2009. február 28., szombat

Osztrákok és labancok

Kies teázónkat időnként megszólják, mert labanc-szimpatizáns. Igen, mi tagadás, van benne valami. Azonban a király(ság) és az egykori Osztrák-Magyar Monarchia iránti vonzalom nem egyenlő az osztrákok iránt érzett vak szerelemmel.

Történetesen, munka és rokonság meg egyebek okán van szerencsém sokukat személyesen ismerni. Nagyképű, ámde lusta banda. Az ember nem is igen érti, hogyan is élhetnek olyan jól, mert eszükből és szorgalmukból biztosan nem. Mindezt kiegészíti egy jól fejlett nagyképűség, aminek alapja a jólét, tehát jól meglapozott — mint a magyarok nagyképűsége a tőlünk keletebbre élő szegényebb népekkel szemben. [..../]

Általában a nyugati népek esetében a harmadik világnak van valami divatja — úgy 1968 óta — , a feketékkel szemben pedig éreznek némelyek lelkiismeretfurdalást a rabszolgaság és gyarmatosítás miatt. Azonban a volt szocialista országok, Kelet-Európa népeit a kilencven körüli eufória elmúltával ismét a megszokott lenézéssel kezelik:

E népek visszavágynak a szocializmusba — ez a nosztalgia kedvenc témája volt a térséggel kapcsolatos műsoroknak —, sovének és rasszisták — a jugoszláv utódállamok harcai miatt főképpen —, felelőtlenül költekeznek, hitelből élnek — ez mostanában lett probléma, mivel az osztrák és svájci, némely olasz és német bankok veszélyeztetve látják kölcsöneiket és elúszni látszik korábbi mesés profitjuk —, végül, de nem utolsó sorban rasszisták-antiszemiták.

Sógorainknál a visszatérő vélemény: 1, a magyarok cigányok és 2, üldözik, elnyomják a cigányokat. Konzisztenciájuk egy átlagos magyar szoci harci nyuggeréval vetekszik.

Kérdezzük meg nyugati barátinktól, miért nincs vagy csak nagyon kevés cigány, s miért nincs vagy csak nagyon kevés zsidó ember azokban az országokban? Kik is a toleráns és befogadó népek? A sógoroktól pedig különösen azt, hová tűnt a korábban gazdag és népes bécsi zsidóság, mennyi felelősséget vállalt és kárpótlást fizetett Ausztria a zsidóság számára? Miért mentek el a XX. század fontos alakjai — Freud, Popper, Schütz, Voegelin, Hayek, Mises usw. — Bécsből? És mi volt a különbség a nácik bécsi és budapesti bevonulásai között?




2009. február 27., péntek

Chanel 9

Sorozatunkat folytatjuk a Fast Show-val. Ezen belül is a Chanel 9 áll hozzánk a legközelebb. Az „adás” a spanyol-mediterrán (és talán dél-amerikai) világ tévécsatornáinak nemzetközileg is fogható kereskedelmi-televíziós adásait parodizálja. Jól hallható, hogy a résztvevők görögös és spanyolos elemekből fabrikált nyelvet beszélnek.

Az ánglusok már csak ilyen xenofób, kirekesztő, rasszista társaság. Meg kéne őket büntetni, igaz madzsari véreym. Nem tisztelik a másságot. Magam részéről a Tea-Kör és néhány magyar adó nevében máris tiltakozom.













Lehet más a politika:















A Fast Show-nak egyébként majd' minden része kirekesztő, a Jazz Club is pl. Még szerencse, hogy Unlucky Alf személyében az angol öregúr is kinevettetik.

Loxon kedvence mindenesetre a Chanel 9 Neus (vagyis a hírek), és az LMP. Ha-ha-ha.

