Két kedvenc: a könyvégető papok és Dave Brubeck

Most, hogy vejmarizálódik ez a lángoktól ölelt kis ország, egyre többet hallok és olvasok a közelgő diktatúráról. Legyen az fasiszta, náci vagy éppen a szabad gondolkodást megfojtó katolikus. Mert a Katolikus Egyház mást nem tett, mint létrehozta az Inkvizíciót, üldözte a másságot és a szabad gondolatot.

Egy teakratikus mestermű: Pedro Berruguete: Szent Domonkos egy Auto-da-fé-n elnököl

A keresztények, de legfőképp a katolikusok mindig a szellem ellenségei voltak. Például ott van a Galilei-ügy. Csak mostanában kért bocsánatot miatta az Egyház. (Ezt mondjuk sosem értettem, hiszen Galilei tényleg tévedett, és ma a tudósok is azt mondják, hogy a Nap nem a világ középpontja.)

De szökkenjünk vissza az Inkvizíció bűneihez. A szellem elnyomása példájaként a könyvégetést szokták emlegetni Galilei esete mellett. De nagyon úgy tűnik, ez egyáltalán nem keresztény, sőt még csak nem is katolikus szokás. Azonban ma kevés az olvasó — a könyvégetés nem is hiszem, hogy nagyon izgatja a moderneket — ezért a meggyőzés érdekében képeket kell bevetni. A könyvégetéssel kapcsolatban leggyakrabban használt festmény Szent Domonkost ábrázolja, amint könyvet éget. Van, aki sejteni véli, hogy valószínűleg a Tórát. És tudjuk kik égettek még zsidó könyveket, bizony, a nácik.

Pedro Berruguete: Szent Domonkos vitája az albigensekkel

A helyzet azonban más. De ehhez ismernünk kell a keresztény erkölcsi gondolkodás Szt. Ágoston óta fontos elemét, a szándékot. Ugyanis Szt. Ágoston szerint a cselekedet erkölcsi értékét, értelmét nem a látható mozdulatok, a „külső tett” adja, hanem a szándék. A sebész és a rabló is hasba szúrja az embert, és mindkét esetben belehalhatunk az aktusba. Azonban a rabló szándéka más, mint a sebészé, aki tipikus módon meggyógyítani szándékozik, ezért üldözi az előbbit minden állam, és fizetik és becsülik meg az utóbbit.

A második képen is Szt. Domonkos látható és valóban könyveket vetnek a tűzre. Azonban ez a festmény egy csodáról szól, pontosabban istenítéletről. Szt. Domonkos ugyanis az albigensekkel (katarokkal más néven) vitázott és a tűzbe amazok és az ő vitairatát dobták. Szt. Domonkos könyve csodálatos módon kiállta a tűzpróbát. Ami a lényeg: könyvek égtek, de nem a könyvégetés, és főleg nem valamilyen kultúra kiirtása volt a célja a képen látható eseménynek. Tűzpróba. Istenítélet.

És most térjünk át a másik kedvencre, Dave Brubeck-re:

Kik és mi okozzák a Jobbik előretörését?

Nos. Egyesek talán „reklámnak” fogják beállítani, hogy a Jobbikról szólok. Van abban igazság, hogy az van, amiről az ember beszél. De azért ez nem ennyire egyszerű. Az ember ostoba struccpolitikáját is elrejtheti egy efféle „okos” magyarázat mögé. Ha nem beszélünk róla, a Jobbik nem fog előretörni? Repülő mókus legyek, ha nem. Ez a folyamat már zajlik. Kérdés, hol indult el, és milyen erők táplálják a processzust.

Több határpontot meg lehetne nevezni. Mi most nem szeretnénk a történelemben túl messzire visszamenni, még 1919-ig, 1956-ig vagy a rendszerváltás körüli évekig sem. Elégedjünk meg 2002-vel, majd — kis ugrással — 2006-tal.

Sejtik már, hogy miről lesz szó? A felelősségről, amely ha nem is kollektív fogalom, mindenesetre többekre is — különböző mértékben és módon — kiterjedhet. Vannak persze a magyarországi politikusok közvetlen hatókörén túlterjedő okok is, amelyekre most nem vetünk pillantást. A felelősség kérdését emitt nem absztrakt, jogállami módon, hanem természetes, életszerű módon vetjük fel.

A felelősség egyértelműen terheli például az MSZP-t, az MSZMP utódpártját, amely bent akart és akar maradni a hatalomban, miután egyszer már leszerepelt a kádárizmus alatt, majd újra és újra bemutatva, hogy nem változott meg, teljes mértékben hiteltelenné vált. Terheli az SZDSZ-t, amely ma már, az EP-választások után másképp fogalmazó Fodor Gábor szerint is rossz politikát folytatott (bár Fodor még mindig nem látja át, hogy miért is). Ezek azonban túl nyilvánvaló felelősök ahhoz, hogy most velük foglalkozzunk.


Felelős-e a FIDESZ és (öntudatlanul vagy naívan) a FIDESZ holdudvara, azok, akik e párt iránt szimpátiát ápolnak? Loxon szerint igen. 2002-ben a FIDESZ elvesztette a választást. Lehet azt mondani, hogy ez így alakult és kész. A helyzet azonban nem volt ilyen egyszerű. Az a politikus, aki nem érzékeli az országban uralkodó hangulatot és a megszólaló hangokból nem tud tájékozódni az irányról, amelyben a dolgok haladnak, rossz politikus, vagy nincsenek körülötte megfelelő politológusok. A FIDESZ-nek, körülbelül 2002. első hónapjaiban elvileg be kellett volna kapcsolnia a szeizmográfját, és kampányolni (szeizmográf nélkül is kampányolnia kellett volna, mert — ha már demokráciában gondolkodunk — egyetlen demokratikus párt sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne kampányoljon). A mai napig nem találtunk rá értelmes magyarázatot, miért nem tette ezt. Amikor az elbizakodott (?) Orbán Viktor — gyengén jóközepes gazdasági teljesítményére oly büszkén — nem kampányolt (vagy pocsékul és amatőr módon megválasztott tömegkommunikációs szakemberei azt javasolták neki, hogy ne tegye), akkor pártja szempontjából óriásit hibázott. Ezt a hibát Pokorni Zoltán fejelte meg, amikor a választási eredményeket látva, amely az MSZP győzelmét és a FIDESZ-t kéretlenül támogató MIÉP parlamentből való kiesését hozta, azt nyilatkozta, hogy az eredmény „a demokrácia győzelme”. Eltekintve attól, hogy mi csak kuncogunk a demokrata ideológián, hiszen igaz rá az aforizma: „Hogy a nép teljesen alkalmatlan arra, hogy válasszon, azt többek között az mutatja, hogy amikor a nép nem azt választja, amit bizonyos politikai erők kívánnak (és minden választás után vannak ilyen politikai erők, tudniillik a választások vesztesei), akkor azt mondják, hogy félrevezették a népet; ha viszont azt választják, amit helyeselnek, akkor ugyanezek azt mondják, hogy a nép bölcsen döntött. Mert hiszen aki félrevezethető, annak miféle jogosultsága lehetne arra, hogy válasszon?”*, meg kellett állapítanunk, hogy a FIDESZ a kampány hiánya után még rossz lóra is tett: inkább az MSZP győzelmének örült, mintsem a saját vereségén és a MIÉP kiesésén szomorkodott volna (mely utóbbi esemény a FIDESZ parlamenti kapacitását lehetetlenítette el, tudniillik a MIÉP ellenzéki frakciója mindig a FIDESZ konstruktív támogatója volt).

