Quis -- ló és lovasa

[Ezeket a kínos kérdéseket a baloldal tabuként kezeli, a liberálisok pedig fintorognak és finnyásan húzzák orrukat. Hát persze. Se a betonházak között, se a belvárosi bérházak között nem várnak csodák. Pedig erről beszélni kell, mielőtt még a szélsőjobb tematizálná az ügyet. Álljanak tehát itt egy létező kortárs külföldi szerző megfontolandó gondolatai. A szerző nem ezoterikus, hanem regényíró -- vajon ki, vajon hol?]

egyszerre csak észrevette, hogy a ló farka könnyedén, oldalirányban felemelkedik, és felfedi gesztenyeszín, kicsiny, kiugró, kemény, zárt és középen redőzött, cipzáras erszényhez hasonló anusát. És az erszény azon nyomban egy gyorsított filmre vett rózsabimbónyílás segítségével feltárult, kesztyűként kifordult, rózsaszínű és nedves pártát terítve szét, majd a közepéből vadonatúj, csodálatosan megformált és csillogó gombócok jöttek világra, és hulltak le egyenként a szalmába. ... A ló lényege a tompor, ez teszi őt Anális Angyallá, a Székelés Zsenijévé. ...

A ló hatalmas és méltóságteljes tomporára az ember csökönyös kitartással helyezi rá a maga kicsiny, meddő és lottyadt fenekét. Halványan azt reméli, az Anális Angyal valamilyen kisugárzása áldásos hatással lesz az ő székletére. De csalódnia kell ... Csak a ló és az ember hátsó felének teljes azonosulása tenné lehetővé, hogy az ember hozzájusson azokhoz a szervekhez, amelyek a lovakéval azonos székelést biztosítanak. Ez a Kentaur értelme, aki az Anális Angyalba olvadt testű embert mutatja meg nekünk: a lovas tompora azonos az állatéval, és gyönyörrel formázza illatos aranyalmáit. Ami pedig a lónak a szarvasvadászatban elfoglalt elsőrendű szerepét illeti, annak értelme egészen nyilvánvaló lett. Az Anális Angyal felhajtja a Phalloforikus Angyalt, az Ómega halálra üldözi az Alfát.


u.i. ajánlom az Őrnagynak a posztot, valami azt súgja, értékelni tudja a szöveg vitalitását :)
u.i.2. előző quis megfejtése hamarost jő

Megfejtés!
A helyes megfejtő Grift volt. Az idézet a francia Tournier _A rémkirály_ című regényéből származik (a hetvenes évek elejéről). A regény a 2. vh alatt játszódik; főhőse egy francia, akit előbb a híradósok közé soroznak be, majd jól német fogságba esik, aztán kényszermunkás Poroszországban, majd végül egy Napolában dolgozik, amíg a szovjetek fel nem öhmmmm szabadítják az országrészt. A fórizmus (nevezzük így) az ő filozófiai (nevezzük így) nézete (?). Mivel nem filozófiaként van prezentálva, hanem egy regényszereplő gondolataiként, valamelyest talán érdekesebb és inspirálóbb is, mind sok hivatalos filozóf (listától eltekintek). A regény bővelkedik gyerekekben, állatokban (galambok, szarvasok, effélék), jó meglátásokban Németországot és nyelvét illetően, vannak benne nácik és Göring, vadászatok, náci műünnepek részletes és érzékletes leírásai (örülhetünk, hogy a hivatalos kommunista ünnepek közé nem került be a napforduló).

(Post)Commie Slogans No_1

Miután Bajnai Gordon reform/válságkezelő/szakértő stb. kormánya épp belefogott (finom eszközökkel persze) a tahó magyarik maradék vagyonának/tulajdonának felszámolásába, és mivel erre válaszul is előjött a panelek, a Teakraták gyűjtésbe kezdenek; össze kívánjuk gyűjteni a legnépszerűbb (poszt)komancs szlogeneket, paneleket, amikkel a balosokat/kormányt bíráló megjegyzésekre a kritikus, nyitott, szabadelvű öregek és ifjak válaszolni szoktak. Ezek a panelek múltra és jelenre egyaránt vonatkoznak. A készlet tetszés szerint bővíthető.

A kormány bírálata esetén:

„Miért, a másik talán jobban csinálná?”
„Ugyan már! Mindegyik lop!”
„És a másikok micsináltak mégis???”
„Most még kicsit nehéz, utána meg sokkal jobb lesz.”
„Ha az MSZP kommunista, a Fidesz náci!”
„Az elkúrás 2001-ben kezdődött!”/„Az elkúrás 90 óta van, és mindenki részese.”

