Egy birodalom vége?

(A kép címe American Progress, és mutatja Amerika rendeltetését a két óceán közt: űzik el az indiánokat, bölényeket és medvéket a telepesek, a vonat, és az Amerikát szimbolizáló nőalak kezében távíróvezetékkel és hóna alatt tankönyvvel.)

Némelyek az 1968. óta tartó republikánus nyomulás vége jelének tekintik Obama elnökségét. Természetesen voltak azóta demokrata elnökök is (Carter és Clinton), de a közgondolkodást nem tudták megváltoztatni, talán nem is akarták. Noch dazu, 1972-ben és 1984-ben 49 államban is győzni tudtak a republikánusok. 1930-68 közt a Roosevelt-féle Big Society és Big Government gondolkodás volt a jellemző, de 68 után ez defenzívába szorult. Addig a középosztály elfogadta a magas adókat és a szabályozást a gazdasági fejlődésért, jólétért, közrendért cserébe. A 70-es évek stagnálása, a megnövekvő bűnözés, no meg az Új Baloldal miatt felmondták a dealt. A jóléti állam, ha nem is szorult vissza lényegesen, de megtorpant, és híveinek védekezniük kellett egészen Obama mostani kampányáig. Bár Obama felmelegített liberális (európai kontextusban: szocdem) programja a fehéreket most sem hatotta meg lényegesen.

Most nagy a liberális fogadkozás és Remény: szeretet, testvériség, jólét (egyenlőség), környezetvédelem.

Az előjelek alapján sokan azt várják, hogy az Egyesült Államok külpolitikája megváltozik, maga a szuperhatalom lehanyatlik, és Obama szerepe Gorbacsovéhoz lesz hasonló. Egy hanyatló birodalomban kiterjeszteni a költséges jóléti államot? (Ez esetben természetesen a jóléti állam kiterjesztésének demokrata belpolitikai programja esélytelen, és a most mozgósított színesek vagy radikalizálódnak, vagy hazamennek a politikából.) A demokrácia és a modern világ alapja a növekvő jólét, amely mindenkinek azt a reményt nyújtja, hogy belátható időn bellül kielégítheti vágyait, nem kell lemondania azokról. A megoldás lehet az antik Athén és az Egyesült államok XX. századi példája: a birodalomépítés kifizetődő a legszegényebbnek is, a demokrácia ezért terjeszkedésre rendeltetett/hivatott. Vagy az adósságnövelés, a Fekete János Út.

„2009-ben az Egyesült Államok adóssága 2 trillió USD lesz. A nemzeti össztermék 70%-a (nagy ügy, ezért a vészharangot egy honi Fecó-fan sem kongatná). Ilyen körülmények közt a kérdésnek annak kell lennie: Mit tudunk levágni? Honnan tudunk elvenni? Mit hagyhatunk abba abból, amit most csinálunk?... Az »Igen, képesek vagyunk rá!« érzését könnyű volt sugallani. Sokkalta nehezebb lesz kimondai: »Nem, nem vagyunk rá képesek!« Danny Finkelstein kifejezésével, Obama lesz a »No, we can't« elnök.”

Obamától az unilaterális külpolitika végét várják honi és külföldi hívei, és a kampánya miatt nem is alaptalanul. Köztudottan a republikánusok megfordították az amerikai külpolitikai szerepeket, és Taft szenátor America First! elvével szemben aktív és terjeszkedő külpolitikát folytattak, ami korábban — Roosevelt, Kennedy — demokrata jellemző volt.

Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a külpolitika sítlusa lényegesen megváltozik. Természetesen az iraki, az afgán helyzetben módosíthat ezt-azt Obama. De az amerikai kivételesség és küldetéstudat (aminek csak a töredékéért egy magyar a saját hazájában nevetség tárgya lenne), valamint a birodalmi szuperhatalom-tudat maradni látszik.

A beiktatási beszédnek van egy fontos eleme. Obama a nemzetet igyekezett egyesíteni a szükségszerű megosztás után, és ezért nem narancsos buktával vagy testüregi motozással indított, hanem az amerikai öntudat hangsúlyozásával. Ha komolyan mondta, akkor a külpolitikában azért lényeges változások nem lesznek.

„Mi maradunk a legvirágzóbb hatalmas nemzet a Földön. Az maradunk.” (kiemelés by tölgy)

Még sokat fogják idézni a következő szavait:

„És mindazon népeknek és kormányoknak, akik figyelnek ma a legnagyobb fővárosoktól kezdve a kis falvakig, mint amilyenben az apám született: tudják meg, hogy Amerika minden olyan nemzet és férfi, asszony és gyermek barátja, akik békés és méltó jövőre vágynak, és akiket készek vagyunk ismét vezetni.” (kiemelés by tölgy)

Megtanulják az amerikaiak, de Obama hívei mindenképpen, hogy a hatalom nem csak lehetőség, de korlátai is vannak?


Ahogy ígértem, gondom lesz a zenei csiszolásukra is.