2010. február 25., csütörtök

A „magyar gulag” — a hortobágyi internálótáborok

Stefka István 2004-es meg 2007-es cikkén kívül (Magyar Nemzet mindkettő) nem sokan foglalkoztak az országos sajtóban a hortobágyi internálótáborokkal, pedig...

Recskről már jóformán mindenki hallott valamit. De ki hallott például Ebesről? Valószínűleg nem sokan.

Dédszüleimért az ötvenes években, egy nyári este egyszercsak autó érkezett. No nem a chauffeur-jük, hogy városnézésre vigye őket Ószegeden. Hanem az a fajta autó, amibe ha az embert beszállítják, akkor biztos lehet benne, hogy valami kellemetlen történik majd — jó esetben csak kocsikáztatás és egy kis tábori lét. Az úticél a Hortobágy volt, Ebes. Az ok prózai volt: egy párttitkár elvtársnak megtetszett burzsoá és bizonyára „rendszeridegen” dédszüleim szögedi lakása. Szerencsére apám, aki akkor még gyerek volt, éppen nem volt ott, mert őt is vitték volna, meg a bátyját is.

Nagyapám azonban nem volt ijedős ember. Elhatározta, hogy kiszabadítja szüleit az ebesi táborból; fogta tehát magát és elment a megfelelő minisztériumba, onnan tovább, egészen Rákosi íróasztaláig. Ott megállt, és közölte Rákosival, hogy a szülei nem tettek az égvilágon semmi rosszat, és hogy ő maga azt hitte, a kommunisták szándékai tisztességesek.

Nagyapám tényleg naívan hihette ezt, mert jólelkű ember volt. Nem bújt ki a katonai szolgálat alól, de a háborúban sohasem lőtt az ellenségre, mindig a levegőbe célzott: nem akart senkit megölni — még azokat sem, akik őt vagy — teszem hozzá szomorúan éles elmével — társait megölhették volna. Szóval nagyapám, amikor jött az államosítás, önként felajánlotta jól menő üzleteit a sok brigantinak, akik nem ismertek se Istent, se embert.

Hálából szüleit, két idős embert, kitelepítették a Hortobágyra, nagypolgári lakásukba pedig betette valagát egy semmirekellő vörös szarházi.

Végül nagyapám — nem kevéssé kockázatos — közbenjárására dédszüleim ugyan nem térhettek vissza a régi házba, de Ebesről sikerült kiszabadítania őket. Dédanyám visszavágyódása miatt nagyapa nem adta fel a harcot, és 1963-ban nagy nehezen visszakapták egykori lakásukat, de akkor dédapám már halálán volt. Egy ideig a saját volt erkélyükkel szemben laktak egy pincében, párttitkár elvtárs meg addig is élvezte a mocskos imperialista polgári lét kínálta (és megteremtette) örömöket. Gondolom, aztán se került rossz helyre, mint ahogy felettesei is megúszták 56-ot.

*

Ezen a szerény honlapon, meg egy másik szerény honlapon kívül mást eddig nem találtam az interneten a hortobágyi internálótáborokról. Ezekből valószínűleg nem élnek meg, akik csinálták (és nem fejezték be) őket: kárpótlásért, gondolom, senki sem tolongott. Nem is kell, nevetséges volna. Egyrészt az ember büszke annyira, hogy ne érezze és ne tekintse magát áldozatnak, akármilyen sötét rendszerről is legyen szó, másrészt nevetséges egyfolytában a felnagyított múlttal foglalkozni. (Na meg épp elég ellenség sürög-forog ma is a megfelelő helyeken, felesleges a múlthoz folyamodni, hogy hitvány gazemberekkel találkozzunk. Például kik verethették le a Hollán-emléktáblát vagy kik lövették emberek szemét 2006-ban?)

