2010. április 7., szerda

Quis — Vezetettek és vezetők — avagy appendix az előző kiegészítéshez

Don Loxon szélmalomharcába segítőkész Sanchoként beszállva, időt és fáradságot nem kímélve begépeltem ma reggel az alábbi sorokat. Valószínűleg szalonunk tájékozott és művelt közönségének nem ismeretlenek az idézett gondolatok, de mivel régen játszottunk, így a szerző neve kitalálásra vár.


A társadalmakon belül érvényesülő politikai erőknek a működése, amely a liberalizmust összetevőire bontotta szét egy százesztendős tevékenység folyamán, s amelynek eredménye most, korunk nagy válságában olyan tragikusan jelentkezik Európában, sokkalta több, mint politikai, közgazdasági, vagy társadalmi igazságtalanságok megszüntetésére irányuló erőfeszítés. Ez a válság egy általános, belső, lelki konfliktust is jelent.

Hogy ez a válság mennyire pszichológiai tünetként jelentkezik, mennyire belső, lelki gyökerekből táplálkozik, azt semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy a kettéhasadt liberalizmus mindkét táborában ott szerepel zavaros belső tartalommal és elnyomorítva, de kétségtelenül nagy feszítő erővel, mint egy bizonyos fajta emberi önérzet követelőzését kifejező, és az egyenlőség és az autonómia eszméjére utaló jelszó, a demokrácia. A demokrácia jelszavát harsogja egy emberöltő óta minden és mindenki. Az elképesztő vagyoni és ennélfogva társadalmi színvonalkülönbséget involváló és végső elemzésben a pénz janicsáruralmát jelentő kapitalisztikus társadalmi rend liberális államának az autonómia illúziójában élő tömege éppúgy a demokráciát űzi és hajszolja és hiszi, mint a tömegautonómia eszméjét véres terrorral gúnyoló bolsevizmus diktatúrájának az egyenlőség illúziójában élő, s önmagát az egyenlő nyomorúsággal vigasztaló proletariátusa. S ez azt mutatja, hogy végső elemzésben nem a szociális emelkedés a főprobléma ma már, hanem a vezetők és vezetettek, a szürke, sőt uniformizált és atomjaiban jelentéktelen, de együttesen rettentő erőt képviselő tömeg, meg az élet élén járó, egyénileg is tényezőkből álló, a tömegemberre nyomasztólag ható nagy immanens értékű, de aránylag kis létszámú elit pöre az, ami most a krízis tetőfokára jutott. [...]

A vezetés: saját álláspont érvényesítése. A vezetettség: idegen álláspont elfogadása. Az elsőben kisebb vagy nagyobb mértékben benne bujkál a hatalom fogalma, a másodikban alárendelés van és engedelmességet involvál. Az elsőnek egyetlen erkölcsi, ennélfogva jogosultsági alapja lehet: az álláspont helyes voltának tudata. A másodiknak: bizalom az idegen álláspont helyessége iránt (vagy ha ez nincs meg, kénytelen-kelletlen meghajlás a hatalom fenyegetése előtt).

Egy idegen álláspont elfogadása bekövetkezhetik belátás alapján és bekövetkezhetik bizalom alapján. Az elsőhöz az álláspontot képviselő vezető színvonalát megközelítő értelmi színvonal és hozzáértés kell, hiszen az álláspontot meg kell érteni és ki kell értékelni, hogy a belátás élménye bekövetkezzék. A vezető álláspontjának belátás alapján való elfogadásához tehát kongeniális műveltség, sőt, ha szabad ezt a kifejezést használnunk, szakértelem kell. Már pedig ez a társadalmi és politikai kérdésekhez igen kevéssé, vagy egyáltalán nem értő átlagemberben nincs meg, hiszen ez az egyes hivatásokon és szakmákon kívülálló, azokon felül többletet jelentő műveltségi és ismeretanyagot jelent, aminek megszerzéséhez az emberek túlnyomó részének nincs és nem is lehet ideje, hisz saját szakmáját kell elsősorban jól megtanulnia, arról nem is beszélve, hogy ehhez hajlam is kel és a dolgoknak olyan magaslatokról való szemlélete, ahova feljutni nagyon nehéz.

