Szabad tölgyes

A szabadság két módjáról beszélek most, amelyek eléggé eltérő habitussal járnak. És semmiféle tanulságra nem jutottam velük kapcsolatban. A szabadságról mint élvezetről és a szabadságról mint hatalomról. Az első történeti, időhöz és helyhez kötődik, nem terjeszthető ki, személyes: a miénkben élvezzük. A mi városunkban, falunkban, a mi házunkban, kertünkben, a mi barátaink közt… Nem kapcsolódik a cselekvéshez: az ember ücsörög a cseresznyefa alatt, és nem tesz semmit, de élvezi és értékeli. Ezt a fajta szabadságot minden változás veszélyezteti. Ehhez a szabadsághoz kapcsolódik a kötelesség és a tisztelet parancsának követése. Ha valami fennkölt nevet akarnék adni, akkor otiumnak nevezném.

A hatalomként felfogott szabadság nem történeti, hanem időtől és tértől független, így csomagolható, szállítható, kiterjeszthető, elmagyarázható. Ez a képességként felfogott szabadság: mit tehet meg az ember, és ebből a szempontból Berlin pozitív és negatív szabadság fogalma egyaránt ebbe tartozik. Mennél kevesebb a korlát, annál nagyobb lehet az így felfogott szabadság. Ez a szabadság kalandozó, merész, a létezővel, a jelennel elégedetlen. Ma jellemzően a jogok nyelvét használja, de ez nem szükségszerű. Ez a szabadság uralni, birtokolni törekszik, erőt használ, vágyak kielégítésére törekszik. Ezért nem a jelenre, hanem a jövőre irányul. Nevezzük potentianak?

A szabadságot mint élvezetet nem lehet megfogalmazni tételekben, ellenáll a racionalizálásnak. Mivel sokféle élvezet van, ezért egy elméletben, egy jelszóban ez a szabadság nem foglalható össze. Inkább képekben, történetekben ragadható meg. A szabadság mint élvezet megalapozhatatlan, képtelenség mellette érvelni.

A szabadság mint hatalom inkább kapcsolható tételekhez, tanokhoz. Nem a gyakorlatban létezik, amit esetleg csak az elmúlta után ismerünk fel, hanem a tudatban, amit aztán megvalósítani próbálunk. Ereje semmivel sem kevesebb a másiknál. Sőt!

A szabadságra mint élvezetre gondolók a szabadságuk védelmében lépnek fel, valamilyen megfosztás ellen. Tudják, mit veszítenek vagy veszítettek el. A jövőt Istenre bízzák, és kötelességüknek tartják a létező jó megőrzését. A hatalomként értelmezett szabadság hívei valamilyen elképzelt jó igényével állnak elő. Nem védekeznek, hanem támadnak, kalandoznak, kutatnak és kísérleteznek. A világuk az, ami lehetséges, és nem az, ami van.

Nem mondom, hogy az egyik szabadságfogalom jobb volna a másiknál, vagy akármelyik is önmagában elégséges lenne. Csak mások. Most, hogy lehullanak a levelek és hűl az idő, hol fogunk ücsörögni? Mégiscsak el kéne indulni?