Voltak nagy szavaink, de lejáratták őket. A piacról a magyar embernek a csalás/átverés jut eszébe, a versenyről a monopóliumok, oligarchák uralma. Szerencsésebb népeknél a piac egyben méltányosságot (fair) is jelent. Ezt mink el sem képzelhetjük.
Ugyanebben a kultúrában a verseny nem valami előre eldöntött eredmény bejelentése, hanem a kiválóság megmutatása. És ez picit sem ellentétes sem a gótikus mentalitással, sem a nemzeti nagysággal, sem a személytelen célok szolgálatával.
A Tűzszekerek története jól ismert, az 1924-es párizsi olimpia brit futóiról szól. A futás egyéni verseny, és valamikor tiszta is volt. Az alábbi részletben a film három típusa látható.
Harold Abrahams egy zsidó atléta, aki bizonyítani akar, le akarja győzni a világot a teljesítményével és professzionalizmusával, akaratával.
Eric Liddell egy skót presbiteránus, aki misszióra indulna Kínába, azonban az Istentől kapott tálentumával jól akar sáfárkodni, és Isten dicsőségére fut. Életét Kínában vesztette el, bár megmenekülhetett volna, de mást mentett, és életét adta érte. Az az egyén, aki vállalja döntései bármily kellemetlen következményeit a hősiességig, szolgál, hivatása van.
Lord Andrew Lindsay egy vidám arisztokrata, aki nagylelkű, számára a futás csak képességei megmutatása, inkább esztétikai tevékenység. Tétje csak annyi, hogy elronthatja önmagáról alkotott képét.
A film eszménye Eric Liddell, és Harold Abrahams a legkevésbé szimpatikus. Előbbi személytelen célt szolgál, utóbbi önmaga hívságát, és a lord a legszimpatikusabb, a szép nagy parkjával. De mindhárom fair egyéniség.
A történet fontos eleme a befejező képsor: Harold Abrahams temetése aki 1934-ben katolizált, és felhangzik a „Jeruzsálem”, Anglia — Blake verse alapján írt — himnusza. (A skót nézők valószínűleg itt mentek ki a filmről.) Majd látjuk a csapatot futni, egymást ösztönözve. A csapatban mindenki egyén, de együtt fut, másért és másért törekszik a fair győzelemre.
Az individuum nagyon is megfér a nagysággal és a gótikával. A verseny tesz naggyá, amely verseny a conditio humana része.
Ugyanebben a kultúrában a verseny nem valami előre eldöntött eredmény bejelentése, hanem a kiválóság megmutatása. És ez picit sem ellentétes sem a gótikus mentalitással, sem a nemzeti nagysággal, sem a személytelen célok szolgálatával.
A Tűzszekerek története jól ismert, az 1924-es párizsi olimpia brit futóiról szól. A futás egyéni verseny, és valamikor tiszta is volt. Az alábbi részletben a film három típusa látható.
Harold Abrahams egy zsidó atléta, aki bizonyítani akar, le akarja győzni a világot a teljesítményével és professzionalizmusával, akaratával.
Eric Liddell egy skót presbiteránus, aki misszióra indulna Kínába, azonban az Istentől kapott tálentumával jól akar sáfárkodni, és Isten dicsőségére fut. Életét Kínában vesztette el, bár megmenekülhetett volna, de mást mentett, és életét adta érte. Az az egyén, aki vállalja döntései bármily kellemetlen következményeit a hősiességig, szolgál, hivatása van.
Lord Andrew Lindsay egy vidám arisztokrata, aki nagylelkű, számára a futás csak képességei megmutatása, inkább esztétikai tevékenység. Tétje csak annyi, hogy elronthatja önmagáról alkotott képét.
A film eszménye Eric Liddell, és Harold Abrahams a legkevésbé szimpatikus. Előbbi személytelen célt szolgál, utóbbi önmaga hívságát, és a lord a legszimpatikusabb, a szép nagy parkjával. De mindhárom fair egyéniség.
A történet fontos eleme a befejező képsor: Harold Abrahams temetése aki 1934-ben katolizált, és felhangzik a „Jeruzsálem”, Anglia — Blake verse alapján írt — himnusza. (A skót nézők valószínűleg itt mentek ki a filmről.) Majd látjuk a csapatot futni, egymást ösztönözve. A csapatban mindenki egyén, de együtt fut, másért és másért törekszik a fair győzelemre.
William Blake: JERUZSÁLEM
Érintették már szent lábak
Anglia ősi, zöld földjét?
Járt-e már Isten Báránya
E táj smaragd legelőjén?
Ragyogta már be isteni fény
Be e borús, dombos tájat?
Épült már itt Jeruzsálem
Vagy csak zord, sátáni árnyak?
Hozzatok hát aranylángot
Vágyak íját és nyilait
Mindent átvágó tűz-kardot
Az Úr tüzes szekereit!
Harcom nem adom fel sosem
Küzdelem lesz ez átkos lét
Míg nem épül Jeruzsálem
Anglia zöld és szent földjén!
