Hozzászólás az ún. „szlovák címer”-ről indított vitához, továbbá egyéb vonatkozó kérdésekhez

A Reakció blog számos izgalmas aktuálpolitikai kérdést boncolgató posztja közt megtetszett nekünk DSZG-é, melynek címe: Lenyúlták-e a szlovákok a magyar címert? Szimpatikus számunkra, hogy a kérdésfelvetésnél — konzervatívokhoz méltó eljárással — a szerző kikérte egy heraldikai filológiához értő tanári tekintély, id. Bertényi Iván véleményét. A posztból és a kommentárokból most csak azt a pontot idézzük, ami nekünk releváns.

„Van itt azonban még pár bökkenő, mielőtt diadalt aratnánk.” — írja a posztszerző — „Mint az említett könyv írja, Nagy Lajos korában kezdték a királyi címert az ország címerének nevezni (persze ekkor a király címere talán nevezhető az országénak is, de az akkori államfelfogás gyökeresen különbözött a maitól). A kettős kereszt jelképét például gyaníthatóan III. Béla hozta magával Bizáncból. Hoppá, akkor a magyar címer bizánci nyúlás? Legalábbis félig?”

Válaszunk: nem, mivel az a heraldika originális hagyományozódási szabályai szerint történhetett. Éppenséggel pontosan az eredeti és heraldikai fogalmakkal konform állam- és jelképfelfogás az, ami értelmetlenné teszi a „nyúlás” fogalmát, és alapvető különbséget jelent a mai helyzethez képest.

Ahogy „Vattafák”, az egyik kommentátor is írta: „a történelmi Magyarország a nemesség és a király által jellemzett egység volt, az államalapító nemzet nem a mai, kulturális nemzet fogalmát jelentette. Magyar nemes volt Zrínyi, Hunyadi, Frangepán, magyar király volt Anjou Károly Róbert, Luxemburgi Zsigmond, Habsburg Ferdinánd. A jobbágy, a polgár nem volt a magyar nemzet tagja Kecskeméten sem és Söjtörön sem.” (Kiemelés tőlünk)

Ehelyütt azonban — a lényeget aláhúzva — egy helyesbítést kell tennünk: a jobbágy nem a parasztot jelenti (ahogy közkeletűleg hiszik), hanem a vazallust, tehát a feudalitás rendjében mindenki a király jobbágya volt, beleértve a főnemeseket is.

Összességében a mai vita nem értelmezhető az eredeti felállás szerint, sőt, gyakorlatilag „turisztikai vita”. Egy baloldali nemzetfogalom előfeltevései szerinti vita, ahogyan a területi viták is, és mint ilyen, eldönthetetlen. Magam részéről nem zavar különösebben a szlovákok ilyetén címere, sőt. (Amíg nem párosul obskúrus sovénséggel.)

Hasonló alapon már esett néhány szó Körünkben arról, hogyan volt lehetséges, hogy a magyar király egyben Jeruzsálem királya is volt (sőt, ez nem zárta ki más királyok uralkodói jogát sem Jeruzsálemre).

Amíg a királyság jogfolytonossága nem érvényesül, minden ilyen vitát jóformán „a normalitás keretei között folytatandó magánemberi vitának” kell minősítenünk. És ez idő alatt nem tekinthetjük legitimnek nem csupán Erdély, de akár a magyar Alföld „hovatartozásával” kapcsolatos kurrens felvetéseket sem, ugyanis ezek fogalmaink szerint de iure nem a román vagy magyar köztársasághoz, hanem a magyar (esetleg román) királysághoz tartoznak.

A normalitás, a körültekintés keretei között pedig Loxon szerény javaslata továbbra is valamiféle figyelembevétele a jelen lehetőségeknek és múlt adottságoknak.

Teoretikus kérdéseket érintő további posztjaink e kérdésekkel kapcsolatban:
Az elrabolt Trianontól a Belvedere palotáig, majd vissza [Loxon]
Mi lett a Visegrádi Hármak/Négyek, illetve az Alpok-Adria szimpatikus geopolitikai tervezetével? [Loxon]
Román, magyar, két jó barát [Loxon]
A nemzetrűl [Tölgy]

Jó olvasást és elméleti gondossággal kontrapunktírozott geopolitikai fantáziálást!

 

O Fortuna

Az evolucionizmus majdnem olyan biztos figyelemfelkeltő téma, mint a komcsizás. De most csak közvetve teszem ez utóbbit. Az egalitárius gondolkodás különféle változataiban a különbségeknek csak egy forrása lehet: a véletlen, mint az evolucionizmusban.

