2009. április 13., hétfő

Magyar ókonzervatívok
— Báró Jósika Sámuel emlékezete


„1834-ben a sok tekintetben oly igen nevezetes erdélyi országgyűlésre mint királyi hivatalos megjelenvén, itt kezdődik sajátképen Jósika nevezetes politikai pályája. Ezen sok nehézséggel küzdő országgyűlésen, hol az ellenzék nagy többségben volt és kitűnő tehetségű, gyakorlott szónokok által vezetteték, a legkényesebb és terhesebb körülmények közt, mint az udvari párt vezére, állott a mérsékelt párt élére. Az általa kitűzött feladat nem kevesebb volt, mint az ellenzék rohanó árjának folytonosan ellenállani, azok jól célzott csapásait ügyes karral felfogni s villámsebességgel visszaadni; a mérséklés és kiegyenlítés útján, a nélkül azonban, hogy az által hazája szívén sebet ejtsen, sikerrel haladni. E kényes feladatot Jósika lángesze s szónoki ereje bámulatosan oldotta meg. Az udvar iránti hűséggel lángoló hazaszeretetet kötve össze, a köztanácskozásokban oly érett megfontolással vett részt, oly hatást gyakorolt az ellene intézett, akkor napirenden volt csípős megtámadásokra oly átható eleven ésszel és gyors felfogással válaszolt, hogy barátai úgy mint elleneit bámulatra gerjeszté s a közfigyelmet legnagyobb mértékben magára vonta.

Ez országgyűlés után 1837-ig Bécsben előbbi hivatalát folytatta; ekkor az udvari kamarához került hasonló minőségben. Ugyanez évben a szebeni országgyűlésre ment ismét mint királyi hivatalos és a conservativ párt vezére; s itt is, bár folytonosan kisebbségben volt a hatalmas ellenzékkel szemközt, minden pártok előtt kivívott tekintélyénél fogva mégis igen nevezetes befolyást gyakorolt és az ország rendeinek becsülését annyira megnyerte, hogy ugyanazon évben titkos szavazás útján erdélyi udvari cancellárságra jelöltetett ki.

Az 1839. pozsonyi országgyűlésre meghivatván, ott fényes szónoki tehetségeinek újabb tanúságait mutatta, a tanácskozásokban hatályos részt vett és elvbarátainak hatalmas támasza volt. 1841- és 1842-ben a büntető törvénykönyv kidolgozásával megbízott országos választmányban vett munkás részt az ország legjelesebb egyénei sorában. Az 1841. kolozsvári országgyűlésen az ürességben volt főkormányzói hivatalra, titkos szavazat útján, oly hatalmas többséggel jelöltetett ki, minőre Erdély évkönyvei nem emlékeznek (233 szavazat közül 216-ot nyert).

1844-ben Nopcsa Elek erdélyi cancellár nyugalomba lépése után az erdélyi udvari cancellária alelnökévé s valóságos belső titkos tanácsossá neveztetett ki. E hivatalt viselte 1846-ig, midőn a kolozsvári országgyűlésen másod ízben jelöltetett ki erdélyi udvari cancellárnak, mely hivatalban ezúttal az uralkodó is megerősítette. E hivatalra lépése nagy reményekkel kecsegtette a tőle sokat váró Erdélyt; azonban közbejöttek a nagy események és Erdély Magyarországgal elvileg egyesíttetvén, a kapcsolt részek pedig Erdélytől elszakasztatván, Jósika 1848. ápr. 10. letette cancellári hivatalát; azután a politikai pályától visszavonult, a tudománynak és barátainak élt. A Bach-korszak alatt egyike volt az elsőknek, kik az uralkodó rendszer tévedései ellen bátran felszólaltak. 1859-ben megkínálták a minisztériumba való belépéssel, mit azonban nem fogadott el. Az alkotmányos rend visszaállításában neki is nem csekély érdeme van.”



*


„Politikai működésében báró Jósika Sámuelt is főként hazája és királya iránt tanúsított törhetetlen hűsége és meggyőződéséhez való szilárd ragaszkodása jellemezte. Amaz szabta meg cselekedeteinek irányát; a végrehajtás legtöbbször nehéz, küzdelmes munkájában pedig ez kölcsönzött neki erőt. Tetteinek rúgója nem az emberek elismerésében, avagy a gáncs elkerülésében, hanem abban az etikailag magas felfogásban rejlett, hogy minden helyes cselekedet önmagában hordozza jutalmát. Vagy amiként ő maga kifejezte: Recte factorum merces est fecisse.