Kádár-rendszer/kommunizmus:

„Mindenkire fröccsent sár!”
„A kommunisták legalább jót akartak!”
„Nem is volt olyan borzalmas az a kommunizmus.”
„A Fideszben is vannak kommunisták, ergo, az is kommunista.”
„Milyen jogon ítélünk meg bárkit is? Mindenki részt vett benne!”
„Most az, hogy a múlton rágódunk, előrébb visz minket?”
„Felejtsük el, ami volt, arra koncentráljunk, ami lesz!”
„Rendes keresztény megbocsát!”
„Jó, a kommunisták többet öltek meg, de ha a nácik tovább maradnak, ők még többet ölnek meg!” (Lásd még: Véralgebra)
„Kádár kiegyezett a néppel, és megteremtette a legvidámabb barakkot! Képzeld el, ha Münnich Ferenc lett volna helyette!”

Kezdetnek ennyi megteszi: mind témát, mind szlogent szabadon hozzá lehet tenni. Könnyítsünk meg szeretett baloldali honfitársaink dolgát, egy helyen legyen az összes, és ne kelljen nehéz munkával kitalálni, éppen melyik is kell.

*

Update — kommentálóink gyűjtéséből:

„Lehet, hogy meggazdagodni nem lehetett a Kádár-rendszerben, de tisztességesen élni, igen!”

„Nem az a kérdés, hogy a 13. havit megkapjuk-e, hanem, hogy a 11., 12. havit megkapjuk-e?!”

„Nem is volt kommunizmus, csak szocializmus, mert a kommunizmust mindig csak építettük!”

„Akkor volt munkája a cigányoknak is.”

„Még mindig jobb, mint Orbán...”

„A legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán.”

„A Gyurcsány legalább kimondta az igazságot, az Orbán viszont még mindig hazudik”

„Orbán hatalomra tör, míg Bajnai Gyurcsány (stb.) csak az országot akarja reformálni”

„A legőszintébb igazságbeszéd”

„Nincs ingyenebéd”

Free Chimeria!

A Kimérák Össznemzeti Szövetsége (KÖSZ) nevében ezennel kijelentjük, hogy népünk megszakít mindennemű gazdasági kapcsolatot a humanoidokkal! Mivel otthonunk — a Föld — népességének mintegy 3/4-ét kitevő nemzetségünk a termelésnek 90%-át, ám a fogyasztásnak mindössze 10%-át adja, ezzel a lépésünkkel lényegében gazdaságilag lehetetlenítjük el őket. És hogy kijelentésünknek nyomatékot adjunk, ezennel kikiáltjuk függetlenségünket, mely kijelentés eredményeként megalakítjuk saját hazánkat Kimérai Köztársaság és Tökéletes Társadalom (KK&TT) néven, mely földrajzilag Botswana területén helyezkedik majd el, III. Ubuntu királlyal kötött igen előnyös egyezségünk okán. A világ minden részéről idevándorolni szándékozó fajtársunk részére ingyenes utazást biztosítunk!

Gyerünk, Barátaim, tegyük a dolgunkat!

Hajrá Kiméria! Hajrá Kimérák!

Szakértelem

„Ha ez a csoport felbomlanék, tagjainak döntő többsége pár hónapon belül alkoholista, pszichopata lenne — mert elfogyna körülötte a levegő. Nincs is más választása egyénenként, mint együtt hatalmon maradni...

Ez a garnitúra jóvátehetetlenül magányra, csalódásra, paranoiára van ítélve. Írva vagyon a jövője. Minél tovább marad hatalmon, annál paranoiásabb, annál gonoszabb lesz. Annál bosszúállóbb lesz a tízmillióval szemben, aki nem érti őket. Ez a tizenöt ember, ha most megnyeri a választást, meg aztán megint, akkor egyre inkább büntetni fogja a magyar társadalmat saját mássága, jóvátehetetlen magánya miatt...

Ha megnyerik a választást, akkor is az fogja érdekelni őket: ki az, aki nem segítette őket. Mindig lesz ellenség. Mi nem tudunk úgy gondolkodni, mint ők, hogy (sic!) a csoportnak mindig szüksége van aktuális ellenségre, mert csak úgy tud létezni. Ha nincs ellensége, aki ellen lehet harcolni, akkor nem tud élni. Így sokakra vár még ez az ellenzékszerep.”

