FÜST MILÁN: SZERELMES LEVÉL
A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem a messzeséget issza,
Szájamat megmérgezem,
Az arcomat elrombolom,
Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
Hőköljön vissza,
A tüzemet eltitkolom,
S a sötét alkonyatba' két karom
Kitárom részegen eléd —
Kitárom részegen!
S a légen át egy dallamot,
Egy édes dalt küldök feléd,
A halálomról szól e dal.
S hogy most meghalnék szívesen...
Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
Nem bánlak én ma már!
A sírba is majd két kezemmel
Csordúltig megtelt szívemet viszem.
A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem a messzeséget issza,
Szájamat megmérgezem,
Az arcomat elrombolom,
Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
Hőköljön vissza,
A tüzemet eltitkolom,
S a sötét alkonyatba' két karom
Kitárom részegen eléd —
Kitárom részegen!
S a légen át egy dallamot,
Egy édes dalt küldök feléd,
A halálomról szól e dal.
S hogy most meghalnék szívesen...
Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
Nem bánlak én ma már!
A sírba is majd két kezemmel
Csordúltig megtelt szívemet viszem.
Bejegyzések
Na jó, Feri elmenőben van, de ennyire ne keseredjen el.
VálaszTörlés;)
Dehogy kesergek, épp ellenkezőleg... :) és örömömet még a Gordon Blöff sem képes elrontani. Amíg újra eljő a tavasz és virágzanak a fák, addig még bizakodom, nem teljesen sötét e kor.
VálaszTörlésDe-de, ne tagadja. Kiérezni hangjából a keserű halálvágyat.
VálaszTörlésNe adja fel, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér.
Végre, Fürst is itt. Sir Umnapistim, Maga megvalósítja álmaim. (Nyugodjon meg, nem azokat...)
VálaszTörlésIgaz, Füst-től inkább a regényeit szeretem, abból is főleg az Ez mind én voltam egykor — Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve címűt.
Loxon,
VálaszTörlésvégre már felszállhatna a füst :(
Ó, Loxon, köszönöm, nem is tudtam, hogy van belőle digitális változat. Nekem is ez a No.1. kedvenc Füst Milántól. Olvassák csak (akár külön posztot is megérne):
VálaszTörlés"Mondjuk, egy orvosnak mesélik, hogy teszem fel, egy fiatal lányt elgázoltak s az azt felelné erre: – hát hiába, az ember halandó. – Vagy ha egy pártember azt mondaná: – az én pártomból veszik most a miniszterelnököt, de, sajnos, ez is mindegy, mert épp úgy csalni fog, mint az előző, – továbbá: felmegyek a lépcsőn Párisban a szobám felé, ott egy finom madame éppen szőnyegeket kefél, mikoris szomszédnője így szól hozzá: – higgye el madame, én mondom magának, jónak lenni abszolut nem érdemes, – amire a finom madame így válaszolt: – mondja, hát érdemes? – egy másik hölgy pedig azt szokta mondani nekem túlsok mindenre: – minden mindegy. – Amire én azt feleltem néki: – mégse tanácsolnám önnek, hogy szögeket főzzön a piláfba, s az ágyát is jobb, ha beveti reggel, mintha vetetlenűl hagyja, a gyerekét is ajánlatos megszoptatnia, különben meghal. – Mi bajuk van ezeknek a nyilatkozatoknak? illetve azoknak az embereknek, akiktől ilyesmi telik? Hogy gondolkodásukban az utat megtakarítják. Melyik utat? Aki azt mondja, hogy minden mindegy, annak nyílván igaza van, a Jóisten is valószínűleg így gondolja, de mi emberek vagyunk s nekünk mégse mindegy minden. Az illető tehát a mi életünk útját kifelejtette számításaiból, amit úgy is lehetne kifejezni, hogy terméketlen absztrakcióba tévedt akkor, mikor konkrét dolgokat kellett volna megítélnie. Persze, hogy minden ember meghal a végén, csakhogy közben él is: s ez az út az élet. Persze, hogy a miniszterelnökök javarészt csalnak, de talán kezdetben még a lelkesedés hevíti őket s akkor még nem! Jónak lenni sem érdemes talán, de a végén és nem az elején. Aki pedig mindjárt a végén kezdi, azt nevezem én rövidzárlatos embernek."