Egyenes jelleme, meggyőződéséhez való erős ragaszkodása azért sohasem tette báró Jósika Sámuelt a másokkal való érintkezésben merevvé, mert ő becsülni tudta a férfias meggyőződésre alapított törekvést, még akkor is, ha az az övével ellenkezett. Embertársaival való érintkezésében megnyerő, előzékeny és már külsejével is kedves és vonzó. Ritka szellemi tulajdonságai mellett ezekben a jó tulajdonokban rejlett báró Jósika Sámuel nagy népszerűsége; ezekben az úgynevezett reform országgyűléseken elért sikeres munkájának oly kitűnő eredménye, hogy — saját szavai szerint — »egyedül hívott életre egy pártot, a másodikat vezette, a harmadikat előkészítette.«

Báró Jósika Sámuelt őszinte, meleg ragaszkodás, a legbensőbb s az önfeláldozásig menő szeretet fűzte családjának minden egyes tagjához. Atyja, szülői iránt mindig gyöngéd, hív és engedelmes. Mindent kedvük szerint akar tenni, mindenről lemondani; testvérei iránt pedig úgy viselkedett, hogy a legjobb atyától többet várni nem lehetett. A legnemesebb altruizmus vezette minden tettében. Bizonyos mély filozófiával mondja: »Az embernek magának kevés az öröme az életben — elég szerencsésnek tarthatja magát, ha azoknak szerezhet némi megelégedést, kiknek azt kötelessége érzete és szíve vonzalma szerint kívánnia és a lehetőségig eszközölnie kell.«

Hasonlóan őszinte, mély és igaz volt a barátai és elvtársai iránt tanúsított hűségben. Szinte megdöbben, amidőn egyik legjobb barátjának s politikai törekvéseiben kiegészítő felének, Dessewffy Aurélnak haláláról értesül s megihletődésében legelőbb is azt a nagy veszteséget látja, melyet az elköltözött jóbarát »a hazára, a jó ügyre, minden békés fejlődésre nézve« maga után hágy. Jósika Sámuel ideálisan magas lelkét egy-egy ilyen nagy veszteség felett nem a mulandóság érzete ragadja meg, mely a halandó ember földi végzetére figyelmeztet, hanem az örök életbe vetett reménység, mely hívatására ébredt nemzetének ígérve van. Egyik igen jó akarója, Lobkovicz herceg halálában is első sorban »a legtisztább akaratú férfi«-t fájlalja, akinél »minden jó és üdvös szándék részvétre, pártolásra talált.«

Báró Jósika Sámuel az ó-konzervatív párthoz tartozott. Neki is, mint pártja sok kiváló férfiának, a rohamos fejlődéssel szemben a mérsékelt és fokozatos fejlesztés volt politikai ideálja. Ily módon pártjának büszkesége, vezetőférfia volt. Korának egyik kitűnősége, Szögyény-Marich László az 1839-40-iki magyar országgyűlés felső táblájáról emlékezvén, azt mondja Jósikáról, hogy ő »a világ bármely parlamentjének díszére vált volna.«”



*


„Fiatalságom számos becses benyomása erdélyi érintkezésekkel áll összeköttetésben, és elválaszthatatlan egy felejthetlen barátom: Jósika Sámuel emlékezetétől, ki ezen hazának volt fia, kinek szíves jóakarata, férfias határozottsága, komoly őszinte rosszallása, vagy élesztő dicsérete döntőleg hatott a fiatalabb barát jellemi és szellemi kiképzésére. Én a férfiú hanyatló korával a hálás elismerés és hű ragaszkodás érzetét a lefolyt számos év és változó események közepette is változatlan élénkséggel megőriztem.

Azon élénk elv és véleményharcok közepette, melyek századunk másik negyedében Erdély közéletét jellemezték, a vélemények ellentéte a főszereplők egyéniségére és személyes viszonyaira is éreztette behatását és az eltérő meggyőződések gyakran a kölcsönös szenvedélyek sugallatában kerestek és találtak fokozott erőt és támogatást. Rég lezajlottak ezen viharok; a későbbi elfogulatlan történelem elmondandja végleges ítéletét azon kor emberei, céljai és törekvései fölött; de a személyes baráti kegyelet nem tagadhatja el önmagától, hogy érzelmeinek kifejezést ne adjon, oly környezetben, mely azokat teljes élénkségükben fölhívja.”



*


„A másik párton — a kormánypártot értem — a legjelesebb szónok b. Jósika Sámuel volt. Egyébiránt mint politikai jellem, tiszteletre méltó férfiú, azok egyike, kik soha színüket nem változtatták, kikkel az ember mindig tudta, hányadán van, s kinél a kormánynak talán soha sem volt, sem következetesb, sem képesebb híve. Szép, feltűnően szép és kellemes férfiú, s ha csak kissé tűzbe jött, felülmúlhatlan szónok.”




