2009. április 22., szerda

Egy svájci monarchista elfelejtett kis könyvéről
(Egy meg nem értett PSZH-vezető ifjúkori zsengéje)

René Häusler: A középpont visszatér? [Rückkehr der Mitte?] A királyság intézménye a modernizálódó Közép- és Kelet-Európában.

Internationale Stiftung für Ethik und Recht / Ikon,

Vaduz/Budapest, 1994,
ford.: Tamaskóné Balla Gizella,
ISBN: 963-7948-47-3

Ez a könyvecske az egyik leginkább mosolyra fakasztó írás, amit valaha is olvastam. Nem önmagában a tartalma váltott ki derültséget belőlem, hanem az, hogy kitől is származnak ezek a fejtegetések. A szerző ugyanis svájci származású, ezért eléggé meglepő, hogy a királyság intézményének fontosságáról, illetve ennek pozitívumairól elmélkedik. Igaz, a könyvet Lichtensteinben, ebben a nyugat-európai hercegségben (vagy fejedelemségben) adták ki. (Fürstentum Liechtenstein honlapja; a fejedelmi ház honlapja)

Häusler elgondolásai azonban csupán néhány Közép- és Kelet-Európai ország viszonylatában bontakoznak ki, nevezetesen az 1990-es évek elejének Romániájáról, az akkori Bulgáriáról és Jugoszláviáról esik szó. Ezek voltak azok az államok, amelyek emigráns ex-királyai még aktívan érdeklődtek egykori alattvalóik iránt, másfelől az adott országok sem zárkóztak el a restauráció gondolatától. A rendszerváltások utáni harmadik-negyedik évben járunk tehát, három rossz gazdasági feltételekkel és labilis társadalmi helyzettel rendelkező országban. (Jugoszlávia esetében a „labilis” még túlságosan enyhe kifejezés is.) Ha most, egy évtizednyi távlatból* visszatekintünk azokra a várakozásokra, amelyeket a szerző, vagy szerinte a „népek” támasztottak a visszatérésüket fontolgató uralkodókkal szemben, láthatjuk, hogy reális lehetőség a restaurációra nem igazán volt, ami esély pedig mégis létezett, az kihasználatlanul maradt. (II. Simeon bolgár cár „átlényegülése” közemberré, majd nemrégi miniszterelnökké választása nem tekinthető uralkodói visszatérésnek. Nem király tért vissza, hanem egy köztársasági funkciót betöltő polgár, aki csak úgy nyerhette el ezt a tisztséget, hogy éppen király voltáról mondott le végérvényesen.) Nem meglepő, hogy így alakultak az események.

Häusler vázlatos leírása a királyság eszméjéről (és a király mibenlétéről) tartalmaz fontos és érvényes elemeket, sőt, a megrendíthetetlen szakrális középpont — mint ennek lényege — valóban az a tényező, amit soha nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha uralkodói eszméről beszélünk. A szerző említést tesz róla, azután ennek nyomán „pszichologizálásba” kezd, végül pedig arra a megállapításra jut, hogy a monarchia és a demokrácia államelgondolása egymás kiegészítői és támogatói. Csak kevéssé, és főleg mai körülmények fogadjuk el ezt az összekapcsolást és az ebből származó konklúziót, mely szerint az alkotmányos monarchia elképzelése, a parlament és a király működési körének elválasztása, valamint a király csupán szimbolikus, „kirakatbábu-jellege” valóban előremutató lépés. Az alkotmányos monarchiák uralkodói ugyanis éppen azt az eszmét nem képesek képviselni, amit Häusler is a királyi mivolt leginkább lényegi pontjának tart. Jó példája ennek a könyvben is sokszor emlegetett brit királyi ház. Nem tudom, létezik-e II. Erzsébetnek akár egyetlen olyan alattvalója is, aki őt tradicionális értelemben vett szakrális középpont megtestesítőjének tekintené.* Szinte a groteszk határát súrolja számomra ez a gondolat, pedig a királynőnek az anglikán egyház fejeként még egy „jogcíme” is lenne erre.

Mindenkinek a figyelmébe ajánlom ezt az esszét, már a témafelvetés szokatlansága és fontossága miatt is. Értékes dolgok hangzanak el, ám ne csodálkozzunk, ha az ezekből levont következtetések és a szerző naivitása láttán az arcunkra kiült jóindulatú és kedélyes mosoly időnként gúnyos vigyorba vagy kedvetlen ajakbiggyesztésbe fordul.



* Az írás akkoriban készült.
** Természetesen ezzel a posztszerző nem azt akarja mondani, hogy a brit alattvalók ne rendelkeznének erősen beléjük nevelt, hagyományos tisztelettel mindenkori uralkodójuk felé. Itt most egy kicsit másról van szó.


9 megjegyzés:

  1. Isten hozta!

    Nincs kedve az esszé néhány alapállítását elmondani nekünk?

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Tölgy!

    Kedvem lenne hozzá, csak az a baj, hogy évek óta nem láttam ezt a művet, így az emlékeim kissé homályosak róla. Megpróbáltam megkereseni tegnap a könyveim között, de sehol nem találtam...

    (NB már annak is örülök, hogy most az egyszer sikerült Loxon szigorú cenzúráján átjutnom. Igazából Albert Speerről vagy Gabelstaplerfahrer Klausról szeretnék írni, de sajnos a teakrator elnyomás alatt tart... :>)

    VálaszTörlés
  3. Elnézést a bulvárosodásért, de az alábbi kis hír jól mutatja, milyen erősen kopik az angol alattvalókban a "beléjük nevelt, hagyományos tisztelet mindenkori uralkodójuk felé", legalábbis a testőrök és a trón fura viszonya ezt példázzák.

    VálaszTörlés
  4. Baalmont,

    (nem ismerjük mi egymást?hm)remek kis anyag. Az opuszt nem ismertem, de azért vannak olyan államok a szomszédban, amelyeknél a restauráció nem élőhalott dolog. II. Aleksandar Karađorđević herceg esetében 2,5M ember mondott igent erre, aztán mégsem. A magam részéről beleborzongok, h mire lehetne menni itthon 2,5M ilyen szavazattal. *-* Kérem, tekintgessen ide nekem is; http://monarchista.blogspot.com/search/label/Szerbia Egyúttal ha vannak meglátásai, ossza meg odaát velünk is.

    VálaszTörlés
  5. Baalmont, vissza a lombikjába! :>

    VálaszTörlés
  6. Őrnagy, talán jobban örülne, ha katonaemberek kerülnének szóba? Éppen most olvasgatom Guderiantól az Erinnerungen eines Soldatent. Írjak majd róla? :>

    PHJ, köszönöm, és az invitálást is. Már körülbelül egy éve igyekszem figyelemmel kísérni a tevékenységét.

    Uraim, most pedig engedek az elnyomásnak! [engedelmesen visszamászik a lombikjába]

    VálaszTörlés
  7. Baalmont,

    azt tudja, hogy a PSZH nagyon veszélyes volt - legalábbis a magyar változat?
    Nagyjából a zsiguli védettségét tudta nyújtani a benne ülőknek.
    Én is ültem benne :(

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)