Magyar konzervatívok — Gróf Dessewffy Aurél

Interneten elérhető művei:

X.Y.Z. könyv.
Pest, 1841. Kiadja Trattner-Károlyi.

Koszorú Desewffy [sic] Aurél emlékének.
Pest,1857. Kiadja Heckenast Gusztáv.
Dessewffy Emil gróf által írt életrajzával és válogatott idézetekkel.

Gróf Dessewffy Aurél összes művei.
[csak képformátumban, és nem a teljes mű]
Budapest, 1887.
Sajtó alá rendezte és életrajzzal ellátta Ferenczy József.

A magyar nyelv és ellenzői.
In: Gróf Széchenyi István - Üdvlelde. Pest, 1843. 61-113. l.*)

Aus den Papieren des Graf Aurel Dessewffy.
Landerer, 1843.

EMLÉKEZETE:

„Érezzük mi, hogy népszerűtlen eszméket fejtegetünk, mert természetüknél fogva csak az lehet népszerű, ami az egyesek hiúságának tömjénez.”

Gróf Dessewffy Aurél (1808-1842)

„...sem a küzdelem élénksége, sem méltatlan megtámadások, és indokainak gyanúsításai, nem voltak képesek méltányosságát, mérsékletét legkisebbé is megtántorítani. Mint belsőleg és igazán szabadelvű, az ellenvéleményeket szívesen tűrte, — mint született parlamenti ember és vitatkozó, mindazt mi a vitatás szabadságától elválaszthatatlan, de az egyénre nézve olykor bántó lehet, következményeivel együtt elfogadni, mindenkor kész volt. Ily hangulatban vitatta mindég a legkényesebb közjogi, s vallási kérdéseket, és mindazon tárgyakat mik akkoron reformi, és haladásiaknak neveztettek. És így történt, hogy éles és mélyreható felfogása, okoskodásainak szorító láncolata, eszméinek gazdagsága és bősége, előadásainak logikai és szabatos rendezése, dialektikájának ereje, a talpraesett és találó, de soha sem sebző elmésség, mikor az volt a helyén, a lesújtó nyomatékú, de mindig a megtámadáshoz mért visszatorlás, mikor ilyen kívántatott, — szóval mindazon fényes tulajdonok, miket beszédeiben ma is csodálunk, csakhamar közfigyelmet, és azon közelismerést költötték fel, hogy Dessewffy Aurél legjelesebb szónokaink egyike. Érezni kezdettük, mily nagy és üdvös is lehet a szónoklat azon nemének hatása, melyet rómaiakként az »eloquentia forensis« ellenében, eloquentia senatoriának nevezhetni, ha az, mint ő nála láttuk, a Rhetorika minden mesterfogásitól tartózkodva, és egyedül saját tartalmára támaszkodva, egyszersmind az országférfias képesség, és kiképezettség forrásaiból buzog ki. Ezen közérzelem szerzett azonnal befolyást Dessewffy Aurélnak a haza tanácsában. Fáradhatlan tevékenysége, kitűrni tudó erélye, személyes társalkodásának vonzó és némileg igéző ereje, erősítette mind inkább azt, mialatt meggyőződéseinek félreismerhetlen őszintesége, s azon minden tetteiből kiderülő tanúság, hogy benne nem a magasabb polcok szomja hanem a nemes hazafiság tettvágya dolgozik, ezen befolyást saját elvrokonainak körén túl, az ellenvéleményre is kiterjesztette. [...]

Dessewffy Aurél egy új irányzatnak a honi politika mezején volt alkotója, és képviselője. Egyetemes kiképzettségével, és mindazon tulajdonok szerencsés birtokában, melyek a legmagasabb értelemben vett statusférfiút teszik, túlszárnyalta kortársait. És innen van, hogy ebbeli felsőségét sokan irigyelhették. Megelőzte másfelől őket annak tiszta belátásában és megértésében, mi éppen azon időben és helyen, hol ő működött, a birodalom helyzete, a világ s a század eszméinek menete által, mint szükség volt reá szabva hazánkra. Ezért értették meg őt oly kevesen. Amit akart, ami után törekedett, azt erélyesen, határozottan akarta, és birtokában volt a kivitelhez megkívántató tetterőnek. Ezért gyűlölték számosan, mint veszedelmes ellenfélt. Mélyen fekvő meggyőződésekből származván véleményei, és eljárását önállólag a helyesnek elismerésére alapítván, soha sem kereste a népszerűséget, és azért abban része nem is volt soha.”

