133

Ezen a szép tavaszi napon nincs is felemelőbb és magasztosabb tennivalónk, mint teljesíteni kongresszusi felajánlásunkat, és emlékezni. Azokra a fenséges és nemes emberekre, mert az emlékezésből energiát és buzdítást nyerhetünk. Fekete István a Zsellérekben szépen megemlékezik a nagyszerű eseményekről és a szép emberekről.

Most egy másik szép, Kosztolyányi Dezsőtől származó részlettel emlékezünk egy percre, hiszen ki tudja, t'án egy éven belül hasonló jelenetek szemtanúi lehetünk a Fővárosban:

„Kun Béla repülőgépen menekült az országból.

Délután — úgy öt óra felé — a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott.

A gépet maga a népbiztos vezette.

Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett.

Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek.

Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket.

Karjairól vastag aranyláncok lógtak.

Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült, s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság téren, valami Patz nevezetű — Patz Károly József — meg is találta.

Legalább a Krisztinában ezt beszélték.