2009. február 21., szombat

„Kuruc vagy labanc”?

„… a legjobb hazafi törvényes királyának leghívebb jobbágya is.”

Gróf Széchenyi István


„Értékünknek káros, lelkünknek is áros törökkel tartani,
Gyalázatos hírünk, vajon hát hogy merünk tovább kuruckodni?

Ellátom, s úgy tartom, már soha nem látom keresztény világban
Mi édes hazánkat s hazafiainkat régi szabadságban.”


Gróf Koháry István


A Kuruc vagy labanc? kérdés úgy tűnik, ma már egyre kevésbé bír igazi jelentőséggel, ettől függetlenül mégis néhányan — habár a kuruc-labanc szavak eredete és jelentése elég bizonytalan — mind a mai napig előszeretettel alkalmazzák őket jelzőként. Kurucoknak a Habsburg- és osztrákellenes felkelőket szokás tekinteni, labancoknak pedig a „hatalmat” kiszolgálókat, a kurucok ellenfeleit. A „labancságot” némelyek kifejezetten csak az osztrákokra értik, mások az „áruló” magyarokra is. Elviekről nem nagyon esik szó, mivel az ún. labancok álláspontja szinte teljesen ismeretlen az átlagemberek előtt, de a ’művelt’ réteg megközelítését is a szokásos klisék és frázisok uralják.

A XIX. és főként a XX. század második fele óta kezdett egyeduralkodóvá válni az a szemlélet, hogy a labancok alapvetően negatív alakjai voltak történelmünknek, míg a kurucok megkérdőjelezhetetlenül pozitívak. Eszerint a labancokra általánosan legjellemzőbb tulajdonságok az alábbiak: gyávaság, szolgalelkűség, érdekelvűség, elvtelenség, nemzetellenesség, szabadságellenesség, jellemtelenség, hazafiatlanság. Manapság ezért is vált divattá az MSZP és holdudvara „lelabancozása”, aminek egy teljesen téves és felületes párhuzam az alapja. Meglehetősen sok ilyen — egyébként felháborító — párhuzamra lehet még példát találni, kezdve a Kádár János és I. Ferenc József, magyar apostoli király személye és politikai szerepe közötti „megfeleléseken”, a cári intervenciós hadsereget az ellenséges szovjet vörös hordával mintegy azonosító vélekedésekig. Akik ma öntudatosan és a történelmi előképeket tisztelve tekintik magukat „labancoknak”, ezeket a tudatlan vagy rosszindulatú párhuzamokat élesen elutasítják.

S hogy ezt miért teszik? Elsősorban azért, mert konzervatívok, tehát örök érvényű értékek mellett foglalnak állást. (Ezekről ld. pl. Szent István király Intelmeit.)

Általában jellemző, hogy a kuruc-labanc jelzőkkel dobálózó „kurucpárti” egyének szinte egyáltalán nem ismerik — főként nem elfogulatlan forrásokból — a régi korok nagy császár- és királyhű alakjait. A nép-nemzeti, de főként a marxista-leninista és a posztmarxista-liberális történetírás soha sem erényeiket próbálta kihangsúlyozni, s ha tagadhatatlanul jeles és kimagasló szerepet vitt is egy-egy királyhű személyiség, mindenképpen visszásnak akarták az udvarhoz — és ezáltal az uralkodóhoz is — fűződő viszonyát feltüntetni.

Személyiségvonásaik közül jellemzően legfeljebb a hadi, államférfiúi vagy diplomáciai tehetséget emelték ki s nem a jellemnagyságot, melyhez — a mély vallásosságon és önfeláldozó bátorságon s hazaszereteten kívül — a törvényes uralkodó iránti feltétlen hűség is határozottan hozzátatozott. Mindazon vád, mely velük kapcsolatban az évtizedekig kötelezővé tett — s rejtetten még napjainkban is erősen jelenlévő és ható — marxista-leninista történelemszemlélet alapján terjedt el a köztudatban, valójában könnyen cáfolható: ehhez elég politikai és személyi működésüket elmélyülten tanulmányozni. Ekkor ki fog világlani annak igazsága, hogy mély vallásosságuk, bátor helytállásuk, rendíthetetlen, önmegtagadó hűségük, erős hazaszeretetük és törvénytiszteletük, s számtalan véres ütközetben is bizonyított hősies bátorságuk, mely gyakran még magas műveltséggel is párosult, konzervatív szempontból koruk leginkább tiszteletreméltó alakjaivá teszi őket.

Csak egy példát említve, manapság szokás a labancokat (illetve a „behódoló” nemes urakat), mint állhatatlan jelleműeket beállítani, ami azért nem állja meg a helyét, mert habár gróf Károlyi Sándor „labanccá” lett, s hozzá hasonlóan a kurucok többsége idővel visszatért a király hűségére (pl. Petneházy Dávid is), ők elsősorban mint kurucok voltak állhatatlanok és nem mint labancok.*) A „labancokat” viszont éppen az jellemezte, hogy sziklaszilárdan kitartottak az uralkodó mellett, hűségüket nem bocsátották áruba, de nem is hagyták magukat az erdélyi fejedelmek hajdúinak esetleges fegyveres megtorlásától megfélemlíteni.

