Itt a nyilam! mibe lőjjem?
Itt a nyilam! mibe lőjjem?
Királyi szék áll előttem,
Belelövöm bársonyába,
Hogy csak ugy porzik kínjába'.
Éljen,
Éljen a köztársaság!
A korona nagyon drága,
Nem való az a királyra;
A királyra! ugyan minek
Szamáron a bársony nyereg?
Éljen,
Éljen a köztársaság!
Piros bársony köpönyege,
Ide vele, hamar ide,
Lesz belőle lótakaró,
Ugyis épen arra való,
Éljen,
Éljen a köztársaság!
Arany pálca a markában,
Csavarjuk ki hamarjában;
Ásót, kapát a kezébe,
Ássa meg a sírját véle!
Éljen,
Éljen a köztársaság!
Ez egyszer csak annyit mondok:
Jó soká voltunk bolondok,
Legyen egy kis eszünk végre,
Másszunk a király képére.
Éljen,
Éljen a köztársaság!
Debrecen, 1848. december
Itt a nyilam! mibe lőjjem?
Királyi szék áll előttem,
Belelövöm bársonyába,
Hogy csak ugy porzik kínjába'.
Éljen,
Éljen a köztársaság!
A korona nagyon drága,
Nem való az a királyra;
A királyra! ugyan minek
Szamáron a bársony nyereg?
Éljen,
Éljen a köztársaság!
Piros bársony köpönyege,
Ide vele, hamar ide,
Lesz belőle lótakaró,
Ugyis épen arra való,
Éljen,
Éljen a köztársaság!
Arany pálca a markában,
Csavarjuk ki hamarjában;
Ásót, kapát a kezébe,
Ássa meg a sírját véle!
Éljen,
Éljen a köztársaság!
Ez egyszer csak annyit mondok:
Jó soká voltunk bolondok,
Legyen egy kis eszünk végre,
Másszunk a király képére.
Éljen,
Éljen a köztársaság!
Debrecen, 1848. december
Akasszátok föl a királyokat!
Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat —
Akasszátok föl a királyokat!
Kaszálhatd a fűt világvégig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával újra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat —
Akasszátok föl a királyokat!
Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad! —
Akasszátok föl a királyokat!
Szivöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
S megromlik a föld, melyben elrohad —
Akasszátok föl a királyokat!
Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt —
Akasszátok föl a királyokat!
Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? —
Akasszátok föl a királyokat!
Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad —
Akasszátok föl a királyokat!
Debrecen, 1848. december
(Ezek voltak Petőfi Sándor bolsevik fűzfapoéta úgynevezett „versei”)
*
Miközben a demokratikus pártok-mozgalmak (vagyis a világ és a történelem legsötétebb államformájának védnökei) lázasan készülődnek arra, hogy a szélsőségesen baloldali Petőfi és Kossuth örökül maradt jakobinus gúnyáit különféle köztereken próbálgassák, s eljátsszák az ostoba démonűző táncot, ki-ki mi ellen (jóhiszeműen vagy kevésbé) hasznát vehetni gondolja, s észre sem venni szándékozván, hogy eme verbunkos még mindig — a régi szabadkőműves-kuruc nóta rigmusára — „Ferenc Jóska” [sic], Metternich és „bresciai hiéna” elleni harczba toboroz, tekintet nélkül arra, hogy a magyar nemzet és a birodalmi idea ellenségeit ünneplik, s hogy erre nem csak épelméjű ok, de semmi szükség sincs, mert már százszorosan eléretett, sőt túl is teljesíttetett, amit ezek a forradalmi marxisták akartak, mi csendben megemlékezünk a nagyszombati remetéről, aki — tekintettel aulikus, ókonzervatív voltára — a baloldali lázadás ellen foglalt állást, mint minden nagy tudású, jó érzésű fő a XIX. század közepének Magyaroroszágán. Tisztelet minden olyan kivételnek, amely ezzel az általános és gigantikus néphülyítéssel legalább a formai szimpátiák szintjén, és egy „kiegyezés”-szerű nívón szembehelyezkedik.
Bizony, ha kuruc és labanc között választanunk kell, habozás nélkül a „labanc” címkét választjuk.
