Néhány kép Friedrich Nietzsche-ről

Reactionary és Tevvton uraknak szeretettel.

„Ha Nietzschét kérdezné, simán azt mondaná, hogy büdösen, tornacipőben jelenjen meg mindenki. Olyanokat pedig mán mégse engedjünk a teázóba!”

(Words of a Maligner)

*

„És hátat fordíték az uralkodóknak, látván, a mit most uralkodásnak hívnak: a hatalomért való kufárkodást és vásárt, amit a csőcselékkel folytatnak!” [A csőcselékről]

„Férfiból édes kevés van itt: ezért férfiasodnak el asszonyaik. Mert csak az, a ki elég férfi, fogja a nőben a nőt - megváltani.

És ezt a színlelést találám bennük legrosszabbnak: hogy azok is, a kik parancsolnak, azok erényeit színlelik, a kik szolgálnak.

»Én szolgálok, te szolgálsz, mi szolgálunk« — így imádkozik az uralkodók színlelése is — és jaj, ha az első úr csak az első szolga!” [A kisebbítő erényről]

(Words by Friedrich Nietzsche)

*

Az első kép keltezését a kutatókra bízom.

?

1862

1864

1886

„Ha jós vagyok, s telve azzal az igazmondó szellemmel, a mely magas hegyek nyergén két tenger közt vándorol:

Mult és jövő közt vándorol mint nehéz felhő, — tikkasztó völgyeknek ellensége s mindennek, a mi fáradt s nem tud se élni, se halni:

villámra s megváltó fénysugárra készen, sötét méhében villámokkal terhesen, a melyek Igen-t mondanak, Igen-t nevetnek, igazmondó jós-villámsugarakra készen:

— s boldog az im-ígyen terhes! S valóban soká kell annak nehéz viharfelhőként hegyek fölött csüngenie, a ki egykor a jövendő fényét akarja meggyujtani!

Óh hogyne vágyódnám szerelmesen az örökkévalóság után, s a gyűrük nászgyűrüje után — s a visszatérés gyűrüje után?

Még sohasem lelém meg a nőt, a kitől gyermeket szerettem volna, ha csak nem ez az a nő, a kit szeretek: mert szeretlek, óh Örökkévalóság.

Mert szeretlek, óh Örökkévalóság!”

[A hét pecsét. (Vagy: az Igen és Ámen dala.), 1.]

Minden részlet innen: Im-igyen szóla Zarathusztra (Wildner Ödön fordítása)

A Forradalom és én. 1. rész. Projet d'assignat

A Francia Forradalom páratlanul érdekes eseménysorozat. Személy szerint én azért szeretem, mert akkor rengeteg nálam okosabb és jobban képzett ember egyszerre és fegyelmezetten megszabadult az összes lehetséges előítéletétől, mert bátor lenni és gondolkodni — szépen, tisztán, logikusan, clare et distincte — és a gondolatokkal adekvát módon cselekedni, a legfennköltebb eszméket megvalósítani, csakis a köz javára. Ez nekem sose ment volna, pláne ekkora léptékben. Gondolkodásom homályos; azt hiszem, hogy a történelemből (legalábbis mások hibáiból) lehet tanulni; és jobban hiszek a saját tapasztalatomnak, mint a teóriáknak és a hozzájuk csatolt retorikának (nevezhetjük ezt előítéletnek is akár). De ezek a fiúk túltették magukat ezeken a kicsinyes aggodalmakon. Egyszóval megcsinálták helyettem, nagyban, amit én nem tudtam volna. Én meg csak ülök a fotelben, aztán csak úgy elolvasom, hogy mit végeztek. Imponálnak ám azért nekem, na. Az a sok okos fiú! Azok a lelkesítő beszédek! Az a magabiztosság, meg ahogyan mertek veszélyesen élni! A Forradalom szelének pátosza! Mintha bennük összegyúrták volna Nietzschét, Majakovszkijt, Heideggert, meg Camus-t, Hemingwayt, Che Guevarát, Batmant és a srácot az Axe-reklámból. És az a bátorság is csodálatos, ahogyan ezek a férfiak valami újat akartak és döntéseikben nem a maradi, lehúzó erőkre hallgattak. Nagy idők igazi prométheuszi fiai voltak ők: valójában merész újítók, egy új Alapítás hősei, akiket mindenben követett a nagyság.