2009. február 26., csütörtök

Szexizmus IV (v. V)

Fájdalom, de idehaza csak a bosszantóan ellenszenves Mr. Bean-t, a rég futott 'Allo 'Allo!-t, meg a lyukasra nyűtt, és néha szintén bosszantó Monty Python-t szokás ismerni a híres-nevezetes angol humorból (hogy Benny Hill-ről ne beszéljünk.) Ezért elhatároztuk, hogy elindítunk egy ismeretterjesztő sorozatot a jelenleg is futó brit televíziós komédiákból. E héten a Smack the Pony-t választottuk, megörvendeztetendő magunkat. (Természetesen az angol humor kurrens forrásai alatt már rég nem irodalmi remekeket értünk.)

Reméljük, ezzel a korszakalkotó tettünkkel bekerülünk végre a konzervatív mainstream-be, s elcsendesednek azok a hangok, amelyek minket túlzott bulvárossággal vádolnak.
















Egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb részeket válogattuk ki, így hát kedvük szerint további kincsekre lelhetnek.

Legközelebb rasszizmus is lesz! Csirió! Addig tartsanak ki.

2009. február 25., szerda

Tea, apropó nélkül

"De akkor ha van ez a kissé valóban túldimenzionált természettudós, aki amúgy nem mellékesen zsidó származású, de vallását se nem gyakorolja, se nem hiszi, tehát a vallási autenticitása közelítően zéró ...


... és ha most ha neki van egy privát isten-fogalma, ami kb. annyira érdemi, mint Frank Sinatra elképzelései a magfizikáról, vagy netán az enyémek a tyúkokról, akik, azt hiszem, titokban picit dinoszauruszok ... de mindenesetre van neki valami ilyesmije, amit expliciten nemigen fejtett ki sehol, csak ilyen félbulváros-félprivát médiumokban, mindenesetre a róla való beszéd is csak nehezen lépi túl ezt a szintet, és hát valljuk be, az "Einstein hite vagy nem hite" ugyanúgy a mitológia része, mint az, hogy szeretett hegedülni, vagy hogy nem hordott zoknit ...

... akkor ennek az esetleges és olyan-amilyen privát hitnek, illetve a róla szóló áttételes bizonyítékoknak miért is kéne, hogy bármilyen hatása legyen a mi életünkre, különösen ha tudjuk "sznob" műveltségünkből, hogy amire ez a TTK-s úr rásejtett, azt pl. Mr. Spinoza értelmes, kerek mondatokban, önálló tematikus művekben kifejtette, profibban és koncentráltabban?


Mr. Einstein kétségtelenül érdekes jelenség, de Isten kapcsán ő privát hitélete, illetve annak a hiánya (mely pompás személyes fejlődésregény tárgya lehetne, csakugyan), elképzelései (már amennyiben és ha ugyan voltak) körülbelül egy szinten vannak a baloldali szomszédom meg a szabadelvű (de a maga műfajában szintén professzionális) zöldséges elképzeléseivel...


... pontosabban: velük lehet társalogni az ő hasonlóan megalapozott elképzeléseikről, mert legalább élnek. De ha a dolog igazán érdekel, akkor nem az ő elképzeléseikre hagyatkozom, hanem inkább olvasok a dologról. Nincs igazam?"



"De sokat beszél. Mit mondott a tyúkokról?"


"Fiatalember, ennek az Einsteinnek, akármennyire is hitvány ember volt az asszonyához, volt mégiscsak egy jó mondása. Azt mondta, 'Go get a life'. Ezt mondta. Bizony."

(a képek egy perzsa filmből származnak, aminek teljesen értelmetlen perzsa címe van, és ezért nem is írom ide)

Apropó nélkül, viszont teához



2009. február 24., kedd

Húshagyó kedd

Az utolsó esély egy időre...



Quis! — Hol járunk?














Mondj igent a nemre!