Rövid pár sor jelentette csak a lapokban szentmiklósi és óvári gr. Pongrácz Arnold 80 éves korában bekövetkezett halálát. Pedig e név messze túl Magyarország határán is ismert és becsült volt nemcsak mint egy különcz, de szeretetreméltó nagy uré, hanem úgyis, mint minden idők legkiválóbb sakkjátszói egyikéé, kinek híre abban a csendes, de kiterjedt körben, mely a 64 fehér és fekete koczka mezején áldoz a sakkjáték hallgatag múzsájának, méltán fényeskedhetik egy Morphy Pál, Winawer, Steinitz és Zuckertorté mellett.
Gróf Pongrácz Arnold, ki Nedeczen 1810-ben július 18-án született, az ötvenes évek ama nagy sakkista-nemzedékéhez tartozott, melynek mesterei, Bayer Konrád, Novotny, Plachutta, és Willmers, a feladvány-művészetnek eddig nem sejtett felvirágzást adtak, új és meglepő ötleteikkel csodálatba ejtették a sakk-világot, kiknek nem egy alkotását máig sem multa felül senki.
Pongrácz gróf, bár mély elméjű strategista volt, nem igen vett részt nyilvános tornákon, hanem összes teremtő erejét, a melynek kifejtésére visszavonult élete időt eleget adott a «nagyszombati remeté»-nek, mint a hogy különös életmódjáért elnevezték, a sakkproblémák azon nemének művelésére szentelte, melyek indirekt feladványok, «önmatt»-ok (gagne qui perd, probléme inverse) neve alatt ismeretesek, és épen rendkívüli nehézségük miatt csak kevesek által műveltetnek.
Első nagyobb «önmatt»-ja, mely rendkívüli feltűnést keltett, 1856-ban látott napvilágot s követte ezt csakhamar egy egész sorozat, a melyben egy sem volt, mely ízléses kompoziczió vagy genialis fordulat által ki ne tűnt volna. Még ugyanazon évben részt vett az Era feladvány tornájában, 1861-ben a bristoli tornában a harmadik díjat nyerte s az 1862-iki nagy brit tornában kitűnő küldeményeért az önmattra kijelölt díjat.
Mind e versenyekben elismert sakkfejedelmekkel szemben vette fel a keztyűt Pongrácz gróf, mint Magyarország championa.
De még nagyobb tevékenységet fejtett ki Pongrácz gróf a sakkjáték népszerűsítése terén. Egyik főtényezője volt a bécsi sakk-kör megalapításának, akkor, mikor ez még az első sakk-kör volt az egész monarkhiá-ban. Elte végéig dísztagja is maradt annak, ép úgy, mint a hogy dísztagja volt a budapesti és a lipcsei sakk-köröknek is.
Benne egy igazi nagy magyar sakkjátszó hunyt el azok közül, a kik ismert nevet vívtak ki magoknak a külföldön is. Mert Kolisch báró, bár szintén magyar születésű, rövid idő múlva Bécsbe tette át nem közönséges diadalai székhelyét, melyek során Morphy jeles német mérkőzőjével, Paulsennel is egyenrangú erőnek bizonyult; a magyar Günsberg Izidor pedig a hamburgi nemzetközi torna első dijának győztese, a «Mephisto» név alatt ismert kitűnő sakkjátszó, hazánkat régóta elhagyta s Londonba költözött ki.
Szép gondolatokat tisztán és szabatosan adni elő, ebben van Pongrácz Arnold grófnak, mint feladványszerzőnek nagy és elvitázhatatlan érdeme. Egy hosszú életen át ezen a téren létrehozott alkotásai kiváló gazdagodásai lennének minden bizonynyal az amúgy is szegény magyar sakkjáték-irodalomnak.
A «Vasárnapi Újság» évek hosszú során keresztül sok jeles feladványt közölt az elhunyt mestertől. Mai számunkban is két feladványt közlünk a nagyszombati remetétől. — E feladványok nem állnak ugyan az elhunyt mester korábbi nagyszabású ós genialis kivitelű feladványainak magas színvonalán, de tekintettel arra, hogy Pongrácz gróf azokat 73 éves korában szerzetté, e feladványok is élénk bizonyságai lankadatlan teremtő erejének.
