Hol készültek az alábbi képek?

I.

II.

* * *

Megjegyzés: soha ne higgyenek az első benyomásnak, amelyet érzékszerveik (dzsnyána-indrija), majd eszük (manasz) közvetítenek. Próbálják végig előbb az alábbi gyakorlatokat:

Még tizennégy órájuk van szavazni

...és aztán vége, kiderül, ki alakíthat webelit-kormányt.

Most vegyék kézbe a sorsukat. Itt azért mégsem a démosz, hanem a Krém szavaz.

PS:
Kék cédulákról már tudok.

*

Megtörve a kampánycsendet, a korteszenét a Whitest Boy Alive biztosítja.* A mikrofonnál Mr. Pharmacist.**



* Küldöm A-nak szeretettel
** A szövegéről, melyet többeknek írt, itt értesülhetnek.

Angolszász áprilisok

John Constable — Water Meadows Near Salisbury

Különböző verseket gyűjtöttem össze, amiknek egyetlen közös vonása, hogy vagy így, vagy úgy, de szerepel bennük az április. Apropójuk se több, se kevesebb, mint hogy most is az van.

Chaucer zarándokainak áprilisa
Shakespeare XXI., XCVIII. és CIV. áprilisa (görgetni szíveskedjenek)
Wordsworth két áprilisi reggele
Keats melancholikus áprilisa
Whitman burkolt szándékú áprilisa (19. rész)
Eliot kegyetlen áprilisa

Magyar ókonzervatívok— Báró Jósika Sámuel emlékezete

„1834-ben a sok tekintetben oly igen nevezetes erdélyi országgyűlésre mint királyi hivatalos megjelenvén, itt kezdődik sajátképen Jósika nevezetes politikai pályája. Ezen sok nehézséggel küzdő országgyűlésen, hol az ellenzék nagy többségben volt és kitűnő tehetségű, gyakorlott szónokok által vezetteték, a legkényesebb és terhesebb körülmények közt, mint az udvari párt vezére, állott a mérsékelt párt élére. Az általa kitűzött feladat nem kevesebb volt, mint az ellenzék rohanó árjának folytonosan ellenállani, azok jól célzott csapásait ügyes karral felfogni s villámsebességgel visszaadni; a mérséklés és kiegyenlítés útján, a nélkül azonban, hogy az által hazája szívén sebet ejtsen, sikerrel haladni. E kényes feladatot Jósika lángesze s szónoki ereje bámulatosan oldotta meg. Az udvar iránti hűséggel lángoló hazaszeretetet kötve össze, a köztanácskozásokban oly érett megfontolással vett részt, oly hatást gyakorolt az ellene intézett, akkor napirenden volt csípős megtámadásokra oly átható eleven ésszel és gyors felfogással válaszolt, hogy barátai úgy mint elleneit bámulatra gerjeszté s a közfigyelmet legnagyobb mértékben magára vonta.

Ez országgyűlés után 1837-ig Bécsben előbbi hivatalát folytatta; ekkor az udvari kamarához került hasonló minőségben. Ugyanez évben a szebeni országgyűlésre ment ismét mint királyi hivatalos és a conservativ párt vezére; s itt is, bár folytonosan kisebbségben volt a hatalmas ellenzékkel szemközt, minden pártok előtt kivívott tekintélyénél fogva mégis igen nevezetes befolyást gyakorolt és az ország rendeinek becsülését annyira megnyerte, hogy ugyanazon évben titkos szavazás útján erdélyi udvari cancellárságra jelöltetett ki.

Az 1839. pozsonyi országgyűlésre meghivatván, ott fényes szónoki tehetségeinek újabb tanúságait mutatta, a tanácskozásokban hatályos részt vett és elvbarátainak hatalmas támasza volt. 1841- és 1842-ben a büntető törvénykönyv kidolgozásával megbízott országos választmányban vett munkás részt az ország legjelesebb egyénei sorában. Az 1841. kolozsvári országgyűlésen az ürességben volt főkormányzói hivatalra, titkos szavazat útján, oly hatalmas többséggel jelöltetett ki, minőre Erdély évkönyvei nem emlékeznek (233 szavazat közül 216-ot nyert).