Gondolom mások is ismerik azt a párbeszédet (Szt. Ágoston teológiája népszerűbb formában):

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkérdi az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:

Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, Uram.
P: Jó-e Isten?
D: Természetesen.
P: Mindenható-e Isten?
D: Igen
P: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne jó az Isten?
— A diák hallgat.
Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük előről, fiatalember.
Jó-e az Isten?
D: Igen
P: Jó-e Sátán?
D: Nem.
P: Honnan származik Sátán?
D: Istentől
P: Így van. Mondd meg nekem fiam, van-e bűn ebben a világban?
D: Igen
P: ÉS Isten teremtett mindent. Így van?
D: Igen
P: Tehát ki teremtette a bűnt? — A diák nem válaszol.
P: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenségek? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
D: Igen, Uram.
P: Tehát ki teremtette mindezeket? — A diák nem felel.
P: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg, nekem fiam! Láttad-e már valaha Istent?
D: Nem, Uram.
P: Mondd meg nekünk, halottad-e már valaha a te Istenedet?
D: Nem, Uram.
P: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
D: Nem, Uram, attól tartok, nem.
P: És mégis hiszel benne?
D: Igen.
P: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz fiam?
D: Semmit.
Nekem „csak” hitem van.
P: Igen, a hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.

D: Professzor, létezik-e hő?
P: Igen.
D: És létezik-e hideg?
P: Igen.
D: Nem, Uram, nem léteik.

Az
események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.

D: Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk,túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, kevés hőnk vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnánk. -273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia.

A hideg nem az ELLENTÉTE a hőnek, Uram, hanem a a HIÁNYA.

Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.

D: ÉS mi van a sötétséggel professzor? Létezik sötétség?
P: Igen, hogyan beszélhetnénk az éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
D: Ismét téved, Uram. A sötétség valaminek hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, s azt hívjuk sötétségnek. Így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
P: Tehát, mire akarsz utalni ezzel, fiatalember?
D: Uram, azt karom ezzel mondani, hogy filozófiai eszmefuttatása hibás.
P: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
D: Uram, Ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket is megértette volna.
Ha a HALÁLT nem az ÉLET ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak hiánya!
Most mondja meg nekem professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy a majmoktól származnak?
P: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
D: Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, Uram?
A professzor megrázza a fejét.
D: Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené, hogy Ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor Ön nem is tudós, hanem prédikátor?

Nagy zajongás támad az osztályban.


D: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát?

Az osztály nevetésben tör ki.


Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, megérintette azt, vagy érezte a illatát? Úgy tűnik, senki sem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy Önnek nincs agya, Uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, Uram, de hogyan adhatunk így bármilyen hitelt az előadásainak?

A teremben síri csend.


A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.

P: Azt hiszem, a hit alapján kell elfogadnod, fiam.
D: Erről van szó, Uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője...

A diák egyébként Albert Einstein volt, vagy Abdul Kalam, vagy...

2009. február 21., szombat

„Kuruc vagy labanc”?

„… a legjobb hazafi törvényes királyának leghívebb jobbágya is.”

Gróf Széchenyi István


„Értékünknek káros, lelkünknek is áros törökkel tartani,
Gyalázatos hírünk, vajon hát hogy merünk tovább kuruckodni?

Ellátom, s úgy tartom, már soha nem látom keresztény világban
Mi édes hazánkat s hazafiainkat régi szabadságban.”


Gróf Koháry István


A Kuruc vagy labanc? kérdés úgy tűnik, ma már egyre kevésbé bír igazi jelentőséggel, ettől függetlenül mégis néhányan — habár a kuruc-labanc szavak eredete és jelentése elég bizonytalan — mind a mai napig előszeretettel alkalmazzák őket jelzőként. Kurucoknak a Habsburg- és osztrákellenes felkelőket szokás tekinteni, labancoknak pedig a „hatalmat” kiszolgálókat, a kurucok ellenfeleit. A „labancságot” némelyek kifejezetten csak az osztrákokra értik, mások az „áruló” magyarokra is. Elviekről nem nagyon esik szó, mivel az ún. labancok álláspontja szinte teljesen ismeretlen az átlagemberek előtt, de a ’művelt’ réteg megközelítését is a szokásos klisék és frázisok uralják.