Gróf Szécsen Antalhoz hasonlóan megalkudni nem tudó, hajthatatlan erős jellemek**) s a határozott álláspontok emberei voltak, akik meggyőződésüknek minden alkalommal kifejezést adtak felfelé és lefelé is egyaránt, s éppen ezért voltak hű jobbágyai a királynak és hazának, és hű fiai a nemzetnek.***)

A fent elősorolt vádak egyike sem tartható, ha valaki objektíven, a szokásos modern előítéletek előzetes feladásával közelíti meg a tárgyat. Jellemzően senkinek a lelkiismeretét sem bántja ma, hogy számára majdhogynem teljesen ismeretlen személyeket a legnagyobb becstelenségekkel vádol meg. Hogy a kommunistákat ez egyáltalán nem zavarja, azt megértjük, de a magukat jobboldaliaknak vagy konzervatívoknak nevezők és tekintők hogyan nem képesek észrevenni, hogy megközelítésük, ítéletük mennyire végletesen elfogult, felületes és egyoldalú?

*

Fontos megjegyezni még, hogy a XIX. századtól kezdve teljesen helytelen lenne a „labanc” megjelölést használni az uralkodóhű történelmi alakokra, sőt, igazából a régebbiekre is. A XIX. századiakra azért, mivel őket mint aulikus konzervatívokat szokás emlegetni, amely sokkal helytállóbb, tartalmasabb megjelölés, hiszen világnézeti hovatartozásukat is egyértelműen jelöli. A régieknél pedig azért, mivel — legalábbis tudomásom szerint — magukat soha nem nevezték így, maga a labanc szó pedig a kurucoktól eredt, akik ezt akkoriban nyilván csak gúnyos megjelölésként használhatták. Az ún. labancok elsősorban császár- és királyhű személyiségek voltak; nem az idegen uralom vagy az osztrák érdekek kiszolgálói, hanem a törvényes apostoli magyar király hű alattvalói.

És nem utolsó sorban: a „labanc” jelző félreérthetősége miatt is kerülendő. Felesleges — főként a nemzetieket — ezzel provokálni, ma sokkal hasznosabb a higgadt hangvételű felvilágosítás, másrészt pedig példaképeink emlékének őrzése, ápolása, és megóvása a múltat végképp eltörölni — átértékelni és meghamisítani — törekvő „értelmiségi” rabszolgahadtól.

*

Ezen okból — remélhetőleg folyamatosan megjelenő — bejegyzésekben a törökellenes harcok legnagyobb és legismertebb „labancainak” bemutatásával próbáljuk meg bebizonyítani a fentebbi állítások helyességét. Ezzel párhuzamosan a XIX. századi magyar aulikus konzervatívokkal is havi rendszerességgel megjelenő posztokban szeretnénk foglalkozni, a róluk és tőlük elérhető írások digitalizálásával segítve elő életük és elveik könnyebb megismerését, hiszen ugyanazon politikai hagyomány letéteményesei voltak mindannyian.

_________________

*) A „kurucság” többnyire csak időleges volt, kevesen tartottak ki mellette sokáig. Volt, aki őszintén visszatért a király hűségére, volt, aki csak színleg, de meghajolt a királyi hatalom tekintélye előtt. A legnagyobb „labancokon” ezt számon kérni nyilvánvaló képtelenség volna, már csak azért is, mert a rendíthetetlen jellembeli szilárdság és elvhűség mindig kevesek erénye volt.

**) Az amúgy „kuruc” Szilágyi Sándor szavai Szécsen grófról: „megalkudni nem tudó hajthatatlan erős jellem volt, ki mindig minden körülmények közt önmagához akart hű maradni.”

***) Asbóth János szavai, szintén Szécsen Antalról, aki szerinte is „a határozott álláspontok embere volt s annak minden alkalommal kifejezést adott felfelé és lefelé is, de épp azért hű jobbágya volt a hazának és hű fia volt a nemzetnek.” V.ö. Thallóczy Lajos: „Láttam és éreztem, hogy ez a nemes gondolkozású, noha a mi nemzedékünk felfogásától eltérő nézetű ember, úgy fölfelé, mint lefelé mindig nyíltan kimondá meggyőződését.”


* * *



21 megjegyzés:

  1. Mivel először véletlenül más néven lett publikálva a bejegyzés és ez némi félreértésekre adott okot (plusz javítgattam is rajta egy keveset), a régi törölve lett; a törlésig érkezett kommentek alább olvashatóak:

    mr. pharmacist írta... 2009. február 21. 13:11

    A tory és a whig is gúnyszavak voltak eredetileg, szóval szerintem a labanc is maradhat.