Innen van az, hogy a vezető álláspontjának elfogadása a vezetettek messze túlnyomó többségének részéről bizalom alapján történik, ha egyáltalán megtörténik. Ez a bizalom lényegében a vezetők magasabbrendűségének elfogadása és hit a jóhiszeműségükben. [...]

És ez az, ami hiányzik. Éspedig nem azért hiányzik, amiért a tömeg hiszi, hogy t.i. a vezetők kategóriája nem méltó a bizalomra, hiszen a vezetők ma sem gyarlóbbak, mint a múltban voltak, legfeljebb csak a közéjük furakodott nem odavaló elemek száma nagyobb, hanem azért, mert a vezetők mások, más kategória, mint a tömeg, s a tömeg önérzetének ez nem tetszik.

A tömeg vagy bálványokat akar, vagy ugyanolyan embereket, mint ő maga. S a „vezető”, az „elit” egyik sem a kettő közül. A vezető nem bálvány, csak ember, mint ember azonban más, idegen, akiben a tömeg rendszerint hiába keresi a számára ismerős és így megnyugtató vonásokat.

Nagyjában a mennyiség és a minőség harcáról van tehát szó a tömeg és az elit mostani válságában. A vezetettek önérzete tiltakozik a vezetők ellen, részint azért, mert a tömeg túlbecsüli önmagát, részint meg mert a vezetőket idegennek, egy a saját kategóriáján kívülálló, sőt fölötte álló kategóriának, s így a vezetést kívülről jövőnek, ennélfogva megalázónak érzi, s azonfelül szükségképen helytelennek is. A minden emberiben elkerülhetetlenül ott lévő hiba meglátása a tömegemberben azt az illúziót kelti, hogy ő jobban tudná csinálni, mert a tömeg mindig csak a követelményekkel van tisztában, a nehézségekkel nem. Röviden: a tömeg ereje tudatában autonómiára törekszik, mert még nem tanulta meg, hogy a vezetők és vezetettek között szükségképi és örök különbség van.

A vezetők és vezetettek között egyébként mindig ellentét volt a történelem folyamán. A különbség a múlt és a jelen között csupán az, hogy az elmúlt korokban a tömeg nem tudta, vagy nem merte kimondani, hogy a vezetést akarja, s ma már tudja azt, és ezt olyan természetesnek találja, hogy ki is meri mondani. A középszerűség a múltban még szégyellte azt, hogy olyat akar, ami nem illeti meg, és még önmaga előtt is illúziók mögé rejtette abbeli törekvéseit, amikor hol azt hitte, hogy a rabszolgaság és a bűn világrendjét törüli el, hol azt, hogy egy vallás bénító béklyóit töri össze, hol meg bizonyos megkülönböztető elemek alapján élvezett előjogok ellen harcolt, s nevezte ezeket a törekvéseket hol a keresztény világrend felépítésének, hol reformációnak, hol Liberté-Egalité-Fraternité forradalomnak. Korunkban azonban már eljutott az örök mozgatóhoz, a hatalom akarásához, a „Wille zur Macht“-hoz, és egyszerűen a hatalomért harcol, a vezetők, az elit ellen harcol, bárkik legyenek is azok, és megalázottnak érzett önérzete miatt harcol, pontosabban amiatt, amit megalázott önérzetének érez és tart. Az emberi lélekből addig-addig kopott a középkorban beleépített alázat, míg bűnből erénnyé nem vált a gőg, s addig-addig beszéltek a tömegnek emberi „méltóságról” a különböző korok bölcselői (és bujtogatói), míg az ember, különösen a másodrendű ember el is hitte, hogy neki „méltósága” van. Mivel pedig az élet könyörtelensége ennek rendszerint az ellenkezőjét bizonyítja, a tömeg szemében a fennálló társadalmi szerkezet, bármily legyen is az, mindig igazságtalan. A tragikus tévedés az, hogy az egyenlőség nem tény, hanem csak követelmény, s a tömeg nincs tisztában a kettő közti óriási különbséggel. Az igazság az, hogy az emberek nem egyenlők, s a tömeg azt hiszi, hogy ez nem természetes, hanem igazságtalanul létrehozott mesterséges állapot. A tömegek a tények és követelmények belső ellentmondásának beteges lelkiállapotába kerülnek, s ez az állapot igazában egy alacsonyrendűségi érzés, a másodrangúság tudomásának dühítő élménye. A tömeg alacsonyrendűnek látja és tudja magát, s azt hiszi, hogy azért alacsonyrendű, mert egy magasabbrendű kategória van felette, más szavakkal azt hiszi, hogy csak relatíve alacsonyrendű, nem pedig abszolút értelemben az, ennélfogva ha a magasabbrendű kategóriát megsemmisíti, automatikusan magasabbrendűvé válik. Pedig az emberi társadalom szükségképen és elkerülhetetlenül oszlik két kategóriára, elitre és tömegre, és ez mindig így volt, csak a formák és a kiválasztás szempontjai változtak időnkint: tegnapelőtt a fizikai erő, a testi bátorság, vagy a vakmerőség szelektálta ki az elitet, a vezetőt, tegnap a származás és a születés, ma a képzettség, vagy az üzleti szerencse. [...]