Mármost, ha valaki innentől nem venné komolyan írásunkat, annak elmondom, hogy lehet kritizálni a MIÉP-et, jogosan. Azt, hogy e párt vezetője mennyire kompetens és racionális elme, mutatja, hogy Vona Gábort szefárd zsidónak nevezte. Ugyanakkor elfelejtették, hogy a MIÉP mögött álló körülbelül 4-5 százaléknyi ember (aki a FIDESZ-t támogatta), meggyőződésből állt a párt mögé, nem haszonvágyból, valamint hogy ezek az emberek becsapva érezhették magukat, a FIDESZ-t pedig kétszínűnek és köpönyegforgatónak láthatták, sőt az MSZP szövetségesének. Mikor mondott volna le az MSZP a FIDESZ javára jelöltjeiről? Soha. A MIÉP pedig pontosan ezt tette. Ennek ellenére, Orbán még Csurka azon — ezúttal racionális — és szintén FIDESZ-párti javaslatának sem tett eleget (félve SZDSZ-esek ócska vádjaitól), hogy számoltassák újra a szavazatokat (miután magától nem jutott eszébe). És mindennek ellenére Pokorni a demokrácia győzelmét ünnepelte az MSZP D-209-es „miniszterelnökének” hatalomrakerülésével!

Azonnal megszületett a felháborodott, radikális válasz. Budaházyék a Lelkiismeret '88 csoporttal eltorlaszolták az Erzsébet-hidat. Akkor még lehetett legyinteni, azt mondani, hogy néhány száz hőzöngő emberről van szó. Csurka mindenesetre — újfent értelmesebbik elemző énjét elővéve — kijelentette, hogy eztán Magyarországon kétpártrendszer lesz. Úgy is lett.

• Kapcsolódó korábbi L.-emzés: Morvai Krisztina a Kereszttűzben és egy kis Cavinton

Eljöve az Úr 2006. esztendeje, és a FIDESZ ismét minimális különbséggel elvesztett egy választást. Miért? Mert ismét túl magabiztos volt? Vagy már 2002-ben is valamilyen háttéregyezség kötötte az MSZP-hez? Az ember hajlamos efféle összeesküvéseket feltételezni, amikor ezt a megmagyarázhatatlan impotenciát látja. Talán az országgyűlési és az önkormányzati választások piaci elosztásáról volt szó a két párt között (divide et impera)? Talán valami másról? Az MSZP csalt (emlékeznek a Hír TV falusi riportjaira?) és a FIDESZ nem vizsgáltatta ki az eseteket? Nem tudjuk, de a vereség, és főleg az ahhoz vezető út mindenesetre nagyon gyanús volt, mind 2002-ben, mind 2006-ban.

És akkor következett, amire már mindenki jól emlékszik: 2006. szeptember 17. Az „őszödi beszéd” c. frenetikus pamflet hatása. Majd október 23. A jogos népharag amiatt, amit gondolkodó ember már évek, sőt évtizedek óta tudott. Mit tett a hatalmon levő MSZP-SZDSZ? Tudjuk. Mit tett erre válaszként a FIDESZ? Mondjuk ki: semmit. Mit szólt az EU, azon EU, amelynek Magyarország tagja, és amely csak akkor szól, ha a nem EU-tag Irán belügyeibe kell avatkozni, mert azok Izrael érdekeit keresztezik, azét az Izraelét, amely nem EU-tag és nem NATO-tag, és amely agresszorként lép fel a mai napig? Semmit. Mit tett Morvai Krisztina? Jött, és védelmébe vette a „provokatőröket”, az SZDSZ-t szemkilövető törpepártnak nevezte és Magyarországot Palesztinához hasonlította. Igaza volt? Ha voltak is provokatőrök, akik gyújtogattak, ha volt is „békés többség”, aki nem mert az utcára menni vagy az ablakból edényeket dobálni, ugyan, ki ne lázadt volna fel legalább magában ekkora hazugságok láttán? Kinek ne fordult volna meg a fejében Gyurcsányék hazugságai kapcsán — aki valamelyest is gondolkodni képes és tisztességes volt —, hogy bárcsak ő tört volna be a Magyar Televízió épületébe, hogy bárcsak ő kötötte volna el a díszlet-tankot? Megtették ezt helyette „provokatőrök” vagy primitív vagy bátor fiatalok és öregek, akiket aztán tárgyalásokra vittek. Ezekre rá lehetett kenni az abszurd vádat, hogy ők azok, akik Magyarországot demoralizálják, de a tüske mindenkiben ott maradt. És látva a harci hév csitulását a megfélemlítettség miatt, amelyet a rendőrség és az absztrakt jogállam cinikus színésze okozott, még egy rossz érzés született: a FIDESZ töketlenkedése miatti rossz közérzet Magyarországon, azok körében, akik bíztak Orbán Viktorban és a sok „Ébresztő Magyarország”-ban, „ultimátum”-ban és hasonlókban. Csoda, hogy Morvai Krisztina elkezdte megnyerni az emberek bizalmát, „Magunkfajták” és „Magukfajták” retorikájával együtt?

A lebutított magyar nép persze nem volt elég erős, nem állt majdnem egy emberként a „zavargások” mellé, nem vonultak némán és transzparensek nélkül sem tüntetni többszázezren a parlament elé, ami a legcélravezetőbb lett volna. Így a „békés többség” otthon, a TV1 előtt szurkolt a „huligánoknak” vagy bevett egy nyugtatót és azt mondta, legyen már vége, ha egyáltalán értette, mi ez a „csetepaté”.