1844-ben Nopcsa Elek erdélyi cancellár nyugalomba lépése után az erdélyi udvari cancellária alelnökévé s valóságos belső titkos tanácsossá neveztetett ki. E hivatalt viselte 1846-ig, midőn a kolozsvári országgyűlésen másod ízben jelöltetett ki erdélyi udvari cancellárnak, mely hivatalban ezúttal az uralkodó is megerősítette. E hivatalra lépése nagy reményekkel kecsegtette a tőle sokat váró Erdélyt; azonban közbejöttek a nagy események és Erdély Magyarországgal elvileg egyesíttetvén, a kapcsolt részek pedig Erdélytől elszakasztatván, Jósika 1848. ápr. 10. letette cancellári hivatalát; azután a politikai pályától visszavonult, a tudománynak és barátainak élt. A Bach-korszak alatt egyike volt az elsőknek, kik az uralkodó rendszer tévedései ellen bátran felszólaltak. 1859-ben megkínálták a minisztériumba való belépéssel, mit azonban nem fogadott el. Az alkotmányos rend visszaállításában neki is nem csekély érdeme van.”

— Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái:
Jósika Sámuel (branyicskai báró) —

*

„Politikai működésében báró Jósika Sámuelt is főként hazája és királya iránt tanúsított törhetetlen hűsége és meggyőződéséhez való szilárd ragaszkodása jellemezte. Amaz szabta meg cselekedeteinek irányát; a végrehajtás legtöbbször nehéz, küzdelmes munkájában pedig ez kölcsönzött neki erőt. Tetteinek rúgója nem az emberek elismerésében, avagy a gáncs elkerülésében, hanem abban az etikailag magas felfogásban rejlett, hogy minden helyes cselekedet önmagában hordozza jutalmát. Vagy amiként ő maga kifejezte: Recte factorum merces est fecisse.

Egyenes jelleme, meggyőződéséhez való erős ragaszkodása azért sohasem tette báró Jósika Sámuelt a másokkal való érintkezésben merevvé, mert ő becsülni tudta a férfias meggyőződésre alapított törekvést, még akkor is, ha az az övével ellenkezett. Embertársaival való érintkezésében megnyerő, előzékeny és már külsejével is kedves és vonzó. Ritka szellemi tulajdonságai mellett ezekben a jó tulajdonokban rejlett báró Jósika Sámuel nagy népszerűsége; ezekben az úgynevezett reform országgyűléseken elért sikeres munkájának oly kitűnő eredménye, hogy — saját szavai szerint — »egyedül hívott életre egy pártot, a másodikat vezette, a harmadikat előkészítette.«

Báró Jósika Sámuelt őszinte, meleg ragaszkodás, a legbensőbb s az önfeláldozásig menő szeretet fűzte családjának minden egyes tagjához. Atyja, szülői iránt mindig gyöngéd, hív és engedelmes. Mindent kedvük szerint akar tenni, mindenről lemondani; testvérei iránt pedig úgy viselkedett, hogy a legjobb atyától többet várni nem lehetett. A legnemesebb altruizmus vezette minden tettében. Bizonyos mély filozófiával mondja: »Az embernek magának kevés az öröme az életben — elég szerencsésnek tarthatja magát, ha azoknak szerezhet némi megelégedést, kiknek azt kötelessége érzete és szíve vonzalma szerint kívánnia és a lehetőségig eszközölnie kell.«

Hasonlóan őszinte, mély és igaz volt a barátai és elvtársai iránt tanúsított hűségben. Szinte megdöbben, amidőn egyik legjobb barátjának s politikai törekvéseiben kiegészítő felének, Dessewffy Aurélnak haláláról értesül s megihletődésében legelőbb is azt a nagy veszteséget látja, melyet az elköltözött jóbarát »a hazára, a jó ügyre, minden békés fejlődésre nézve« maga után hágy. Jósika Sámuel ideálisan magas lelkét egy-egy ilyen nagy veszteség felett nem a mulandóság érzete ragadja meg, mely a halandó ember földi végzetére figyelmeztet, hanem az örök életbe vetett reménység, mely hívatására ébredt nemzetének ígérve van. Egyik igen jó akarója, Lobkovicz herceg halálában is első sorban »a legtisztább akaratú férfi«-t fájlalja, akinél »minden jó és üdvös szándék részvétre, pártolásra talált.«