Ugyanakkor, elnézve ezt a sok okos és racionális fiút és az események kifutását, mindig megújuló csodálattal tölt el a retorika és az alkalmazott logika hatalma: hogy a kor legracionálisabb és leginkább felvilágosult elméi milyen érvek mentén irtják ki egymást, milyen érveléssel érvelnek bármi mellett vagy ellen (némi időeltolódással akár ugyanaz az ember), és egyáltalán. Csodálatos dolog a retorika, hogy még ezeket a képzett elméket is le tudta igázni, meg a logika is, ahogyan a rossz premisszákból szépen le is vonták a rossz konklúziókat. És annál is csodásabb, hogy a bátorság, a közösen meghozott döntések, a hősi elszánás, a racionalitás és a tudományos önbizalom mégiscsak oda vezetett, hogy két-három év alatt tönkrement a francia gazdaság. Infláció, éhséglázadások, csődbement ipar, padlássöprés, lepusztult mezőgazdaság — és mindez okos és racionális és a közösséggel elfogadtatott döntések következménye volt. Nevezzük ezt most csak projet-nek (rengeteg ilyen volt).

Az egyik ilyen racionális, tudományos, a közvélemény előkészítése után a társadalom többsége által is támogatott, meghatározó társadalmi hatású közgazdasági projet volt az assignata (fr. assignat) bevezetése. Ha minden jól ment volna, ez az államadósság kezelésének egy módszere lett volna. Az assignata hiperinflációja egy meglehetősen ismert történet*: csak azért mondom el, mert engem is érint (100 franc 140 sol és 10 sou készpénzem van assignatában), meg talán tanulságos is. A projet bevezetésében és fenntartásában ugyanis minden összefogott: a racionalitás, a tekintély, a retorika, a média és a hatalom együtt dolgozott rajta. Valahol aztán — ész ide vagy oda — megcsúszott a projet. A tervekhez képest a francia gazdaság nem állt „növekedési pályára”. Sőt. Inkább összeomlott. Egy jó évtizedre.

Az assignata egy korai francia papírpénz, a Forradalom velejárója: 1789 és 1796 közt volt forgalomban. Négyszegletű papírdarab; van belőle nagy címletű meg kicsi is, a sol-tól ill. sou-tól a livre-ig ill. franc-ig. Csak az egyik oldalán van nyomtatva, klasszicizáló grafikai megoldásokkal és szárazbélyegzéssel (ez a neten lévő képeken ált. nem látszik): a korábbiakon Bourbon-címer és XVI. Lajos, a későbbieken allegorikus nőalakok, gall kakas, fasces, az igazságosság mérlege, az Emberi jogok nyilatkozata, frígiai sipka, effélék szoktak ábrázolódni rajt. Valahogy így néz ki (a levágott sarok nem jellemző):

50 sol-ra (= 2,5 livres) szóló assignata, a Köztársaság 2. évéből.**

Az egész egy ígéretes és megnyerő elképzeléssel indult.

1789-ben a Nemzetgyűlés elhatározza, hogy a valóban jelentős államadósságot úgy fogja kezelni, hogy államosítja az egyházi földeket. Ezek a földbirtokok képezik a fedezetét az újabb papírpénznek, az assignatának, ami majd fellendíti a kereskedelmet és a hitelpiacot — és idővel ki is szorítja a fémpénzt (amit ekkor éppen modern és haladó dolognak gondoltak), miközben a kisbirtokosok kezébe kerül a volt egyházi birtok. A maradiak meg a klerikálisok persze gyanakodtak, de a haladók elérték a papírpénz bevezetését. Ováció közepette. A király is kinyilvánítja, hogy a franciáknak el kell fogadniuk a papírpénzt.

A nyomda működött, és ekkor még a nagycímletű papírpénznek fedezete is volt. Szándékosan csak nagy címletek kerültek forgalomba, hogy az ezüst- és aranypénz forgalomban maradjon. De a gyanakvó emberi természet nem bízik vezetői bölcsességében: félreteszi az ezüst- és aranypénzt, az pedig eltünedezik a forgalomból (ahogyan az ezüst 200Ft) — ezzel a mellékhatással nem eléggé kalkuláltak a haladárok.