Nem természetes-e tehát, hogy kialakultak az összeesküvéselméletek, amelyekről a mai napig nem tudni, van-e valami alapjuk: „a FIDESZ és az MSZP összejátszik”; „minden parlamenti párt egyazon bábszínész kezének ujjai” stb. Az SZDSZ-nek a rendszerváltás óta gyászos szerepe nyomán megszületett, majd megerősödött az a meggyőződés, hogy a szálak mozgatói a zsidóság köreiben keresendők. Táptalajt adott ennek a FIDESZ is, emberi ésszel ugyanis érthetetlen volt, hogy a magyar illetőségű FIDESZ, Magyarország lakosságának állítólagos képviselője miért nem áll a teljesen joggal elégedetlenek élére vagy legalábbis mellé, és miért nem követeli a kormány távozását, miért nem védi meg erkölcsileg, határozott kiállással vagy akár valamiféle odahatással a tüntetőket (Révész Máriusz ehhez kevés volt). A „demokratikus játékszabályok betartása” — a nép egy jelentékeny részének hangulata ellenére — egy ilyen morálisan és minden tekintetben válságos esetben ugyanis nem a tisztességesség, hanem a cinkosság benyomását keltette. Ha a pluralista demokrácia társadalmi szerződésen alapul (függetlenül attól, hogy ezt a „társadalmi szerződést” hol és kik írták alá), akkor megköveteli a szerződésben foglalt feltételek megbízható betartását. Az MSZP ezt elmulasztotta, méghozzá súlyosan, ráadásul — ez az igazán súlyos — csőcseléknek nevezte azokat, akikben emiatt erős erkölcsi igazságtalanságérzet támadt.

Kialakult tehát a „nem vagyunk otthon a saját hazánkban”, a „nincs józan beleszólásunk” és az „ellenségként kezel minket a hatalom” érzése. Megerősítette ezt Gyurcsány Ferenc és kormányának politikája? Igen. Gyurcsány olyanokat nyilatkozott, hogy „el lehet menni”, tudniillik, Magyarországról, akinek nem tetszik, ami a saját hazájában folyik. (Fel sem merült benne, hogy ő mondjon le és menjen el.)

Létrejött az „alkotmányozó nemzetgyűlés” vágya, az új, valódi rendszerváltás igénye, bármilyen groteszkül is hatott, és bármennyire inkompetens volt a társaság, amely felvetette.

Erre jött a Jobbik: „Magyarország a magyaroké”. Tudják, én nem vagyok nacionalista (sőt, Horváth Róberttel egyetértve úgy gondolom, a nacionalistákra ráférne az alapos tanítás), de amikor az ember azt érzi, hogy a zsidók és cigányok jogos vagy jogtalan sérelmeit mindig készségesen kézbe veszik a kormányzó erők, viszont mindenki más igazságérzetét pedig csőcselék-igényként, hétköznapi fasizmusként és avas nosztalgiázásként bélyegzik meg, akkor törvényszerűen sokakban felmerül a „mi, belgák, hova álljunk” érzés (mert hogy ez a vicc sokkal inkább a Fodor Gábor szerint — még most is ezt szajkózza... — „eredetiség nélküli” magyarokra igaz ma már, mint azokra, akiknek úgy tűnik, még lehet identitásuk, ld. fentebb linkelt interjút). Mi van a magyarsággal, amely állítólag népek olvasztótégyelye, mégis gyűlölettel „kirekeszti a kisebbségeket” (contradictio in terminis)? Törvényszerű, hogy azok, akik úgy érzik, „el lehet innen menni”, hangsúlyozottan magyaroknak kezdik érezni magukat, miniszterelnöküket pedig idegennek, aki azon fáradozik, hogy kilövesse a tisztességes magyar állampolgárok szemét és elküldje azokat melegebb vagy hidegebb éghajlatra. Természetes és törvényszerű, hogy egy ilyen helyzetben a nép elkezd hallgatni azokra, akik ezt kimondják, akik nem csak narancssárga lufikat eregetnek valamely vekkeres kortesgyűlésen. Meg tetszettek érteni ezt? Mert ha igen, akkor jöhet a következő pont. Ha nem, akkor lapozzák fel az orvosi lexikonokat, hogy mi az imbecillitás gyógymódja. Sajnos én sem ismerem.

Mármost eljutottunk oda, hogy az emberek egy jelentős része bizalmatlanabbá vált a FIDESZ iránt, ámbár természetesen korántsem annyira, mint azon pártok iránt, amelyek a 2006-os események közvetlen főszereplői voltak. Látva és bőrükön tapasztalva a gazdasági süllyedést elindult a természetes és általában minden négy éves ciklusban megismétlődő ellenkező oldalra tolódáson túli „jobbratolódás”.

A FIDESZ ekkor újabb hibát (hibát? Szándékosságot?) követett el. Nem elégedett meg azzal, hogy szólamokat puffogtasson és teátrálisan keresztbetett kézzel nézze, ami folyik, hanem elkezdett összeesküvéselméleteket gyártani arról, hogy a fent már vázolt okokból egyre erősödő és heterogén radikális szélsőjobboldalt egy tömbként jelenítse meg az MSZP-vel és — horribile dictu — az SZDSZ-szel, amely kicsit későn kapott észbe, hogy a koalíciót ott kellene hagyni, sőt ezzel még egy „árulást” is elkövetett, így támogatóinak bizalmát végképp elvesztve, általános megvetéstől övezve ment a süllyesztőbe. (Ha jól megfigyeljük, felmerül, hogy ezzel az összeesküvés-elmélettel a FIDESZ burkoltan antiszemita kártyákkal is játszott, de ebbe most ne menjünk bele, mert az SZDSZ ugye nem zsidópárt, és ezt soha, egyetlen paranoiás ember sem gondolta komolyan, még Bauer Tamás sem.) Az összeesküvés-elméletet persze nem biztos, hogy maguk a FIDESZ körei találták ki, de meg kell állapítanunk, hogy nagy tetszést aratott náluk és élni kezdtek vele. Egészen addig viszonylag zavartalanul tették is, amíg el nem érkezett 2009. június 7-e, és a Jobbik váratlanul jól szerepelt, az SZDSZ pedig eltűnt a porondról. A Jobbik pedig azonnal kifejezte, hogy a főbűnösnek az MSZP-t és az SZDSZ-t tartja, a FIDESZ-t egyszerűen csak „polgári liberális tömb”-ként írta le, amellyel készek az együttműködésre.

