2009. október 6., kedd

Bátorkodom megjegyezni,

hogy akik Mahmúd Ahmadinezsád zsidó származását most firtatják (több méteres cikkeket írva, és elfeledve sajátnak vallott alapszabályukat, mely szerint etikátlan valakinek a származásával dehonesztálólag előhozakodni), már több brosúrával le vannak maradva. A Daily Telegraph és a Guardian most kapta fel az ügyet. De egy 2009. július 12-i bejegyzésünkben már hivatkoztunk a Hetek cikkére ezzel kapcsolatban, és megjegyeztük azt is, hogy az -ian végű nevek örmény származásra utalhatnak, ld. Szalosian (Szálasi) esetében.

Nagy műveltség egyébként nem is kell ennek a megállapításához, elég belehallgatni véletlenül egy sportközvetítésbe, ahol örmények is szerepelnek.

Mellesleg nem értem, min változtatna, ha Ahmadinezsád történetesen mégis zsidó származású lenne. (Úgy tűnik egyébként, vannak zsidók, akik kedvelik őt. Névleg a Neturai Karta.) Jobb vagy rosszabb lenne ettől valami?


Alamūt romjai Iránban


5 megjegyzés:

  1. Ez azért fontos az ellenfeleinek, mert ezzel diszkreditálni lehet a sajátjai között, gondolom a perzsáknál sem mindenkinek mindegy, hogy zsidó származású-e az elnök, vagy bárki. A zsidók és európai értelmiségek elmondhatják, hogy "Ahmedinezsád _nem más_ mint egy öngyűlölő zsidó, láttunk már ilyet, ismerjük az ilyet, Freuddal magyarázható, meg túlkompezációval", tehát pszichológiai eset, arról már nem kell vitázni, hogy igaza van-e egyes állításaiban, hogy szeretjük-e, hogy miért utáljuk, stb. A betegség, lelki defekt elfogadhatóbb, racionális(kodó) magyarázat, kényelmesebb és gyilkosabb mint a morális elítélés, vagy az egyszerű "nem értek egyet, gyűlölöm".

    VálaszTörlés
  2. egyszerűen nem értettem, hogy ez a kiváló férfiú, perzsa létére, hogyan lehet ilyen ronda gnóm.
    mindenre van magyarázat.

    VálaszTörlés
  3. Grift, nem tetszenek magának az örmények?

    Mondja ki, itt szabad örményezni.

    VálaszTörlés
  4. nem tudom ez az örmény dolog mennyire igaz. az nyilvánvaló, hogy az örmények ian-jan -ok. csak azt nem tudjuk, hogy ha örmény hangzású neveket tartottak fenn a perzsák a kiiszlamizáló zsidóknak, akkor miért tették ezt. kár, hogy ejrópa jórészén ezek a németes nevek terjedtek. milyen hangulatos lenne a sok örmény nevű. és hogy örülnének ennek, mondjuk a gyergyói örmények. vagy lehetnének a mieink, grúzos, -vilik. vagy vegyesen: goldblumvili, vagy kohnjan. nehéz dolgok ezek, kedves loxonjan! :)))

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)