Darwin kapcsán felmerült a véletlen, ezzel kapcsolatos a második karácsonyi ajándékom. A tömegdemokrácia egalitarizmusa a „társadalomtudományokban” elhozta a kispolgári paradigma uralmát, és ezzel mellesleg a teljesen érdektelenné és unalomgombóccá válását. Korábban Comte-t, Spencer-t, Durkheim-et, Weber-t, Sombart-ot, Simmel-t, Parsons-t és a többieket, akiket valamiért még ma is érdemes olvasni, az együttélés problémája izgatta. Azonban az elmúlt évtizedekben uralomra jutó paradigma fő kérdése a különbség. Úgy 1968 óta ez lett a szociológia fő témája: miért vannak/lehetnek az egyenlők társadalmában különbségek. Anyagiak, hatalmiak, a megbecsülés terén, az életmódban, az ízlésben, miegyébben. Az egyenlők világában botrány a különbség. A tudomány feladata, hogy feltárja a látható különbségek nem látható okait, és az állam feladata, hogy megszüntesse ezeket. Nagyjából erről szól az elmúlt három évtized szociológiája. Így lett az baller. És így lett az egyenlőség igénye és a különbségek kutatása és elutasítása a legfőbb eleme, amit minden szociológiai szigorlatot tett ember ért. Csak néhány kötözködő reménytelen reakciós nem.

Mi van a sánta nő két lába közt? Különbség.

A helyzet az, hogy mennél inkább az egyenlőség lett az elvárt minimum a politikai társulásoktól, annál kevésbé viselhették el az emberek a különbségeket:

„Mi tagadás, a demokratikus intézmények magas fokra hevítik az irigység érzését az emberi szívben. Nem is annyira azért, mert mindenki számára megadják a lehetőséget, hogy másokkal egyenlővé váljék, hanem inkább azért, mert e lehetőségek mindig eltűnnek, amikor élni is akarnak velük. A demokratikus intézmények felébresztik és életben tartják az egyenlőség szenvedélyét, de sohasem tudják tökéletesen kielégíteni. Ez a tökéletes egyenlőség minduntalan kicsúszik a nép kezéből, amikor azt hiszi, hogy már megragadta; miként Pascal mondja, örök futással távolodik; a nép annál is inkább hajszolja e kincset, mivel elég közeli ahhoz, hogy ismerje, de elég távoli ahhoz, hogy valaha is élvezze. A siker lehetősége felizgatja, a siker bizonytalansága bosszantja; cselekszik, megfárad, elkeseredik. Mindazt, ami valamiben túlmegy a lehetőségein, vágyai elé tornyosuló akadálynak tekinti, és nincs mégoly törvényes felsőbbség látványa, amely ne volna tüske a szemében.” (Tocqueville)

A demokrata problémája egyszerű: ha egyenlőek vagyunk, akkor hogyan lehetnek mégis különbségeink? Miért jobb más ebben-abban? A bevallottan hierarchikus társadalmakban az emberek számára könnyebb volt elfogadni, hogy mások élete jobb, felesége csinosabb, autója újabb, gyermekei szófogadóbbak. Jogi, vallási vagy más korlátok közé születtek, így a lemaradásukért személyesen felelősség nem terhelte őket. Azonban amint ezek a korlátok és akadályok megszűntek, felmerült a személyes felelősség: aki gazdagabb, hatalmasabb, sikeresebb, boldogabb, az miért az? Az egyik válasz a rejtett különbségképző és fenntartó struktúrák keresése és megtalálása lett (kultúrális tőke, kapcsolati tőke, rasszizmus, szexizmus, lookizmus, fityfene), amelyek felszámolását tekintették az igazságosság és az igazságos politika mércéjének. Schoeck arra hívta fel a figyelmet, hogy az egalitárius társadalom egyetlen különbségforrást fogad el, tekint legitimnek: a véletlent, a forgandó szerencsét, a hisztis nőcit, akit fejedelmével Machiavelli is le akart nyomni.

„Egyetlen férjet sem értékel le a felesége, mert nem a helyes sorsjegyet vásárolta meg."