Mi mármost a teendő? — rettent meg a FIDESZ. El kellene ismerni, hogy a nemzeti radikalizmus megerősödött, hogy van cigány-probléma, és az nem csak értelmiségi probléma. Szégyellték mindezt Európa előtt, az előtt az Európa előtt, amely 2006-ban mélyen hallgatott, s amelynek sajtóját Konrád György arról tájékoztatta, hogy a FIDESZ áll az utcai zavargások hátterében? Az előtt az Európa és Nyugat előtt szégyellik ezt, amely sorra toloncolja ki az érkező cigányokat, vezeti be a vízumkényszert miközben még muszlim tömegek befogadására is kész? Nem egyszerű képmutatás és/vagy gyávaság ez?

A FIDESZ kutyaszorítóban érezhette magát. Megkezdődtek a tanácskozások, hogy akkor most mégis hogyan lehetetlenítsék el azokat a „primitív állampolgárokat”, akikre egészen eddig csőcselékként, MSZP-bérencként tekintettek, miközben a Jobbik ennek ellenére folyamatosan kifejezte, hogy a FIDESZ-szel kész együttműködni, az MSZP-vel azonban soha (hasonlóan a MIÉP esetéhez).

Sajnos-sajnos a demokráciában számba kell venni, hogy a nép egyszerű emberekből is áll, sőt, ők vannak többségben. Sajnos, észre kell venni, hogy felébresztehető nem csak bűntudatuk, hanem nemzeti érzéseik is. Az ezt követő démonizálásnak tehát immár a Jobbik közönségét kell megszólítania. Menni fog-e ez úgy, hogy azt hajtogatják, a Jobbik szavazóit az MSZP-től szerezte? Nem egy újabb impulzust adnak ezzel a már amúgy is mondhatni paranoid szélsőjobbnak? Nem azt erősítik a nemzeti érzületűekben, hogy a FIDESZ ismét hátbatámadja azokat, akiket konstruktív ellenzékként is használhatna? (Mindenesetre konstruktívabbakként, mint az SZDSZ-t valaha is használhatná?) Nem azt üzenik ezzel az EP választáson 15%-ot elért Jobbik támogatóinak: „hülyék vagytok, komcsik vagytok, vidékiek vagytok”? S amikor a Magyar Gárda feloszlatása ellen ülve tiltakozókat a teljesen leszerepelt hatalom, az internacionálét motyogó Bajnai által kitüntetett rendőrsége alig minősíthetően ízléstelen módszerekkel feloszlatja (miután a hiperalázatos Bajnai Izraelben járt, bizonyára nem vagy nem csak gazdasági kérdésekről tanácskozni) —, akkor hol marad a FIDESZ tiltakozása és kritikája? Hol marad az ígéret, hogy a FIDESZ előrehozott választásokat fog követelni? Meddig lehet nyújtani a „taktikai kivárás” rétestésztáját? Míg elmúlik egy generáció?

A televízió mint a Jobbik cinkosa?
Vagy az sms-küldők esküdtek össze a kurucokkal?

Nem úgy érzi-e ebben a közegben bármely igazmondásra hajlamos ember, hogy játszanak az idegeivel, hogy minél jobban el kell tűnnie, hogy újra belső emigrációba kell vonulnia (ugye, aktuális jelentést kap ez a megáporodott szó), hogy kétértelműségek között tartják fogva, hogy a bizalmatlanság légkörében fulladozva meg sem mer szólalni, mert nem csak saját, hanem mások testi-lelki jóllétét kockáztatja?

És most Orbán Viktor ismét azt üzeni, ő nem működik együtt sem az MSZP-vel (ami rendben is van), sem a Jobbik-kal (amit előbb meg kellene indokolni), a kettő egy kutya. Őt az emberek felhatalmazták (nocsak, máris?), és punktum. Nem a 2002-es és 2006-os elbizakodottság ez megint? Nem megint az a kétszínű magatartás, amely egy kalap alá veszi azokat, akik 20 év alatt minden percben aknamunkát folytatva tönkretették a rendszerváltással járó összes illúziót, és azokat, akik végig ezzel szemben álltak, előbb az MDF-ben bízva, lelkesen váltva a rendszert, aztán fél szemmel a MIÉP-et vizslatva FIDESZ-szimpatizánsként, majd megunva a FIDESZ gőzlevezető politikáját az összegyűlt gőzt a Jobbik-ba eresztették, s most majd arra szavaznak? Biztos abban Orbán Viktor, hogy a Jobbik — hacsak nem vét sorozatos taktikai hibákat — leszerepel majd a 2010-es választásokon? S ha nem, akkor mihez kezd majd? ENSZ-békefenntartókat hívat? Mert akkor lesz csak valóban igazolva, hogy akarata ellenére vagy akarattal magyarellenes politikát folytatott. Akkor szégyenül csak meg igazán az ország. Mint egy banánköztársaság, egy afrikai ribillió színtere vagy egy balkáni darázsfészek fog akkor szerepelni Magyarország a hírekben. Igazi Tirpákland lesz.

• Horváth Aladár Európa azonnali segítségét kéri
• A Süddeutsche Zeitung téved ***
  

Persze ne szaladjunk képzeletben túl messzire. Tegyük fel, hogy a FIDESZ-szimpátia stabil, a Jobbik pedig valamiképp — okos FIDESZ-politikával vagy saját hibájából — visszaszorul, akik pedig naívan „a radikalizmus mellé csapódtak”, „kijózanodva” megtérnek a FIDESZ kebelére, és minden jó lesz, ahogy egy rendes világban kell. A cigánykérdés majd valahogy megoldódik, a kádári generáció kihal, 4 év múlva is FIDESZ-többség lesz, aztán megint és megint, s a gazdasági világválságnak is egyszer vége lesz. Vagy nem, de ezt már úgysem láthatjuk előre.

A hamis összeesküvéselméletek viszont bizalmatlanságot szülhetnek a kiagyaló felé, majd szélsőséges bizalmat az iránt, akiről igaztalanul szólnak. Hovatovább a FIDESZ és szimpatizánsai ezekkel azt mondják: aki nem nekünk és csak nekünk hisz, az MSZP-s, baloldali. Valamint azt, hogy „mi nem bízunk bennetek” és „nem kelletek nekünk”. A Jobbik ettől még inkább megerősödhet (akár lelkületben, akár számban), s fennáll a veszélye, hogy ez viszont beindítja a másik, szintén „mesteri” összeesküvéselméletet, mely szerint Orbán a Jobbik alá adja a lovat.