Báró Jósika Sámuel az ó-konzervatív párthoz tartozott. Neki is, mint pártja sok kiváló férfiának, a rohamos fejlődéssel szemben a mérsékelt és fokozatos fejlesztés volt politikai ideálja. Ily módon pártjának büszkesége, vezetőférfia volt. Korának egyik kitűnősége, Szögyény-Marich László az 1839-40-iki magyar országgyűlés felső táblájáról emlékezvén, azt mondja Jósikáról, hogy ő »a világ bármely parlamentjének díszére vált volna.«”

— Szádeczky Béla: Báró Jósika Sámuel. —

*

„Fiatalságom számos becses benyomása erdélyi érintkezésekkel áll összeköttetésben, és elválaszthatatlan egy felejthetlen barátom: Jósika Sámuel emlékezetétől, ki ezen hazának volt fia, kinek szíves jóakarata, férfias határozottsága, komoly őszinte rosszallása, vagy élesztő dicsérete döntőleg hatott a fiatalabb barát jellemi és szellemi kiképzésére. Én a férfiú hanyatló korával a hálás elismerés és hű ragaszkodás érzetét a lefolyt számos év és változó események közepette is változatlan élénkséggel megőriztem.

Azon élénk elv és véleményharcok közepette, melyek századunk másik negyedében Erdély közéletét jellemezték, a vélemények ellentéte a főszereplők egyéniségére és személyes viszonyaira is éreztette behatását és az eltérő meggyőződések gyakran a kölcsönös szenvedélyek sugallatában kerestek és találtak fokozott erőt és támogatást. Rég lezajlottak ezen viharok; a későbbi elfogulatlan történelem elmondandja végleges ítéletét azon kor emberei, céljai és törekvései fölött; de a személyes baráti kegyelet nem tagadhatja el önmagától, hogy érzelmeinek kifejezést ne adjon, oly környezetben, mely azokat teljes élénkségükben fölhívja.”

— Gróf Szécsen Antal —

*

„A másik párton — a kormánypártot értem — a legjelesebb szónok b. Jósika Sámuel volt. Egyébiránt mint politikai jellem, tiszteletre méltó férfiú, azok egyike, kik soha színüket nem változtatták, kikkel az ember mindig tudta, hányadán van, s kinél a kormánynak talán soha sem volt, sem következetesb, sem képesebb híve. Szép, feltűnően szép és kellemes férfiú, s ha csak kissé tűzbe jött, felülmúlhatlan szónok.”

— Báró Jósika Miklós —

Branyicskai Báró Jósika Sámuel,
cs. k. kamarás, val. b. titkos tanácsos,
szent István-rend vitéze
s Erdélyország udvari kanczellárja
(1805 — 1860)

*

Br. Jósika Sámuel: A vallás tárgyában.

*

Báró Jósika Sámuel gróf Széchenyi Istvánhoz írt levele.
(Metternich herceg levelével kapcsolatban.)

*

A Vasárnapi Ujság portréja.
(1856. october 26-án [43. szám].)

Az örök város kapujában

Először ante portas, azután belépünk. Már a régi rómaiak is Róma kapuin léptek be Rómába, és azok közül is a Porta Flaminia volt a legfontosabb, amely az örök város északi szájaként nyelte el az egyre érkező zarándokokat Itália és Európa minden szegletéből. A sok évszázados hagyománynak még a 21. századi garabonciások sem tudnak ellenállni. Hiába a Fiumicino reptér kihalt éjszakai folyosói, meg az onnan a városba bezakatoló töksötét vonatok sora, csak akkor érezzük, hogy megérkeztünk, ha az ókori falakon nyíló barokk kapuzaton át lépünk be Rómába.

Lépteink helyén vajon hány százezer jámbor zarándok, ravasz kalmár, kegyetlen katona avagy vagyonos világutazó nézhetett körül Róma szájában az elmúlt évszázadokban? Ezen át érkezett meg a városba Bakócz Tamás, Pázmány Péter, Krisztina svéd királynő, II. Rákóczi Ferenc, Goethe, Stendhal, Byron, Shelley, Keats, Széchenyi István és mindenki, aki szerette Rómát. Az aurelianusi falba vágott, egykori Porta Flaminia helyén álló Porta del Popolo a barokk Róma építész nagymestere, Bernini keze nyomát dicséri.