Branyicskai Báró Jósika Sámuel,
cs. k. kamarás, val. b. titkos tanácsos,
szent István-rend vitéze
s Erdélyország udvari kanczellárja

(1805 — 1860)

*



*



*

A Vasárnapi Ujság portréja.
(1856. october 26-án [43. szám].)


13 megjegyzés:

  1. Hát ez túl sok információ egyszerre.
    Tölgy, egymondatos útmutatást kérek.
    Miért jófej br.Jósika?

    VálaszTörlés
  2. Miért kérdezi ezt pont itt? Körünkben csak és kizárólag unalmas és nemjófej figurák vannak. Vagy még nem vette észre?

    VálaszTörlés
  3. tewton,

    egy mondatban: mert Verena szereti :P

    A második mondatom az lenne, hogy ha olvassa olyan jelzőket sorolnak a jellemzésekor, amik az arisztokratikus eszményt írják le.
    CSak egyet mondok, "kiegyenlítő": lord Halifax, Burke, etc., amit aglomán módon "trimmernek" nevezünk. Egyszer kéne írni, fogok is, csak sok a dolgom, arról hányféle konzervatív van és ma mire jók.
    Biztosan nem status quo őrző az, aki báró Jósikát emlegeti. De ki kell szabadítanunk az arisztokrata fogalmát abból, amit a haladárok és főleg a komancsok rápakoltak az Arisztid és Tasziló viccekkel, a "degenerált" jelző elterjesztésével.

    VálaszTörlés
  4. Márpárdon; miért hány fajta van? Én azt hittem egy - és arról _mások_ mondják meg milyen. Vagy?

    (Verenát meg nem dicsérem, úgyis tudja.)

    VálaszTörlés
  5. PHJ,

    tematikus - és nem valamilyen jelzős szerkezettel - legalább négyféle.

    Azér' azt maga is vágja, hogy pl. a status quo őrzése nem minden konzervatívra jellemző.

    VálaszTörlés
  6. na, látják, nem olyan egyszerű ez.
    Tölgy, azt a munkát Scruton megírta, Xantippean dialogues címmel

    VálaszTörlés
  7. tewton,
    :)

    De gy látom maga modernista, csak Xantippáig megy vissza. Látja én legalább Penelopéig.

    VálaszTörlés
  8. Képzeljék, ezt a posztot Verena március idusára szánta. Ügyes voltam, hogy most raktam ki?

    Elárulom, hogy ha március 15-én rakom ki, akkor nem linkelte volna oldalt a Rejakció. Így meg.

    Na ugye.

    VálaszTörlés
  9. Loxony,

    a maga stratégiai zsenije számunkra felfoghatatlan!

    VálaszTörlés
  10. Scruton már csak a Teakoerean Dialogues könyvvel adós.

    VálaszTörlés
  11. Tevvton,

    a hosszúsággal mindig problémám van. :-) Sajnos olyan személyekről van itt szó, akikről máshol - méltatóan - nemigen olvashatnak. Rengeteg vád és rágalom érte őket, ezek "megcáfolására" nem elég néhány sor (ennyi sem, persze). Emellett erős sejtésem, hogy a többség magától nem venné a fáradságot, hogy kutatgasson utánuk.

    Ne legyen lusta ;-)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Verena,

    a teakratákkal ellentétben én rövidellem a cikket. :) Legyen kedves pár szóban vázolja, hogy b. Jósika, és az ókonzervatívok általában milyen értelemben használták a fejlődés szót. Milyen fejlődést tartottak elfogadhatónak, esetleg kívánatosnak (főleg annak tudatában, hogy az egyik területen megnyilvánuló fejlődés más területeken leépülést eredményezhet, lásd pl. Széchenyi ötleteit - hitel, ősiség eltörlése - amelyek egyenes úton vezettek a feudális rendszer felszámolásához).

    VálaszTörlés
  13. Kedves Gordon,

    határozottan más volt pl. a feudalizmusról a véleményük. Lényege szerint nem tartották rossz, elvetendő, vagy eltörlendő rendszernek. A legnemesebb értelemben vett reformokat tartottak szükségesnek, de az ősiség eltörlését nem támogatták. Tehát a feudalizmus értékeihez ragaszkodtak, és nem hibáihoz, melyeken segíteni igyekeztek. A liberálisok pedig - mint a múlt meghaladott s a jelenben már egyenesen káros rendszerét - a feudalizmus eltörlését szorgalmazták.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)