Milyen az igazi konzervatív?

Az igazi konzervatív a balkonról tekint alá a színpadra és a közönségre egyaránt. Kevés társával favicceket farag a látott dolgokról, és ezeken mulat. Semmi sem ronthatja el a kedvét, és mivel a mulattatás alant adott, sőt kötelező, a már megszületésükkor is avas tréfák alapanyaga sohasem fogy el.

A világ forgataga iránt táplált rendíthetetlen és jótékony lenézés mindannak képviselőjévé teszi a konzervatívot, ami sosem avul el. A konzervativizmus tehát örök, akár egy múmia. Eddig még mindenki egyetértene, ami nem volna nagy teljesítmény. A bólogatás ugyan erőt kíván az embertől, de busásan megtérül: hosszútávú kényelem formájában.

Ám most valami gyökeresen eltérő következik. Itt most egy radikálisan más konzervativizmus-képet rajzolunk fel. A konzervatív napjainkban egy patent dandy, aki abszolút független a szerinte magukat szintén függetleneknek hívő (csupán hívő) demokratáktól (s mint bizonyossá vált, a demokraták mind liberálisok, ami – közismert fogalompár – a konzervatív ellentéte). Ő , az ósdiság, tehát második ábránkon a 3-as, aki nagyzoló módon kívül áll. Lehetne mondani, hogy ez csak formai eltérést jelent, hiszen a balkon használatától nem ment meg. Igaz, viszont fiatalít, ami – így mondjuk: – veszélyes.

Ezért konzervatív ellenségeinknek ajánlom igénybe venni a valódi függetlenség nyújtotta előnyöket. A függetlenségét, amelyet az ábrában így kell értelmeznünk: az 1-es és 2-es csoport csak azt hiszi, hogy piszi, valójában azonban egymással konfliktuózus viszonyban állanak, lehetőséget adva a független 3-as csoport kitörésére.

A konzervatívok számára kedves ismerős a "Dependent claim 3" csoport, amely a 2-es kebelében áll, ám áttételekkel a konzervatívok önálló véleményét tükrözi – önállótlan, konformista, megalkuvó, mondhatni talpnyaló módon.

No hát, ahogy Lenin mondta: tanulni, tanulni, tanulni. Van még mit.