Így forgatja ki és leplezi le, hogy végül is megvethesse. A közönség és a sztár viszonyában mindig a közönség a győztes, mert a sztár nem tud ellenállni nem a játéknak, hanem a tapsnak és nem veszi észre a taps mögött rejlő iróniát, amivel végtére is léprecsalják. A sztár beugrik, a közönség tapsol, csodál, el van ragadtatva, újabb feladatokat ad, hagyja, hogy a sztár ragyogjon, újabb kívánságokkal áll elő. Így csinál az emberből szerepet, kosztümöt, pojácát és így őrli fel azt, aki a tömegből ki akar emelkedni. A sztárizmus tulajdonképpen a közönség védekezése a kiemelkedés ellen.

* * *

Kierkegaard korkritikai művében a közvéleményről részletekbe menően beszélt. „Kierkegaard — írja Haecker a könyv bevezetésében — látta, hogy Hegel semmi eredményt nem ért el, az idő ellaposodásával szemben csak a nagyszabású tudományosságot tudta helyezni. Kierkegaard észrevette, hogy ez a tudományosság csak rendkívüli mennyiségű tárgyi tudást szór szét és ezzel még csak táplálja az egyre növekvő tisztességtelenséget”. Ebből a szempontból kell megítélni mindazt, amit Kierkegaard Az idő bírálatában mond: „Csak ebben az ellaposodott jellem- és jellegtelen, mindent egyenlősítő korban válik és válhatik a tömeg nagyhatalommá. Az alapvető bűn, ami ennek következtében feltűnik, hogy: senki sem kormányoz, senki sem viseli a felelősséget, senki sem akar biztosat s a bizonytalanságból, felelőtlenségből nő a közvélemény, amelynek tulajdonképpen felső fórumnak kellene lenni, ahelyett azonban csak nagyvárosi fecsegés... a közösség a jellegzettelen egyesek gyülevésze, ahol senkinek sincs saját véleménye. Mindenki a másik véleményét hangoztatja... műveltség, képzettség, tudás, ismeret nélkül beszél mindenről, — mialatt nem mond semmit, mert a fecsegés nem egyéb, mint a kifelé fordult hallgatás. [...] A közönség olyasvalami, ami az ókorban nem is keletkezhetett volna, mert ha a nép maga en massa, in corpora lépett fel és cselekedett, ezért a felelősséget vállania kellett. Csak amikor az életszerű és egészséges együttélés megszűnt, támadhatott a közönség, amely valótlan egyénekből áll, olyanokból, akik nem találkoznak egymással és nem is tudnak találkozni... Ha valaki ma felveszi a közönség véleményét és holnap kifütyülik, ki az, aki kifütyüli? A közönség. Generáció, nép, gyülekezet, község mind viseli a felelősséget, mert ténylegesen van és mert van és él, érez szégyent, ha állhatatlan és hűtelen. De a közönség közönség marad. A nép megváltozhat úgy, hogy azt kell mondani: ez már nem ugyanaz. A publikum mindig publikum. Végeredményben a publikum nem egyéb, mint a jellegét vesztett egyének tömegének szemfényvesztése és: — nincs.”


(A fenti részletek Hamvasnak A közvélemény anatómiája című 1936-os írásából valók, amely a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1988-ban, Hamvas Béla halálának 20. évfordulójára megjelentetett Közös életrend című kiadványában jelent meg.)


9 megjegyzés:

  1. A sztárok szerepe, vagy a sztárolt híres "művészek" szerepe mindig csak egy: a közvélemény szórakoztatása. Mindegyikük cirkuszi bohóc, vagy leginkább: idomított majom.

    VálaszTörlés
  2. Hamvas a válságirodalom tanulmányozásával lett megbízva könyvtárosként. Aztán megtért :)

    A népszerűség és tekintély fogalmait a mai gondolkodás módszeresen összezavarja. A politikusok népszerűségét mérik, miként a sztárokét. És a népszerű politikus mindig az, aki 1, nem okoz konfliktust, 2, és hízeleg a népnek.
    A tekintély meg egészen más, de az meg úgyis oda. Így a népszerűségben feloldódó legitimáció teljesen megszűnt, és maradt a manipuláció - természetesen a manipuláltak tudta és beleegyezése nélkül.

    VálaszTörlés
  3. Buda Bélának vannak érdekes meglátásai a közvélemény - társadalmi kommunikáció - demokrácia örök és nagy szimbiózisáról. Azzal a teóriával kiegészítve ezt egészen érdekes perspektíva nyílik.

    VálaszTörlés
  4. És akkor kit is tekintsünk sztárnak?

    Lady Diana-t, vagy Győzikét?

    VálaszTörlés
  5. Sir Umna,

    sikerült az egyik kedvenc írásomból idéznie Hamvastól. A Közös életrend nagyon jó kötet. Első és talán legjobbb olvasmányélményem tőle.

    VálaszTörlés
  6. tölgy,
    megtért ... eh eh eh. Ahhoz képest, hogy ez is protestánsnak indult, azért volt neki egy népidemokratikus művészetelmélete, kevéssel a felszab. után. annyira balos volt és rendszerhű, hogy ciki lett a hivatalos balosoknak.

    mindenesetre engem zavarnak az ilyen idegen műveltségszavak:

    "mert ha a nép maga en massa, in corpora lépett fel és cselekedett, ezért a felelősséget vállania kellett."

    helyesen inkább en masse lenne, nem? de az in corpora konkrétan rossz alak. A kívánatos forma az singularis ablativus lenne. Ezt az ember álmából felverve is tudja. És ez itt NEM ablativus, inkabb pluralis accusativus (ha udvarias akarok lenni).
    BÉLA BÁCSI, EZ GAGYI!!!

    VálaszTörlés
  7. tewton,

    a "megtért" alatt arra utaltam, hogy maga is a válságeszme híve lett a tanulmányozójából. Nem ritka fordulat.

    A balos métely... hát sok nagyunknál befigyelt hosszabb-rövidebb ideig.

    VálaszTörlés
  8. Tevvton, ne bosszantson már, honnan tudja, hogy nem a másod- vagy sokadközlő hibája?

    Emlékszik...

    VálaszTörlés
  9. emlékszem? :)
    keresem Magának azt a pdf-et továbbra is. De meglesz.

    nem tudhatom, mert nincs itt a kézirat :) de gyanús. a könyvtárosok jó eséllyel tudtak latinul (töri-kvtár szak), és talán javították volna. Persze az is lehet, hogy akkora Tekintély, hogy nem mertek egy iótát se javítani a szövegben. De az is lehet, hogy elgépelték a 80-as években. Rejtély. De a gyanakvás egészséges. Béla bácsit rajt lehet kapni.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)