    A kurucokról gúny ügyében annyit, hogy a Széchenyi téren nem ácsorognak labancok, viszont a Rákóczin.


    tölgy írta... 2009. február 21. 13:13

    Loxon,

    végre egy írása, amit értek és amivel teljesen egyet is értek :)

    Azt még megértem hogy bal és libi emberek szeretik a kurucságot, mert a gonosz Habsburgok a bajok forrásai, és lázadás cool dolog.

    A református jobbosokat is megértem, sok okból.
    De pont ezért református konzervatívval még nem találkoztam.
    A magukat vagy konzervatívoknak nevezőknél pedig a nacionalizmus mindent visz, és azt - okkal-joggal - a kurucokhoz kötik, elfeledve persze Thököly török hűbérét :(
    Az igazán bosszantó az, mikor katolikus iskolából jövőktől hallom ezt a marxizáló kurucos történelemszemléletet. Az elnyomó Habsburgokról, akik gyarmati sorba süllyesztették az országot, stb. :(
    Erre linkeltem be a múltkor SZF XVIII. századról írt történetét és mellé Grünwaldot.


    tölgy írta... 2009. február 21. 13:14

    SzF helyett persze SzGy
    :(


    verena írta... 2009. február 21. 14:50

    Tölgy,

    "De pont ezért református konzervatívval még nem találkoztam."

    én igen. ;-) Báró Vay Miklós a református egyház világi vezetőjeként tevékenykedett. Az ő hűsége is rendíthetetlen maradt az uralkodóhoz, sőt, talán egyik legszebb példáját adta annak, hogy az aulikus konzervatívok hűsége mennyire nem érdek vezérelte volt. Ugyanis ő a forradalomban játszott szerepének félreértése miatt fogságot is szenvedett, címeitől és vagyonától megfosztották. Ennek ellenére a király ellen fordulni soha sem jutott eszébe. Egyháza jogaiért pedig mindig bátran síkraszállott. (»Mindent a hazáért, semmit a király ellen!«)

    A másik protestáns konzervatív Zsedényi Eduárd volt, aki a protestáns pátens miatti tiltakozása következtében szintén megjárta a börtönt. (Bár ő evangélikus volt.)

    Ez a gyarmati elnyomás dolog sajnos elég régi. A reformkori liberális ellenzék kedvelt "érve" volt a kamarilla (Metternich) (gazdaság)politikája ellen.

    Ha már Szekfű szóba került: érdekességként megemlíthető, hogy Szekfű fiatalkori történész-példaképei közé tartozott Szécsen gróf is (ld. Dénes Iván Zoltán - Az önrendelkezés érvényessége). Én őt mégse mondanám Habsburg-pártinak, inkább csak kevésbé elfogultnak. És valóban Thaly indulata dolgozik ma azokban a nép-nemzetiekben, akik számára egy Dózsa elfogadhatóbb történelmi alak, mint a "labanc" Koháry István gróf.


    tölgy írta... 2009. február 21. 14:58

    verena,
    kösz a kiigazítást. Akkor kettőről már tudok - bár velük sem találkoztam még :)


    PHJ írta... 2009. február 21. 16:04

    Ez igazán nagyszerű. Mindazonáltal megkérdezném, h volt-e vmi konkrét, amin egy kicsit "bepöccent", Loxon? Bevallom, h a mo. "quasi-konzervatívság" sérti a szemem, és a fülem is, ha hallom. Igyekszem szokni, ha muszáj, de a legtöbbször inkább lemondok erről.

    E mellett persze pedig ajánlom ezt is.


    Leskelődő írta... 2009. február 21. 16:24

    tölgy írta: "De pont ezért református konzervatívval még nem találkoztam."

    Elnézést a kotnyeleskedésért, de érdekelne - akkor Tevvton nem konzervatív, nem protestáns, vagy nem találkozott vele?
    Vagy félreértettem valamit az idők folyamán :(


    verena írta... 2009. február 21. 16:39

    (Gróf Mikó Imre és báró Kemény Ferenc is reformátusok voltak, mindketten erdélyiek. A szintén mérsékelten konzervatív és erdélyi gróf Teleki József is.)


    tölgy írta... 2009. február 21. 17:03

    Leselkedő Leskelődő,
    tewtonnal még nem találkoztam, és ő már félig rekatolizált :)

    Természetesen vannak protestáns konzervatívok: az anglikánok, az US-ben egy nagy adag, stb.
    Retorikai túlzás volt részemről :)


    gabrilo írta... 2009. február 21. 18:25

    Szerintem hitelesíthetjük ebben a kérdésben a teakrata konszenzust.
    Köszönöm Loxony.

    De szerintem a "labanc" jelzőről nem kell lemondani, még ha gúnyos is az eredete - a komenizmus után a "reakciós" is az, mégis vállaljuk (és kuruckodó testvéreinket - valljuk be - élvezetes froclizni azzal, hogy mink biza labancok vagyunk de nagyon).

