2008. december 17., szerda

A Habsburgokról

Ma van 482 esztendeje annak, hogy a mohácsi tragédia után az Udvari Párt az egyik „legtehetségtelenebb” királyunknak tartott Ferdinándot kiáltotta ki uralkodóvá a pozsonyi országgyűlésen. Ferdinánd erről így emlékezett meg egyik levelében: „… tisztán, szabadon és önkéntesen fogadott, választott és nyilvánított Magyarország törvényes és igaz királyának.”

A választás szerződésekben rögzített jogi hátterére és alkotmányosságára most nem térnék ki, bár az is megérne egy bejegyzést, talán majd a Monarchista blog szerzői foglalkoznak a kérdéssel, ha szükségét érzik a tisztázásnak.


I. Ferdinánd (1503-1564)

Ennek kapcsán újra elővettem és átlapoztam Pezenhoffer Antal művének vonatkozó fejezeteit, ebből szemezgetnék most tea mellé egy kicsit. Az eredetileg is dőlt betűs kiemeléseket meghagytam, s bár szívem szerint egyebeket is kihangsúlyoznék, ettől most eltekintek és a kedves Olvasókra bízom, hogy konzervatívként mit tartanak fontosnak a szövegből.

A Habsburg-uralkodótípus


„Látni fogjuk, hogy Habsburg-királyaink négyszáz éves, megszakítatlan sorában az első, Ferdinánd, típust képvisel, mert lényegében véve hozzá hasonló lelki tulajdonságokkal bírt II. és III. Ferdinánd, I. Lipót, III. Károly, I. Ferenc, V. Ferdinánd, Ferenc József és a sorban az utolsó, IV. Károly, sőt sok tekintetben még Miksa, Rudolf, II. Mátyás, I. József és II. József is. Meg kell állapítanunk, hogy a legideálisabb uralkodótípus ez. Majdnem minden Habsburgnak uralkodó jellemvonása a családiasság, a tiszta erkölcsök, a szívósság, az igénytelenség és a takarékosság egyrészről és az uralkodóan nagylelkű bőkezűség másrészről.

Igen fontos tulajdonságok, mert hogy az uralkodó a nép vagyonát ne tékozolja, ne legyen esztelenül fényűző és pazarló, erkölcseivel és életmódjával pedig alattvalóit ne botránkoztassa, egyik előfeltétele az államrend szilárdságának, a tekintélytiszteletnek és a tömegek megelégedésének. A Habsburgok e tulajdonságai s a között, hogy annak ellenére, hogy a legkülönbözőbb fajú és földrajzilag elszórt országok felett uralkodtak és mindig pénztelenek voltak, uralmuk mégis oly feltűnően tartós volt, feltétlenül okozati összefüggést kell látnunk.

Ki kell emelnünk azt is, hogy nem volt még egy olyan uralkodóház, melynek tagjai annyira tiszteletben tartották a törvényeket, oly sokat adtak az esküre, sőt az egyszerű ígéretre is, oly ritkán jártak új, szokatlan, a szokásjoggal ellenkező utakon s annyira ragaszkodtak a régihez, a kipróbálthoz, mint ők. De olyan békeszeretők, a háborús kalandoktól idegenkedők, soha hódító háborút nem indítók, a másokét nem kívánók, a magukéval megelégedők se voltak egy dinasztia tagjai se, mint a Habsburgok.

...

Látjuk majd, hogy mi [azaz a megszokott magyar történetírás és az ezen nevelődött közvélemény, amellyel szemben Pezenhoffer atya szélmalomharcba kezdett — UP megjegyzése] még azt is szégyennek tartjuk a Habsburgokra, hogy nem álltak nemzetiségi alapon (tehát német nemzetiségi alapon se). Mi úgy fogjuk fel ezt, mintha ez az átlagembernél nem többet, hanem kevesebbet, mintha elfajulást, sőt az emberi méltóságra váló érdemtelenséget jelentené, azaz valami olyan szörnyetegfélét. Pedig, amint a hit és az igazság, úgy a becsület és az erkölcs is nemzetek felett áll. De ott áll a jó is, meg a rossz is.

Mi úgy viselkedünk, mintha az, ami nemzetek feletti, csak rossz lehetne. Pedig az emberiség nem a lelke, nem a szellemisége, hanem a vére, a teste, tehát amiatt oszlik nemzetiségekre és fajokra, ami a földhöz húzza, ami benne az állatokkal közös, tehát állati, ami benne anyagi. A Habsburgok a lélek, az igazság, az eszme, az erkölcs emberei voltak. Ezért voltak nemzetek és fajok felettiek és ezért tartoztak alattvalóik oly sok nemzetiséghez és fajhoz, de ezért tudtak ennyi fajból mégis egy államot alkotni s ezt oly hosszú évszázadokon át egy birodalomban megtartani.

...

Akik pedig a Habsburgokat szűk látókörű, maradi, minden új elől félénken vagy együgyűen elzárkózó „bigott” katolikusoknak gondolják, azok figyelmét felhívom arra, hogy éppen ellenkezőleg, nem kivételképpen, hanem szabályként kell megállapítanunk, hogy Habsburg-uralkodóink szinte kivétel nélkül nagy műveltségű és az átlagosnál nagyobb szellemi képességekkel bíró emberek voltak. Tény az is, hogy minden hithűségük és szigorú erkölcseik ellenére is mindig koruk gyermekei voltak, s az új eszmékkel, a haladással túlságosan is hamar megbarátkoztak.

...

Bizony végeredményben azt kell megállapítanunk, hogy nagyon előnyös lett volna, ha egy kissé még több lett volna a Habsburgokban abból a maradiságból, melyet annyira kifogásolnak bennük.”


I. Ferenc József (1830-1916)

 

3 megjegyzés:

  1. Önök elkényeztetnek minket! ;)

    Remek idézet Pezenhoffer atyétól, aki néha ugyan elnagyolt, de lényeget is beleszövi a mondandójába. És mi lenne az aproppó? Ha I. Lipótban nem is annyira értünk egyet, III. Károly méltatlanul elfeledett királyunk, akiket a kommunisták döntöttek le a Hősök teréről, I. Ferenc Józseffel, Mária Teréziával együtt.

    A felvetésük pedig áll, örömmel állunk elébe, szerintem megint P. atyát fogjuk alkalmazni erre a célra szintén.

    VálaszTörlés
  2. Hmmm, kár, hogy a 19. sz. végére elképesztően dekadens családdá váltak.

    Gondolok itt Johann Orth-ra, Erzsébet főhercegnőre (Vörös Erzsire), Rudolf trónörökösre és másokra.

    Mindenesetre a fenti testvérpárnak minden tisztelet kijár!

    A NatGeo fenti írása egy önparódia akart lenni vajon, vagy ez az újságírói tájékozottság/tájékoztatás magasiskolája?
    Önök talán tájékozottabbak nálam ilyen kérdésben.

    Üdvözlettel:

    Czelder Orbán

    VálaszTörlés
  3. And the show must go on :)

    http://monarchista.blogspot.com/2008_12_01_archive.html#1385660992402321371

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)