A megmagyarázhatatlan — véletlenen alapuló — előny legitim még a különbségek teljes felszámolását célzó társadalmi diktatúrában, a szocializmusban is. A Conducator idején sokat jártam Erdélybe, és feltűnt, hogy a legnagyobb córesz idején, amikor szó szerint üresek voltak a boltok, akkor is lépten-nyomon sorsjegyárusokba botlott apámfia. A sorsjegy, a lottó a szocializmustól nem volt idegen. A nép reménysugara volt, miképpen manapság a sok VV és BB és Megaszar jellegű műsorok, amik a tanulás, munka, örökség, nélküli sikert, felemelkedést, boldogságot ígérik.

Csak a céltalan, megjósolhatatlan hatalom adta előnyök legálisak, amikre nem irigykedik a demokrata, mivel a véletlen egyszer talán őt is megtalálja. És mivel Fortuna kereke forgandó, ha eddig rosszul ment, holnaptól mehet minden mehet jobban személyes felelősség nélkül. Ezért lett népszerű és megkérdőjelezetlen, az egyébként értelmetlen és csak a legkeményebb diktatúrával elérhető „esélyegyenlőség” fogalma. Az élet csak a vak véletlen eredménye, az állam feladata az esélyegyenlőség újraelőállítása naponta, hiszen minden nap egy új esély a véletlenre, a megmagyarázhatatlan, előreláthatatlan és így befolyásolhatatlan jóra (és sajnos a rosszra is). Az állam feladata azok dolgát rendbe tenni, akik ebből az előreláthatatlan véletlenből rosszul jönnek is, és pechjükre elbuknak a vizsgákon, drogosok lesznek, és minden állásból kirúgják őket, véletlenül beleszalad a késükbe a cimborájuk, stb.

Periklész Athénjában a katonai tisztviselő sztratégoszok kivételével — hülyék azért nem voltak, ugyanakkor Periklész éppen ezért sztratégosz volt — a tisztviselőket sorsolták, mint Morus nem kicsit gúnyos Utópiájában az uralkodón kívül minden tisztviselőt. Demokráciában, szocializmusban csak a véletlen, csak a vak és szeszélyes Fortuna okozta különbség az elfogadott.

 

Tequila!

Bár Tölgy már óva intett az érzelmek túláradásától, amely Karácsonykor úgy kapja el az emberiséget, mint az influenza, azért mi is szeretnénk egy érzelmileg PC posztot írni.

Könnyekkel küszködve bejelentjük tehát, hogy a karácsonyi fa alá holdfényszín masnival átkötve letettük a mélyen tisztelt és nyájas olvasóközönség elé újonnan indítandó blogunkat, az Ezüst Tequila Páholyt.

Hogy a tea és a tequila ivása között — időszaki eltérések ellenére — semmiféle kizáró ellentét nem merülhet fel, azt a négy betű betoldhatóáságán kívül ez a kis videó is bizonyítja (figyelemmel közreadójára).

Ezen kívül — komoly érvelésünket tovább göngyölítve — a tequila annak a Mexikónak az itala, amely a maja és azték örökség egy részének továbbélése révén egyrészt az istenek eredetileg keserű és csípős italát, a csokoládét szolgáltatta többek között a mi monarchiánk cukrászatának (igaz, polgári szintre selypítve és édítve azt).

Másrészt Mexikóvárosban szintén e monarchia tragikus véget ért császára uralkodott — Liszt Ferenc 1867-ben gyászzenét írt tiszteletére —, aki kissé liberális, valamint szabadkőműves volta ellenére tán jobb sorsra lett volna érdemes (s talán az ismertnél valamivel jobb sorsra is jutott, don Justo Armas álnéven*, joggal Ausztria-Magyarország trónjára). (Szemben a progresszió élemedettebb lelkületű majomágensével.) Emperador Maximiliano I de México Őfelsége emlékének is ajánlom tehát páholyunkat.

Ám nem szeretnénk a szent múlt árnyaival, nagy halottakkal és egyebekkel túlterhelni tősgyökeresen új, vérbelien modern, mainstream és határtalanul trendy blogunk indulását és tevékenységét. Legyen elég annyi, hogy csak azok torkát fogja marni az agave desztillátuma, akik egész életükben a progresszió és az evolúció negédes gumibogyószörpjeit itták.


* Lásd Rolando Deneke és John Lamperti kutatók munkáit, a TuPila bejegyzéseit, valamint a spanyol nyelvű Justo Armas szócikket.
 