Bizony, ha kuruc és labanc között választanunk kell, habozás nélkül a „labanc” címkét választjuk.
A Nagyszombati Remete
(Der Einsiedler von Tirnau)
(Der Einsiedler von Tirnau)
Rövid pár sor jelentette csak a lapokban szentmiklósi és óvári gr. Pongrácz Arnold 80 éves korában bekövetkezett halálát. Pedig e név messze túl Magyarország határán is ismert és becsült volt nemcsak mint egy különcz, de szeretetreméltó nagy uré, hanem úgyis, mint minden idők legkiválóbb sakkjátszói egyikéé, kinek híre abban a csendes, de kiterjedt körben, mely a 64 fehér és fekete koczka mezején áldoz a sakkjáték hallgatag múzsájának, méltán fényeskedhetik egy Morphy Pál, Winawer, Steinitz és Zuckertorté mellett.
Gróf Pongrácz Arnold, ki Nedeczen 1810-ben július 18-án született, az ötvenes évek ama nagy sakkista-nemzedékéhez tartozott, melynek mesterei, Bayer Konrád, Novotny, Plachutta, és Willmers, a feladvány-művészetnek eddig nem sejtett felvirágzást adtak, új és meglepő ötleteikkel csodálatba ejtették a sakk-világot, kiknek nem egy alkotását máig sem multa felül senki.
Pongrácz gróf, bár mély elméjű strategista volt, nem igen vett részt nyilvános tornákon, hanem összes teremtő erejét, a melynek kifejtésére visszavonult élete időt eleget adott a «nagyszombati remeté»-nek, mint a hogy különös életmódjáért elnevezték, a sakkproblémák azon nemének művelésére szentelte, melyek indirekt feladványok, «önmatt»-ok (gagne qui perd, probléme inverse) neve alatt ismeretesek, és épen rendkívüli nehézségük miatt csak kevesek által műveltetnek.
Első nagyobb «önmatt»-ja, mely rendkívüli feltűnést keltett, 1856-ban látott napvilágot s követte ezt csakhamar egy egész sorozat, a melyben egy sem volt, mely ízléses kompoziczió vagy genialis fordulat által ki ne tűnt volna. Még ugyanazon évben részt vett az Era feladvány tornájában, 1861-ben a bristoli tornában a harmadik díjat nyerte s az 1862-iki nagy brit tornában kitűnő küldeményeért az önmattra kijelölt díjat.
Mind e versenyekben elismert sakkfejedelmekkel szemben vette fel a keztyűt Pongrácz gróf, mint Magyarország championa.
De még nagyobb tevékenységet fejtett ki Pongrácz gróf a sakkjáték népszerűsítése terén. Egyik főtényezője volt a bécsi sakk-kör megalapításának, akkor, mikor ez még az első sakk-kör volt az egész monarkhiá-ban. Elte végéig dísztagja is maradt annak, ép úgy, mint a hogy dísztagja volt a budapesti és a lipcsei sakk-köröknek is.
Benne egy igazi nagy magyar sakkjátszó hunyt el azok közül, a kik ismert nevet vívtak ki magoknak a külföldön is. Mert Kolisch báró, bár szintén magyar születésű, rövid idő múlva Bécsbe tette át nem közönséges diadalai székhelyét, melyek során Morphy jeles német mérkőzőjével, Paulsennel is egyenrangú erőnek bizonyult; a magyar Günsberg Izidor pedig a hamburgi nemzetközi torna első dijának győztese, a «Mephisto» név alatt ismert kitűnő sakkjátszó, hazánkat régóta elhagyta s Londonba költözött ki.
Szép gondolatokat tisztán és szabatosan adni elő, ebben van Pongrácz Arnold grófnak, mint feladványszerzőnek nagy és elvitázhatatlan érdeme. Egy hosszú életen át ezen a téren létrehozott alkotásai kiváló gazdagodásai lennének minden bizonynyal az amúgy is szegény magyar sakkjáték-irodalomnak.
A «Vasárnapi Újság» évek hosszú során keresztül sok jeles feladványt közölt az elhunyt mestertől. Mai számunkban is két feladványt közlünk a nagyszombati remetétől. — E feladványok nem állnak ugyan az elhunyt mester korábbi nagyszabású ós genialis kivitelű feladványainak magas színvonalán, de tekintettel arra, hogy Pongrácz gróf azokat 73 éves korában szerzetté, e feladványok is élénk bizonyságai lankadatlan teremtő erejének.
