2009. április 19., vasárnap

Két világ: arisztokraták
vagy hiénák és sakálok és birkák



Majdnem kerek évforduló. 51 éve jelent meg di Lampedusa könyve, A Párduc. Rögtön megfilmesítették és nagy siker lett, amit én nem nagyon tudok megmagyarázni.

A történet a szerző egyik őséről szól, Salina hercegéről, 1860-ban, amikor Garibaldi csapatai megszállják Szicíliát és megdöntik a 700 éves Nápolyi Királyságot, amelyhez egykoron nekünk is közünk volt Nagy Lajos révén... Ezt az eseményt, az olasz királyság megteremtését a magyar közönség valami nagyszerű tettnek gondolja. Természetesen a királyság kikiáltása sok más monarchikus állam felszámolásával és egy életforma, egy világ felszámolásával járt.

A történet eléggé hasonlatos a mi Noszty fiúnkéhoz. Egy csóró arisztokrata feleségül veszi a meggazdagodó polgár lányát, az arisztokrácia pedig lassan és kitartóan hanyatlik. E házasság behódolás vagy újrakezdés. Ezért nem kicsit nosztalgikus az írás, ami különösen pikánssá teszi sikerét a hatvanas évek új-balos divatja közepén. Bár az 1984-es magyar kiadáshoz írt magyar utószóban Szörényi László nem győzi hangsúlyozni, hogy nem konzervatív írás, ez az. Olyasmi, mint Fontane Tóparti kastélya (Der Stechlin), amely a porosz arisztokrácia világát írja le nosztalgikus módon. Igen-igen, oakeshottiánus módon.

A könyv sokat idézett alapgondolata: „Ha azt akarjuk, hogy minden úgy maradjon, ahogyan van, mindennek meg kell változnia.” A kulcsgondolat az „okos alkalmazkodás”, katolikus és latin erény.

Di Lampedusa a születő új világ ironikus leírása mellett, azokkal érez együtt, akik az újhoz nem tudnak alkalmazkodni, mert a felfordulásban eltűnt 1-2 tyúkjuk, és „többre becsülik az ismert rosszat a ki nem próbált újnál”.

A főhős, Salina hercege nem siránkozik vagy sopánkodik, hanem inkább gúnyolódik vagy haragszik, mert ez utóbbi az úrhoz méltó viselkedés: „… sűrű rajokban megkezdték a menetelést a váratlan zsákmány felé… Rendetlenül, de elszántan rohanták meg, eltelve hetyke önbizalommal: hármas-négyes csoportokban cikáztak, s időnként meg-megállva és összedugva a fejüket, bizonyára égig magasztalták a kettes számú hangyaboly évszázados dicsőségét és jövendő jólétét, aztán a többiekhez csatlakozva folytatták a menetelést a ragyogó jövő felé; a parányi kis imperialisták fényes háta reszketett a lelkesedéstől, s egészen bizonyos, hogy soraik fölött hallhatatlanul valami hálaadó ének hangjai röpködtek… Aztán majd megváltozik, de rosszabb lesz. Mi voltunk a párducok, az oroszlánok; s akik a helyünkre lépnek, azok sakálok és hiénák lesznek, és valamennyien, a párducok, a sakálok és a birkák, továbbra is azt hisszük majd, hogy mi vagyunk a föld sava-borsa.

A Modernitás kora a szerzés kora: a modern szerezni igyekszik, akár mások kárára is, sőt, a demokrata — az „aggály és távlat nélkül való emberek” — legszívesebben mások kárára szerez földbirtokostól, egyháztól, zsidóktól, sváboktól, kulákoktól, burzsujoktól. Az arisztokrácia vagyona, pozíciója oda, védhetetlenül. Azonban di Lampedusa nem pusztán nosztalgiázik, és egyáltalán nem igyekszik a status quo-t védeni, sem egy társadalmi csoport pozícióját nem védené. A megváltozott világnak egy habitust, egy jellemet tud felajánlani: „hajlamot arra, hogy abban keresse életformáját, ami tőle magától telik, s ne abban, amit másoktól elragadhat… a varázs jórészt a jó modorból ered, és számot vet azzal, hogy egy jól nevelt úriember mennyire kellemes tud lenni, mert alapjában nem más, mint olyan valaki, aki az emberi természet oly sok és mindig kellemetlen megnyilvánulásait eleve kiküszöböli magából…” Amit az eltűnő arisztokrácia fel tud ajánlani, az a társas intelligencia, amely az udvariasságot nem a gyöngeség jelének tekinti.