Ezek egy szakértő szavai a kormányzó csoportról.
Következtetés: a Szakértőt jól el kell látni mogyival.

A Szakértő szavait hitelesíti a zseniális jóslata, megérzése, az a fajta jövőbelátó képessége, ami ezer évente, ha egyszer ölt testet emberi formában. A Szakértő azt mondja sine ira et studio:

„de az is könnyen előfordulhat, hogy az MSZP elveszti nekik a választásokat, és akkor rettenetes négy év vár ránk. Elszúrják az európai csatlakozást, és totális káoszba, anarchiába döntik Magyarországot.”

Kéri Laci elitszakértő, a Szürke Kardigán Díj első és eddig egyetlen gazdája mondta ezeket 2001-ben, A Viktor című örökbecsűben. A csapásmérő teakraták a díj örökös tulajdonosának nyilvánítják.

Mert mily szerencse, hogy mindez nem így történt. Figyelmeztetése, sebészi pontosságú elemzése eredményeképpen az MSZP győzött, és nem szúrták el az európai csatlakozást, az ország hihetetlenül profitált belőle és nem került káoszba.

(A kezdő idézetek az említett Szakértő megállapításai a Fideszről az idézett műből.)

A harmonika mint komolyzenei hangszer

Mr. Pharmacist-nak
(Besides the wonderful fact that All Pigs Must Die)

A harmonikát többnyire a tangó és egyéb chanson-szerű, illetve ezekhez vagy hangulatban, vagy nehézségben hasonló (például sváb) mulatós zenék kellékeként tartják számon. Használják persze a délszláv folklórban és másutt is, de keveseknek jut eszükbe nevének hallatán, hogy komolyzenei, sőt komplex szólóhangszerként gondoljanak rá. Pedig az egyébként viszonylag fiatal, és rendkívül bonyolult felépítésű harmonika, ha valaki képes használni, olyasmi, mint egy kis orgona vagy kézi harmónium.

Három bizonyítékot hozok most, három különböző játékostól, a közös bennük, hogy mind Bach egy-egy szerzeményét szólaltatják meg. Ezek meghallgatása után nekem valahogy jobban esik és érdekesebb is erre a hangszerre gondolni.

Különösen a harmadik felvételt, a d-moll toccata és fúgát ajánlom azoknak, akik a fent mondottak komolyságáról meg akarnak győződni.

„Labanc” portrék — Gróf Koháry István

Sárváry Béla:

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN.
(részletek)


Csábrághi és szitnyai gróf (korábban báró) Koháry István
vagy Koháry II. István (1649–1731)

Már kis korának is fő díszei valának a szelídség, ipar és kitartás, különösen pedig a vallásos buzgalom. A múlékony gyermeki játékokra keveset, vagy mit sem hajta: de az arany és ezüsttel ragyogó hadszerekben annál inkább gyönyörködék; természete vidor, esze felfogó, mindent tudnivágyó s dolgai végrehajtásában ügyes. Irigység, hazudozás, hízelgés, kétszínűség lelkébe nem bírá magát befészkelni; de annál inkább jellemzé legapróbb cselekedeteit is őszinteség, szerénység és folytonos egykedvűség. Midőn vallásos kötelezettségét végzé, ki sem találkozék környezetében, ki benne az oltárnak leendő rendületlen szolgáját nem sejté; midőn mások beszédein oly tudvágyólag csügge, mindenki tudósnak képzelé; midőn apja csillogó fegyvereit gyenge oldalához illesztgeté, atyja örömmel csókolá meg benne a leendő hőst.

* * *

A nagy férfi [id. Koháry István] halála az eddig gondtalan növekvő ifjúra nagy hatást tőn ugyan, de a gondviselés előtt megadó lélekkel hajolt meg.

Lipót, a nemzet királya, minden hason sebet jótékony kezekkel tuda meggyógyítani.

Fülek, Nógrád megyének egykor igen erős, és sok viharral dacolt vára vala: sok honfi hamvai rejlenek ott, a most düledéssel fenyegető romok a hajdan ott viselt dolgoknak ugyanannyi felkiáltó jelei. Az akkor nagy fontosságú várban a fennhatóság nagy kitüntetés- és királyi megtiszteltetésnek vétetett; s Lipót, a csatahősök nem csekély bámulatára, az elárvult vár parancsnokságát 1667-ben Istvánra bízá. E kitüntetés az ifjú Koháryt annyira meglepé, hogy számot vetvén ifjú erejével, s e polcra nálánál maga is több harcedzett férfiút látván méltóbbnak, alázattal kéré meg fölkent urát: hogy e kegyelmet a még csak lehető érdemeinek jutalmazásául tartván fenn, azt jelenleg avatottabb férfiakra ruházza.