Piazza del Popolo, vagyis A „nép tere”. Ide érkeznek meg a kapun áthaladó mai zarándokok és turisták. A reneszánsz korban merült fel, hogy Róma hatásos dísztérrel fogadja a látogatókat. V. Sixtus pápa felkutatta az ókori Róma ledőlt és eltemetett obeliszkjeit. Egyiküket, amelyet még Augustus hozatott Egyiptomból, hogy a Circus Maximus-t ékesítse vele, a tér közepén állíttatta fel újra. Az obeliszk egyiptomi hieroglifái, az augustusi Róma és a reneszánsz pápák emléke így olvad össze évezredeket egybefogó látvánnyá a szemünk előtt.

A kaputól rögtön balra bújik meg szerényen a Santa Maria del Popolo temploma. Az ezer templom városában ki sem tűnik homlokzata, a tömegek elsétálnak előtte, pedig odabent a régi Róma egyik legsűrűbb lenyomatával találkozunk.


A Santa Maria del Popolo eredetéhez különös legenda fűződik. Hajdan egy diófa állt a helyén, aminek a tövébe temették az őrült elméjű, végül öngyilkosságba menekülő, gyűlölt emlékű Nero császárt. A kora középkor folyamán, amikor Róma már csak ősi romok között tengődő falucskákból állt, az a hír járta a helyről, hogy Nero szelleme kísért errefelé, démonok kíséretében. II. Paszkál pápa kivágatta a fát, kápolnát alapított a helyén, s már nem kísértett többé a kereszténygyilkos császár szelleme. A folyton bővített kápolnából végül a nagy reneszánsz pápa, II. Gyula építtetett nagy reneszánsz templomot, amit később tovább barokkosítottak.


Az oldalhajókból nyíló kápolnákban Pinturicchio, Raffaello és tanítványaik festményei sorakoznak. Az egyik sarokban a reneszánsz és barokk határán alkotó Caravaggio két főműve elé járulhatunk: Szent Pál megtérését és Szent Péter keresztrefeszítését ábrázoló festményei életszerű, feszült és mesteri kompozíciók. Utóbbi festményen, Jézus tanítványának arcán egyaránt jelen van a fájdalom és a belenyugvás, amikor egykor követett, majd elárult mestere után megy a kereszthalálba.

A templom az évszázadok során megtelt élettel és halállal. A város főkapuja mellett fekvő szent hely lett a zarándokok első állomása, ahol a falakon belülre ért hívek hálát adhattak a régen még bizonytalan kimenetelű zarándoklat szerencsés befejezéséért, és először imádkozhattak az Egyház fővárosában. A templomban szerény utazók, tisztes polgárok és rátarti arisztokraták emlékeibe bukkanhatunk a fejünk fölött, a falakon és a lábunk alatt egyaránt.



Ha már amúgy is nagy volt a Santa Maria del Popolo forgalma, akkor érdemes ide temetkezni — gondolhatták a pápákat adó Rovere, Borgia és Chigi családok és nagyszámú követőik. Nemes arcélű lovag néz le ránk, anya és kisgyermeke örök nyugalmat árasztó domborműve kerül a szemünk elé, reneszánsz polgárt ábrázoló sírlapra lépünk véletlenül. Rangját hirdető címerei rég elkoptak, arcvonásai viszont kisimultak évszázadok lábcsoszogása alatt, neve elmerült a feledés homályában.

Csak márvány körvonalai maradtak fent máig, hogy aztán digitális tükörreflexes fényképezőgéppel megörökítve, majd nullákra és egyesekre transzformálva, végül a virtuális világtérbe feltöltve emlékeztessen minket az élet nagyszerűségére és a halál elkerülhetetlenségére. És arra: talán érdemes remélni, hogy igaza volt az örök forradalmárnak, aki magát az útnak és az igazságnak és az életnek hirdette, de még mindig nem értjük őt...

Aa múltat végképp eltörőőőlni

Győr főtere, díszburkolatcsere.

Előtte régészeti feltárás. Blogon dokumentálva.

Két ásónyom után előkerül minden: hun temető, középkori pellengér, római romok, vaslelet, minden, amit csak lehet egy ilyen settlement ásásakor fellelni. Falak és a többi.

De mi van, ha ez a sok szirszar „nem illeszkedik az uniós projekt elképzeléséhez”?