Elit az, aki több, mint a szokásos, vagy legalábbis elindult azon az úton, ami nagyobb értékűvé tesz, és ezt az utat tudatosan, programatikusan, erkölcsi formák között és elkülönülési szándékkal járja tehetsége, akaratereje és magasabb igényei alapján. Elit a belsőleg önálló ember, az igazságokat megállapító és nem átvevő típus, az úgynevezett egyéniségnek az a fajtája, amelyből a személyiségek fejlődnek ki.

Ezzel a típussal áll szemben a saját szakterületükön kívüleső kérdésekben önállótlanok, tájékozatlanok, az egyéni vállakozásoktól visszariadók, kívülről kapott szuggesztiókra szorulók, a lelkileg különösebben nem kvalifikált szürkék rettentő mennyisége: a tömeg. [...]

A tömegben kialakult egyformasági meggyőződésnek egyik alapoka az, hogy a tömegember nem látja azt a teljesítményt, nincs módja megfigyelni azokat az egyéni erőfeszítéseket, munkát és fáradságot, amelyek az elitet kiemelik és elitté teszik, nem úgy, mint a régebbi korokban, amikor ezek az erőfeszítések úgyszólva a tömeg szeme előtt zajlottak le, amely így inkább képes volt egy-egy elitté emelkedés irigyelt tényébe belenyugodni. A modern életben az elitté emelkedés fázisa láthatatlan és éppen a látványos jelleg hiányzik belőle, főleg pedig éppen a tömegnek nincs alkalma látni ezt, sőt, ha látja is — a legprimitívebb küzdőterületen, a sporton, és a legegyszerűbb művészeten, a színjátszáson kívül —, erkölcsileg nem értékeli, noha az imádott színésznő, a körülrajongott filmsztár, vagy a tömeg forró szeretetével elárasztott sportnagyság kultusza mutatja, hogy az átlagon felülemelkedő teljesítmény iránti hódolat ösztönös, sőt lényegadó emberi tulajdonság. Ugyanaz a tömeg, amely szeretetének és tiszteletének ezer jelével képes elárasztani egy melegen búgó hangot, vagy azt a három centimétert, amellyel az egyik sportoló magasabbra ugrik, mint a másik, egy a társadalom számára hasonlíthatatlanul többet érő rekordteljesítménytől dühösen meg akarja vonni a megbecsülés jelét, pusztán azért, mert az nem mérhető stopperórával, vagy azt nem világítják meg Jupiter-lámpák s így annak nagyságát és értékét közvetlenül nem szemlélheti és nem észlelheti. Így a tömeg egyszerűen csak maga fölött látja az elitet és e miatt fel van háborodva. [...]