Érintették már szent lábak
Anglia ősi, zöld földjét?
Járt-e már Isten Báránya
E táj smaragd legelőjén?
Ragyogta már be isteni fény
Be e borús, dombos tájat?
Épült már itt Jeruzsálem
Vagy csak zord, sátáni árnyak?
Hozzatok hát aranylángot
Vágyak íját és nyilait
Mindent átvágó tűz-kardot
Az Úr tüzes szekereit!
Harcom nem adom fel sosem
Küzdelem lesz ez átkos lét
Míg nem épül Jeruzsálem
Anglia zöld és szent földjén!
(Kántás Balázs fordítása)
Az individuum nagyon is megfér a nagysággal és a gótikával. A verseny tesz naggyá, amely verseny a conditio humana része.
Bejegyzések
http://www.youtube.com/watch?v=aFrVrBQh_50&feature=related
VálaszTörlésIge. sok szép, és néhány pocsék előadása van a neten.
VálaszTörlésÉn a Jeruzsálemet Emerson, Lake and Palmertől ismertem meg.
Elképzelem Presszert, amint a Bodogasszony anyánkat játsza.
;]
VálaszTörlésVan egy másik ELP-dal ami talán szintén passzol ide:
http://www.youtube.com/watch?v=Nm7-cysfE2c
Egyébként Angliát ilyen himnuszok szempontjából nagyon lehet irigyelni. A Rule Britannia-t is kedvelem, meg Elgarnak is van egy csomó remek patrióta dala.
Berakom linkbe a videjót.
VálaszTörlésÍrhatna a patrióta dalokról egyszer.
VálaszTörlésNagyra értékelem Blake-et, de nekem a dagályos és világias God Save the King / Queen valahogy jobban tetszik mégis. Mint birodalmi himnusz, jobban funkcionál.
VálaszTörlésNo és a versenyt, meg a fairness-t sem becsülöm alá, ámbár a sport ilyesfajta vallásos komolyanvétele inkább komikus számomra — akkor már a kard ki kard elvéért vagy más, testet, lelket és szellemet egyaránt próbáló küzdelmekért lelkesedem.
A futásnak ebben a bizarr „mélyspiritualizálásában” valahogy inkább protestáns megszállottságot látok.
Futni jó, és gyerekként büszke voltam, hogy jó sprinter vagyok. Ma már annyira nem villanyoz fel a gondolat, hogy leelőzzek valakit száz méteren, legfeljebb, ha a Pongus Albert utcában kergetnek. De „Isten dicsőségére futni”, azt hiszem, olyan, mint gregoriánt kántálva használni Michelle Wild-ot.
Lehetséges, csak nem fogjuk élvezni. Sem ő, sem én.
A Jerusalem-képbe is beleköthetett volna, hogy túlprotestáns :(
VálaszTörlésHogy őszinték legyünk, Nagy Britanniában szüntelen protestánsokba botlik az ember.
VálaszTörlésA sport-metafóra uncsi, eléggé felkapta a tömegmédia. De ez a film szerintem ízlésesen használja, és egyéniségeket fogalmaz meg. Ma Dugovics Titusz eléggé nehezen értelmezhető lenne. A Tűszekereket még én is értettem.
Bah, Loxony,
VálaszTörlés"De „Isten dicsőségére futni”, azt hiszem, olyan, mint gregoriánt kántálva használni Michelle Wild-ot."
1) használni? nem akarna pótvizsgázni kanti etikából?
2) Michelle Wild-ot? fura, fura ízlés. Linkelt már nála szebb nőket is.
3) Isten dicsőségére -- well, ez megint egy olyan dolog, amit alighanem csak a beavatottak érthetnek. Ahogyan Guénont is etc.
4) a God save the Queen szerintem is jó, különösen mert tánczene. Az a gondom vele, hogy nem tanultam meg rendesen galliardozni (a keringővel még boldogulok).
Tudom, hogy elég nagy unalmas klisé, de ezek a dolgok tényleg önmagunk legyőzéséről szólnak elsősorban.
VálaszTörlésAmúgy... veszíteni rossz. De nyerni se jó, mert nem jó érzés valakinek a csalódott tekintetébe nézni, aki becsülettel megtett mindent, csak hát pont nem volt elég. Ez a baj a zérus összegű játékokkal. Ezért kerülöm őket, inkább.
(Még szerencse, hogy a gazdaság nem zérus összegű :) )
Elég későn jutott el magához ez a film, kedves tölgy >;-)p
VálaszTörlésAzért teljesített valamit, Tölgy, ha már Gizike is kommentált.
VálaszTörlésTevvton, pontosan azért írtam, amit írtam, hogy Maga felháborodjon. Most örülök, hogy sikerült.
De Michelle Wild-dal semmi komolyabb baj. Nem lehet mindenki izé... Alizée.
Loxon,
VálaszTörléscsak provokálni kell a Nagyasszonyt :)
(meg az 4 francai krémes is segített, amit kommentenként beígértem neki)