A Karácsony és egy családi hagyomány

Csatlakozva mélységesen elnyomó és kirekesztő Teakrata kollégáimhoz, jómagam is kívánok mindenkinek Kellemes Karácsonyt (és persze Boldog Újévet). Az egyik, gyerekkoromtól kezdve meglévő családi hagyományunk pedig egy „elfogult”, „nemobjektív” szerző elfogult filmjének megtekintése: Franco Zeffirelli Názáreti Jézusáról van szó. Mivel a videónk most épp nem hajlandó működni (hiába hívogattam Uri Gellert), ezért félő, hogy ez a lassan több évtizedes hagyomány megszakad. Ajánlom ezt a filmet keresztény és keresztyén felebarátaimnak, és mindenki másnak persze.

„Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.” (János, 9: 5.)

Karácsony, valamivel északabbra

Hogy szerény személyem se maradjon ki a karácsonyi posztözönből, engedjék meg, hogy mutassak egy kedves dalt, melyet feltételezem, hogy mindezidáig nem ismertek. Egy pillanatra eszembe jutottak a zakopanei mézeskalácsházak és a fatemplomok, a ropogó, vastag hó, és az utcai árusok, amiknek most idehaza nincs alkalmam örvendezni. Úgyhogy kárpótlásul ez a kis kolęda maradt. Wesołych Świąt!

Születés, újjászületés

Komjáthy Jenő : Újjászületés

Nem az vagyok, ki tegnap voltam;
Testem-, lelkemnek minden íze más:
Tegnap még búban haldokoltam,
Ma élve élek s kedvem óriás.

Magam mögött már összetörtem
A hidat, mely ohajtott partra vitt,
S ott hagytam némán, megbüvölten
Vak üldözőim bőszült csapatit.

Sínylődtem tegnap még a porban,
S mi más vagyok ma, életem mi más!
Tegnap még gyáva gyermek voltam,
Ma az eget ostromlom mint gigász.

Bár homály födi származásom,
Nem, nem lehet atyám, nemzőm a por!
A gonosz látszat ne alázzon,
Lelkemben egy fensőbb titok honol.

Hogy égben-e avagy pokolban
Van létem gyökere: kutassa más!
Szabad vagyok, bár szolga voltam,
Tegnap még bűnös, már ma messiás.

Szabad vagyok! A port leráztam,
Mely büszke lelkemen lomhán tapadt!
Tisztán, önzetlenül kiváltam,
Nem égtem el az élettűz alatt.

Újjá levék vérből s igéből,
S megtisztulék a szellemtűzben én,
Újjá levék szívem szivéből,
Magamban magamat fölismerém.

Újjászülettem gondolatból,
Szabaddá tőn az isten-érzelem,
Sugár vagyok az eszmenapból,
S az örök nappal egy a lényegem.

Tegnap a földnek terhe voltam,
Ma égbe visz az elragadtatás.
Tegnap még árnyak árnya voltam,
Ma a világ világa: messiás.

Ó, boldog lét, örök szabadság,
Föltámadások végtelen sora!
Lelkem a végtelen vizek ragadják,
Leszállt szivembe Éden fénykora.

Ó, jöjjetek velem repülni,
Bennem újjászületni jöjjetek!
Kik élni vágytok s üdvözülni,
Lelkembe, e templomba lépjetek!

Ó, jöjjetek be templomomba,
Tűzből s lélekből újjászüllek én,
Mert magam is újjászülettem,
Mert én vagyok a szeretet s remény!

Én vagyok a hit, én az eszme,
Én a világot nemző gondolat,
A végtelen lét tiszta telje,
Mérhetlen dús, mert végtelen szabad.

Ó, jöjjetek be templomomba,
Hogy titeket is újjászüljelek,
Megistenülve szent lakomba
Legyetek, mint a boldog Istenek!

[1892. július 9.]

Az élet

Holnap itt van a Szenteste. Ilyenkor, jeles ünnepeink alkalmával az írogató emberek mind úgy érzik, írniuk kell valami magasztost és felemelőt, emelkedettet...

Én ezt nem teszem, de még késztetést sem érzek rá. Részben mert írói vénám üres halmazt képez, részben mivel valamikor pechemre elolvastam Longinust a Fenségesről. Szerinte a fenségest a nevetségestől egy vékony határ választja el, amit ha valaki elvét, beszéde nevetségessé válik. Ilyenek az ilyenkor, ünnepek előtt elszaporodó próbálkozások.