Az elit létezésének tényét így vagy rezignált keserűséggel tudomásul veszi, s ezesetben megmarad az irigység passzivitásában, vagy pedig, ha elegendően vannak és egy kívülről jövő energia akcióba hozza, fellázad ellene, és ezesetben forradalmár. Belső konfliktusának feloldására azonban semmi esetre sem kezd hozzá egy vállalkozáshoz az általa annyira irigyelt elit színvonalának elérésére, hisz ha ezt tenné, akkor nem volna tömegember, akkor elit volna. Ennélfogva a tömeg kollektíve lázad fel az elit ellen, s az elit létezésének irritációjától úgy igyekszik megszabadulni, hogy meg akarja semmisíteni, asszimilálni akarja saját szürke világába, saját színvonalára akarja lehúzni az elitet, s ezt a velleitását nevezi — irigység helyett — demokráciának.



28 megjegyzés:

  1. tist, ez gyors volt. Jutalomképpen kinyomtathatja és tetszése szerint felhasználhatja Gadó György felszólalását.

    VálaszTörlés
  2. Umnapistim, kedves az ajánlata, de nem élnék vele :)

    VálaszTörlés
  3. Loxon, valamit csináljon, érthetetlen krikszkrakszok jelennek meg legfölül. Már próbáltam visszafelé is olvasni, de úgy se értelmes.

    VálaszTörlés
  4. Nemcsak fent vannak értelmetlen krikszkrakszok, de sajnos lejjebb is...

    A tömeg nem tört uralomra.
    Az egykor uralmon levők korrupt döntései viszont létrehozták a tömeget, a proletariátust, egykori szabad közemberekből, akik a helyükön voltak és nem voltak csőcselék.

    VálaszTörlés
  5. Mr. Pharmacist, már én is próbáltam eltüntetni, de mindig visszajön.

    VálaszTörlés
  6. Mr. Bob Coe, ne ismételje önmagát, megértettük, hogy nem a prolik a hülyék. A prolik szuperintelligensek, kár, hogy könnyűszerrel félrevezethetők.

    VálaszTörlés
  7. Csak nekem nem egyértelmű, h kit takar a p.v.? Félek így csupán a plebs (nem elit) közé tartozónak vallhatom magam...

    VálaszTörlés
  8. Petya, ha nincs plebs, nincs elit :)

    VálaszTörlés
  9. Petya, most beavatom: Padányi Viktorról van szó.

    Csaba, legyen kicsit nagyvonalú, nyilván nem látott (nem is igazán láthatott) minden részletet és minden háttérerőt, hatást tökéletesen tisztán Padányi a második háború után (az idézett könyve, A nagy tragédia 1952-ben született), de ettől eltekintve szerintem igen kimagasló jelentőségű szerző a történészek körében, főként a többiekhez viszonyítva. Továbbá ezek kiragadott részletek, érdemes a művet a maga teljességében végigolvasni, nem elvesztegetett idő, ezt garantálom. Élvezetes, jól felépített, noha kétségtelenül bizonyos pontokon korlátolt szemléletű, de még így is klasszisokkal jobb, mint Ormos Mária. :> Mondhatni Ég és föld a kettő...

    Csak egy példa: kicsit túlzottnak tűnhet első olvasásra a pánszlávizmus kapcsán írt fejezet és aggodalma e kérdés kapcsán, de még ez sem feltétlenül elvetendő, ha alaposabban szemügyre vesszük az oroszországi folyamatokat.

    Magam részéről vitaindítónak szántam az idézetet, illetve szerettem volna felhívni a figyelmet erre az általam is csak nemrégiben felfedezett Viktorra. Ha az hétvégén befutónak tűnő "viktor" is ilyen átfogó és a belátásra apelláló gondolatokkal győzné meg híveit, sokkal nagyobb bizodalmam lenne a jövőnkben...

    VálaszTörlés
  10. hát izé, ez a szöveg akkor már 50 éves szövegek zanzája. Miért nem az eredetiket olvassák vagy másolják ide?

    VálaszTörlés
  11. Bevallom, elsőre én is korábbi szövegekre gondoltam. Ortega, Le Bon, Pareto, ilyenek.

    VálaszTörlés
  12. tölgy: nem rossz ötlet, majd ha nagyon ráérek, begépelek pár Ortega kötetet is. :)

    Loxon: sokszor hivatkozik is Spenglerre, Ortegára Padányi. Nagyon helyesen.

