Valakinek igénytelen, vitatható színvonalú, aktuálpolitizálgató, személyeskedő és egyáltalán: nem-európai posztokat is kell írnia. Ez ma én leszek, egy majdan bővítendő poszttal.
Van egy karizmatikus vezető, akinek ténykedését folyamatos fenntartással figyelem. Csodálkozva hallom, hogy a proletárfiból lett self-made-man és eszmetársainak szavai milyen eszmetörténeti háttértudást árulnak el. Az Állami Oktatóhivatal megnyilvánulásaiból most egyetlen témát pécézek ki, a kézrátétellel való gyógyítást. Ez amúgy különösen a felkent angol és francia királyok sajátossága volt, kb. a 12. századtól (amit aztán a bugris korzikai is eljátszott), ld. pl. Marc Bloch, Les rois thaumaturges.
Az Oktatóhivatal megnyilvánulásai szerint nemzetet és egészségügyet nem lehet, jobboldali (ellenzéki) pártszimpatizánsokat viszont lehet gyógyítani kézrátétellel.
Referenciák
2009. 01. 28. Gy. Ferenc szerint nem működik az a modell, hogy „jön a jó király, ráteszi a kezét a nemzetére, hogy Gyógyulj!, az pedig gyógyul és elindul”. Ugyanekkor kinyilvánította, hogy az ördög fél a tömjénfüsttől.
2008. 02. 26. Gy. Ferenc szerint kézrátétellel nem lehet meggyógyítani a magyar egészségügyet, ezért kellenek a reformok.
2006. 01. 29. L. Ildikó szerint O. Viktor a színpadon kézrátétellel gyógyította meg szimpatizánsait.
A Magyar Történelmi Társulat közgyűlésein mondott beszédei a fentebbi Szécsen-életrajz digitalizált változatához lettek — utólagosan — illesztve. Nyomtatott formában eredetileg a MTT lapjának, a Századoknak különböző számaiban jelentek meg.
Ezeken kívül még néhány országgyűlési felszólalása is elérhető az alábbi címeken:
A Kisfaludy-kötetben megjelent tanulmányai közül különösen ajánlható a Shakspere, a Tacitus és a Dante, továbbá a három részes Történelmi tanulmányok és a Wellington hercegről szóló Századunk egy nagy emberéről. Elnöki beszédei közül pedig az Emlékbeszéd Budavár visszafoglalásának kétszázados évfordulója alkalmából, Az erdélyi történet és történetírás jelentősége és a történetírás feladatait általánosságban tárgyaló, az 1892. május 15-én tartott közgyűlésen elmondott megnyitóbeszéde.
"Gróf Szécsen Antal eredeti fölfogású, nagy míveltségű, eszes, tanult ember. Gondolkodó tehetsége mélyre ható, ítélete alapos, éles, jellemző és becses, nem hívságosan sziporkázó szavakat mond, hanem enyhítő, lélek emelő, oktató és gyönyörködtető igaz ítéleteket. Már tárgyválasztásai mutatják nemes ízlését, de ő nem a tagadás embere, ki a legszebb szobrot addig forgatja érdes kezei közt, míg irigysége gáncsolni, gúnyolni valót talál, s utoljára addig erőszakolja saját nyelvét, míg torzalakká teszi, nem, gróf Szécsen megtanít az egésznek felfogására, melyet addig tán sejtettünk, de amely mellett addig nem állapodtunk meg, s felfejt előttünk oly részleteket, melyek addig teljesen elkerülték érzékeinket." (Deák Farkas)
„Csak azon buzgó óhajomnak adok még kifejezést, hogy a Történelmi Társulat jövőre és azon időkön át is, melyeknek nem leszek többé tanúja, ernyedetlen munkássággal folytassa működését, őrizze meg a higgadt és részrehajlatlan, a jellemtelen vélemény-közönyösséggel éppen nem ugyanazonos történelmi fölfogások szellemét; tartsa ébren a hazai történelem iránti érdekeltséget és nyújtson ily módon alapot és támaszt a komoly, férfias, nemzeti öntudatnak, mely a kicsinyes és fölületes hiúságnak egyenes ellentéte.”
Képzelj el egy világot. Képzeld el, hogy mindenki békében él egymással, mindenki egymás nyakába borul, szeretik, sőt imádják egymást, megszűnt minden konfliktus, nem ölik egymást a zemberek, nem ugrasztja egymásnak őket a vallás, és mindenki jólétben tengődik. Képzeld, hogy te vagy Dzsonlennon. Most éld bele magad ebbe a világba, és mártózz meg benne.
Most nyisd ki a szemed, és kapd ki a kezed a biliből.