Fém váltópénzre pedig szükség van, nehogy be kelljen vezetni a papír váltópénzt is (aminek a gondolata ekkor már némi aggodalmat szült). A harangokat beolvasztják. Az ezüst étkészleteket beolvasztják. A templomok ezüstjét és aranyát (az istentisztelethet szükséges tárgyakon kívül) beolvasztják. De még mindig nincs elég pénz. Az árak emelkednek. Aprópénzt is nyomtatnak a nagy címletek mellé, rajta a felirat: „a törvény halállal bűnteti a hamisítót — a nemzet megjutalmazza a feljelentőt.” A szónokok győzködik a népet, hogy a papírpénz ugyanolyan jó, mint a fémpénz. Mi az, hogy? Nagyon is!

Közben az ipar stagnál és leépül, a manufaktúrák tönkremennek. Munkanélküliség és elbocsátások. Azért az embereknek mégiscsak feltűnik, hogy a fémpénz eltünedezik. Hova lett? Tényleg a hazaáruló Bourbonok juttattják az országból külföldre? Valóban angol titkosügynökök akarják a nép bizalmát megrendíteni a papírpénzben? Mindenesetre hazafiútlan tett az arany és az ezüst felhalmozása, amiért akár halálbüntetés is jár.

Ez a helyzet 1791 körül. És mi a média üzenete, mit írnak az újságok és a pamfletek? Az értéktelen pénz igazából áldás; milyen jó, hogy ez a pénz nem hagyja el az ország területét, és elválasztja azt Európa többi részétől; külországokkal kereskedni amúgy is veszedelmes lehet; hogy a közgazdaságtan szabályait nem lehet alkalmazni ezekre az időkre, és ha más nemzetekre lehet is, erre nem; ráadásul azok a szabályok a zsarnokság alatt élő népekre vonatkoznak, és nem a szabad és felvilágosult Franciaországra. Sőt, a forradalom előtt több pénz volt forgalomban: most kevesebb van, és az is gyorsabban mozog.

1793-ban az emigránsok földjei is fedezetté váltak, de a folyamat nem áll meg. Infláció, áremelkedés, éhséglázadás, fosztogatás. Aztán jött a kényszerkölcsön (emprunt forcé): kötelezően hitelezzenek az államnak a gazdagok, majd a kicsit-kevésbé-gazdagok is — a kölcsön visszafizetését pedig majd meglátjuk. Aztán jöttek a dekrétumok: aki pénzügyleteiben különbséget tesz fém- (értsd: arany- és ezüstpénz) és papírpénz közt, hat év börtönt kap; aki nem akarja elfogadni az assignatát, büntetést fizet. 1793. szeptemberétől ugyanezekért halálbüntetés jár, a bűnös vagyonának elkobzásával — az állam jutalmat tűz ki a bejelentőknek. 1793. novemberében megtiltják a nemesfémek kereskedelmét (hasonló elrettentő büntetések terhe mellett). 1794. májusától halálbüntetés jár azért is, ha valaki a fizetés teljesítése előtt megkérdezi, papír- vagy fémpénzben lesz kifizetve. Mindennek ellenére az infláció és az árszint tovább emelkedett.

Végül 1796 februárjában a Direktórium véget vetett az assignata korának: a nyomtatásához használt lemezeket, gépeket és a papírt egy hivatalosan szervezett aktus keretében nyilvánosan összetörték és felgyújtották***. A stabilizáció viszont csak újabb öt év múlva jött el, 1801-ben.

12 év. Racionális és felvilágosult és előítélettől mentes szakemberek, akik szabad kezet kaptak, tudtak, mertek és tettek. A közgazdászok olykor párhuzamot vonnak az assignata-rendszer és az amerikai dollár közt.


* A főbb adatokért ld. a linkelt cikket.
**A 2. év frimaire 4.-i dekrétum 5. cikkelye szerint a Köztársaság 2. éve 1793. szeptember 22-én éjfélkor kezdődött.
*** A nyilvános tűzgyújtás máig továbbélő ősi gall-kelta hagyomány, amelyet a külvárosok (les banlieues) arab bevándorlói is átvettek (akkulturáció). Franciaországban ma is élő hagyomány a szilveszteri autógyújtás szokása.

