2009. november 2., hétfő

Ki lesz a Harmadik Erő?


„Nincs szívósabb párt az MSZP-nél” — mondta a szipirtyó.


Ki lesz a harmadik erő? — állt nemrégiben a csipet csapat csillagháborús plakátjain. Mára kezd megérni a válasz. Alighanem az MSZP.

„A Köztársaság elnöke általam nem ismert megfontolásokból, éppen azokban a kritikus pillanatokban marad csendben, amikor bátorításra vágyna Magyarországnak az a fele, amelyet sérelem ér, az a fele, amelyik aggódik azért, hogy többet nem masírozhatnak fasiszta csizmák Budapest és Magyarország útjain.” — mondta a nemzet színésze.

Továbbá kijelentette: „Utak épültek.”

A mikroszkóp színpad kabaréja a teljes formában itt tekinthető meg.

3 megjegyzés:

  1. Mivel a szadi költői kérdése annak idején az országgyűlésen belüli harmadikra vonatkozott, ma már nem zárhatjuk ki, hogy a válasz: Senki!
    Már most elégnek látszik ehhez, hogy pár elégedetlen, ismertebb név új "hiteles" baloldali pártot alapítson, elhárítva magától a felelősséget az eddigi ámokfutásért. Szili, a Társadalompolitikai Tagozat, bárki.
    És akkor megvalósul a sok riogatásban szereplő kétpárti parlament, de attól sokkal ijesztőbben, mint valaha gondolták volna a ballibek.

    VálaszTörlés
  2. Bobkó Csaba, erre azért eléggé kis esély van.

    VálaszTörlés
  3. Az MSZP tényleg szívós. A szó minden értelmében. :>

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)