Gróf Dessewffy Emil

„Átvette tehát 1841-ben egy addig keveset olvasott hírlap szerkesztését s azt »Világ« cím alatt a józan konzervatív, vagyis mérsékelten haladó nézetek közlönyévé tette. Vezércikkei, melyek bámulatos eszmekinccsel, éles logikával, széles tudománnyal és utolérhetetlen dialektikával kérlelhetetlenül ostorozták Kossuth tévtanait, azoknak elburkolt lázításait leleplezték és lapja forradalmi irányát erélyesen megtámadták, nagy benyomást költöttek. Ha a lángeszű Dessewffy e lap vezetését még egy ideig folytathatta volna, alighanem fordulatot idéz vala elő az ország lakosai nagy részében, mely élvezettel olvasván Kossuth nagy ügyességgel szerkesztett dolgozatait, öntudatlanul szívta be az azokban lappangó forradalmi mérget.”

Id. Szőgyény-Marich László

„Cikkeit a toll könnyűsége, a stílus melegsége, egyszerű s mégis erőteljes szépsége, a nyelv hatalma jellemzik. E tekintetben első volt a magyar irodalomban és kortársai magyar Juniusnak nevezték el.”

Szinnyei József

„Az »X. Y. Z.« könyv írója még eleven emlékezetében él mindazoknak, kik az állam takarékosan haladó háztartásában, az ő »conserváló« elveit vallották s kik személyéhez, mint aki egykor ez elveket foganatosítani fogná, oly reményteljes kilátásokat kötöttek. És rokonszenves emlékezetében él azoknak is, kik az övétől különböző elveket vallottak, de benne a szilárd hazafit, nagy elmét, ügyes és kedves társalgót, merész pártembert, lovagias férfit és nemes ellent, kivétel nélkül becsülték.”

Vasárnapi Újság

„A kísérlet, hogy életéről és működéséről képet alkossunk, hogy szelleme fürgeségét, nézetei világosságát, ténykedését s ékesszólása tisztaságát méltón ábrázoljuk, egy hozzá hasonló lángészt követel. A sors ritka rendelése folytán e hatalmas erők a legnagyobb hatáskörben nyílhattak meg benne. Saját koráért, hazája jelen viszonyaiért élt, s az idő számára adott volt, hogy a pillanat követelményét mindenkinél jobban felismerje és azt uralni tudja, mert hiszen megértette azt. Konzervatív volt a szó legnemesb értelmében, alapelvei nem csupán a korhoz illő haladás tagadásában merültek ki, ő megőrizni s fejleszteni együtt akart, mert csak a fennálló szolgálhat biztos talpkövéül az újnak, s csak a történelmi jogok lényegén tartható fenn a szokásos forma, amelyben az megmutatkozik.”

Gróf Szécsen Antal

*) Érdekesség, hogy maga Széchenyi István az „üdvleldei bíróságnak” elsőként Dessewffy személyét ajánlotta, bár politikai álláspontjuk nem minden téren egyezett.

A tánc devolúciója

Molnár Tamás eltávozására

Nem szeretnék nekrológot írni, pláne nem összefoglalást — különösen nem mások nevében: mindannyian tudjuk, hogy egy jelentős — az egész világ számára jelentős — életmű zárult le Molnár Tamás halálával. Ugyanakkor furcsa lenne, ha éppen a Tea-Körben nem emlékeznénk meg erről a fontos gondolkodóról és szimpatikus konzervatív személyiségről, a teljességnek nem hogy igénye, de távoli visszfénye nélkül is.