Disclaimer for turnip-heads:
az írásmű a szerző saját véleményét tükrözi,
nem a tea-kör esetleges hivatalos álláspontját.

A személyeskedő vitákról

Nyár van. Alig mozdul a levegő. Szívünket aggodalommal tölti el, hogy a Teázóban alig van élet, a Reakció, hátrányára, átalakult (és ott sincs élet). Semmi érdekes nem történik, semmi olvasni érdemes sincs, kivéve némi dögletes és kontraproduktív személyeskedést, ami hol türelmetlenségből, hol tudatlanságból, de leginkább gőgből és hermeneutikai méltánytalanságból fakad.

„Ugyan már, Uraim, Önök olvasták egyáltalán azt, amiről beszélnek, vagy csak hallottak róla? Áhám. Olvasták (na persze). És milyen nyelven? Áhám. Fordításban? (mert minden fordítás rossz). Szóval eredeti nyelven. És meg is értették? (ne nézzenek így: a negyedikes olvasókönyvet sem értették meg, Önökre van írva). Akkor meg miért nem azt mondják a szerzőről, amit minden kézikönyv mond róla? Nem kellene inkább kommentelés meg posztolás helyett inkább _rendesen_ újraolvasniuk?”

Ez a kedvenc érveléssorom (nevezzük routine #1-nek). Általában ismeretlen emberektől kapjuk meg, akik saját szavaikra nem mutatnak fel fedezetet. Valószínűleg azt gondolják (csakis intuitívan), hogy 1) vannak közös előfeltevéseink, aminek az alapján számonkérhetik a másik elhajlását, és 2) ők átlátják, hogy a másik hol hibázik.

Némi tapasztalat után csakis az iróniát és a nonchalante hozzáállást javasolnám ilyen esetekre. Helyzeti előnyünk behozhatatlan, ha 0) ismerjük az „előfeltevés” fogalmát; 1) ismerjük a saját előfeltevéseinket, és 2) tudjuk azt, hogy lehetnek eltérő előfeltevések. Előbb-utóbb zátonyra lehet futtatni diadalmaskodásra készülő fölényes vitapartnerünk: akár úgy, hogy feltesszük neki ugyanazokat a kérdéseket, amit ő nekünk (ezzel is önismeretre neveljük, noha jócskán megkésve), vagy kifuttatva olyan végső — morális, világnézeti — pontokra, ahonnan tovább már nem lehet tovább érvelni racionálisan. Minél nagyobb hidegvérrel tesszük mindezt, minél kevesebb érzelmet pazarlunk egy ismeretlen és láthatatlan ember láthatólag ellenséges mondataira, annál elegánsabban oldjuk meg a feladatot. [L]

Most egy ilyen historikus vitát közlünk, amely győzelem nélkül ér véget.* Az egyik „értetlenkedő, nehézfejű” (thicko) fél nem akarja átlátni, hogy könyvnek szólnia kell valamiről: legyen hőse és hősnője és cselekménye. A másik „hülye” (turnip-head) meg nem akarja belátni, hogy egy szótárnak aligha lehet hőse. A két fél: a régens, a későbbi IV. György (G), és a jeles Dr. Johnson (J).


G: So, Dr. Johnson. Sit ye down. Now, this book of yours...tell me, what's it all about?
J: It is a book about the English language, sir.
G: I see! And the hero's name is what?
J: There is no hero, sir.
G: No hero? Well, lucky I reminded you. Better put one in pronto! Ermm... call him `George'. `George' is a good name for a hero. Er, now; what about heroines?
J: There is no heroine, sir...unless it is our Mother Tongue.
G: Ah, the *mother's* the heroine. Nice twist. How far have we got, then? Old Mother Tongue is in love with George the Hero. Now what about murders? Mother Tongue doesn't get murdered, does she?
J: No she doesn't. No-one gets murdered, or married, or in a tricky situation over a pound note!
G: Well, now, look, Dr. Johnson, I may be as thick as a whale omelette, but even I know a book's got to have a plot.
J: Not this one, sir. It is a book that tells you what English words mean.
G: I *know* what English words mean; I *speak* English! You must be a bit of a thiko.
J: (stand) Perhaps you would rather not be patron of my book if you can see no value in it whatsoever, sir!
G: (stands) Well, perhaps so, sir! As it sounds to me as if my being patron of this complete cowpat of a book would set the seal once and for all on my reputation as an utter turnip-head!
J: Well! It is a reputation well deserved, sir! (sarcastically) Farewell!