Forrás: Vasárnapi Ujság, XXXVII. ÉVFOLYAM. 30. SZÁM. 1890.
epa.niif.hu/00000/00030/01899/pdf/01899.pdf
További források:
- Szinnyei József: Pongrácz Arnold (szentmiklósi és óvári gróf) in: Magyar írók élete és munkái.
- Mikitovics János: gróf Pongrácz Arnold (feladványokkal)
Szentmiklósi és óvári gr. Pongrácz Arnold (1810—1890), cs. és kir. kamarás, avagy a Nagyszombati Remete (Der Einsiedler von Tirnau)
Bejegyzések
http://olajcsucs.blogspot.com/2010/03/marcius-15-marketing-csodaja.html
VálaszTörlésMárcius 15. - a marketing csodája
Végre valaki kimondja Petőfiről.
VálaszTörlésCsak van egy kis baj a "feudalitással"! A tágabbra nyitott népképviselet jól vizsgázott, Petőfit a nép (na azért a cenzus miatt ne tessék csőcselékre gondolni)annak rendje-módja szerint elzavarta a választáson. A nép konzervatívabb volt a liberális nemességtől! Kossuth nemes volt. A nyelvrontó , szintén szabadkőműves Kazinczy nemes volt. A 48-as törvényeket a jobbágy"felszabadításról" a liberális nemesség szavazta meg. A hatalomátvétel lehetőségét ugrásra készen váró zsidóság a nemesi birtokokon élt, ugyanis nemesi előjog volt zsidót letelepíteni, amivel sajnos tömegesen éltek is.
VálaszTörlésA felforgató eszmék a néphez hozzá se tudtak férkőzni, a "feudális" (egy fenét) elit tudott táptalajuk lenni. Azóta a legtöbb uralkodócsalád is...
Bobkó úr, a nép olyan, amilyenné formálják. Nézze meg, most milyen, 1848 után 162 évvel. Vajon most is elzavarná Petőfit a választáson?
VálaszTörlésA „liberális nemesség”, amiről ír, voltaképpen a saját nemességét csúfolta meg és ásta alá. Ezért a Tea-Körben egyáltalán nem a liberális nemességért rajongunk, ha rajongunk egyáltalán. Nem véletlenül az ókonzervatívokat próbáljuk bemutatni. Bár azt hozzá kell tenni, hogy egy Kazinczy is jóval több minőséget hordozott magában, mint akár a legképzettebb proli. A név azért még a liberális nemességet is valamelyest „kötelezte”. Sajnos nem eléggé.
Evola írt valahol arról, hogy a nemesség a szabadkőművességbe való átáramlásával a saját sírját ásta meg — még legjobb esetben is mondén és bohó módon. (Ezt a gondolatmenetét idéztem is, amit egy önjelölt loxonológus kém alaposan félre is értett, mert nem arra koncentrált a szövegben, amire kellett volna, és ami miatt hivatkoztam rá.)
Igen, én most is sokkal jobban bízok a népben, mint a mai "elitben".
VálaszTörlésNem "Petőfi" elzavarásáról van szó, (ő is túl fiatalon volt ilyen agymosott), de vegyük észre, hogy a nép éppen elzavarja korunk felvilágosult vadliberálisait!!!
Amennyiben sikerült volna korlátozni a népképviseleti választás jogát, lehetőségét, most simán lehetne még GyF a miniszterelnök és antimagyar Bálint vezethetné be a genderprogramot az iskolákban.
Azért értelmetlen prolizni, csőcselékezni, mert be kell látni, hogy ez az emberi gyengeségek kivetítése egy, a szerző által maga alattinak vélt társadalmi rétegre, tehát bűnáthárítás.
az EMBER ilyen gyenge és esendő, nem "a prolik". Bármilyen cenzus van, a választók körn belül lesz egy aljanépség (saját jobbjaihoz képest), akinek pl. megvehető a szavazata. A "Kortestanya" c. festmény a nemesség csőcselékét ábrázolta. Ha egyetlen ember a hatalom, mondjuk a szultán, akkor őt lehet esetleg befolyásolni rossz tanácsokkal, stb. Ettől semmilyen arisztokratizmus nem ment meg.