17 megjegyzés:

  1. "Ceux qui n'ont pas connu l'Ancien Régime ne pourront jamais savoir ce qu'était la douceur de vivre."

    Kb. "Akik nem éltek az Ancien Régime alatt, azoknak fogalmuk sincs, milyen édes tud lenni az élet."

    (Talleyrand)

    VálaszTörlés
  2. Ez már megint csak egy anti-demokrata piszkálódás. Blaszfém, elhatárolódom.

    VálaszTörlés
  3. Jé, ezer éve olvastam anno, és kicsit untam. A Véres kés a hátamban-t olvasta, Tölgy? Na, az egy könyv, kérem.
    "egy jól nevelt úriember mennyire kellemes tud lenni," és mennyire unalmas, ha mást nem tud produkálni hozzá.
    Képzelje, a múltkor voltam egy társaságban, és senki nem segítette le a kabátomat, mikor megérkeztem, tüzet sem adott, az ásványvizemet is mindig én töltögettem, a pincér után is nekem kellett üvöltöznöm, mégsem volt rossz.:)

    VálaszTörlés
  4. Van ez a Modorosblog, nem tudom, olvassák-e, én gyakran, mazochista hangulatban. A blog lényege, hogy a kifinomultság, igényesség, ízlés (valamint az ezek felé törekvés) minden megnyilvánulását modorosságnak és ostobaságnak bélyegzik. (Ezt ők úgy mondják, "fikázzák".) A Modorosblog mai száma a teafogyasztókról szól, idéznék a hozzászólások közül:

    "Mindenki azt iszik ami jól esik neki, és tényleg gáz, mikor valaki attól hogy tejjel issza a fekete teát már kicsit úgy érzi, mintha lenne egy kastélya Angliában, komornyikkal, veterán Jaguarral a garázsban, néha rókavadászat néhány lord haverral stb."

    Ugyanez kevésbé modoros megfogalmazásban:

    "Komolyan ez a legalja, teabuzik. Egyszer voltam egy lánnyal teázni valami helyen a Nemzeti Múzeum mellett, na oda se többet a sálas sztk keretes cérnaharisnyás picsák közé, 769 féle tea, remek, ittam inkább egy sört:D Tea bazmeg az megfázásra jó mézzel azt csá. Az angolok meg valóba gusztustalanok"

    "Igen bazmeg a lipton nem tea akkor mi? Kóla te nyomorék? Igyad szakértőként csak az emberek 90% a nem kíváncsi arra, hogy te éppen milyen orgazmust élsz át a fekete teáddal a pofádban, jól felbasztam az agyam ezen is remekXD"

    Engem különösen a "jól felbasztam az agyam ezen is" félmondat ragadott meg, ez nagyon jellemző, nem arról van szó, hogy a kifinomult modort nevetségesnek vagy feleslegesnek tartják - valamiért irritálja őket, ellenállhatatlan vágyat éreznek a megsemmisítésére.

    VálaszTörlés
  5. Úgy emlékszem ezt a di Lampeburát J. Lukács is dicsérte.

    Érdekes, hogy most meg van Lega Nord és velencei szeparatizmusról is hallottam már. A San Marco mögött mindenesetre ott vannak nagy táblákon a risorgimento hősei, köztük magyarok is.

    VálaszTörlés
  6. Gizike,
    ha az Ibolya presszóban valaki "lesegíti" a maga kabátját, akkor az el is viszi.