    "De pont ezért református konzervatívval még nem találkoztam."
    ----> Imádkozzanak, hogy Oli bá' ne járjon erre! :))


    Loxon írta... 2009. február 21. 18:33

    Pillanat, Uraim. Ez Verena írása. :>


    betűvető írta... 2009. február 22. 12:54

    Nem értem, Urak, hogy jó magyarokként miképpen feledhettek néhány olyan, jobb képességű általános iskolások által is közismert tényt, melyek ismeret v. mellőzése torz és értelmetlen történelem-szemléletet szül. A Habsburgok méltóztattak leverni két szabadságharcunkat, a másodikat orosz segítséggel, felmérhetetlen károkat okozva nemzetünknek; méltóztattak a levegőbe repíteni mindazon várainkat, melyek átvészelték a török időket; nem tétováztak lemészárolni legtehetségesebb főtisztjeinket a szabadságharc elleni gyáva, kizárólag az orosz túlerő segítségével sikeres intervenció segítségével.

    Végezetül méltóztattak a lehető leglúzerebb módon belekeverni hazánkat egy olyan, a nyersanyagok és a szembenálló felek stratégiai elhelyezkedése miatt reménytelen háborúba, melynek végén Magyarországot, ha olvastatok történelmi forrásokat, ismeritek ezt a szállóigét, kivégezték.

    Függetlenül attól, hogy milyen valláson van az illető, a Habsburg-időszakban rendre bebörtönözték, vagy kivégezték nemzetünk oly sok kiemelkedő alakját, hogy felsorolni is sok lenne, említsük csak Zrínyit, Wesselényit, Kazinczyt, Széchenyit, vagy éppen a vitéz várvédő Dobót.

    Persze mindez, s ebben van némi igazatok, nem kisebbíti az általatok emlegetett, koruk realitásait felismerő, s az adott viszonyok között jól lavírozó, ám nemzetük felemelkedésén munkálkodó nemesek érdemeit.

    De azért könyörgöm, viselkedjünk már kellő egészséges fenntartással, s nemzeti méltóságunkat megőrizve egy olyan ellenféllel szemben, mely bizony csak azután hajlott arra, hogy ne egyszerű gyarmatként kezelje hazánkat, hogy a honvédseregek csak úri passzióból nem vették be Bécset Buda helyett, tegyük hozzá, hibásan döntöttek. S ne feledjük azt a tipikusan osztrákos szarfacsari gesztust, hogy volt pofájuk lecsippenteni az elárult, kivéreztetett Magyarhonból a mesterségesen kreált, soha nem létezett régiót, a Várvidéket.


    Loxon írta... 2009. február 22. 13:25

    A császári tiszteket azért végezték ki, mert ez volt a korabeli és mindenkori hadi rend: felesküdtek az uralkodóra, majd ellene fordultak. Ezért kizárólag halál járhatott.

    Dobót összeesküvése miatt börtönözték be, nem azért, mert hősiesen védte Eger várát.

    A szent szövetségi orosz cári (nem szovjet...) segítség nélkül is véget vetett volna a belháborúnak a császár- és királyhű seregek pacifikáló akciója, hiszen itt nem szabadságharcról volt szó.


    tölgy írta... 2009. február 22. 14:06

    kedves Betűvető,

    lázadni bűn. Ezt régebben még az analfabélák is tudták. Tudja, Lucifer, azután Ádám és Éva, áteredő bűn, stb.

    A kurucok meg lázadtak, sőt nagy lelkesedésükben - Thököly - a török portának ajánlottak hűbéresküt.

    Felhívnám a figyelmét arra, hogy a Dunántúl gyakorlatilag nem vagy alig volt kuruc, és Pálffy János vezette a labanc hadakat.

    Azt, hogy általános iskolába mit préselnek a gyermekek fejébe hagyjuk most: az biztos, hogy a felelős magyar kormányt 1848 őszén Kossuth megpuccsolta. A reformnemzedék nagyjai és az első miniszterelnökünk onnan kezdve kiszálltak, és Kossuth kormányzata ex-lex volt. Lázadó volt. A katonatisztek, sajnos, szintén. Hősök voltak, szemben Kossuth-tal, de azért lázadók.

    Ugyanígy, a Wesselényi-összeesküvés tagjai is lázadók voltak. :(


    _andris írta... 2009. február 22. 16:07

    Én mindkét oldalon (kuruc-labanc) látok pozitív alakokat. Néhány éve, ha választani kellett volna, akkor kurucra adtam volna a voksomat, de a kurucinfo annyira lejáratta a szememben a kifejezést, hogy én is azon a párton vagyok, hogy jelenleg egyiket sem, történelmileg mindkettőt.
    Lázadni abszolút értelemben nem hiszem, hogy bűn volna, jó példa erre az 56-os népfelkelés, de a korábbiakat sem ítélem meg olyan negatívan.
    A magyarokat rebellis népnek tartották - ennek okai a "régi dicső múltból" származó öntudat, a habsburgok "idegen király" volta és az évszázadokig bizonytalan, váltakozó nagypolitikai erőviszonyok lehettek.


    betűvető írta... 2009. február 22. 18:58

    amit itt csináltok, arra egyetlen szó van: hazaárulás


    tölgy írta... 2009. február 22. 19:32

    Kedves betűvető,

    királyt gyilkolni, elűzni, stb. csúnya dolgok.