Először a szüleim által olykor megvásárolt Új Magyarország c. jobboldali érzelmű napilap hasábjain tűntek fel nekem írásai, tizenkilenc évesen, a kilencvenes évek eleje-közepe felé. Körülbelül a harmadik ilyen cikkének elolvasása után ébredtem rá véglegesen, hogy jelentős valakiről van szó, akinek oda kell figyelni a dolgaira. E felismerés alapját magyarul tekintélynek nevezik, a világban létező elvét (princípiumát) pedig tekintélyelvnek vagy tekintélytiszteletnek. Később találkoztam is egyik könyvének címével: Az autoritás és ellenségei. Ő is tudatában volt a tekintély (autoritás) valóságának, fontosságának, és jól élt azzal.

Ugyanakkor nem volt e tekintetben vonalas. Nem volt könnyen bekategorizálható, konformista szerző. Sok évvel később meglepve értesültem Alain de Benoist-val és a franciaországi Új Jobboldallal való termékeny kapcsolatáról, amely vonulat mindennek mondható, csak kifejezetten kereszténybarátnak nem. Molnár Tamás pedig katolikus volt, a gnózis és a pogányság kritikusa. De ismételjük meg, nem volt vonalas, nem volt elzárkózó, nem volt olyan, mint azok a zugapologéták, akik gondolkodás nélkül elvetnek mindent, ami nem illik bele jó előre eldöntött és ólomból kiöntött hitkategóriáikba, vagy olyan, aki hisztérikusan menekül egy olyan szellemi környezetből, amelyet az általa nagy alapossággal elemzett baloldaliak „reakciós”, esetleg még „pejoratívabb” jelzőkkel látnak el. Talán nem véletlen, hogy egyik ismert művének címét sem úgy választotta meg, hogy például „A pogány tévelygés”, hanem így: A pogány kísértés (The pagan temptation).

Olvastam rendszeresen és állandóan megjelent írásait a vegyes, de egyáltalán nem alacsony színvonalú Havi Magyar Fórumban, amelynek környezetébe „jólnevelt konzervatív” soha nem ment volna, az ilyen környezetet a trendy „jobbközép”-fanok befogott orral, messzire kerülték. Megjelent írása az Arkhé című tradicionális-tradicionalista szemléletű (tehát gnosztikus beállítottságú) periodikumban is. Molnár — agnosztikus keresztény létére — felismerte, hogy mely áramlatokkal érdemes egy katolikusnak szövetkeznie, érintkeznie, termékenyülnie a mindent eluraló modernitás és A liberális hegemónia ellenében, akkor is, ha végsősoron nem ért azokkal egyet. Molnárt előbb érdekelte a konzervatív mivolt, mint a szűklátókörű címkékkel ellátott ideológiai üvegcsék fals megbélyegző ereje.

Ugyanakkor ragaszkodott a jobboldali-baloldali ellentétpár megkülönböztetéséhez, amelyet elég tágasnak ítélt ahhoz, hogy ne szűkkeblűen kelljen megvonni benne a határokat, viszont elég szigorúnak ahhoz, hogy jelentésüket fenntartva kibontsa. Felismerte, hogy a baloldaliság és a jobboldaliság kategóriái — megnevezésbeli korlátaik és az ezekkel kapcsolatos állandó félreértések dacára — egyetemes tipológiaként segíthetik a gondolkodót; elvetésük árulás lenne a minőségek meglétével szemben nem csak a politikában, hanem a művészetben is.

• Főbb műveinek felsorolása.

1921—2010.

1920. június 4.

Az országzászló a Szabadság téren, a mai „szovjet emlékmű” helyén.

E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig...

És akkor megkondultak a harangok.

Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt:

„A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe”,

és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott:

„Consummatum est”

(Részlet Padányi Viktor Egyetlen menekvés c. könyvéből
— köszönet Umnapistimnek az idézetért)

Szabadság tér

*

G. d. Magister a mai alkalomra lefordította latinra a székely himnusz első versszakát. Immár a Tea-Körön is olvasható.

Gyógyászati hexameterek

Orvosi zsályalevél

Salvia officinalis — halld, így szól a javallat.
Stressz, idegesség gyötrik az elméd: főzete nyugtat,
megmondom neked azt is, használd májzavar ellen,
jót tesz bélben, görcsöket oldván, széltelenítő,
párállást gátlandó zsályateát iszom én is,
zsályalevéllel süss húst, méditerán halat és még
készíthetsz vele angol zsályás sajtokat éppúgy,
hómeopathia-szerként ettől jobb a keringés,
orvoslási szakértők adják női climaxra,
gége, torokgyuszi, mandulafájás: gargarizálj csak,
frissen tartja a szád is, tisztítsd át fogaid hát!

*



Fœniculum vulgare
(édeskömény, ánizskapor)

Fœniculum vulgare vagy egykori néven fennel,
ősi likőrzamat és még szappanok illata sokszor,
fűszerezésre Durance mentén szaporítják.
Friss ánizskapor ágát használd sütve halakba,
tedd levelét a salátákba, s nyárshúsra a szárát,
zöldség és juhos ételek, disznók fűszere magpor,
idd teaként, ha hasad fáj, enyhül tőle a bélgörcs,
gyógyszer van gyökerében, köptet, ajánld köhögésre,
szélszorulás, gyomorégés, hasmars, rosszul emésztés:
rágcsáld magvát, múlik a gondod, plusz üde lesz szád,
és fennelmagolajjal küzdj bacterium ellen.

Pünkösdi teakrácia

Wikipédia esztétikai korrekció

Azoknak a kedves olvasóknak, akik valamely tévelygés folytán gyakorta kerülnek kapcsolatba az internettel és ezen belül is a Wikipédiával (bármely nyelven), valamint Firefox böngészőt használnak, ajánlok egy nagyon hasznos kiegészítőt, amely jelentős korrekciót végez az esztétikátlan és rosszul áttekinthető wiki-oldalakon.

Előbb ezt a nem teljesen haszontalan Firefox kiegészítőt kell installálni. Ha ez megvan, jelentős javulást hoz ez a stílus.

Hymnus Siculorum

G. d. Magister fordítása latin nyelvre:

Nescimus, quorsum fato conferamur

aspera via, summis tenebris.

Te duce Csaba, iterum triumphet

populus tuus, stellae tramite!

Siculi pauci conteruntur sensim

inter fervidas pugnas gentium;

undis proh dolor! saepe obruimur...

Salva Domine Transylvaniam!

Magyar konzervatívok — Id. Szőgyény-Marich László

Idősb magyar-szőgyéni és szolgaegyházi Szőgyény-Marich László (1806-1893) császári és királyi kamarás, val. belső titkos tanácsos, az aranygyapjas-rend vitéze, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. Életrajza és emlékiratai itt olvashatóak.

Idézetek Szőgyény-Marich Lászlótól:

Gróf Dessewffy Aurél.

Dessewffy útjából visszatérvén, megdöbbenve tapasztalta azt a nagy hatást, melyet a közvéleményben a Kossuth lapja keltett. Nem sokat törődvén a veszély elhárítására vezető utak felett, s nem kérvén másoknál segélyt, midőn azt önmagában föltalálta: ugyanazon eszközökkel akarta a bajt orvosolni, mint amelyekből ez keletkezett. Átvette tehát 1842-ben egy addig keveset olvasott hírlap szerkesztését s azt »Világ« cím alatt a józan konzervatív, vagyis mérsékelten haladó nézetek közlönyévé tette. Vezércikkei, melyek bámulatos eszmekinccsel, éles logikával, széles tudománnyal és utolérhetetlen dialektikával kérlelhetetlenül ostorozták Kossuth tévtanait, azoknak elburkolt lázításait leleplezték és lapja forradalmi irányát erélyesen megtámadták, nagy benyomást költöttek. Ha a lángeszű Dessewffy e lap vezetését még egy ideig folytathatta volna, alighanem fordulatot idéz vala elő az ország lakosai nagy részében, mely élvezettel olvasván Kossuth nagy ügyességgel szerkesztett dolgozatait, öntudatlanul szívta be az azokban lappangó forradalmi mérget. [...] A gyönge test, a lelki erők túlfeszítése következtében összeroskadván, Dessewffy Aurél, a legszebb remények közepette, a haza és király kipótolhatatlan veszteségére s minden pártszínezetű hazafi osztatlan, mély fájdalmára, rövid betegség után, ideglázban kimúlt.