Igazán remek dolog, amikor a kiábrándult balosok-liberálisok új Reményt adnak az Emberiségnek (vö. Hope and Change), jólétet, békét, zökkenőmentességet ígérve mindenkinek. A világ gondjainak megoldása a kezükben van!
Hannah Arendt írja a Human Condition-ben, hogy a modern tömegdemokrácia egy hatalmas oikos-szá változtatta a társadalmakat, és miközben a „társadalmi” uralkodott el mindenen, a modernség eltörölte mind a privát szférát, mind a politikait. A politika ma nem társalgás, vagy a jó rendről szóló elmélkedés, hanem annak eldöntése, hogy az „államháztartás” kinek mennyit juttasson, és mennyibe kerül a csirkefarhát. Miközben az egész társadalmat egy hatalmas, ám igencsak perverz „családdá” (emberiséggé) transzformálta, sikeresen törölte el a politikai alapját képező magánt, és a közösségeket, elsősorban a családot. Ahol a kormányzat lát el minden földi jóval, ott nincs szükség családra. Nem egyéni-és közös (kis közösségi) erőfeszítésekkel kell elérni a megélhetést, azt majd a „politika” megoldja. A modern tömegtársadalom a súrlódásmentességet a mindenki számára egyaránt elérhető jólétben (nem jóllétben) látja: „mindenkinek szükségletei szerint”.
Külön mókás, ahogy a politikára „egy fillért sem” adományozó celebek (fenéket nem, adónak és járuléknak hívják) épp felajánlják pénzüket az Új Világmegváltásra, és kérnek minket, mi is tegyünk így. Az egész politika korrupt, de az új majd nem lesz az. A Szentek Közössége jóra fordítja majd a pénzünket. A korrupcióba, igénytelenségbe, tömeges gondolattalanságba és káoszba forduló szocdem-liberális politika megszűntetéséhez egy új, szocdem-liberális hippi álmodozásra van szükség.
Szívem szerint más politikát támogatnék. A paradoxon az volna, hogy úgy kéne „adnom”, hogy nem adok semmit: ha nem világmegváltás, hanem fordulat következne, én olyan politikát támogatnék, amelyik azt mondja: kedves választó, ne add nekem a pénzed. Csak annyit adj, amennyi a közrend és a törvényesség fenntartására kell. A többit tartsd meg magadnak: építs házat, alapíts családot, nevelj gyereket, tegyél félre neki egyetemre. A te gazdálkodásodba nem kívánok beavatkozni, te pedig nyugodtan társaloghatsz Loxonnal a Szalonban a metafizikai tradiconalizmusról és a nouvelle droite-ról, anélkül, hogy azon kéne aggódnod, hogyan szórakozik az állam a pénzeddel.
Kitsune előző posztjához kapcsolódva tekintsünk meg egy rövid részletet a Hermann Hesse azonos című regényéből készült 1974-es filmből, a Steppenwolfból.
A beszélgetés szövege hevenyészett fordításomban nagyjából így hangzik:
— Miért nem lettél egy királyné, egy forradalmár szeretője, egy lángelme nővére?
— Az élet csak arra tartott érdemesnek, hogy egy viszonylag jó ízlésű kurtizán legyek.
— De te mégis többre vágytál?
— Mindig.
— Mire?
— Az örökkévalóságra.
— ...és hol remélted megtalálni?
— Ahol egy egész életen át úton vagyunk. Egy időn és látszaton túli birodalomban. A hívők ezt Isten országának nevezik, de bizonyára... ez nem lényeges. Bárhogyan nevezték is... mi oda tartozunk, az a mi honunk és hajlékunk. Ó, Harry... temérdek mocskon és értelmetlenségen kell végigbotorkálnunk, amíg hazaérkezünk!... És senki sem fogja a kezünket, egyetlen útitársunk a honvágy.
Tea-kávéház a keleti fronton, ahol az ajtóban fiatal lányok üdvözlik a betérő közlegényt... Hm.
A lodzi katonai bordély árlistája 1917-ből (a magyar bor drágább, mint az importált (?) francia bordói! Keblem büszkeségtől dagad.)
A B szekció fordítása:
Egész éjjel: 30 márka 2-től 3 óráig az esti órákban: 20 márka 1 óra az esti órákban: 10 márka Bármilyen hosszú ideig délelőtt 9-től délután 6-ig: 10 márka
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy 24 éves lány Perzsiában. Perzsiában az emberek rettenetesen babonásak, ugyanis muzulmánok. A muzulmánokról nagyjából annyit kell tudni, hogy kivágják a nők csiklóját, terroristák, és minden demokráciát el akarnak pusztítani, kezdve Izraellel, folytatva az EU-val. A többi részletkérdés. Akit nagyon érdekelnek a perzsák, olvassa el a Perzsa leveleket.