    Attól tartok, maga még nem sokat tett a hazáért, akármit is jelent az. Na jó, lengetett talán egy zászlót 1-2 tüntin.
    Hozott haza pénzt?
    Adott munkát a magyaroknak?
    Segítette a kisebbségi magyarokat pénzzel, megrendeléssel?
    Tanította őket?
    Vendégül látta őket?

    De miért nem ül le, és megbeszéljük mi is a haza és hogyan szolgáljuk.


    gabrilo írta... 2009. február 22. 19:55

    Kedves betűvető,

    Aki a legitim és törvényeket betartó, azokat betartató király ellen lázadozik, na az bizony hazaáruló.

    VálaszTörlés
  2. Ó, mindig ez a hazafias(nak gondolt) polémia és pátosz.

    Kedves Betűvető, azt Ön sem gondolhatta komolyan, hogy egy rakás közhellyel meg tud minket győzni. De mintha nem is értené, ami a fentebbi bejegyzésben olvasható. Talán mert meg sem próbálta megérteni?

    Másrészt: Ön szerint tehát Zrínyit és Széchenyit a császár/udvar gyilkoltatta meg? Ez elég specifikus tájékozottságra vall. Mellesleg Széchenyi „labanc” volt, már ne is haragudjon. Legfeljebb a kormányt támadta (azt is csak az ún. abszolutizmus korában, Metternich idején nem, akkor kormányhivatalt is vállalt és Kossuthot támadta nagy hévvel), és soha sem az uralkodó személyét.

    VálaszTörlés
  3. Verena,

    És még a kommenteket is megmentette. Maga igazi úriember!

    VálaszTörlés
  4. Khm.

    De ha már "labancok": Gróf Dessewffy Aurél - X. Y. Z. könyv (pdf) ;-)

    (A torontói egyetem könyvtárából lett digitalizálva.)

    VálaszTörlés
  5. Az ilyen betűvetők okoskodó hülyeségei is jól mutatják, hogy milyen fontos lenne történelmünk megtisztítása a Bocskaytól Kossutthig terjedő "szabadságharcosoktól".
    A Habsburgok annyira idegen királyok voltak, hogy az Árpád-házig vezethető vissza a leszármazásuk.
    Az. ún közoktatás e téren is nagyobb sötétséget terjeszt, mint Melkor és Ungolianth egyesült erővel...

    VálaszTörlés
  6. Kedves Verana, nagyszerű ez az írás, én is fontosnak tartom, hogy lerántsuk a leplet az általános és téves közhiedelmekről.

    Betűvetőnek csak annyit üzennék, hogy az élet nem egyszerűen fekete vagy fehér, mint ahogy a kurucok és labancok sem azok.

    VálaszTörlés
  7. Norbert:
    A Habsburgok annyiban voltak "idegen" királyok, hogy a magyar korona sokáig csak egy sokadik címük volt a császárság és egyebek mellett. Továbbá nem tartózkodtak az ország területén, kivéve ha átkocsiztak egy jó koncertre.
    Persze azt nem tudjuk, mi lett volna ha nem vész oda Lajos a Csele-patakba etc. Nyilván akkor is lett volna rendi és vallási ellenállás, ha nem két birodalom határán van az ország, de nem lettek volna ezek ilyen "sikeresek", nem tarthattak volna ki olyen sokáig...

    VálaszTörlés
  8. Nagyon kösz a linket Verena. Idekopizom az összes magyari nyelvű találat linkjét, igazi kincsesbánya:

    http://www.archive.org/search.php?query=(language%3Ahun%20OR%20language%3A%22Hungarian%22)

    VálaszTörlés
  9. Valóban hasznos oldal, de annyi hátránya van, hogy a szövegekben nem lehet keresni. Fent van báró Keménytől a Forradalom után és angol nyelven 4-5 kötetben Metternich herceg emlékiratai. Ha a képre kattintanak, akkor letöltés nélkül is beleolvashatnak a könyvekbe.

    VálaszTörlés
  10. Pl. Asbóth Bosznia és Hercegovina Google Books-on nem olvasható, de innen letölthető. :-)

    VálaszTörlés
  11. Megtenné, hogy megint beírja a linket? Valamijér nem látom.

    Szerintem keresés nélkül is megteszi, egy csomót ezek közül nehéz beszerezni, bár pl. asszem Asbóth boszniai utazását kiadták újonnan is.