A Karácsony, a Megváltó születése. Egy élet jött létre, amit haladár polgártársaink a születésig csak az anya teste részének tekintenek, mint egy szemölcsöt, és bármikor készek azt eltávolítani. Az életben nincs semmi csodálatos. Véletlenek eredményeképpen létrejött az élet, szelekciós nyomások eredményeképpen fajok és végül az ember, minden emberi élet csak egy véletlen terméke — gondolom az evolucionisták közt sok a zabigyerek — a Megváltóba vetett hülyekeresztény hit maga egy evolúciós termék (vagy osztályérdek kifejezője, de mindenképpen funkcionális, pragmatikus tudás volt), a számítógép — amin ezt olvassák — és az azt futtató program is véletlenek terméke, és a kedves olvasóm is az. Nem is érdemes túl sok szót erre vesztegetni.

Az első karácsonyi ajándékom a darwinizmusról szól, örök kedvencünkről.

A könyv egyik célpontja a véletlen fogalma. Számtalan biológiai példát leír, bonyolult rendszerek, amelyek véletlenszerű létrejötte teljes mértékben valószínűtlen. Amíg a bonyolult, sok elem egymásba kapcsolódását feltételező szaporodási módszerek kialakultak, hogyan nem szelektálódott ki az adott virág? Ha a véletlen hoz létre bonyolult rendszereket, de azoknak csak egy eleme is hiányzik, akkor a rendszer nem működik, így a virág nem lesz képes szaporodni, ki kellett volna pusztulnia. A harkály példája azt mutatja, hogy számtalan elem együttállása kell e faj életben maradásához, de ha ezek közül csak egy elem is elmaradt volna, akkor az állat ki kellett volna pusztuljon. A fokozatos evolúció hogyan lehetséges az élővilág bonyolult rendszereiben? A sok változás mind egyszerre jött létre véletlenül? Ez a valódi csodába vetett hit az evolucionistáknál.

Egyik kedvenc szkeptikusunk, Hume szerint „Nincs semmi olyasmi a világon, mint ami a véletlen; a valamely esemény valós okai ismeretének hiánya ugyanilyen hatással van a megértésünkre.” Azaz, a tudósok akkor beszélnek véletlenről, ha fogalmuk sincs az okokról.

A másik célpont a szelekciós nyomás. Virágok beporzása hihetetlen bonyolult módon történik, másoké egyszerűbben, egyes halaké szintén roppant bonyolult, másoké pedig egyszerű. Miféle szelekciós nyomás kényszerít bonyolult megoldásokra, amikor más virágok vagy halak sokkal egyszerűbben és nagyobb számban tudnak szaporodni? Illetve a nem bonyolult és trükkös módokon szaporodó növények és állatok hogyan maradhattak fenn, ha valami szelekciós nyomás kényszerített némelyeket a bonyolításra? Miért, hogy a közönséges sáska szaporább, mint az überalkalmazkodott levélsáska?

A paleontológusok evolúció-kritikája egy apró kérdést tesz a fentiekhez: hol vannak a közbülső fajok, az úton maradt formák? Mert ha véletlen és szelekciós nyomás működik, akkor az átmeneteknek is nyomot kellett volna hagynia. Legalább egy átmeneti fajnak.

Miért vannak nem teleologikus változatok? Mint a zebra csíkjai, a páva tollazata, a növényevő triceratops irdatlan fejéke és szarvai, vagy a falevelek formagazdagsága? Milyen evolúciós előnyt jelent a tölgynek levele formája?

Az ötödik gond az egoizmus. Természetesen az evolucionizmus „tiszta tudomány”, mindenféle erkölcsi és vallási, metafizikai megfontolás nélkül. Aham. Azonban az önzés, az önszeretet — amor sui — a keresztény gondolkodás számára botrány volt, és a koramodern szerzők kedvtelve fejtegették, hogy ez az emberi természet része. Majd Mandeville (Man Devil) és kicsit később A. Smith azt, hogy az önzés jó az egyénnek és az embertársainak is. Ennek a XVIII. századi morálfilozófiai gondolatnak a „tudományos” megfogalmazása az evolucionizmus. No de mi van a más számára hasznos célszerűséggel? A gubacs a darázs számára célszerű, de a gazdanövénynek semmi előnye nem származik belőle; akkor hogyan lehetséges, hogy a gazdanövény a darázs számára tökéletes formát hoz létre? A gubacsot nem a gubacsrovar hozza létre. A rovar által befecskendezett anyag elindítja a gubacsképződést, de a növény miért alakította ki a gubacsképző képességét, hiszen abból neki semmi evolúciós előnye nem származik?