Ám ma a kommunizmus áldozatainak az ún. emléknapja van. És bár nem rajongok az efféle emléknapokért, főleg, amit a kommunista „állammal” jogfolytonos „állam” képviselői jelöltek ki, de ha már ez a trendy, akkor legyen, talán valami újdonság is kiderül az olvasó számára. Végülis ilyen halálos áldozatokból — még visszafogott becslések szerint is — volt világszerte vagy százmillió, nem halálos meg tán még több, ha nem számítjuk azokat a sasjózsefekkel „szórakoztatott” szürke és kicsi áldozatokat, akik viszonylag sértetlenül éldegéltek a nagy rakás, kocka alakú betonsemmiben, amit a kommunizmus a jobb helyeken jelentett, meg a párttitkár elvtársakat, akiknek azért csurrant-cseppent egy-egy nagypolgári ház.





9 megjegyzés:

  1. Nagyapámék pontosan ugyanígy veszítették el szegedi belvárosi lakásukat és vasüzletüket. Talán még ismerték is egymást nagyapádékkal. Nekik szerencséjük volt: nagyapám első, elhunyt felesége rokona volt Komócsin elvtársnak, ezért miután mindenükből kiforgatták őket, „csak” azt követelték meg tőlük, hogy tűnjenek el Szegedről. Az ő nevükben is köszönöm a bejegyzést.

    VálaszTörlés
  2. Komócsin elvtárs, a „jó” Komócsin elvtárs... ismerősen csengő név a családi legendáriumból :}

    Bizony könnyen lehet, hogy ismerték egymást a felmenőink.

    Dédapámék kiszabadításuk után szintén nem kerültek vissza Szegedre, hanem a Mecsekaljára, a szöllőbe (így, két l-lel), ahol kecskéket neveltek. Dédapám nem is akart már visszamenni, csak dédanyám vágyódott vissza rendíthetetlenül a régi belvárosi házba. A család nagy része ma is Szegeden él.

    Ebben a kitelepítési névsorban meg is találtam dédapám nevét. Mindegyik táborról készítettek jegyzéket, úgy látom.

    VálaszTörlés
  3. Üdv, most fedeztem fel a blogotokat. Főhajtás.

    Egyébként Saád József: Telepessors című könyvében elég jól feldolgozta a témát.

    Molnár Attila Károlyoz jártatok?

    VálaszTörlés
  4. Kedvencek közt vagytok mától. Isten nyugosztalja drága jó nagyapám... Annyi bűne volt, hogy Olaszországban esett ámerikai fogságba.

    VálaszTörlés
  5. Február 24-i megemlékezésem képeit ajánlom blogomról!
    http://amulok.blogspot.com/2010/02/ahova-csak-gondolatban-repulunk.html

    VálaszTörlés
  6. Herczeg , Ferenc / Hortobágy Gulag ?
    Wikipedia: "In den 50er Jahre FRÜH , Budapest deportiert aus , Stern Gulag Englisch , der Hortobágy. In 1953, nach Stalins Tod Befreit , Wenn Das Lager geschlossen . Soon , er starb im Jahr Nächste " .
    Richton Wirklich ist das? Beweise ?
    Nur Überprüfbare Informationen zu schreiben , und Quelle Oder SiE ES Auntily STERN .

    VálaszTörlés
  7. http://hu.wikipedia.org/wiki/Herczeg_Ferenc:
    "Az 50-es évek elején kitelepítették Budapestről a magyar gulágra, a Hortobágyra. 1953-ban, Sztálin halála után szabadult, amikor megszüntették a munkatáborokat. Hamarosan, már a következő évben meghalt."

    Ist das richtig? Is this really true?

    VálaszTörlés
  8. A Szabó családunk /sőt a famíliánk apraja és naggya itt tengette életét az amnesztiáig,majd DOROGRA kellett menniük / hisz" szababokˇ lettek /!Ez lett a szülővárosom.A családom törzsgyökeres vas_megyei lakos / volt/a mai napig is!

    VálaszTörlés
  9. Rubicon 2010/06 számban van szó róla
    Saád József: A magyar gulág
    Széchényi Kinga: kitelepítések a Rákosi rendszerben

    Politikatörténetből kis beszámolót készítek belőle,így találtam rá a blogra, gondoltam megírom! :)

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)