    VálaszTörlés
  12. Egy birodalom részének lenni nem feltétlenül rossz, de a birodalom perifériájának, esetleg "második sebességes" tartománynak lenni, az bizony nem jó.
    Se Zsigmond, se a másik két példád idején nem vált Magyarország egy másik birodalom részévé, annyi történt, hogy közös volt az uralkodó.
    Az én felfogásomban _Magyarország_ mint elvont létező és nagyon is konkrét status áll a középpontban, és létrejöhet olyan állapot, hogy a király és az ország törvénye, érdeke esetenként ellentétbe kerülnek, kerültek egymással.

    Mindeközben nem lehet elfelejteni, hogy ma nincsenek Habsburgok, és Magyarországnak is csak harmada maradt meg (ha ezt még tekinthetjük ugyanannak az országnak), ráadásul ez is már az n-edik köztársaság. Vajon az "új" körülmények között mit jelent a kuruc-labanc vitában véleményt nyílvánítani?

    VálaszTörlés
  13. A labanc hagyomány rehabilitálását üdvözlöm. Teljes értékű nemzeti hagyománynak tekintem. De ha ez azzal jár, hogy a kuruc hagyományt kidobjuk (mint tettük azt a labanccal), vagy elátkozzuk, akkor ezen az úton én nem tudok és nem is akarok járni. Két szabadságharcunkban csak a felségsértést, és az uralkodó elleni lázadást látni ugyanolyan vakság, mint eljutni a detronizálásig, vagy a respublikanizmusig. A mi esetünkben (magyarok) jogtiprás ellen lázadni régi jog, sőt kötelesség. A két hagyomány egymás ellen játszott anno, de ma már nem kell kizárnia egymást.

    Én érzelmileg kuruc voltam és vagyok (katolikusként), nem is kívánok ezen változtatni, mert megerőszakolnám vele magam. De a trónfosztásokat mindig rossz döntésnek tartottam, amiknek nem lett volna szabad megtörténniük.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Csi,

    csak néhány kérdés (de akár a többiekhez is):

    (1) Mai viszonyok között hogyan határozná meg a kuruc és a labanc hagyományt? Mit jelent(hetne) ma az egyik, s mit a másik?

    (2) Az Isten kegyelméből uralkodó királynak fölébe helyezhető-e abszolút módon a törvény vagy jog, amely mindig bír esetleges - történeti - vonásokkal?

    (3) Jogtiprásra adott válaszként és a szabadság megvédése ürügyén véghezvitt jogtiprás elfogadható-e?

    Én amúgy ezt az érzelmi meghatározottságot soha sem értettem... Gondolja csak el, valaki franciaként lelkesedik Dantonért, akkor csak ezért nyugodtan tartson ki a tiszteleténél? Vagy aki a Kádár-korszak iránt érez nosztalgiát? És most nem a neveken vagy irányzatokon van a hangsúly, hanem hogy ilyen kérdésekben ne az érzelmek döntsenek.

    (Egy személyesebb példa: számomra ilyen történelmi alak volt Bonaparte Napóleon. Ha következetes akarok maradni, akkor más országokkal (királyságokkal) kapcsolatban is a legitimitás elvét alkalmazom. Ennek értelmében - a Bourbonokkal szemben - Napóleon egy szimpla trónbitorló volt. Mármost én hogyan várnám el másoktól azt, hogy érzelmi és egyéb egyoldalúságokon felülemelkedve alkossanak ítéletet, ha ehhez magam sem veszem a fáradságot? Egy hagyomány melletti állásfoglalás mégis csak komolyabb és lényegesebb kérdés (egzisztenciálisan is)annál, hogy érzelmi alapon dönthessek róla. Mert az pl., hogy ki mennyire szívesen használja a labanc megjelölést egy egészen mellékes dolog magának a labanc hagyománynak a megítélésével szemben, aminél nyilván a szimpátia (is) dönt(het).)

    VálaszTörlés
  15. Tisztelt Loxon, ertem en, hogy ez itt az aulikus jatszoter, de ami sok, az sok.
    "A császári tiszteket azért végezték ki, mert ez volt a korabeli és mindenkori hadi rend: felesküdtek az uralkodóra, majd ellene fordultak. Ezért kizárólag halál járhatott."
    Erdekelne, hogy szerinted a kivegzett tisztek kozul hanyan eskudtek fel Ferenc Jozsefre (egyikuk sem tett ilyet), akit mellesleg 1848-49-ben viccbol sem lehet torvenyes kiralynak tekinteni. Ezen kivul nem csak V. Ferdinandra eskudtek fel, hanem a magyar kormanyra is.

    "A szent szövetségi orosz cári (nem szovjet...) segítség nélkül is véget vetett volna a belháborúnak a császár- és királyhű seregek pacifikáló akciója, hiszen itt nem szabadságharcról volt szó."
    Ez viszont nem tortenelemszemlelet kerdese, egyszeruen teljesen irrealis feltetelezes. A cs. kir. hadsereg orosz segitseg nelkul 1849. nyaran csak egyetlen komolyabb osszecsapasban, a zsigardi csataban aratott gyozelmet. Elvesztette ellenben a kishegyesi csatat, a negyedik komaromi csatat es a csornai csatat,elveszitette az aradi varat, es Kokosnel is csak a dontetlen kicsikarasara volt kepes az egyik leggyongebb magyar ero, a Gal-hadosztaly elleneben. Minden jelentos koalicios siker orosz csapatok reszvetelevel szuletett.Teljesen valoszinutlen, hogy a cs. kir. hadero kepes lett volna onalloan donto gyozelem eleresere.