De a fejedelem bizalmát az ily őszintén bevallott szerénység még inkább felhangolá, ő Istvánt a bizalommal átadott parancsnokság bizalmas elfoglalására utalá.

* * *

Az ifjú hős, ki 15 éves korában Hont megye főispánjává nevezteték, s alig néhány évvel idősb hadparancsnoki szerepre hivaték: hatás és tekintélyre csak szigorú rendtartás, szilárd lélekelhatározottság, páratlan törvényszeretet, önállóság, és diadalmasan vítt csaták következtében számolhata. Az ifjú korban megadott célszerű nevelés, a vasszorgalom, az apai csatahírek mély gyökeret vertek szívében, s minden törekvése oda lőn irányozva: hogy magas és harcias hivatásának hason hangzatú tettekkel feleljen meg; tettel, és tettben akarván bemutatni: miszerint korántsem kizáró dicsőség nagy és gazdag apáktól származni, de igen, dicsőség azon útra törekedni, melyen naggyá s dicsőkké válhatunk.

* * *

Ki ne ismerné e nevet: Tököli Imre? E korban az elégületleneknek ő volt hangadója, ő ragada zászlót, s ő bírta szakadásra a nemzetet; s majd győzve, majd leverve, oly tekintélyes sereget gyűjte, hogy majd önserege, majd a török által segítetve felső Magyarországnak legnagyobb részét elfoglalá, s amerre csak nyomult, mellette mindenkit fegyverre késztett. Szemében azonban Koháry mindeddig nagy szálka marada; s hogy ezt is mielőbb ügyének megnyerje, felkéré a váradi pasát, hogy míg ő dolgait más oldalon rendezendi a reá nézve legveszélyesebb embert, Koháryt, és Fülek várát rohanja meg.

* * *

Fülek vára már nagyon is megrongálva levén, s a védcsapatok egyre beljebb szorúlván: a gazságszülte ijesztgetések következtében a várbeliekre félelem szállott. Koháry mindezt helyesen és korán észrevevén: majd rendelkezése majd tetteivel mindenkit megnyugtatni törekvék; azonban a honszerelem, kitartás és hűségmelengette ifjú vezér minél szilárdabb elhatározottsággal tevé kötelmeit: az ármány, mely rettegés és kétségbeesés alakjában minden embereit elfogá, annál határozottabb léptekben működék ellene.

Társai elsőbb is szorongó körülményeikre s a vár tarthatatlanságára figyelmezteték, azután ajánlák neki, hogy tán mégis tanácsos volna a várat becsületes kötmények alatt átadni; de a rendületlen honfira mindez semmi hatást sem gyakorolván: végre könyörgéshez folyamodának, hogy miután segély semmi oldalról sem várható, és sikerre a legnagyobb erőfeszítés sem vezérlend: ha fölkent fejedelmöknek ez tudtára esik, csak örvendhetni fog, hogy a védhetlen kövek elesvén, legalább katonasága mentve van. Már e végokoskodást oly határozott fenyegetés súlyozá, hogy nyíltan kimondva lőn: miszerint ha kívánatuknak még tovább is makacsul ellenszegülend: katonai szolgálatukat megtagadják s a várat akarata ellen is a töröknek adják át.

Ő a lázongók főbbeit és minden vitézebbeit egybehívatá; katonai kötelességöket felolvastatá, és meleg szavakban emelé ki mindazon vitéz tetteket, melyek hivatásuk teljesítésében eddigi pályájokat díszíték. „Csak kis vitézséget, és rövid kitartást még” — mond — „s a máris zúzott ellenség első fog tágítani; lássátok, ők ezrenkint hullanak vitéz karjaitok csapása alatt, s tőletek mit ragadtak el egyebet a hideg köveknél? Vagy attól rettegtek, hogy várunk falai lerombolvák? ha miként eddig, ezentúl is férfiak maradtok, a védőknek bástyául szolgálandnak testeink. Vagy azt hiszitek, az uralkodó nem tudja mi kötelességünk, s ő helyeselni fogja a hűtlenség szülte menekvést? Gyávaságtokat hiába burkoljátok álszavakba. Vagy ti, kik a katonai dicsőségnek annyi, és oly szép áldozatokat hozátok, inkább óhajtnátok dicstelen életet élni? Azt nem hihetem; miért is, ha a végzet úgy hozza, haljunk meg inkább mindnyájan, halálunk hősi leend, és nem marad bosszútlan: de ha megadjuk magunkat, dicstelen életünkre az árulás égető bélyeget nyomand.”