Végül szóljunk a Jobbik felelősségéről is, pontosabban a Jobbik vezetőinek felelősségéről. Morvai Krisztina, aki legújabban zsidóként van aposztrofálva (vajon milyen körökben?): tevékenysége hiánypótló volt 2006-ban, és ami a hazájukból miniszterelnökileg kiutasított állampolgárok fejének felemelését illeti, e tekintetben tulajdonképpen azóta is. A személyes stílusát lehet vitatni. (Privátim van vele némi bajom — de kritikusainak stílusával és mondanivalójával épp annyi, ha nem több.) Csak azt kérdezem: miért nincs helyette olyasvalaki, aki ugyanezen kérdéseket és követeléseket diplomatikusan, finoman és mindenki számára elfogadhatóan fogalmazza meg nap mint nap (aki hivatásának tekinti a politikát)?

Vona Gábor állítólag „polgári körösként indult”, volt már szefárd zsidó — mint ahogy újabban már mindenki zsidó, Ahmadinezsád,** sőt az Al-Kaida szóvivőjének nagyapja is, ez, úgy tűnik, egy új divat —, volt már cigány (vajon kik mondják ezt rá?). A legegyszerűbbet nem feltételezik róla: viszonylag egyszerű képlet, aki, úgy tűnik, megalkuvás nélkül harcol azért, hogy a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi és belpolitikai viszonyok nyíltak és világosak legyenek. Lehet, hogy ez a feltételezés sem állja meg a helyét, és Vona beépített ember? Lehet. Nem tudjuk. De az ártatlanság vélelme ebben a fantasztikusan működő jogállamban, ahol mindenkit megillet, őt is megillethetné, és vele együtt minden állampolgárt.

A Jobbik alakulásakor is voltak máig meg nem értett személycserék stb. De ha valaki szkeptikus, akkor legalábbis az összes összeesküvéselméletet fel kellene sorakoztatni egymás mellett. Kvalitáshiányai ellenére a kérdések, amelyeknek a Jobbik hangot ad, kérdések maradnak, az egyszerű magyar emberek, például gazdák, akik csalódhattak Torgyánban, Dávid Ibolyában ás másokban, szimpatizálni fognak vele.

A magyar „nemzeti radikalizmus” további képviselői is becsületesnek tűnnek. Esetleg beszervezték őket? Még ha így is volna, és például a cigánysággal, Magyarország katonai erejével, trianoni határokon túli magyarsággal kapcsolatban nincs probléma, akkor miért érezhető mégis a feszültség? A HVIM vagy a Gárda gyártotta le a „mélyszegény” rétegeket? Toroczkai kreálta a Benes-dekrétumokat, a szlovákiai nyelvtörvényt, a vajdasági konfliktusokat? A Jobbik verette és lövette a fideszes tüntetőket 2006-ban az úgyenevezett rendőrséggel, amely még a nagyvárosokban sem járőrözik rendesen? A Jobbik oszlatta fel a magyar hadsereget és ő állította Szekeres Imrét honvédelmi miniszternek? Bántott egyáltalán a Jobbik vagy a Magyar Gárda eddig valakit? S végül hithű, őszinte, „nem-cinikus” demokratáknak: honnan a Jobbik „piaci részesedése” a demokratikus szupermarketben, ha nincs semmi alapja a mondandójának, s ha lényegében nem támogatja őket más, mint pusztán azok, akik alulról erősítik?

A Jobbiknak is vannak összeesküvéselméletei. Ezek egyike szerint a FIDESZ és az MSZP váltópártok, amelyek a „globális nagytőke” kezében vannak. Noha érdekes alátámasztást ad ezirányban egy Richard C. Holbrooke-kal készült interjú, ugyanezen interjú azt is kidomborítja, hogy Orbánról Holbrooke nem szól akkora lelkesedéssel, mint Horn-ról. Vajon miért?

A populizmus és a politikai háttéralkuk útvesztőjében nehéz eligazodni. Mindez persze komédia és illúziók színháza. Szigorúan nézve antimetafizikai börleszk, mélylélektani árnyjáték. Még távolabbról nézve csak egy kanálnyi, régen megposhadt nestea, amelyben nagy, vagy nagy lehet még a vihar.

Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget,
1903 körül olaj, vászon 33,5 x 48 cm
jelzés nélkül, magántulajdon

* László András aforizmája
** Ha így van, mindenesetre az -ian végű nevek örmény származásra is utalhatnak, ld. Szalosian [Szálasi].
*** Vajon fordít-e figyelmet a FIDESZ arra, hogy hazánkat kiegyensúlyozott színben mutassa fel a Nyugat előtt?

Örök lump

Gügész a lüd dinasztia alapítója. Neve két történetben is fennmaradt.

Az elsőben (Hérodotosz 1.8) Gügész Kandaulész testőre, aki annyira büszke volt felesége szépségére, hogy elrejtette testőrét az asszonka szobájába, hogy az megleshesse. Az aszonka ezt észrevette, és... és Gügészt rávette a férje meggyilkolására. Gügész jutalma az asszonka és a lüd királyság lett.

A második beszámoló Platóntól származik: Gügész pásztorként talált egy gyűrűt, amelyet felhúzva és a kövét befelé fordítva, láthatatlanná vált (vö. Tolkien). Így láthatatlanul bejutott a királynéhoz, akit magáévá tett, majd megölte a királyt és a helyébe ült. (Állam 359c-360d)

Most érdekesebb a második történet. Ugyanis Platón azt adja a szofista Glaukón szájába, hogy csak a többi ember helyeslése ill. helytelenítése tartja vissza az embert az igazságtalan tettek elkövetésétől. Azonban a láthatatlanság esetében megszűnik ez, és az ember bármit elkövet. Ez, a társadalmi láthatatlanság tömeges lett az elmúlt kétszáz év tömegtársadalmában, és a tömeg felszabadulva mások helytelenítése alól, elveszítve személyiségét, ha volt neki olyan, valóban vágyait és indulatait követő, gátlástalan lump lett. Ezért lump műfaj a blog-komment.

Ismerjük Platón arisztokratikus válaszát, az igazságos ember nem a többiek helyeslése miatt igazságos, hanem a lelke rendezettsége miatt. Önmaga miatt igazságos. Azonban ez kevesek sajátja. A többséget mégiscsak a többiek helytelenítése tart vissza az igazságtalanságtól.

γνῶθι σεαυτόν — ismerd meg önmagad. Erre nem nevel senki és semmi a modern világban, csak dohos intézmények, mint az Egyház. Inkább a „szabadítsd fel önmagad, húzd fel Gügész gyűrűjét, akár a hatalomról, akár a szexről legyen szó” a modern mentalitás. De úgy tűnik, ez nem is olyan modern. Az ajtónk előtt járó örök lump az athéni demokráciában is már létezett.