    VálaszTörlés
  16. Mivel a másik fél álláspontja valószínűleg a törvényesség kérdésében sem igen ismert, bemásolom ide a magyar püspöki kar körlevelének egy részletét. Elnézést, kissé hosszú lesz:

    "Lemondtak ezáltal éspedig valamíg az ausztriai felséges háznak bármely ivadéka életben lesz, mindenkorra, az ország rendei királyválasztási minden jogukról, s ezt még csak azon esetre tartották fenn, ha az ausztriai ház és uralkodó egész család (mitől az isteni gondviselés őrizzen!) kihalna.

    Ezen örökösödési rend szerint a magyar királyi trón, akár halál, akár lemondás által jöjjön üresedésbe, (mely utóbbi trónváltozási módra nézve sem hiányzanak honi történeteinkben példák) a közvetlenül következő trónörökös, vagy ha jogáról ez is önként lemondana, ennek legközelebbi törvényes utódja lép az ausztriai császár s magyar királyi trón birtokába.

    Így történt ez legközelebb, múlt évi december hó 2-án, midőn a tizennégy év lefolyása alatt atyai jósággal és szelídséggel uralkodott I. Ferdinánd, ausztriai császár, Magyarországnak e néven ötödik királya, ugyanaznap kelt legmagasabb manifesztumában kimondott okoknál fogva, az ausztriai összes birodalom uralkodói székéről, következőleg a vele válhatatlanul összekapcsolt Magyarország koronájáról is leköszönvén, az örökösödés rendén arra hivatott testvéröccse pedig, fenséges Ferenc Károly cs. k. főherceg, a koronáhozi jogáról egyszersmind ünnepélyesen lemodnván, ennek elsőszülött fia, fenséges Ferenc József, kit a pragmatica sanctio szerint ezen visszalépések után az uralkodás egyenesen és törvényesen illet, az ausztriai császári s magyarországi királyi trónt I. Ferenc József név alatt azonnal elfoglalta.

    Nem szűnt meg tehát V. Ferdinánd lelépésével a királyi hatalom ez országban, s azon hűségi eskü, melynek kötelezésétől a lelépő felség ön személyére nézve, addig volt alattvalóit felmentette, szintúgy kötelező erővel bír a trónra lépett I. Ferenc József királyunk Őfelsége irányában, ki sarkalatos törvényeink értelmében teljes joggal vette át az uralkodást és kitől az engedelmességet senki ezen alkotmányos hon polgárai közül bűn nélkül meg nem tagadhatja;..."
    (1849. jan. 20. Pest)

    Továbbá Hám János körleveléből, amelyet az alesperesekhez írt (1849):

    "Többen még az értelmesebbek közül is azt kezdték vala hinni, hogy miután V. Ferdinánd király, kinek Magyarország mint megkoronázott törvényes fejedelmének hűséggel s engedelmességgel tartozott, a trónról lemondott, s alattvalóit a hűségi eskü tartozása alul felmentette; az országban a királyi legfőbb hatalom megszűnt, a trón üres, s a jövendő királyt talán majd a nemzet fogja választani, e tévedés úgy látszik sokakat eltántorított, holott a pragmatica sanctio kétségtelen s határozott szavai szerint a magyarországi királyság oly elválhatlan kapcsolatban áll az ausztriai összes birodalommal, hogy az örökösödés rendén következő ausztriai uralkodó fejedelem egyszersmind a magyar koronának is birtokába lép, s Magyarországnak törvényes királyává lett, kinek az ország hódolni, s kit megkoronázni tartozik. Az 1723-i I. és 2. sarkalatos törvényekről bővebb felvilágosítást adhatnak."

    Lonovics püspök is így ír körlevelében:

    "... a legőszintébb részvét, szeretet s bizodalom érzetével atyailag intve, kérve a tisztelt városi közönséget, miszerint a legszorosabb kötelesség sugallotta abbeli határozatára, mely szerint e város minden lakosai dicsőségesen országló I-ső Ferenc József Ő Császári Királyi Felségét törvényes uroknak s Királyunknak minap tartozó készséggel elismerték s neki jövendőre jobbágyi hűséggel hódolni kívántak, siessen visszatérni."

    ----

    A Bosznia Hercegovina linkről elfeledkeztem, itt lehet letölteni, az "All files: HTTP"-re kattintva, pdf-ben.