Tetszett nehánynak a lelkesítő beszéd, de nagyrészt süket füleknek szóla. A pártos megszakadás már annyira elharapózott, hogy alattomban a feladási föltételek is elkészítettének, mik is a váradi pasának kezébe játszatván, neki nemcsak a vár és készlete, hanem annak hajthatlan parancsnoka, Koháry István is kezébe szolgáltatott.

* * *

Kohárynak már ekkor egy híve sem volt, halálveszély fenyegette itt is, ott is, ő még sem tágított; az alku már meg volt kötve, a fejér zászló magasan lengett, csak egy perc még hátra; ő még sem tágított, hűségesküjét a tehetetlenségben is borzadott megszegni, s a frigyet a végpercben sem írta alá. Megmenthette volna szabadságát, meg a várba összehalmozott kincseit; mit neki az árulással szennyezett szabadság, mit ér a csillogó kincshalom, ha éltét hűtlenség bélyegzendé? Az eredményt már tudjuk.

* * *

Mély és sötét barlangba vettetett, napot soha nem láthatott, szék, ágy és mindenül a nyirkos föld szolgálta, eledele még csekélyebb kenyér és víz vala. Öltönye testén úgyszólván megrohadván, még azt sem nyerheté meg, hogy tiszta ruhát válthasson. Vasa pedig kezét, lábát annyira megrongálá, hogy bilincs födte tagjain a bőrnek nyoma sem marada. Hozzá menni mindenkinek tiltva levén, még beszélnie sem lehetett; sőt midőn nyomasztó nyavalyájában lelki vigaszért papot esdekle, a fagyott lelkű Tököli által tőle még ez is megtagadtatott. Itt fakadt ama keserű panaszra, hogy „Inkább pogány rabságában, mint Tököli fogságában kívánna lenni”!

* * *

Tököli most már foglyának törhetlen jelleméről teljesen meggyőződvén, mit gyötrelmekkel nem bíra kivinni: újra szívességgel kísérlé kieszközölni.

Fényes asztalt rendez, vendégeket hí, s a pasát jobb oldalára ültetvén, Koháryt szolgálattétel végett asztalához rendeli. Ez azonban szenvedései közepett sem feledvén kilétét, széket ragad, s az asztalnál Tökölivel szemközt helyet foglal. Mit tegyen a bosszúra gerjedt pártfőnök? Örömet színlel, s valódi ékesszólással kezdi ostromolni fogylát; emlékeztetvén gyengéden szenvedéseire, nagy és szép jövőt ígér neki, ha végre levetkezendvén makacsságát, mellette ragadna zászlót. Koháry feláll, és így válaszol:

Ha feledéd, én figyelmeztetlek, miszerint őseim közül egy sem találkozék, ki hona vagy királya iránti hűtlenség bűnébe esett volna. Ily férfiak sarjadéka vagyok én. Mennyire elkorcsultnak nevezhetne engem a világ, ha tőlük csak nevemet származtatnám! Mit te makacsságnak mondasz, én azt hazám s felkent királyom iránti hűségnek nevezem. Élet és jobb sors, melyet gyalázatos hűtlenséggel kellene tőled megvásárlanom, nem kell; miként szabad kívánok lenni, úgy kész vagyok halni is; s ha elhalok, legalább lesznek honfitársaim közül, kik hazám s királyom iránt tanúsított hűségemet megemlegetendik.”

Mily vérbosszúra gerjedt most Tököli, mondani sem kell; s Koháry, ha védangyalként közbe nem jő [Zrínyi] Ilona, kényura dühének rögtöni áldozatául esik.

* * *

Amint szabaddá lőn, törvényes fejedelme őt azonnal magához szólítá, s a belépőnek nehéz arany láncot függesztvén nyakába, megölelé őt, s a jelenvoltak hallatára így kiálta fel: „Éljen a hűség eleven példánya!” és tanúsított vitézsége emlékeül Füleket örök joggal neki és utódainak adá. Kiállott szenvedéseinek és példás kitartásának híre a birodalom határain is túlszárnyalván, többek közt csak XI. Ince pápát említem fel, ki őt vallásos magaviselete, ritka állhatatossága és páratlan hűségeért saját kezűleg írt levelével tisztelé meg.