* Forrás: Black Adder III, “Ink and incapability.”

Itt az idő? — avagy a Kihelyezett Tea-Kör érni látszó konspirációjáról és párhuzamosan a Reakció blog néma sikolyáról

Kedveseim!

Így szól az idők szava:

CrL 2008.08.24. 18:04:22 :

Teamate-ek, ha sokáig marad a Reakción az új rend, nyitni kell a Szalont és forralni a teát – I'm afraid. Loxon, maga vitte a kulcsokat, majd szóljon, ha megvannak.

Üzenem, hogy bárki képes e kulcsokat használni, s ha Önöknek jobban megfelel, várom e poszt alá javaslataikat, hogyan lehetne vonzóvá tenni egyébként már régesrég működőképes szalonunkat.

E poszt egyúttal jóindulatú kérelem és jókívánság a Reakció szerkesztői felé is, hogy vegyék komolyan, amit ehelyütt éles látású kommentátorok figyelmükbe ajánlottak. Aggódunk értük, nehogy korunk tipikus problémáin, egy technikai és egy design-banánhéjon csússzanak el.

Ami pedig Szalonunkat illeti:

Íme a kulcsok

De mit is mond Janus Pannonius?

Van ugye nekünk ez a Csezmicei Jánosunk (a.k.a. Janus Pannonius), hungarus (horvát / magyar) humanista klerikális poétánk, alkalmi politikusunk — aki a gyakorlati életben végülis ugyanúgy inkább alulról szagolta a hatalmat, mint Dante vagy Machiavelli, a vesztes oldalról. Aztán végül ott vitték, bíborban, bársonyban, szurkos koporsóban. Mindenesetre már a csontjai is megvannak, és a koponya alapján lesz portré-rekonstrukció is róla.

Ha már Loxon beidézte eme (általam féloldalasan rajongott) pőta sorait magyarul („Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap. Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?”), nézzük meg, mit is akart mondani a szerző. Amennyiben persze nem bízunk meg Kálnoky fordításában. Én személy szerint nem szeretek megbízni 19. szd előtti szövegek költői fordításaiban, mert az sokszor olyan, mint a kínában gyártott svájci óra: a fordítók beletesznek valamiféle „költőiséget” (ami nem volt benne) és ezzel kiölik a retorikát (ami direkt benne volt).

Bizony a halott nagyon nem azt mondja, amit a fordító mond. JP sokkal jobbat és többet mond 12 szóban. Nem moralizál, nem tesz fel hisztis, metroszexuális retorikus kérdéseket. Ezt mondja: „Abstulit atra dies una cum corpore nomen: sic miseri nobis accumulamus opes.”* Ez a helyzet, gyerekek. Accumulamus, közben meg tök miserek vagyunk.

* Vagyishogy: a névvel együtt elvette a setét nap a testet: mi nyomorultak, így halmozzuk fel a javakat.

Árva szó sincs a hírnévről (ami fama volna evidensen): JP azt mondja, hogy sitty-sutty, odaveszett a test is, meg a név is (pl. „Janus Pannonius”).* A beszélő nyilván a lélek, aki ezt a bölcsességet megfogalmazza, a halál után, a síron túlról — egy Derrida vagy egy Foucault csak erről három oldalt rittyentene, JP meg csak ennyit mond: abstulit ... nobis.** A két tagmondat viszonya nem egyértelmű elsőre (a sic accumulamus miatt): mindenesetre az eredetiben egyértelműen a nyomorultság (miseri nos) áll szemben a javak gyűjtésével, nem valamiféle anyagi természetű(nek is érthető) szegénység.

Nem kell hinni a fordítóknak, mondta a fordító.


*Ami engem Vergilius egy megrázó helyére emlékeztet a II. könyvből (és remélem, majdan a JP kritikai kiadását készítőket is fogja): „jacet ingens litore truncus, avulsumque umeris caput et nomine corpus.” Egy röpke google-keresés pedig (bizony, nem csak memóriával él az ember) kimutatja, hogy az „abstulit atra dies” szintén Vergil, verbatim (Aen VI, 429). Hogy miért pont a VI. könyvből, meg hogy kicsoda is az az ember ott a homokos, szomorú, vizes síkon, aki már se nem biccent, se nem remél, meg miért is krimi ez, meg hogyan politika ... az egy machiavelli-szerű humanista olvasónak való quis volna.