Nekünk is furcsa, de Perzsiában vannak egyetemek és a nők tanulhatnak. Ez a lány is ezt tette. Sőt, jótékony gyűjtést szervezett egy nélkülöző fiatal férfinak, akivel amúgy sose beszélt, de az mindig olyan mereven bámulta őt. A fiú teljesen megszállottja lett a lánynak, és a megszállottja lett annak a gondolatnak, hogy neki feleségül kell vennie ezt a lányt. Sajnálatos, hogy a legőszintébb érzéseket is így eltorzítják a társadalom és a vallás ostoba és erőszakos szabályai. De hiába küldözte rokonait lánykérőbe, a lány nem volt empatikus, se szolidáris, és elutasította a lánykérést. A perzsákról azonban tudni kell, hogy szenvedélyes emberek. Nem olyan teszetoszák, mint a magyarok. Inkább olyan őszintén vadak, született lázadók, akiket a civilizáció nem tudott megrontani. Ilyen volt ez a fiú is. És talán a családi háttere is erre predestinálta. És nem tudta kezelni a visszautasítást.
Konkrétan kénsavat öntött a lány arcába. Ugyanúgy, ahogyan a modern korban a magyar, német, angol, olasz futtatók tették számtalan kiszolgáltatott prostituálttal. A lány teljesen megvakult, hiába küzdöttek a szeme világáért.
Perzsiában iszlám törvények vannak. A lány kérhetett volna pénzbeli kárpótlást a látásáért, de az embertelen törvények lehetővé teszik, hogy a büntetés szemet szemért legyen. Az ország legfőbb jogi méltósága hiába győzködte a kárpótlás elfogadására. A nő nem hajlott a kompromisszumra. Azt követelte, hogy a fiút vakítsák meg.
A bíróság előtt a fiú azt állította, hogy semmi rosszat nem tett. Az ítélet szerint mindkét szemébe kénsavat fognak csepegtetni. Az apja szerint ha tényleg megvakult a lány, akkor bizony jogos, hogy a fiát megvakítsák.
Az előítéletes gondolkodás, a „hagyományosan” merev férfi- és nőszerepek ilyen tragédiákhoz vezetnek. Az erőszak nem állíthatja meg az erőszakot.
- - -
A legfurcsább az, hogy az ehhez hasonló fizikai büntetést és az önbíráskodást dicsőítő horrorsorozat, A fűrész című horrorfilm milyen hatalmas sikert ért el világszerte, még a fejlett nyugati demokráciákban is. Ebben a filmben ráadásul egyes önkényesen kiválasztott kisebbségeket -- drogosokat, ú.n. „bűnözőket”, korrupt vállalkozókat -- ölnek meg. És mindenki tudja, hogy ez hová vezet. Lépéseket kellene tenni a betiltására.
Ha esetleg nem ismernék fel, ki látható a képen, nos, Louis Althusser az, nemzedékek ikonja, a lifelong member of the French Communist Party, neves filozófus, rengeteg tanítvánnyal. Althusser elméje élete vége felé megbomlott és megfojtotta a feleségét. Ezzel a kijelentéssel nem munkásságát akarjuk áthúzni egy piros x-szel (najó, azt is), hanem csupán azt illusztrálni, milyen alak lehetett befolyásos egyetemi figura a francia közéletben.* Talán a Che Guevara-kultusz után ez nem túl meglepő. Che mégiscsak a szó klasszikus értelmében vett tömeggyilkos volt, széles mosollyal, vastag szivarokkal. A franciáknak meg csak egy ilyen beszáradt savanyújóska jutott. Althusser elmondása szerint nem emlékszik, hogyan történt az eset: egyszer csak elkezdte masszírozni a felesége nyakát, a következő pillanatban pedig már az asszonyka halott volt. Valahogy így tett a marxizmus is a tudománnyal**.
* És nem csupán a franciában. Roger Scruton említi valahol, hogy amikor egy londoni College-ba érkezett, a könyvtár nevezett filozóffal és hozzá hasonló bóvlival volt kitömve.
** Múltkorában jutott eszembe, micsoda veszteség lett volna, ha a második világháború után a francia filozófia csak úgy hipp-hopp! eltűnik a porondról. Nézzük a feltételes (és ad hoc) hiánylistát: Baudrillard, Bourdieu, Deleuze, Derrida, Fanon, Foucault, Lacan, Lévi-Strauss, Lyotard, Sartre. Néhány fenomenológust azért sajnálnánk (meg mondjuk Raymond Aron-t), de hát mindennek ára van.
Bejegyzések