Dessewffynél nagyobb ésszel és szellemmel nem találkoztam. E mellett kedélyes, derült ember volt; a mások véleménye iránt ritka türelemmel viseltetett. Kora fiatalságom óta legszorosb barátság fűzött hozzá, mit éltem egyik legszebb vívmányának tekintek. Rövid idő múlva európai hírű államférfiú válik vala belőle s genialitása a század legnagyobb férfiai sorába helyezte volna. Áldás legyen emlékén.

Klemens von Metternich herceg.

A magyar nyelv használatára vonatkozó javaslatot a kancellária nem pártolta egész terjedelmében, mert a nem magyar nemzetiségek részéről mutatkozó ingerültség óvatosságra intett. Minthogy a magyar országgyűléseken alkotott törvények századokon át latin nyelven keltek, s csak 1836 óta jelentek meg a latin és magyar szöveggel, a kancellária, kivált Horvátországra való tekintettel, időelőttinek tartotta a tisztán magyar szövegre leendő áttérést. Kizárólag Metternich herceg érdeme, hogy az országgyűlésnek abbéli végzése, mely szerint a törvények ezentúl csak magyarul szövegeztessenek, jogerőre emelkedett. A miniszteri konferencián ugyanis határozottan sürgette, hogy a nyelv dolgában mindent, amit az ország jogosan követel, egyszer és mindenkorra meg kell adni azért, hogy ezen kérdés tárgyalása, mely annyi keserűséget idézett elő, valahára befejeztessék. Metternich hg. ezen nézete a felség és a főhercegek által elfogadtatván, az ország ebbeli élénk óhaja még ezen országgyűlésen teljesült.

*

A készülőfélben lévő változásokban a legfőbb tényező Metternich hg., ki a magyar alkotmány sértetlen fenntartását őszintén kívánja, de egyúttal annak időszerű kifejlesztését s az osztrák örökös tartományok érdekeivel való megegyeztetését mellőzhetlennek tartja. A mutatkozó rendetlenségeket és zavarokat nem az ősi intézménynek, hanem annak tulajdonítja: »weil Ungarn – az ő szavai szerint – gar nicht regiert wird. Es muss daher die Autorität der Regierung vor Allem wieder hergestellt und durch diese mit Unterstützung einer gemässigter Parthei der Weg der zweckmässigen Reformen thatkräftig betreten werden.« (»Mert Magyarországot éppenséggel nem kormányozzák. Mindenekelőtt a kormány tekintélyét kell helyreállítani s ezáltal egy mérsékelt párt segedelmével a szükséges reformok útjára komolyan kell lépni«.)

*

Budára költözésem előtt Metternich hg. meghívatott ebédre. Ebéd után a kormány szándékairól, elveiről és jövő irányáról, valamint a külügyekről, különösen az akkor bonyolódott svájci viszonyokról nagy részletességgel szólott. Búcsúzáskor a magyar ügyekre vonatkozó aforizmákat ajándékozá nekem [pdf], reáírván ajánlását.

Ezen munkából világosan kitűnt, hogy Metternich nem ellensége alkotmányunknak és nemzetiségünknek, sőt annak erős istápja volt. Ő volt az akkori osztrák államférfiak közt utolsó, igaz, józan barátja Magyarországnak.

*

Június 16-án meghalt az öreg Metternich herceg. Általában az utolsó időben túlságos szellemi megerőltetésnek tulajdonítják a 86 éves aggastyán halálát. A háború kitörése előtt sokat értekezett vele a felség, kinek terjedelme sírásbeli dolgozatokat is nyújtott be. A magyar állapotok iránt a háború előtt oda nyilatkozott, hogy ezekre mostan nem lehet gondolni, mert, midőn a ház teteje ég, mindenek előtt azt kell oltani.