A város vezetősége -- gyakorlatilag feltárás közben -- elpusztítja a lelőhelyet. Markolókkal, majdnem másfél métert kiemelve. Aztán visszatöltve fél métert. Nem tévedésből. Live action. Most. Régészek, akik próbálják menteni, amit lehet. Munkagépesekkel vitatkozva a helyszínen. És ellenvélemény, kritika nincs, sőt jobb, ha nem is lesz.

„Igen, 2009. áprilisában valakik megtilthatják, egy, az örökségvédelemben dolgozó, közfeladatot ellátó, makulátlan szakmai presztízzsel bíró régésznek, hogy nyilatkozzon arról, mi történt a saját ásatásán; és hogy pusztították el tudatosan Győr város múltjának, azaz mindannyiunk közös kulturális örökségének egy jelentős darabját.”

„a 13.-14. századi rétegeket örökre elveszítettük, így a középkorról gyakorlatilag nem maradt hasznosítható információnk.”

A sündróma

Kérem, sokat és okkal lehet bírálni a magyar néplelket, de mindenképpen el kell ismerni: van humora. Kirekesztő módon azt mondom, nem minden nép, nem minden kultúra van humorral megáldva. És a politikai humor különösen felvirágzik, ha komancsok vannak hatalmon.

E mostani virágzás központi eleme lett a sün, ahogyan Loxon már megemlékezett róla. Néhány újabb gyöngyszem ez ügyben:



A sün betört a mindennapjainkba, szegény-szegény komancsok:



Egy kulturális antropológus kiváló dolgozatot írhatna a sündrómáról, ha humoros szakma lenne. Például, egészen más értemet nyert a „Szarjál sünt!”

Most kis időre búcsúzom.



Update: A megfelelő szakkifejezés Mr Pharmacist tagtársunk alkotása, amivel komoly Hozzáadott Értéket állított elő a kulturális antropológia és balleológia terén.

UpdateII: Gratulálok a készítőknek a komoly mértékű komolytalan Hozzáadott Érték miatt!

Karfreitag

O Haupt voll Blut und Wunden,
Voll Schmerz und voller Hohn,
O Haupt, zum Spott gebunden
Mit einer Dornenkron;
O Haupt, sonst schön gezieret
Mit höchster Ehr' und Zier,
Jetzt aber höchst schimpfieret:
Gegrüßet sei'st du mir!

...

Nun, was du, Herr, erduldet,
Ist alles meine Last;
Ich hab' es selbst verschuldet,
Was du getragen hast.
Schau her, hier steh' ich Armer,
Der Zorn verdienet hat;
Gib mir, o mein Erbarmer,
Den Anblick deiner Gnad!

...

Erscheine mir zum Schilde,
Zum Trost in meinem Tod,
Und laß mich sehn dein Bilde
In deiner Kreuzesnot!
Da will ich nach dir blicken,
Da will ich glaubensvoll
Dich fest an mein Herz drücken.
Wer so stribt, der stirbt wohl.

• A szöveg: pl. BWV 244
• A szöveg magyarul, pl. EvÉ 200, RefÉ 341
• Énekelve: b/w Weimar version
• Nem-énekelve, eben doch schöner und klarer

A dallam fontosabb felhasználásai az elmúlt 400 évben:

0) 1601. Eredetileg egy szerelmes dal, ami arról szól, hogy a férfi boldogtalan és zavarodott egy nő miatt. Van ez így, így van ez.

1) 1656. Passió-korál, Paul Gerhardt szövegével.

2) I. Frigyes Vilmos, Nagy Frigyes apja, ezt a dallamot teszi saját funeral musickjává.

3) Egy csehországi katólikus meghallja, amint egy lutheránus templomban éneklik a korált; megérti a bűnét és a Megváltó kegyelmét, továbbá a hit általi megigazulás titkát, és evangélikus lesz.
(*Tölgyre mosolyog*)

4) Bach beépíti a Weichnachtsoratoriumba (Wie soll ich dich empfangen) és a Mt-passióba.