* * *

Hazáját őszintén szerette, törvényeit mindenben és mindenkor tisztelte, a király, a haza joga iránt pedig szeplőtelen szeretet és hűséggel viseltetett. Isten, haza és fejedelem volt jelszava, s e háromért áldozott fel mindent: vagyonát, boldogságát, szabadságát s életét.

* * *

Kebelén mindenkor a fölfeszített Üdvözítőt viselé: ebben lelt vígaszt szenvedései közepett, ennek nevében kelt csatára, erre lehelé ki végfohászát is. A római pápától teljes bűnbocsánati okirattal tiszteltetvén meg, azt mindenütt mint szent ereklyét hordozá magával; s midőn a halálra a legtisztább keresztényi szokással elkészüle, midőn a hit, és egyház őt minden védszereivel fölfegyverzé: egyik kezébe a feszület, másik kezébe pedig a szent atya iratát ragadván, példás megadással szenderült át a boldogultak üvdhonába.

(Forrás: Sárváry Béla — Történelmi viszhangok élet, jellem és korrajzokban. Pest. 1858)

Fülek vára


Bajza József:

KOHÁRY ISTVÁN
(részlet)

Leopold használni akarván az időt, Rákóczival alkuvásba bocsátkozék a béke iránt. Selmec volt az egybejövetel helye. A király Koháryt, Rákóczi pedig Bercsényit küldé békeszónokul. Koháry mindent elkövetett, hogy a polgári lángot elcsillapíthassa, s szívreható beszédeket tartott Bercsényi előtt e szent ügyben.

„Mi gyönyörűség lehet, úgymond egy alkudozás alkalmával, ha magát Rákóczi Magyarország fejedelmévé teendi, miután mindezen dicsőségeket csak hona ínségén s egy vele rokon nép vérével szerezheti meg? Nem borzad-e hazája romlásán emelkedni oly fénytetőre, hol nem lehet maradandó, mert királyi hatalomnak csak törvény adhat állandóságot, erőszakos bitorlás nem? Emlékezzék Rákóczi őseire, emlékezzék, mivé lőn Tököli egykori rémítő hatalma? Azon Isten, kinek őrszemei századok óta függnek csodatéve e harcok vészeitől szakadatlan hányatott hazán, nem fogja bosszúlatlan nézni az ártatlanul kiontott polgári vért, nem azt, mint pusztítattnak vétektől fertőzött kezek által még az oly tisztelendő helyek is, melyeket imádság s vallási szertartások szenteltek meg. Bizonyára egykor rettentő számvetésre fog vonatni az, ki mindeneknek oka volt. Hagyja magát Rákóczi a hazafiúság szent érzelmeitől ihletni, tegyen le fellengő képzelmeiről Magyarország koronája bírhatása iránt, álljon azokra, miket ész és polgári hűség tanácslanak; fogadja el a királytól ajánlott békepontokat, kivel most, midőn háromféle külháború által nyugtalaníttatik, nem leszen nehéz kedvező egyezésekre lépni. Itt az időpont, a legjobb alkalom, melyet ha használatlanul hagyand, félő, hogy egykor midőn késő leszen, meg ne bánjon.”

(Forrás: Bajza József munkái.
Remekírók képes könyvtára sorozat, Budapest, é. n.)

A Bodeni-tó — Leopold Ziegler szemével

Germanofil rovatunkban újfent egy kevésbé ismert német gondolkodóval kívánjuk megismertetni a Tea-Kör olvasóközönségét. Magyarországon a válsághangulatban ugyancsak gazdag 1920-as években vált valamelyest ismertté a neve, elsősorban Prohászka Lajos könyve és Hetényi János cikke révén. Ezt követően sokáig néma csend, manapság pedig Hamvas Béla némely írásai és méltató szavai hívhatják fel rá az (eredeti források után is) érdeklődő olvasók figyelmét. Leopold Zieglerről van szó, aki alábbi kis tárcájában nem annyira filozófusként, mint inkább íróként mutatkozik meg előttünk (mintegy kiegészítve ama posztunkat, amelyben nemrégiben egy német író bölcselkedő hajlamait mutattuk be). A fordítás esetleges zökkenőit és kiforratlanságát kérem nézzék el nekem, akinek kifogása van, az nézegessen inkább teasütiket.