** Vajon hogyan aránylik a műveltség csökkenése a könyvek számának növekedéséhez? Lehet, hogy az emberek egyre tudatlanabbak, és ezért írásba kell adni nekik, amit nem tudnak?

„Il principe” — néhány sor Machiavelli monarchiát megcsúfoló „monarchizmusáról”

Tölgyünk Reakció blogon is vendégeskedő írása alatt [elsőként Körünkben] kibontakozott vitában Machiavelli-t dicsérő sorok jelentek meg „Turbulencia” jóvoltából. Ezekre való válaszkommentáromat — kis átalakításokkal — a Tea-Kör olvasói számára is közzéteszem:

Machiavelli A fejedelem c. műve teljes mértékben gyakorlati, az egyeduralom teoretikus lényegét nem érinti (szemben Dante De Monarchia c. művével, amelynek sajnálatos módon nem találom interneten elérhető magyar fordítását, vagy szemben Campanella Napváros-ának nagy részével — szintén nem található magyar nyelvű internetes verzió.)

Machiavelli — aki e tekintetben semmi más, mint korának „felvilágosodni” kezdő szellemét tükröző írócska — a fejedelemhez szólva annak a puszta egyéni opportunizmust ajánlja, fényt vetve arra, amilyen saját természete is. Idealista értelemben — amennyiben e szónak nem az „alacsonyrendű érzelmektől csöpögő és alacsonyrendű indulatoktól fűtött” jelentést tulajdonítunk — egy ilyen útmutatásnak az értéke egyedül arra korlátozódik, hogy az uralkodót meggyőzze az erő és a határozottság gyakorlati értékéről, amelyek azonban a klasszikus politikai gondolkodásnak csak egyik elemét (erély, fortitudo) képezik, és amely gondolkodásban e virtus célja is más, nem az egyéni hírnév nevetségességet súroló fenntartása.

Vö.:
Illusztráció a jó királyról [Mr Pharmacist]
A jó királyról [Tölgy]

vagy
A négy kardinális erény Pietro Perugino freskóin [olasz nyelvű, figyelemmel az illusztrációkon szereplő alakokra]

A Machiavellinél nemesebb szellemű Janus Pannonius élete végén legalább elismerte:

Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap.
Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?*

Machiavelli realizmusa szegényes és földies, idealizmusa ennek megfelelően pedig szellemi inspiráció nélküli, szimpla érzelmi-indulati töltet, ha épp nem az opportunizmusnak megfelelő hízelgés és krokodilkönnyek szivárognak soraiból.

Pietro Vantucci detto Perugino: Mercurius
I Pianeti nella Sala dell'Udienza del Collegio del Cambio, Perugia 1499-1500

* Kálnoky László fordítása. Ennek apropóján született Tevvton saját, filológiai posztja.

bene vivere

Az ember vágyik a hosszú életre, és ma számtalan technikát kínálnak, ami révén elérheti. A bölcsességet szeretők, főleg a politikai bölcsességet szeretők általában sokáig élnek, mint Hobbes, Oakeshott és mások. Érdemes tehát ily kérdésekkel múlatnunk az időt.

Azonban a hosszú élet és a boldogság vágya elfeledtette velünk a bene vivere gondját. A bölcs öreg paraszttal szemben azonban nem a bölcs öreg parasztasszony képe áll, hanem a vén boszorkáé.

Quis! — Gondolatok az utazásról és az idegenekkel való beszélgetésről

Alkalmasint nem egy peripatetikus filozófus [0] megfigyelte volt, hogy a természet, a maga kétségbevonhatatlan hatalmánál [1] fogva, határt szab az emberi elégedetlenségnek. E célját a legkönnyebb szerrel s a legalkalmasabb módra azáltal éri el, hogy a dolgok leküzdhetetlen szükségénél fogva örömeit hazájában keresni s bajait honn tűrni kénytelen.[2] Csupán ott találhat a természet [3] jóvoltából olyanra, ki megosztja vele boldogságát és segít hordani ama terhet, mely minden népeknél, minden időkben túlontúl súlyosan nehezedik egy ember vállára.[4] Igaz ugyan, tökéletlen képességünkkel is képesek vagyunk olykor boldogságunkat kiterjeszteni a természetszabta határokon túlra.

