Szanalmas.hu

Kis kiadványt kaptam a minap. AZ ELTE TáTK Szociológia Doktori Iskola Évkönyve, Kötő-jelek címmel.

A jövő, vagy már a jelen nagy magyar szociológusai írásai sorjáznak, de amire a figyelmemet felhívták, az az utolsó tanulmány, Émile Durkheim, az alapító szent tollából 1898-ból. A III. Köztársaság történetét két nagy tábor birkózása jellemezte, a köztársaság barátai álltak szemben a konzervatívokkal-katolikusokkal. A konfliktus csúcspontja a Dreyfus-ügy lett, melynek során a párizsi vatikáni nagykövetet kiutasították, házkutatást tartottak nála, a kormányt kritizáló La Croix című lapot betiltották, az azt kiadó asszumpcionista szerzeteseket feloszlatták, házukban „reakciós összeesküvés jeleire” bukkantak, több tagját államellenes összeesküvés vádjával megbüntették, a rend javait elkobozták – és egy munkás nyugdíjalapnak ígérték.

Durkheim a republikánusok komisszárja volt, így kapott egyetemi kinevezést.

A most magyarul megjelent írása, miután megnevezi ez ellenfelet, a keresztény erkölcs képviselőit, a következő sorokkal végződik:

„Mindezen körülmények között egyértelmű a feladat! Mindazoknak, akik hisznek abban, hogy az elmúlt száz évben végbement erkölcsi változások hasznosak vagy egyszerűen szükségesek voltak, közös az érdekük: el kell feledniük azt a különbözőséget, amely őket egymástól elválasztja, és egyesíteniük kell erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy az elért eredményeiket megőrizzék…

Ma a sürgető feladat, amely minden másnál előbbre való: erkölcsi örökségünk megmentése; és majd akkor, ha ezt az örökséget biztonságban tudhatjuk, gondolhatunk felvirágoztatására is. A mindannyiunkat érintő veszély legalább felráz bennünket bénultságunkból, és visszaadja kedvünket a cselekvéshez. És valóban, már láthattunk az országban éledező kezdeményezéseket, jóakaratú embereket, akik egymást keresik. Már csak jönnie kell valakinek, aki összefogja és harcba vezeti őket, és talán a győzelem sem várat sokat magára.

Egy dolgot ugyanis biztosra vehetünk, ami bizonyos mértékig nyugalommal tölthet el bennünket: ellenfeleink csak saját gyengeségeinkből meríthetik erejüket…. Lehetetlennek tűnik tehát, hogy e dilettánsok játékai sokáig visszatartsák a tömegeket, amennyiben képesek vagyunk cselekedni. De mégis, milyen megalázó lenne, ha az észnek – holott nem is nála erősebb ellenféllel van dolga –, még ha csak rövid időre, de alul kellene maradnia.”

A könyvnek látszó kiadványt, amelynek sem ára nincs, sem nem terjesztik, az Oktatási Minisztérium FKPK programja finanszírozta. Valószínűleg még ezt a bejegyzést is többen olvassák, mint a megmondást.