Az ignorancia vírusa

Az ignorancia vírusa az, amit Dawkins-kórnak lehetne nevezni. Ám Dawkins maga, aki a vírust terjeszti, csak egy fokkal kevésbé beteg — ha nem betegebb — az általa megfertőzötteknél. A fertőzésből ki lehet gyógyulni, de akinek annyira gyenge az immunrendszere, hogy megkapta, annak nehéz lesz. (Aki most arroganciával vádolna minket, vegye figyelembe, hogy Dawkins saját szavait adjuk vissza, egészen a vírus szó használatáig menően, amellyel ő az ábrahámi vallásokat, az ún. hitet illeti.* Természetesen ő ezt szeretettel teszi, és fel akarja szabadítani szegény, megkínzott embereket a vallások járma alól. Nem vonom kétségbe a becsületességét, akkor sem, ha ezek az emberek vallások nélkül is épp eleget szenvednének, mígnem eljutnának ahhoz — ha képesek volnának —, hogy felismerjék az elszenvedés nem vallási, hanem ontológiai erejét és evidenciáját az emberi létezésben, hiszen az ember minden tekintetben határlény. Csakhogy ehhez a felismeréshez már eljutottak többen a múltban is, sőt, elég régen — például Buddha, Mahavira, Jézus Krisztus és mások —, so it would not be a great matter, eh.)

Richard Dawkins könyve, A vak órásmester előszavának kezdő szavai:

„This book is written in the conviction that our own existence once presented the greatest of all mysteries, but that it is a mystery no longer because it is solved. Darwin and Wallace solved it [...]”

Amikor elolvastam ezeket a szavakat, alig hittem volna a szememnek, ha nem olvastam volna már hasonló sületlenségeket milliószám, igaz, kevésbé komolynak kikiáltott szerzőktől. Úgy gondolom, hogy kevés gondolatról lehet elmondani, hogy ennyire bornírt, bigott és szánalomraméltóan ignoráns volna.

Talán még Marx nevezetes maximájánál is gyengébb lábakon áll, mely így szól: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”. Martin Heidegger türelmesen elmagyarázza (angol fordítás oldalt), hogy Marx ezen maximája miért is mélyen gondolkodás-alatti. Dawkins vaksi órásmesterének fenti mondata megüti ezt a marxi mércét, de talán még alul is haladja azt. Megérdemli, hogy aki elolvassa ezt a félmondatot, azonnal becsukja a könyvet és visszategye a polcra, ha már volt olyan kaján, hogy levette. (Természetesen, ha biológiai érdeklődésű olvasóról van szó, tovább fogja olvasni, de ez a mondat semmi jót nem ígér.)

Ki oldotta meg az emberi egzisztencia misztériumait és kérdéseit? Darwin és Wallace? Vagy a szomszéd zöldségárus? Ezt még egyes tudományos részkérdések esetében kijelenteni is enyhén szólva nevetséges volna. Whitehead azt mondta, az egész nyugati filozófia lábjegyzet Platónhoz és Arisztotelészhez. Kis túlzással így is fogalmazhatunk. Na de az egész tudomány (pláne filozófia) lábjegyzet volna Darwin-hoz és Wallace-hoz? Ugyan, kedves Hölgyek, tisztelt Urak. Darwin-nál és Wallace-nál Harry Potter is többet mond az emberi egzisztencia titkairól, méghozzá a legcsekélyebb túlzás nélkül.

Dawkins egy (bizonyára jól belénevelt) előítéletekkel telt, az elfogulatlanság hűvös arroganciájával rendelkező tudós-politikus. Azon nem egészen naív emberek egyike, akik annak torzított képénél, amit kritizálnak, egy hiányos világnézetet propagálnak. Ez az agresszíven babonás szcientista világnézet (“centuries of human progress”) nem old meg semmit, de igazán semmit az emberi létezés és a kozmosz misztiériumai közül. Hasonló illúziókról már beszéltünk Stephen Hawking kapcsán is, aki pedig sokkal színvonalasabb gondolkodó, mint Dawkins. Ezek a tudósok, akik közül néhányan figyelemreméltók a saját területükön (nyilván Dawkins sem annyira csapnivaló genetikus), igyekeznek hatáskörüket átlépve lerombolni azt, ami nem fér bele a saját ignoráns, nem egyszer egyenesen autista látókörükbe.

Ignoránst és nem szkeptikust írtam. A szkepticizmus olyasvalami, amihez Dawkins nem igazán ért. A szkepticizmus lényege szerint ugyanis nem más, mint saját egyéni nézőpontunk megkérdőjelezése és megfelelő kritériumok szerinti újraalkotása, nem pedig csupán bizonyos területek kétségbevonása, sem pedig úgynevezett tolerancia. Aki ignoráns, az nem akar tudomást venni olyan világátélések lehetőségeiről, amelyek mellőzik saját babonáit, csak arról a korlátoltról, amelyben ő leledzik — függetlenül attól, hogy (burkoltan vagy nyíltan) mennyire tolerál vagy intolerál másokat.

Dawkins világnézete lefejezett. A „tényeket” összekeveri az interpretációkkal. Sejtelme sincs azokról az erőkről, amelyek a világot — vele együtt — mozgatják. Ha sejtelme volna, akkor szatanikus lenne, mint Marx, mert Marxnak voltak sejtelmei arról, aminek félig az irányítója, félig az eszköze volt. Csak találgathatjuk, Dawkins-nak vannak-e efféle sejtelmei és kétségei. Abszurd kijelentésnek tetszik, de Marx érdekesebb gondolkodó volt, mint a lapos Dawkins: legalább sejtelme, ha nem egyenesen tudomása volt arról, milyen erőkkel játszik.

Dawkins ugyanúgy, mint bármely prozelita vagy tévéevangelizátor, prédikál. A „társadalmat”, annak még „minden Gonosz gyökere” (oh, how rhetoric) alatt élő tagjait kritizálja, azt a tömeget, amelyet mindig könnyű kritizálni, akkor is, ha vallásos, akkor is, ha nem. Azt a tömeget, amelyben voltak bolondok, vannak bolondok, és lesznek bolondok; amely tele van különféle képességű és moralitású emberekkel, amelyben, ha úgy vesszük, Richard is csak egy közepes futóbolond a sok közül a halál társadalmilag megoldhatatlan misztériumának mezején, velünk együtt.

Állítom-e, hogy mindaz, amit Dawkins kritizál, szép és jó? Nem. Azt állítom, hogy az alap, amelyen állva kritizálja, éppen olyan hamis lehet. Aki materialisztikusan hisz a pokolban, csak egy árnyalattal képvisel mást, mint aki materialisztikusan és szociális alapokon nem hisz benne, és ezen az alapon okít másokat. (Hovatovább azokat az elmérgedt keresztény tébolyodottságokat, amelyeket Dawkins kritizál, Tölgy is kritizálja, példának okáért.) A racionalizmus nem minden.