Egyébként az elfogulatlan bírálónak el kell ismernie, hogy Metternich mindig a magyar nemzet barátja és jóakarója volt; sok jót köszönhettünk neki a múlt időkben; határozottan rosszallta a kormánynak Magyarországgal való bánásmódját, s ha tőle függ, soha sem engedte volna nemzeti megsemmisülésünket. Már azért is legyen áldás emlékén.

Merénylet a király ellen.

Rossz auspiciumok közt kezdődött az [1853-as] év, mert február hó 18-án egy esztelen, gonosz, elvetemedett egyén a császár ellen merényletet intézett, mely ha sikerül, a felség összes országait fájdalmasan felzavarta volna. Épp a horvátországi úrbéri kárpótlás ügyét adtam elő a birodalmi tanácsban, midőn hírét vettük, hogy a császár séta közben egy, eddig ismeretlen nevű és nemzetiségű fiatalember által nyakon szúratott. Az általános eliszonyodáson kívül, első gondolatunk az volt: bárcsak ezen őrült bűnös magyar ember ne lenne. S fájdalom, nemsokára kiderült, hogy Libényi Jánosnak hívják s fejérmegyei csákvári születésű szabólegény. Mi magyarok tehát kétszeresen fájlaltuk ezen — szerencsére meghiúsult — átkos tettet, ámbár senki sem volt oly elfogult, hogy azért a nemzetet és országot okolni akarta volna. Hazánkból számos felérkezett küldöttség fejezte ki a trón előtt ez alkalomból is loyális érzelmeit s a császár egy pillanatig sem viselt keblében neheztelést a nemzetre, sőt jóakaratát bizonyítandó, alig üdült fel egy kissé, mindenekelőtt a magyar- és horvátországi úrbéri kárpótlási pátenseket rendelte szankciója alá terjeszteni.

A bécsi nép, mely a kormányrendszerrel szintén elégedetlen volt, a császári ház iránti ragaszkodását zajos tüntetésekkel nyilvánította s földig lesújtott hazánkban is mindenki pillanatnyilag felejtve a szenvedéseket és elfojtva panaszait, undorral fordult el a merénylőtől és örült a fiatal uralkodó élete szerencsés megmentésének.

Ifj. Mailáth György.

Az emberi nyelv szegény azon sajgó fájdalom kifejezésére, mellyel a magyar főrendiház szeretve tisztelt elnökének, nagyméltóságú székhelyi Mailáth György országbíró úrnak gyászos kimúlta, ezen ház összes tagjainak kebleit minden körülmények közt eltöltötte volna, de különösen eltölti azon vérfagyasztó átkos merényletet tudva, mely az erőteljes nagy férfi életfonalát korán kegyetlenül széttépte.

És ha mások netalán tudnának is e fájdalom kifejezésének megfelelő szavakat kölcsönözni, — én ennek megkísértésére teljesen képtelennek vagyok kénytelen magamat vallani; mert a főrendiház megtisztelő másodelnökségének legkínosabb feladatát kell teljesítenem ma, midőn agg napjaimban a nálam sokkal fiatalabb férfi megrázó halálát vagyok hivatva jelenteni azon helyről, melynek ő másfél évtizedeb át dísze és fénye volt és melyről ő annyi elköltözött tagtársnak emlékét elragadtató szónoklattal kegyeletesen megörökítette; — én, ki őt kora fiatalságától, sőt gyermeki korától ismerve, kezdettől nagyokat ígérő fényes pályájának minden mozzanatát mindig növekedő bámulattal és tisztelettel szemléltem, és később nehéz időkben mint munkatárs, elvrokon és legőszintébben ragaszkodó igaz híveinek egyike, újabban pedig 8 év óta mint időnkénti helyettese, a legszorosabb baráti és — atyáinktól átöröklött — legbensőbb bizalmas viszonyok közt éltem vele.