5) A 21. század elején a sodómitaként és celebként elhíresült komolyzenész és írócska Bach-kultuszt építget. A zeneszerző halálozási dátumából emléknapot kreál, a temetőt használja koncertteremként egy hangulatos, nyári és szabadtéri koncerthez. Egy igazi elit gesztus, elvégre a Kerepesi temető mégse valami proli kastélypark vagy koncertterem. Az attrakció természetesen közös énekléssel zárul. A jegyeket megvásárló művelt közönség (jaj, nyáresti koncert plusz temető, a sort túl laza, áh, talán a vászonöltöny szandállal?) elvégre nem tapsolhat egy temetőben, ezt az Előadóművész is belátja: „Hagyománnyá vált, hogy mivel a temetőben nem tapsolunk, a jegyek hátoldalára rá van nyomva a Máté Passió vezérkoráljának dallama és szövege: »Ó, Krisztusfő, te zúzott, te véres, szenvedő«. Példaértékű, ahogy a gátlásosnak, félszegnek és öltönyébe szorítottan konzervatívnak hazudott magyar közönség oly hangosan és átéléssel énekli el a bachi korált, hogy kilométerekre elhallatszik.”

Na ja, ha már tapsolni nem illik.


[Amúgy persze muhaha, a luteránus barokk zenei mesterember Bach, a szakmai alázatával, mint a humanizmus és a zseniromantika szentje, a bebetonozott kongeniális tolmácsolóval -- és pont egy ilyen előadóművésszel]

Vecsernye — Király zászlói lengenek

Vagy vesperás. A Nagyhét liturgiájának zenéje Venantius Fortunatus szerzeménye, a Vexilla regis. Ha van gregorián sláger, akkor ez az. Sok balfék azt hiszi, hogy a vallás elsősorban vagy csakis az észhez szól, ezért racionális érvekkel kinyírható és felváltható. Másoknak meg az a tévedése, hogy a vallás pusztán valami erkölcsi kód, ami lehet hasznos vagy káros a közösség/egyén számára, és az evolúció bizonyos pontján jó volt, később meg meghaladottá vált.

Tévednek. A vallás bizony esztétikai élmény is, egyebek mellett. A szép élménye, amitől az Internacionálé lelkes énekesei el vannak vágva. Na jó, igaz, az észtől és erkölcstől is.

Hymnus in Honore Sanctae Crucis

Vexilla regis prodeunt,
fulget crucis mysterium,
quo carne carnis conditor
suspensus est patibulo.

Confixa clavis viscera
tendens manus, vestigia
redemptionis gratia
hic inmolata est hostia.

Quo vulneratus insuper
mucrone diro lanceae,
ut nos lavaret crimine,
manavit unda et sanguine.

Inpleta sunt quae concinit
David fideli carmine,
dicendo nationibus:
regnavit a ligno deus.

Arbor decora et fulgida,
ornata regis purpura,
electa, digno stipite
tam sancta membra tangere!

Beata cuius brachiis
pretium pependit saeculi!
statera facta est corporis
praedam tulitque Tartari.

Fundis aroma cortice,
vincis sapore nectare,
iucunda fructu fertili
plaudis triumpho nobili.

Salve ara, salve victima
de passionis gloria,
qua vita mortem pertulit
et morte vitam reddidit.

HIMNUSZ A SZENT KERESZTHEZ

Király zászlói lengenek,
villog titkával a Kereszt,
melyre húsban függesztetett
aki minden húst alkotott.

Szögekkel verve tagjai,
kinyújtva lába és keze...
Itt függ a véres áldozat
ki a megváltás ára volt.

A lándzsa szörnyü vashegye
itten sebezte, és a seb
vérrel és vízzel csöpögött,
lemosni bűneink sarát.

Így tell be mit Dávid király
hív verse egykor énekelt
hirdetvén minden nép között:
„Fájáról kormányzand az Úr!”

Óh fényes és dísz-terhü fa,
királyi bíborral veres,
méltó törzsről választatott
hogy érintsd szent-szent tagjait!

Te áldott, kinek ága közt
a világ Kincse lebegett,
te lettél teste mérlege
s a poklot megrabolta fád.

Szent kérged illatot leheli,
ized nektárokat legyőz;
ezer gyümölccsel boldogan
tapsolnak győztes karjaid.

Üdvözlégy oltár s áldozat,
melyen a dicső szenvedés
esett: az Élet halt halált
s holtával adott életet!

(Babits Mihály fordítása)

A Vexilla regis-t azután Liszt Ferenc is feldolgozta Keresztút, Via Crucis, címmel, de mint lenni szokott, a remix nem annyira sikerült.