Nos, nem lehet mindenkinek eleget tenni, és ezt Richard-unk nem igazán átja be. Egy nézet vagy egy nézet kritikája is relatív keretek és az egyéni fantáziák korlátai között mozoghat, amelyek nem racionális területek. A létezés iránti ősszomj, amelyről— a maga beteges módján — még Freud is tudott, minden emberben munkál, még a tudósokban is. Ez olyan „tudományos” hybrid-eket hoz létre, mint a raëlizmus, amiben nem kevés hollywood-i sztár hisz és hitt. (Nekik ajánlanám Fritz Künkel karakterológiáját, amely jó érzékkel tapint rá a sztár-létmód lényegére). Dawkins The Virus of Faith c. horrorfilmecskéje végén ugyanerről az ősszomjról és azon „csodálatos véletlen”-hitről tesz groteszk konfesszióként ható tanúbizonyságot, amelyet már korábban említettünk az asztrológiával kapcsolatos fejtegetéseink tudománykritikai részében.

A kakas, a kígyó és a sertés egymásba kapaszkodó figurája a Tibetben gyakran ábrázolt „létesülés kereke” centrumában. A legkülönbözőbb világokban (így az emberiben) való létesülés törekvésének ősokait ábrázolják.

* Dawkins szemmel láthatólag az ábrahámi vallások közül a zsidóságot, valamint a kereszténység és az iszlám több lábon álló fundamentumai közül az Ószövetséget támadja leginkább. Megjegyezzük, hogy — bár az ószövetségi hagyomány korántsem homogén és korántsem csak morálisan értelmezhető — a kereszténység szempontjából éppen úgy, mint az iszlám szempontjából nézve nem abszolút érvényű, olykor pedig kifejezetten ellentétes e hagyományokkal.

Dawkins szcientista filmje ignorálja a glasenapp-i osztályozás szerinti „örök világtörvény” vallásait (természetesen Glasenapp ötössége többé-kevésbé önkényes, viszont tipológiája helyes).

Értelmes Tervez részére Ateista

Hol csinál mi -ből jön?

Mi van a cél -ból élet?

Hogyan tud mi él békés és boldogan?

Ez hihetetlen kinyilatkoztatás osztozik tudás -ra tudomány, vallás, szerelem, kapcsolat, kormányzat, elmélkedés, végtelenség, érzékiség, örökélet, és így sok több...

"Itt az idő -hoz megáll hívő, és kezd -hoz ért." - Rael.

A Raelian Forradalom van merészen hoz körülbelül egy kiegészít paradigma műszak ágyunkon bolygó. A Üzenet meghatározott -hoz Rael kocsinkkal emberi Teremtők űrből tartalmaz a világ a leg--bb vakmerően individualisztikus filozófia -ból szerelem, béke, és nem - aglikán: egy gyönyörű összeállítás -ból szellemiség, érzékiség, és tudomány.

Kikutat ez website -hoz megtanul több...

A „közéleti” irónia kis problematológiája

Nos, itt most nem valamiféle irodalomelméleti vagy humánetológiai elemzést fognak olvasni, de akkor már inkább az utóbbit. Csak röviden. Az e témáról való írás szükségességét Szem nevű kommentátorunk egy (szerintem tudatos) megjegyzése éreztette velem e poszt alatt.

Ha az ember iróniával él olyan dolgok kapcsán, amelyeket a média valahogyan láttat, akkor óhatatlanul szembetalálkozik azzal a problémával, hogy indirekt módon elfogadja a média irányítását. Először is azt tematizálja, amit a média emberei tematizálnak, másrészt attól függően tematizálja, ahogyan azt a média tematizálja. Ez már rögtön két függőség. Aki ezek után még iróniát használ, az többszörösen megkaphatja tehát: a terhen túl, amelyet felvállal — s amelyet a média, illetve annak figyelése helyez a vállára —, felvállalja az értetlen vagy érzékeny olvasók reakcióját, akik először is szenvednek a választott hírtől, szenvednek annak általános beállításától, s végül szenvednek az irónia megerősítő hatalmától, amellyel a posztíró mintegy aláhúzza a mediatúra által tematizált valóság ilyenségét vagy olyanságát, nem beszélve arról, hogy gyakran értik félre azt, s akkor az ember olyasmi miatt moshatja kezeit, amit el sem akart volna követni, épp ellenkezőleg. Mindez megölheti az autonómiát.



(Itt érkezhet a képbe Sedith egyáltalán nem szőkenős — pontosabban eredetileg, nem pedig festetten szőke nős — megjegyzése, mely szerint „Néha azon gondolkodom, jobb lenne, ha nem gondolkodnék.” — amit tudatosan úgy kellene értenünk, néha jobb lehet nem arra figyelni és nem azon gondolkodni, amit tálcán kínálnak elénk különböző „fórumok” különböző képviselői.)

Az érem másik oldala ugyanakkor, hogy aki nem érti az iróniát, vagy nem képes / hajlandó úgy közelíteni egy íráshoz vagy bármilyen megnyilatkozáshoz, hogy abban felfedezze azt, nem igazán kompetens olvasó. A bajok néha ott kezdődnek, amikor valaki megjegyzi, hogy „komolyra fordítva a szót”. Kérdés, hogy nem-kompetens olvasók kedvéért érdemes-e mellőzni az iróniát, ugyanis ha az ember mellőz egy nyelvi és attitűd-beli eszközt, akkor elkezdhet mellőzni más, „túl komplikált” eszközöket is, míg végül eljut a kifejezés teljesen egyszerű formájáig. Kétségtelen, hogy ez a forma tiszta lesz. Kérdés, hogy az ember nem veszti-e el ezáltal a komplex kifejezés — és ezáltal egy viszonylagos szabadság — lehetőségét, legalábbis „aktuálpolitikai” kérdésekben. Ironikus persze a gondolat, hogy in concreto aktuálpolitikára egyáltalán szüksége lehet egy normális embernek — főként a mai, médiumittas korban.

Harmadrészt (s ez az érmének azon oldala, amelyen pörög): ha a szöveget, a kifejezést megszabadítjuk az iróniától, egyúttal megszabadítjuk magunkat egy fegyvertől is, amellyel nevetve nekieshetünk azon erőknek, amelyek teljesen iróniátlanul tolakodnak be a világunkba. Megszabadítjuk magunkat az enigma pajzsától, a kétértelműség előnyös hatásaitól, amellyel ki tudjuk fejezni szembenállásunkat a nem magunk választotta ellenségünk és az ellenségünk ellensége hízelgésével szemben, aki nem a barátunk.