A nagy férfi lángesze, mély tudománya, a királyi trón iránti törhetlen hűsége, tiszta hazaszeretete és fennkölt vallásos érzelmei, a közélet terén — mint alispán, országgyűlési követ, főispán, tárnok, kancellár, legfőbb semmítőszéki és utóbb királyi curiai elnök — tett nagyfontosságú szolgálatai, de kivált alkotmányos életünk új korszakának előkészítése körül szerzett elenyészhetetlen hazafias érdemei magasra kiemelték őt a haza legjelesebb fiainak sorából; — őt, ki mint államférfiú és honpolgár, mint bíró és törvényhozó, mint családfő, barát és ember a legnemesebb lelki tulajdonok és erények mintaképe volt; s az egész ország osztatlan szeretetét és tiszteletét bírván, főképp, — az ő szellemi fölényét önként elismerő főrendiházban, melynek tanácskozásait másfél évtizeden át páratlan bölcsességgel, meghajlást parancsoló tekintéllyel és a neki kiválóan saját, szelíd-komoly méltósággal és részrehajlatlansággal vezérelte, a legmelegebb ragaszkodás, csodálkozás, szeretet és hálateljes tisztelet tárgya vala.

Országgyűlési felszólalás (1866)

...bármennyire elismerem a jogfolytonosságra vonatkozó éles okoskodásnak súlyát; bármennyire osztozom azon mesterileg kifejtett nézetekben, melyek az egyes törvényeknek fejedelmi önkény általi hatályon kívüli helyheztetéséből eredhető veszélyek iránt felhozatnak; bármily szívesen mellőzöm végre az 1848-ki törvények mikénti keletkezésének taglalását, melyeket illetőleg — anélkül, hogy ebből a törvények ellen indokot meríteni kívánnék – ha valaki, én szólhatnék arról, vajon s mennyire mondható a koronának akkori elhatározása teljesen szabadnak, és minden, nem csupán szellemi nyomástól mentnek — mégis tagadhatatlan, hogy a jogfolytonosság tekintetében nagy különbség van aközött, ha a korona tettleges érvényben talált törvényeket merő önkényből hatályon kívül tesz s az alkotmányt felfüggeszti, míg ezen törvények nem módosíttatnak (törvények, melyek a nemzet közakaratának voltak kifolyásai, évek hosszú során át éltek s üdvös voltuknak jótékony nyomait hagyták a nemzet életében vissza), és ha — mint jelen esetben — a felség által, legnemesebb, legnagylelkűbb szándokkal, s éppen az alkotmányosság helyreállítása céljából, oly törvények előleges átvizsgálása kívántatik, melyeket uralkodásának kezdetén már nem talált hatályban — melyek, legszelídebben szólva, váratlanul jöttek létre s mindössze öt hónapig voltak hatályban; melyeknek kíséretében azon szomorú esetek következtek be, melyekből aztán az ország legkeserűbb szenvedései fejlődhettek; melyek immár 17 év óta hatályon kívül vannak; melyek a birodalom alkotmányos átalakulására és keletkezett számos új érdekekre s viszonyokra való tekintettel a legbehatóbb átvizsgálást kívánják; és melyekben magok a képviselők is készek, első feliratuk szerint, több lényeges változást tenni.

Ha tehát mégis engedem, hogy alkotmányos jogaink, törvényeink és törvényes intézményeink alaki törvényességének puszta elismerése valódi megnyugtatást nem nyújthat, s meddő írott malaszt maradna, ha a tettleges foganatosítás tartósan elhalasztatnék, viszont méltányosnak kell tartanom, hogy — tekintve a rendkívüli viszonyokat, melyekben vagyunk — minden innen vonható következtetés nélkül, a foganatosítás követelése előtt, bebizonyíttassék, hogy az illető törvények a birodalom alkotmányos átalakításával nincsenek ellentétben, s fönnállását és hatalmi tekintélyét nem veszélyeztetik, — mi szerintem csak a közös ügyek iránti országgyűlési egyezkedéssel párhuzamosan és egyetemig történhetik.