Ám mindez úgy rendeztetett el, hogy a nyelvnek tudása, ismeretségek-kapcsolatok híjával és a nevelésnek, szokásnak, öltözéknek különbözősége folytán oly gátak merednek elénk, ha tulajdon körünkből kitörve, érzéseinket közölni akarnók, hogy ez gyakorta a teljes lehetetlenséggel határos. [5]

Miből következik mindenkor, hogy az érzelmi adásvétel [6] mérlege sohasem annak javára billen, aki hazájától távol kóborol (expatriated adventurer): azt kell vásárolnia, jó áron (at their own price), mire oly kevéssé nyílik alkalma. Társalgását ritkán fogadják el nagy értékleszámítolás nélkül [7] — ez pedig (közbevetőleg mondva) folyvást méltányosabb kufárok (more equitable brokers) kezébe sodorja, hogy hozzájusson oly társasághoz (conversation), aminőt épp előtalál; nincs is jóstehetségre szükségünk, hogy kitaláljuk, melyik fél csapja a jobb vásárt.[8] ...

Midőn szülőföldjüket e dologtalanok (idle) elhagyják s valamely oknál vagy okoknál fogva külföldre mennek, az három általános okból eredhet:
1) testnek bajai,
2) elmének gyengesége, [9]
3) kikerülhetetlen szükség.

A két első pont magába foglalja mind a szárazon vagy vízen utazókat, akik kevélységben, kíváncsiságban, hiúságban, mélakórban szenvednek (azoknak ad infinitum elegyített válfajai szerint). A harmadik csoport a vándorlás vértanúinak egész hadát foglalja magában.

Foto: Blackhybride (Flickr)

---- ---- ----

Kérdés: Ki (quis) és hol írta a fenti teoretikus alapvetést?

Adnotationes tevvtonice

[0] Notice the unintended pun: peripatetikus avagy körbe-járó.
[1] „Unquestionable authority” az eredetiben. Autoriter, tekintélyelvű, elnyomó természet. Oppresszív. Ld. ombudsman, lázadás, egyenlőség-szabadság.
[2] Szerző szavaival v.ö. „e kívül nincsen számodra hely.” Vagyis az elégedetlenség egyik leküzdési módja, ha otthon maradunk. Vö. valamely Státusférfi dictumával: „El lehet innen menni.”
[3] Óh Természet, óh dicső Természet!
[4] „Egy ember vállára:” for one pair of shoulders, a magányos (lone, single, cf. „szingli”) lélekről szól. Nota, „minden időben, minden népeknél.” Conditio generalis hominum; „természetszabta határok,” ut infra.
[5] A természet-adta korlátok felsorolása, melyek leküzdése heroikus, hiszen csaknem lehetetlen. Nota, nevelés, szokás.
[6] sentimental commerce. Nota, a társalgás mint 1) javak cseréje és 2) érzelmek kommunikációja. Vajon az érzelmek közgazdaságában a társalgás az egyedüli egyenérték? Cf. Nietzsche via Derrida a lekopott veretű pénzérméről (egy metafora, ami csak bizonyos közgazdasági körülmények közt alkalmas).
[7] taken in exchange ... without a large discount. Nota, a szavak mint értékhordozók, cf. név-érték (nominal value) és fedezet.
[8] A kelleténél szabadabb fordítás.
[9] Infirmity & imbecility. Nota, a külföldi utazás oka — a kikerülhetetlen szükséghelyzeten és az orvosi okokon kívül tkp. a gyengeelméjűség, aminek morális értelmet ad a szerző.

Quis! — húskonzerv

Nyissunk a gasztronómia felé!
Olvasóink vajon meg tudnak nevezni még egy olyan húskonzervet (luncheon meat, uzsonnahús, effélék, de nem „húsoskrém”), amelyik nem tartalmaz
- se sertéstüdőt
- se sertésszívet?*


* ipari szalonna, fejhús, zsírtalanított kötőszövet még belefér.