A XIX. és főként a XX. század második fele óta kezdett egyeduralkodóvá válni az a szemlélet, hogy a labancok alapvetően negatív alakjai voltak történelmünknek, míg a kurucok megkérdőjelezhetetlenül pozitívak. Eszerint a labancokra általánosan legjellemzőbb tulajdonságok az alábbiak: gyávaság, szolgalelkűség, érdekelvűség, elvtelenség, nemzetellenesség, szabadságellenesség, jellemtelenség, hazafiatlanság. Manapság ezért is vált divattá az MSZP és holdudvara „lelabancozása”, aminek egy teljesen téves és felületes párhuzam az alapja. Meglehetősen sok ilyen — egyébként felháborító — párhuzamra lehet még példát találni, kezdve a Kádár János és I. Ferenc József, magyar apostoli király személye és politikai szerepe közötti „megfeleléseken”, a cári intervenciós hadsereget az ellenséges szovjet vörös hordával mintegy azonosító vélekedésekig. Akik ma öntudatosan és a történelmi előképeket tisztelve tekintik magukat „labancoknak”, ezeket a tudatlan vagy rosszindulatú párhuzamokat élesen elutasítják.

S hogy ezt miért teszik? Elsősorban azért, mert konzervatívok, tehát örök érvényű értékek mellett foglalnak állást. (Ezekről ld. pl. Szent István király Intelmeit.)

Általában jellemző, hogy a kuruc-labanc jelzőkkel dobálózó „kurucpárti” egyének szinte egyáltalán nem ismerik — főként nem elfogulatlan forrásokból — a régi korok nagy császár- és királyhű alakjait. A nép-nemzeti, de főként a marxista-leninista és a posztmarxista-liberális történetírás soha sem erényeiket próbálta kihangsúlyozni, s ha tagadhatatlanul jeles és kimagasló szerepet vitt is egy-egy királyhű személyiség, mindenképpen visszásnak akarták az udvarhoz — és ezáltal az uralkodóhoz is — fűződő viszonyát feltüntetni.

Személyiségvonásaik közül jellemzően legfeljebb a hadi, államférfiúi vagy diplomáciai tehetséget emelték ki s nem a jellemnagyságot, melyhez — a mély vallásosságon és önfeláldozó bátorságon s hazaszereteten kívül — a törvényes uralkodó iránti feltétlen hűség is határozottan hozzátatozott. Mindazon vád, mely velük kapcsolatban az évtizedekig kötelezővé tett — s rejtetten még napjainkban is erősen jelenlévő és ható — marxista-leninista történelemszemlélet alapján terjedt el a köztudatban, valójában könnyen cáfolható: ehhez elég politikai és személyi működésüket elmélyülten tanulmányozni. Ekkor ki fog világlani annak igazsága, hogy mély vallásosságuk, bátor helytállásuk, rendíthetetlen, önmegtagadó hűségük, erős hazaszeretetük és törvénytiszteletük, s számtalan véres ütközetben is bizonyított hősies bátorságuk, mely gyakran még magas műveltséggel is párosult, konzervatív szempontból koruk leginkább tiszteletreméltó alakjaivá teszi őket.

Csak egy példát említve, manapság szokás a labancokat (illetve a „behódoló” nemes urakat), mint állhatatlan jelleműeket beállítani, ami azért nem állja meg a helyét, mert habár gróf Károlyi Sándor „labanccá” lett, s hozzá hasonlóan a kurucok többsége idővel visszatért a király hűségére (pl. Petneházy Dávid is), ők elsősorban mint kurucok voltak állhatatlanok és nem mint labancok.*) A „labancokat” viszont éppen az jellemezte, hogy sziklaszilárdan kitartottak az uralkodó mellett, hűségüket nem bocsátották áruba, de nem is hagyták magukat az erdélyi fejedelmek hajdúinak esetleges fegyveres megtorlásától megfélemlíteni.