Leopold Ziegler

A Bodeni-tó

(A “Frankfurter Zeitung” tárcája, 1935. november 14.)

Ami a mi Bodeni-tavunkat minden más alpesi tótól megkülönbözteti, s ez alól a Svájc délnyugati részén található egyenrangú testvére sem kivétel, az a távlata és a tágassága. Oly sokrétűen megformált partszakaszainak és partmenti magaslatainak egyetlen pontjáról sem, még a bregenzi öbölből sem hajlandó az égbetörő sziklák puszta tükörképévé, úgyszólván a természet ürügyévé válni, hogy ezáltal a hegyek mozgalmas kontúrját a majdnem teljesen meredek lejtőkkel és a völgyek lágy íveivel különlegesen hatásos fénybe helyezze. Nem, ameddig csak ez a tó kiterjed és elnyúlik, megtartja szuverén helyzetét, amelyben a szemet reggeltől estig tartó, örökkön változó fény- és színjátékával egymaga is szakadatlanul foglalkoztatja. Hiszen éppen abban áll a sváb tenger valódi kimeríthetetlensége, hogy a nap bármely szakában és bármely évszakban, mindenféle felhősödés, ködképződés és napsugárzás közepette teljesen más, eleve lehetetlenné téve bármiféle általános kijelentést arról, milyen is az igazi színe. Amint a többi alpesi tó vagy kék vagy zöld, esetleg nem szép színű vagy éppen fakó, úgy a Bodeni-tó a szél irányától és erősségétől, a nap állásától és a páratartalomtól függően olykor majdnem palackzöldnek tűnik, esetleg mohazöld vagy éppen achát színt ölt magára; majd hirtelen mozdulatlanná dermed és mintha egy vékony, fénytelen, vasszürke olajréteg ömlene végig rajta, amely alkalmanként egészen élettelen ólómszínné sötétül; ám hamarosan egy halvány égi fényvisszaverődés hatására szelid kék színben szikrázik, amely keleti légmozgás esetén csaknem kemény ultramarin-, esetleg kobaltkékbe mehet át: hogy azután végül, különösképpen a nyáresti órákban, az opál változatos színeiben finoman fellángoljon vagy a türkiz egy világos, kékeszöld árnyalatában pompázó, ránctalanul kifeszített selyemként ragyogjon. Túlontúl szegényes a nyelvünk a színkörön belüli temérdek árnyalat megnevezéséhez, melyeket a tó felszínének legcsekélyebb fodrozódása esetén is felvesz. De éppen kimondhatatlanságukkal babonázzák meg ellenállhatatlanul a tekintetet és taszítanak minket könnyedén az érzékek ama boldogító mámorába, amelyet nekünk németeknek egyébként csak a Dél képes nyújtani. Bárhogy legyen is egyébiránt — a színek, és éppen ezek a színek, a szemlélőt újra és újra a sóvárgott végtelenségbe ragadják, és én a mi Bodeni-tavunk sajátosságát pontosan ebben vélem felfedezni. Bármilyen szívesen is pihentetnénk meg tekintetünket a legközelebbi dolgokon, újra meg újra kicsúszik irányításunk alól és elkóborol a szemben fekvő partokra, ha ezek láthatóak, vagy pedig a távoli horizontok felé, amennyiben a túlpart láthatatlan marad. Talán ez az oly meggyőző messzeség és távlat a végső oka annak is, hogy a Bodeni-tó tulajdonképpen nem lefesthető. Síkjának kiterjedése mintha sem vonalakba, sem síkokba, de még tényleges színekbe sem lenne átültethető, és tágasságának pátosza amilyen mértékben élénkíti szárnyalásra késztetve a lelkületet, oly mértékben áll ellen a képnek és kifejezőeszközeinek. Szabad talán ezt a megállapítást egészen mellékesen azzal a fontos körülménnyel is összekapcsolnom, hogy a Bodeni-tó tájékának ez a természetes tágassága úgyszólván folyamatosan megfelelésben állt történelme kiterjedt és tágas mivoltával, és így itt szinte egyedülálló összhang alakult ki a természet és a kultúra között. Mert aki ezt az úgyszólván szívbemarkoló tájat testileg bejárja, az szellemileg is végigvándorol a mi német múltunk tizenkét évszázadán — és minden lépésnél a legpompásabb műemlékekbe botlik, a román kortól kezdve egészen napjainkig. A Bodeni-tó, mondhatnánk, a mi német kezdeteink vidéke. Itt kezdett a német Isten nevében erdőt irtani és ültetni, alkotni és építeni, költeni és dalolni és töprengeni; ehelyütt a látható táj minden talpalatnyi földje egy darab lelki tájat foglal magában, és amint a testi pillantást a tér messzeségével és távlataival ellenállhatatlanul vonzza és csábítja, éppen olyan leküzdhetetlenül vonzza és csábítja a szellemi pillantást is messzi, távoli időkbe.

