Martyrium, anyone? (megmondás)

A mai magyar köznyelv mártíroknak azokat az embereket nevezi, akiket igazságtalanul / jogtalanul gyilkolnak meg, általában állami segédlettel. Például így hívják azt a kommunista miniszterelnököt, akit saját elvtársai végeztek ki 1956 után. A fasizmus és a munkásmozgalom mártírjairól is sokat hallhatunk (ehhez az elmúlt 40 év is hozzászoktatott minket): a „kommunizmus mártírjai” meglehetősen újszerű fordulat, és valamiért nem annyira elterjedt a közbeszédben. Hogy a szó ezt jelenti ma, az korántsem véletlen: a felszabadulás után a vallásos szókincsből épült az új ideológia mitológiája. Belegondoltak, hogy a „Munkásmozgalmi Panteon” mennyire groteszk? A munkáshősök emlékhelyét az (amúgy hivatalosan nem létező) istenek templomának nevezni? Muhaha.

A mártír szó eredeti, klerikálreakciós értelemben nem a bajba került, odasodródott embert jelentette. Sosem volt szinonímája az áldozatnak (akármennyire is érezzünk együtt a sírókkal). A mártír nem lúzer, akivel sorstalanul történülnek a dolgok. A szó eredetileg tanút jelent: aki hite mellett — konkrétan Krisztus, nem „az emberiség” vagy „a Haladás” vagy „a Szabadság” — mellett tesz tanúságot. A mártírsághoz azért kell némi öntudat. Nem elég a fájdalmas lébecolás az áldozatiságban. Ráadásul több is, mint a heroizmus önmagában, mert világnézeti semlegességen messze túl van: a mártír vállalja a halált, azért, amit hisz (és nem elszenvedi, tőle független okok miatt). Ciki, de a mártír egy keresztény kifejezés. A filozófiának, ahogyan a munkásmozgalomnak is, csak metaforikus mártírjai vannak, Szókrátésztől Sallai-Fürstig és tovább. Tetszettek volna egy új szót találni. Amúgy persze együttérzésünk minden szenvedőnek.

Van itt egy Népszabadság-hír. Vajon a szereplője mártír, vagy inkább egy sztoikus hős? Inkább az elsőre gyanakodom, de nagyon keveset lehet róla tudni.

„A kétség legkisebb jele nélkül vállalta a lefejeztetést Piotr Stanczak, az a lengyel kutató, akit a pakisztáni tálibok februárban végeztek ki, miután nem tudtak megállapodni az iszlámábádi kormánnyal. Stanczaknak utolsó esélyként még felajánlották, nem ölik meg, ha muzulmán hitre tér, ám a lengyel geológus azonnal elutasította a lehetőséget.

Hogy miért, arra a történet hátterét a dpa német hírügynökségnek most megszellőztető egykori cellatársa sem tudta a választ. A Mohammed Amir néven bemutatkozó férfi szerint mindenesetre Stanczak — akár büszkeségből, akár vallási meggyőződésből vállalta a halált — mély tiszteletet vívott ki magának a tálibok körében, akik Amir szerint elismerően méltatták, hogy Stanzak rezzenéstelenül, félelem nélkül fogadta a sorsával kapcsolatos híreket, mindvégig jó étvággyal evett, és úgy aludt, mintha semmi nem zavarhatná álmát.”

Justum et tenacem propositi virum
non civium ardor prava iubentium,
non vultus instantis tyranni
mente quatit
solida.*

*Perverzeknek