    Egyébként olvasták a művet? Én a bookline révén tettem rá szert pár hete, érdemes böngészni, hátha akad még valamelyik antikváriumban. Gede kiadás, teli elgépelésekkel és egyéb sajtóhibákkal, de eme bosszantó tényezők ellenére is nehéz letenni.

    VálaszTörlés
  13. "A prolik szuperintelligensek, kár, hogy könnyűszerrel félrevezethetők."

    Kedves Loxon, én ilyet nem írtam. Az nem kérdés, hogy van primitív, csőcselék-jellegű tömeg és hogy most nagyobb, mint korábban többnyire.
    A kérdés, hogy mi, kik hozták létre ezt a csőcselék-tömeget, és érdekes megnézni, hogy miből.
    A panellakó Tv-néző nagyapja a TSZ-esítés előtt még "nemzetmegtartó erő" volt. És nem ő kezdeményezte, hogy unokája már panelba születhessen.

    Még korábban a nagyvárosi ipari proletariátus nagyapái pl. a magyar ártereken élet saját munkájukból, amjg nem "szabályozták" a Tiszát, Dunát, meg minden folyót a nagybirtokok kikerekítéséért, az önellátásról az exportorientált, piacosított termelésre átállás kedvéért.
    Ezek a folyamatok teremtettek csőcseléket a korábbi szabad(abb) közemberekből, ennek kezdeményezői és haszonélvezői pedig elitstátuszú emberek voltak. Illetve a kezdeményezők talán nem tartoztak a tradícionális elitekhez, de az elit tagjai két kézzel kaptak a csábító ajánlatokért.
    Ez a magas filozófusi kör valamiért ezzel nem akar foglalkozni, csak élvezi saját kifinomultságát, fújprolizik.

    Hogy jött létre a római proletariátus az ókorban?
    És a bábeli?

    VálaszTörlés
  14. Csaba, nem akarom elkeseríteni, de óriásit téved.

    Ezen a blogon foglalkoztam a megvezetőkkel, a megvezetés és megvezetődés módjaival és a megvezetettekkel egyaránt. Én egyszerűen nem tudom, miért látja úgy, hogy itt kizárólag proli-fikázás folyik (egyáltalán volt ilyen poszt?), és hogy a csőcselék létrehozóival, fenntartóival és mozgatóival pedig nem foglalkozunk. Ez valami saját szemüveg lehet, amit nem tud levenni.

    Másrészt pozitív példákkal is foglalkozunk, nem csak kritikáról (sőt, nem is csak politikáról) szól az egész.

    Továbbá megjegyzendő, hogy ma már azok is elprolisodtak, akik normálisabb körülmények között „elit” vagy vezető réteg lehetnének, és példának okáért képtelenek elszakadni a számok illúziójától és hasonlóktól. Ez a rögeszme Magát is hatalmába kerítette, ha nem haragszik.

    VálaszTörlés
  15. Kedves Csaba,

    mint említettem, ez egy részlet volt Padányi nagyívű szintéziséből, amelynek egyik fejezete (Az elit válsága) felöleli az elit egyébként sokszor teljesen jogos kritikáját is (bár azért mindenben nem tudok igazat adni neki továbbra sem).

    Meg is találtam a neten (ezek szerint feleslegesen koptattam tegnap a klaviatúrát), íme: V. fejezet.

    VálaszTörlés
  16. Kedves Csaba,

    biztosan érdekes lenne ebből a szempontból részletekbe menően megvizsgálni a 19. század eseményeit, törekvéseit, alakjait.

    Mindenesetre az arányokat vegye figyelembe: e korban Széchenyi, majd Batthyány és Kossuth volt a modernizáció pártolója, de a Főrendiházban - főként Batthyány és Kossuth - támogatottsága nem volt döntő erejű: többen voltak, akik a hagyományos értékekhez ragaszkodtak és ezeket nem kívánták a Kossuth-féle iparosítás előnyeiért feláldozni. Kossuth támogatói nem véletlenül kerültek ki nagy számban a birtoktalan nemesek illetve az értelmiségiek köréből, míg ellenfelei többnyire arisztokraták voltak. És Kossuth befolyása sem növekedhetett volna annyira meg, ha a tömeg - pontosan manipulálhatósága miatt, amit Kossuth kivételes színészi és szónoki képességével nagyszerűen ki tudott használni - nem támogatja őt.