Mindezzel egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy tavunk partjának és öbleinek magaslatai teljesen mellékesek volnának. Még ha a hegyek sehol nem is húzódnak olyan közel a vízhez, hogy a vízszintes és sík területek meghatározó szerepét komolyan veszélyeztetnék, mégis hozzájárulnak a táj sajátos jellegéhez. Északon sokszor egyenesen a síkságba rézsútosan belelapulva, más helyeken előretörve közelítik meg a víztükröt az Alpok előfutáraiként, a hatalmas hadtestek érkezését bejelentve. Úgy tűnik számunkra, mintha a természet a hegycsúcsok és a völgyek, a hegység és a síkság között készenlétben álló valamennyi lehetőségét fel szeretné vonultatni előttünk. Alig hihető, hogy ez ugyanaz a tó, amelyik a Reichenau vagy a Mettnau szigetek sással benőtt partvidékén a Chiem-tó bájos partjához válik hasonlatossá; Bodansrück körül pedig a késő nyári naplementék idején egy norvégiai, északi fjordot idéz elénk, melyet körülleng a Lofotok rideg magányossága és Isten háta mögötti hangulata; ugyanaz a tó, amelynek partvidékéről estefelé egy pillantást vetve a Hegau hegykúpjára, akár Görögországgal is összetéveszthetnénk; ugyanaz a tó, amelyet télen a bömbölő főn magasra törő hullámokban Friedrichshafen kőfalaira zúdít; ugyanaz a tó, amely a nyugat-porosz vidék fiaiban honvágyat kelt, mert az Uhldinger földnyelvének bizonyos pontjairól a Zopott környéki Balti-tengerre emlékeztet. Így a Bodeni-tó partvidékein szinte minden európai tenger felsejlik és képviselve van, az északi Atlanti-óceántól egészen a Földközi-tengerig. Ám semmivel a világon össze nem hasonlítható bizonyos tavaszi napokon, amikor a tündöklő virágoskertek fölött az Alpok ezüstlánca ível át, a Tödi és a Glärnisch csúcsaitól az oberstdorfi Gabel és Hörner csúcsokig, melyek fölé fejedelmi központként, akár egy hatalmas trónszék tornyosul a Säntis magában álló tömbje, amelyet a görögök bizonyosan az istenek trónjaként és lakóhelyeként tiszteltek volna. Fenségesen és méltóságteljesen, oltalmazóan felügyeli a tavat és a környező tájat.

Maggie

30 évvel ezelőtt, 1979 május 4-én választották meg Margaret Thatcher-t, Nagy-Britannia első női és konzervatív miniszterelnökének. Megválasztása után első nyilvános és elhíresült beszédében Assisi Szent Ferenc szavaival kezdte meg szimbolikusan a kormányzást.

Maggie 11 évig volt hatalmon, 3 választást nyert meg a Toryknak és "Európa beteg emberéből" egy megerősödött és újra 'nagy' Nagy Britanniát hagyott maga után. Ronald Reagan-nel karöltve pedig kulcsszereplők voltak a Szovjetúnió bedöntésében. Vezetőként az utolsó parlamenti beszédében is, kormányzása érdemeit védve a szocializmus ellen szónokolt.

honi footnote: MT kétszer is járt Magyarországon, 1984-ben és 1990-ben, Antall József kormányának fő támogatójaként.

The Counterrevolution of Pop

Sade után csak némi gagyipopot ajánlanék a figyelmükbe. Az előadó a Bornai Bt., a KFT-re azért hajaz, mert ugyanaz az ember van benne. A dal címe Tudományos kártyavár. Ha már elment a kedvük tőle, arról nem tehetek, viszont idézek egy részt a szövegből:

Aki előttünk a földön élt,
az hülye lehetett,
vagy ha nem is volt hülye,
akkor tévedett.

Ím, a balos-liberális krédó néhány sorban.