Nemrég egy barátom, mikor nagyobb társaságban különböző ausztráliai és óceániai népcsoportokról, azok legendáiról, valamint azon a kontinensen található állatfajokkal kapcsolatos megfigyelésekről beszélgettünk, megjegyezte, hogy a híreknek tulajdonképpen hasonló kaliberű témákról kellene szólniuk. Igaza volt.

A Tea-Kör éppen az a hely, amit ilyesmire használhatunk, és ennek örülök. Ezúttal irónia nélkül, viszont némi retrospektív öniróniával.

Ha nincsen gárda, miért nincs helyette más?

Tisztelt Tea-Kör Szerzők és Olvasók.

Levelet írt nekünk egy vidéki kulturális főváros lakója. Szerintem félrecímezte, a For a Better Tirpákbokrétásnak akarta írni, de úgy látszik, azt hiszi, hogy ez ugyanaz a társaság. Felvilágosítom, hogy nem, de a levele lényegét leközöljük, ha már így alakult:

Mint egyszerű tirpák alacsonyember ezt kérdezem én, amikor a városban járok, ahol élek. Én, az egyszerűember nem értem, hogy amikor a főbb sétálóutcákat vagy tereket vagy a mellékutcákat járom, akkor miért nem bukkan fel valahol egy rendőr, egy polgárőr, egy közterületfelügyelő, egy karabélyos, egy csendőr, egy katona, egy rendfenntartó közeg, egy gárdista. Egy zsandár, egy biztosúr, egy fakabát, egy zsaru, egy zsernyák, egy kopó... bárki, csak biztonságban érezhetné magát a lány, aki szembejön és kerüli a pirosposgásmosolygós tekintetem és meggyorsítja a lépteit, mint a macsek az ajtórésben, vagy én magam, akire humánus tekintetem miatt azonnal rácuppan az a szipus cigány, aki ordítozni és verekedni szokott a város kellős közepén, és akit minden turistaszezonban kiengednek, ha egyáltalán valaha beviszik (diliházba kéne, de az sincs), és aki a város bármely pontján előfordul, de újabban csak a központban, hogy mindenki sétáját — nyanyáét, papáét, tiniét, turbékoló párocskáét — tönkretegye — és ilyenből van ám minden ötven méteren egy. Nem tudom, ez valójában tényleg pénzt kunyermál-e vagy csak egyszerűen fenyegetőzik. Engem egyszer fényes nappal átölelt, egész testszagával, kitérni se tudtam az útjából — amikor balra mentem, balra jött, amikor jobbra mentem, jobbra jött —, és majdnem szemenköpött és majdnem lefejelt, úgy kérlelte a pénzem vagy rongy életem. Aztán mesélték, valaki egyszer jól megverte, azóta valamivel illemtudóbb, artikulálatlanul sem üvölt annyit azóta szegín.

Vagy az a négyfős cigánybanda-tag, aki idejön hozzánk pénzt kunyermálni szép, búgó hangon, lefestve életének szerencsétlenségét, és kabátja alatt megvillogtatja felénk az anyja kiskésit a város kellős közepín, fényes nappal vagy éjnek évadján, és ha nincs velem a vagány és sokatélt barátnőm, aki tudja, ilyenkor hogy kell beszélni egy őrülttel, akkor nem biztos, hogy szerencsésen kerülök ki a történésből. Én, a tirpák egyszerűember nem élem át úgy, hogy ez egy jó edzés a léleknek, hogy ez egy demilyen nagyszerű kihívás, hogy a szellemi fejlődés előcsarnoka és hogy még több ilyet, különben Haarlem-i mindennapok c. számítógépjátékot veszek a médiamárktban, ami ugyanerről fog szólni. Vannak ilyen nagyemberek, akik ezt tudják így szemlélni, de én nem. Nekem nincsenek vagány ötleteim, élhetetlen, élemedett, szatyrot cipelő egyén vagyok, aki nem ért a multikultúrálizmushoz, szkenofóbiásan féltem a kis életem és nem gondolom azt, hogy ez a karma ajándéka vagy valami hasonló.

Én, a hülyekisember, akinek testi ereje nulla, szeretnék látni egy őrbódét az utcasarkon, vagy két szablyával felszerelt marcona katonaembert, vagy egy mordályos pödröttbajszút, vagy legalább két kopasz árpádsávost, akik csúnyán néznek ilyenkor és eltessékelik azt az agresszív szipusgyereket, vagy azt a szemem előtt rongálót, vagy azt a szemem előtt erőszakoskodót, vagy azt a bicskásembert — jó lenne, ha mindegyikre jutna egy, de inkább kettő. Vagy szeretnék látni legalább egy járőrőzö rendőrautót, vagy egy állig felinkalozott kékruhás legófigurát, aki könnygázsprével annak a sötét alaknak közvetlen közelről a szemébe fúj, úgy, ahogy ott, a gárdatüntetésen csinálta. Vagy ha már nem fúj a szemébe, legalább vegye elő a sprét, megmutatni, hogy van olyanja. Mert én nem hordok kést magamnál, tetszenek tudni, lehet, hogy az szabálytalan is volna. Nem értek a magyarközlönyhöz.

És én, az egyszerűember nem északkelet-magyarországi faluban lakom ám, nem is a külvárosban, hanem egy Ojrópai Értelemben Vett Kúlturhális Fővárosban, annak is a kellős közepén.

Felőlem nevezzék polgárőrségnek, vagy rendőrségnek vagy csendőrségnek vagy karabiniérinek vagy bach-huszár úrnak vagy bárminek.

Nekem, az egyszerű tirpákembernek vagy tirpákasszonyiállatnak erre szükségem van. Igényem van rá. Szeretnék minden utcasarkon egy biztonságot adó fejet látni. Kedves állambácsi. Ez egy piaci rés, munkahelyteremtési lehetőség, tessenek betölteni. De aztán ne dilinós szipuscigányokkal, meg veresgárdistákkal, jó?

A mélyszegínség nem jó tanácsadó.

Egyébként liberális gondolkodású vagyok. Ezt az is mutatja, hogy kerékpáron járok, és az ismerőseim rendszeresen részt vesznek abba a tiltakozós izébe. Na, hogyishívják. Kritikus tömeg.

Haladás — paradicsom

Pontosabban, uborka. A modern nő így, az árnyékban fekve szüreteli az uborkát. Mondja valaki, hogy nem áldás a haladás és a modernizáció.

EU II. — What about us?

All I wanna say is that they don't really care about us

• EU I.
• Edvard Beneš

[...|.]