    VálaszTörlés
  17. Verena: Erdekes a puspoki korlevel, koszonom.
    Persze konnyen lehet támadni tobb ponton is:nem veletlen peldaul, hogy odzkodnak reszletesen felsorolni a "regibb magyar tortenelembol" valo peldakat a tron lemondassal valo megurulesere. Ez ugyanis voltakepp Rudolf csaszarnak a magyar tronrol valo lemondasara, mint precedensre valo hivatkozas- amit a fegyveresen felvonulo magyar es cseh rendi felkelessel kenyszeritett ki Matyas foherceg, elfogva a batyjat es eroszakkal fenyegetozve. Eleg nagy kinban lehetett azert az aulikus puspoki kar, ha egy ilyen echt kuruc esemenyre valo hivatkozassal birta csak megtamogatni V. Ferdinand lemondasat, ez inkabb Kossuthek kezeben lehetett volna jo erv a tronfosztas igazolasara. De ugyesen csinaltak, azt meg kell hagyni.
    Tenyleg koszonom, erdekes volt elolvasni.

    VálaszTörlés
  18. Illetve tan meg Vencel lemondasa johetne szoba, mint precedens, de az sem volt valami nagy sikertortenet a kijelolt orokos, Wittelsbach Otto hazai politikai elismertseget es uralkodasi "sikereit" nezve. Koronazott kiralykent alkalma volt megjarni az erdelyi vajda bortonet.

    VálaszTörlés
  19. "Eleg nagy kinban lehetett azert az aulikus puspoki kar, ha egy ilyen echt kuruc esemenyre valo hivatkozassal birta csak megtamogatni V. Ferdinand lemondasat, ez inkabb Kossuthek kezeben lehetett volna jo erv a tronfosztas igazolasara."

    Hattyú,

    nem az arra való hivatkozással támogatták a lemondás törvényességét. Jogi szempontból II. Mátyás uralkodása is törvényes volt, eljárását etikailag lehet kritizálni. A trónörökösödési jogról való lemondásra pedig többször is volt példa. (Zsófia főhercegnőt szokás V. Ferdinánd lemondásával kapcsolatban is gyalázni; ez szintén az ellenpárt véleménye, amit senki sem köteles - főleg ha más világnézeti alapon áll, mint a reformkori liberális ellenzék - hitelesnek elfogadni.)

    P.S. Trónfosztást nem lehet igazolni. Eddigi összes ún. trónfosztás érvénytelen és törvénytelen volt, az országgyűlésnek ilyesmihez semmiféle joga sincs, főleg, ha még magát az országgyűlést sem lehet törvényesnek tekinteni.

    A rendeknek a királyválasztáshoz volt joguk, a már megválasztott és felkent király letevéséhez viszont nem. Maga a választás köre is az idők folyamán egyre inkább korlátozva lett, I. Lipót idején pedig még erről a jogról is lemondtak a rendek. Onnantól kezdve az országgyűlés hozzájárulására az uralkodó személyét illetően nem volt szükség; a koronázást legfeljebb fél éven belül kellett végrehajtani, addig teljes jogokkal - a törvény szerint - az uralkodó nem rendelkezett. (Akárkit meg sem lehetett koronázni, pl. nem-katolikus vallásút.)

    Amúgy sem szerencsés, mint már fentebb mondtam, felületes párhuzamokat vonni különböző események között. II. Mátyás eljárásának a kurucokéihoz semmi köze nem volt; azoknál mindig a törvényesen regnáló uralkodó-házhoz nem tartozó, tehát semmiféle jogcímmel nem rendelkező vezér vagy "uralkodó-jelölt" állt a mozgalom élén, aki ráadásul még legtöbbször a török alárendelt szövetségese is volt, vazallus.

    Egyébként a családon belüli harcokra az Árpád-házon belül is - sajnos - sok példa akad, mégsem tekintjük I. Béla, I. Géza, Szent László vagy később V. István uralkodását illegitimnek. Mindenesetre V. Ferdinánd és Ferenc József között ilyesmiről nem volt szó, V. Ferdinándról aligha képzelhető el,* hogy a nemes lelkű és nála egyértelműen jóval tehetségesebb ifjú főherceg javára ne mondott volna le önként a trónról. (Ferenc József egyébként pont 1848-ban töltötte be 18. életévét.)

    Persze a Wikipédia azt írja, hogy: "Közjogi értelemben a magyar királyi címéről nem „mondhatott le”, ezért a magyarok a trónfosztásig - 1849. április 14-ig - a szabadságharc alatt őt tekintették magyar királynak."

    A magyarok alatt itt is csak a liberális ellenzék híveit értik, a konzervatívok álláspontja egészen más volt. (Amúgy hiába tekintették őt királynak: mikor - még lemondása előtt - nekik nem tetsző rendelkezéseket hozott, a kamarilla állítólagos "ármánykodásai" ellen protestálva azoknak sem voltak hajlandóak engedelmeskedni Kossuthék.)

    * Nem igaz, hogy V. Ferdinánd gyengeelméjű lett volna; annál inkább az volt a manapság majdnem hősként és mártírként tisztelt szélsőbaloldali Táncsics Mihály (Mihajlo Stancsics).

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)