    Gordon,
    nos igen. Ez az irritáció szintén megérne egy misét. Főleg mivel az irritáltak előbb-utóbb _mindig_ igyekszenek utánozni az irritáló viselkedést. Vö. az Állatfarm disznói.

    VálaszTörlés
  7. Nekünk is volt vadászó pártelitünk.

    VálaszTörlés
  8. Azért csatolhatta volna a Nápolyi Királyság térképét is Nápoly fővárossal:) Ekkor még itt tudtommal holmi normann Rogerek uralkodtak.

    Én meg olyan társaságban voltam, ahol valami részeg tűzoltó le akarta segíteni egy hölgy kabátját, de a kezében lévő tömlőkkel átkötött virágcsokor miatt nem sikerült.

    VálaszTörlés
  9. Tévedtem ,a hivatalos név nem a Nápolyi Királyság volt , csak a nápolyiak hívták így.

    Azt viszont elvárom, hogy egy ilyen blogon valami régi , latin nyelvű térkép legyen.

    VálaszTörlés
  10. Ezredes, Magának csa ki kell nyitni a száját, és kartográfiai körré alakulunk.

    VálaszTörlés
  11. Tölgy, szép kis térpép. Így már mindent jobban néz ki a poszt, az előző térkép nagyon "netes" volt. Még egy művész szemével is.
    Meg vagyok magával elégedve.

    Kartográfiai kör? Jaj ne. Nem akarok tájfutni. Lusta vagyok én már ahhoz.
    Jó ez így, ahogy van. Csak egy kis vizuális igényesség kell néha.

    VálaszTörlés
  12. A normannok államát a Hohenstauffok nyomták le. Remek kis állam volt, de a XIII. századot nem élte meg sajna. Ennek ellenére nem vagyok a Olasz Királyság ellen sem annyira. A Savoyaiak sem volt egy rossz, néhány hetes dinasztia...

    VálaszTörlés
  13. Nekem is az egyik kedvencem a regény. Apró tévedés: a szerző Giuseppe Tomasi, Duca di Lampedusa, s a regényben szereplő figura, Don Fabrizio Corbera, Duca di Salina, pedig az ő egyik őséről, egy korábbi Lampedusa hercegről van mintázva, de a név és a cím fiktív.

    Akármennyire is rokonszenves alak Salina, mégiscsak az unokaöccse, Tancrédi értette meg az időket. Akkor a feltörekvő újgazdagokon állt rosszul a frakk, meg a bárói cím. (A regényből kiderül, hogy a donnafugatai polgármester, don Calogero Sedara, Tancrédi jövendő apósa bárói címet vásárolt az új piemonti rendszerben.) De nyilvánvaló, hogy a Salinákat ugyanígy lenézték azok a hercegek, akik előttük 2-300 évvel szereztek címet, birtokot, vagyont. (Ahogy az Esterházy családot is lenézték a régebbi mágnások!)

    Annak idején egy régi francia főnemesi család sarja "szólt be" valamelyik bonapartista hercegnek, a saját őseivel kérkedve. Mire a falusi kocsmáros fiából lett marsall és herceg jól leteremtette, hogy uram, jegyezze meg, hogy ön lehet akárkinek a leszármazottja, de én magam egy ős vagyok!

    VálaszTörlés
  14. A Hohenstaufokat az Anjouk követték, őket az aragóniai ház (Trastavara), azokat a Habsburgok, őket pedig a spanyol, majd a nápolyi Bourbonok.

    VálaszTörlés
  15. A magyar párduc: Révay József :)
    http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?func=reszletes&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=60&rendezes=Cim_AZ&temakorID=0&sszam=4&ID=52089

    VálaszTörlés
  16. Mcgregor,

    szígyen, de én ezt a magyar párducot nem ismerem. A pannon pumát is csak hírből.

    VálaszTörlés
  17. Én még olvastam is, amikor ifjú voltam és bohó. :)

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)