Kazinczy idején prolik még nálunk nem voltak, voltak viszont parasztok, akiknek nem jutott volna eszükbe felvilágosodottan rongálni a nyelvet, mint ahogy máig teszik a felvilágosultak:
http://itmania.hu/tart/cikk/e/0/65564/1/informatika/Nevet_valtoztat_az_internet_miatt_Dania_masodik_legnagyobb_varosa
Jellemző a dán" polgármester neve is...
A németek már korábban beadták a derekukat a felhomályosult hibbantóknak, a lengyeleknél is támad az elitdiplomás szellemi csőcselék pl. a "farkincás" betűk ellen (ą, ę), mert az angolban olyan nincs és "aki ilyen ósdi betűkkel ír, az nem gondolkodik KORSZERŰEN".
Kazinczy korának szabadkőművesei Petőfi diákkorára már uralták a magyar iskolákat és ilyen veszetteket bocsátottak ki, mint e királyakasztó vágyú fiatalember.
Semmi többletminőséget nem hordozott magában ő és a vigyázó szemeiket Párizsra vetők azokkal szemben, akik pl. a nemesi felkelés soraiban estek el, vagy csak szántottak-vetettek.
Ha van nemesség, az nem lehet születési.
Csaba, szerintem nem érti, amit mondok. :>
VálaszTörlésEz az „elit” nem az az elit, két teljesen különböző dologról van szó. Ez nem arisztokrácia, a szó semmilyen értelmében. A liberális arisztokrácia sem volt már arisztokrácia, de az „értelmiség”, különösen a mai, végképp nem az.
A nép viszont akkor is csak egy hivatkozás. Nem tudja megmondani, ki a nép. Spanyolországban a király is elmegy szavazni. Akkor ő is a nép? A „nép” az egy — divatos szóval élve — gumifogalom. „Ugyanaz” a nép — azaz „pontosabban” többség —, amely most — esetleg — szavazataival arrébb tolja a jelenlegi „elitet” — pártok, pártvezérek felszólítására, tehát nem magától —, korábban húsz éven át megszavazta ugyanezt az „elitet”. Szóval olyan határozott szubsztancia, hogy „nép”, nincs. Ezt azért észre illene venni. A retorika, meg a statisztika területén persze van, élnek is vele.
Itt semmiféle gőgről nincs szó, amikor megállapítjuk, hogy vannak különféle minőségeket hordozó emberek. Ez evidens, letagadni meg egyszerűen hülyeség. Azon lehet vitatkozni, hogy a mai világban ezek a minőségek hogyan jelennek meg vagy tűnnek el, „proletárokban” vagy „nemesekben”, de azt, hogy volna egy kollektív „ember” — bizonyos biológiai-morfológiai és sokkal korlátozottabb pszichológiai egyezéseken túl — nagyon egyszerűen cáfolni lehet, ugyanis a világ összes társadalmi és individuális ténye ennek ékes bizonyítéka.
A „rossz tanács és a szultán” példameséjéről már írtam néhány poszttal ezelőtt kommentárban, dehát feledékeny.
Vegyük észre: nem a (jogos vagy jogtalan alapon) haragvó tömegerőt mint egyfajta valóságot cáfolom, hanem ennek paradigmatikus voltát.
A demokrácia egy ellenparadigma jegyében áll. Ezt fel lehet ugyan opportunus módon (deliberando saepe perit occasio) használni egymással majdnem teljesen ellentétes célok érdekében is, de az alapelveket érteni kell.
Magam részéről nem kívánom tovább magyarázni, hogy számomra az ókonzervatív nemesség példája az irányadó, nem pedig Petőfi és Kossuth példája. Ha úgy tetszik, én mint „nép”, inkább az ő reguláikat követem, mint a hagymázas szabadkőműves és bolsevik látomások kergetőiét.
Kazinczyról vitatkozni most nem fogok, annál inkább sem, mert annyira nem szeretem, hogy túlságosan megvédjem.
akárki nem értheti azt meg...
VálaszTörlésCsak a páholy beavatottjai természetesen.
VálaszTörlés