A hatodik a fejlődés problémája. Miért jöttek létre egyre bonyolultabb élőlények, amikor az egysejtűek is tökéletesen fenn tudtak maradni, hiszen ma is nagy tömegben léteznek? Sőt, az egysejtűek mivel kevésbé alkalmazkodtak, nincsenek kitéve a környezet változásainak. Egy egysejtű tulajdonképpen meg sem tud halni. A bonyolult, alkalmazkodott, de éppen ezért roppant sérülékeny, a környezetüktől sokkal inkább függő élőlények létrejöttét miért gondoljuk fejlődésnek?

A hetedik a nem egyszerűsíthető összetettség. A rendszerek, sem a gépek, sem az élőlények nem pusztán alkotóelemeikből állnak. Egy halom réz és alumínium még nem számítógép, és főleg nem a működő, helyesírási hibáimat felismerő gép. Descartes módszere nagy sikerekhez vezette a modern tudományt, de szem elől tévesztette, hogy az egész gyakorta több a részek halmazánál, és működése nem érthető meg a részekből. Így esett szét a részterületeket kiválóan ismerő, de az egész értelmét nem látó világképünk is.

A nyolcadik az élet keletkezése. Az ősnemzés régi keletű gondolat volt, míg Pasteur ki nem mondta, hogy élet csak életből keletkezhet. Nos, akkor hogyan keletkezett az élet, amiből az evolúció elkezdődhetett? Ősleves és véletlenek? A számunkra kedves Karl Ludwig von Bertalanffy szerint annak a valószínűsége, hogy puszta véletlenekből létrejöjjön egy életképes sejt, akkora, mint annak, hogy egy vasmű felrobbanásából egy autó keletkezik, motorral, ablaktörlővel, miegyébbel. Az ősleves kísérletek eddig kudarccal jártak, nem tudták tisztán kémiai úton még csak meg sem közelíteni az ősnemzést, az élet létrehozását. A materialisták szerint az anyag megszervezi magát és szekuláris egyetemi oktatót hoz létre magából vagy tömeggyilkos forradalmárt.

Természetesen ma a közoktatásban és az egyetemi képzésben az evolúció a kötelező tananyag. Lennie kell, ami kívánatos, és nem létezhet egy demokráciában az, ami nem kívánatos: Istent és a Teremtést felváltotta a Szent Véletlen, miképpen a Megváltót a Szent Szociális Állam.

Hello Tourist! *

Hello tourist du bist in Budapest,
capitol of Hungary
For a little money I will show you
this beautiful city

I am a student, I am 23
I study sociology
on the very famous Eötvös Lóránd
Science University

Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side

This is called Danubius
wich is a river and also a radio
That is a Bridge wich is called Lánc
and also one radio

To the right side you can see the Buda part
wich is one half of the city
To the left side you can see the Pest
and the Parliament of Hungary

Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side

Look at the hill there is a castel
it was the old king's residency
We have no more kings because Hungary
is a parlemental democracy

Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side

I am sure you are tired now
you can leave now with this ship “Hapci”
If you liked the tour you can give me now
some Hungarian money

We will stop now you can go to casino
bye-bye arrivederci
I hope you enjoyed the sightseeing tour
auf wiedersehen bonne nuit

Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side
Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side

(Emil Rulez: Hello Tourist)

* Disclaimer for non-Hungarian readers: this song is a Hungarian “self”-parody, similar to the Movie “Valami Amerika”
 

A Modest Proposal

Annyi baj van mostanában a szlovák — magyar viszonyban. Konfliktusok sora. A miniszterek, miniszterelnökök és államfők nem tudják megoldani ezeket, hiába randiznak rendszeresen. Ha a magyar politikusokat úgyis elhajtják a tót atyafiak, akkor miért nem állnak elő a kézenfekvő megoldással?

A határt eltoljuk északra úgy 15 kilométerrel, kb. az etnikai határig, a Csallóközben úgy 40 kilométerrel, Érsekújvárig. Alig maradnának bajkeverő Malina Hedvigek Szlovákiában, a Dunaszerdahely is a magyar bajnokságban indulna. Az atyafiak megszabadulnának egy őket láthatóan nyomasztó gondtól.

Ha mindenki békét akar, senki nem akar uralkodni a másikon, mindenki csupa-csupa demokratizmus és benevolencia, akkor miért ne egyeznének bele ebbe a kézenfekvő megoldásba?