Gróf Szécsen Antalhoz hasonlóan megalkudni nem tudó, hajthatatlan erős jellemek**) s a határozott álláspontok emberei voltak, akik meggyőződésüknek minden alkalommal kifejezést adtak felfelé és lefelé is egyaránt, s éppen ezért voltak hű jobbágyai a királynak és hazának, és hű fiai a nemzetnek.***)

A fent elősorolt vádak egyike sem tartható, ha valaki objektíven, a szokásos modern előítéletek előzetes feladásával közelíti meg a tárgyat. Jellemzően senkinek a lelkiismeretét sem bántja ma, hogy számára majdhogynem teljesen ismeretlen személyeket a legnagyobb becstelenségekkel vádol meg. Hogy a kommunistákat ez egyáltalán nem zavarja, azt megértjük, de a magukat jobboldaliaknak vagy konzervatívoknak nevezők és tekintők hogyan nem képesek észrevenni, hogy megközelítésük, ítéletük mennyire végletesen elfogult, felületes és egyoldalú?

*

Fontos megjegyezni még, hogy a XIX. századtól kezdve teljesen helytelen lenne a „labanc” megjelölést használni az uralkodóhű történelmi alakokra, sőt, igazából a régebbiekre is. A XIX. századiakra azért, mivel őket mint aulikus konzervatívokat szokás emlegetni, amely sokkal helytállóbb, tartalmasabb megjelölés, hiszen világnézeti hovatartozásukat is egyértelműen jelöli. A régieknél pedig azért, mivel — legalábbis tudomásom szerint — magukat soha nem nevezték így, maga a labanc szó pedig a kurucoktól eredt, akik ezt akkoriban nyilván csak gúnyos megjelölésként használhatták. Az ún. labancok elsősorban császár- és királyhű személyiségek voltak; nem az idegen uralom vagy az osztrák érdekek kiszolgálói, hanem a törvényes apostoli magyar király hű alattvalói.

És nem utolsó sorban: a „labanc” jelző félreérthetősége miatt is kerülendő. Felesleges — főként a nemzetieket — ezzel provokálni, ma sokkal hasznosabb a higgadt hangvételű felvilágosítás, másrészt pedig példaképeink emlékének őrzése, ápolása, és megóvása a múltat végképp eltörölni — átértékelni és meghamisítani — törekvő „értelmiségi” rabszolgahadtól.

*

Ezen okból — remélhetőleg folyamatosan megjelenő — bejegyzésekben a törökellenes harcok legnagyobb és legismertebb „labancainak” bemutatásával próbáljuk meg bebizonyítani a fentebbi állítások helyességét. Ezzel párhuzamosan a XIX. századi magyar aulikus konzervatívokkal is havi rendszerességgel megjelenő posztokban szeretnénk foglalkozni, a róluk és tőlük elérhető írások digitalizálásával segítve elő életük és elveik könnyebb megismerését, hiszen ugyanazon politikai hagyomány letéteményesei voltak mindannyian.

_________________

*) A „kurucság” többnyire csak időleges volt, kevesen tartottak ki mellette sokáig. Volt, aki őszintén visszatért a király hűségére, volt, aki csak színleg, de meghajolt a királyi hatalom tekintélye előtt. A legnagyobb „labancokon” ezt számon kérni nyilvánvaló képtelenség volna, már csak azért is, mert a rendíthetetlen jellembeli szilárdság és elvhűség mindig kevesek erénye volt.

**) Az amúgy „kuruc” Szilágyi Sándor szavai Szécsen grófról: „megalkudni nem tudó hajthatatlan erős jellem volt, ki mindig minden körülmények közt önmagához akart hű maradni.”

***) Asbóth János szavai, szintén Szécsen Antalról, aki szerinte is „a határozott álláspontok embere volt s annak minden alkalommal kifejezést adott felfelé és lefelé is, de épp azért hű jobbágya volt a hazának és hű fia volt a nemzetnek.” V.ö. Thallóczy Lajos: „Láttam és éreztem, hogy ez a nemes gondolkozású, noha a mi nemzedékünk felfogásától eltérő nézetű ember, úgy fölfelé, mint lefelé mindig nyíltan kimondá meggyőződését.”


* * *