    Másrészt szerintem az elithez igazából csak az tartozik, aki hű marad azokhoz az értékekhez illetve alapelvekhez, amelyek felsőbbségét legitimálják. (Hiszen a "nemes" vagy "nemtelen" szavak sem csupán a származást jelölik, hanem egy belső minőséget is, ami nyilván nem véletlen.)

    Egyébként nekem úgy tűnik, hogy Ön a proletárt egyenlőnek tekinti a munkással - én nem szeretem a kettőt szinonímiaként használni, proletárnak csak azt tartom, akinek olyan a magatartása, mint amilyennek azt Marx és Lenin egykor megálmodta.

    Én amúgy is mindig a rossz vezetőket szidom, és legfeljebb a rossz népet :> Merthogy egy választás, döntés mindig végbemegy, és senki másra sem lehet a felelősséget áthárítani azért, mert valakik például felkoncolnak egy arisztokratát, Lamberg grófot. A félrevezetettség egy dolog, de attól még senki sem válik bűnözővé, rablóvá vagy gyilkossá. Az anyagiasság, a gyűlölet, stb. és a becsület között egy paraszt is kell, hogy tudjon választani. (Vö.: "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?")

    De ott van például a Dózsa-felkelés, amelynél még nem lehet beszélni ipari munkásságról, bár a csőcselék megjelölés nagyon is illik a résztvevőkre. Magát a "tömeg" vagy "csőcselék" szót sem lehet kizárólagosan csak a munkásokra vagy nincstelenekre vonatkoztatni.

    VálaszTörlés
  17. Kedves Loxon, akkor tekints el a személyeskedően csipkelődő megjegyzéseimtől, visszavonom. A vitát magát érdekesnek tartom, koncentráljunk arra.
    tehát mi okozza az eltömegesedést, elzüllést. Mitől válik egy Eszterházy olyanná, mint ez a plagizáló filo(?)szemita.

    Kedves Umnapistim, semmi kifogásom konkrétan padányi szövege ellen. Tőle eddig csak a magyarok asszír-iráni-kaukázusi eredetéről olvastam valami kivonatot, ami nagyon érdekes, részletekben vitatnám szenvedélyes, ettől kicsit szemellenzős felfogását, de lehet, hogy sok mindent jól kapisgál.

    Kedves verena, nagyon érdeks kérdés, ha valami, szerintem a Dózsa parasztháború egy tipikus kora-kapitalista konfliktus. A gyökere az önelláttás-központúról az árutermelés-központúra átálló nagybirtok és földművelés kérdése. A nagybirtokrendszer és a jobbágyság létrejötte tipikusan egy eredeti felhalmozási folyamat, nálunk, Európa keletibb részein akkor még nem a manufaktúraiparban, hanem magában a mezőgazdaságban.

    Kicsit kapcsolódik ide a munkás-proli kérdés is. Valójában a munkás már függő, kiszolgáltatott, még akkor is, ha talpig becsületes és hazafias derék ember is. A kapitalizálódás előtti tömegek jó része ettől sokkal szabadabb ember volt.

    VálaszTörlés
  18. Kimaradt, hogy a törvényhozásilag konzervatív főrendek a közföldek megszerzése terén FORRADALMI, vagy EREDETI FELHALMOZÓ módon viselkedtek...

    VálaszTörlés
  19. Várjon, ennek a válasznak az értelmezéséhez előbb elő kell kaparnom MÖM-t.

    VálaszTörlés
  20. A csőcselék megjelölés nagyon is illik a kettős királyválasztásban résztvevő , páros héten Ferdinánd-párti, páratlan héten - birtokadomány fejében - János párti főurakra...
    Ők verték le a Dózsa-parasztfelkelést.
    (nem azt akarom mondani, hogy volt más választásuk)

    VálaszTörlés
  21. Ejnye kedves Loxon, hát visszavontam...

    Tárgyra.

    VálaszTörlés
  22. Kedves Csaba,

    szerintem ebben téved. Ők gyenge jelleműek voltak ebben a tekintetben, de én azt nem merném mondani, hogy csőcselék. A demos és pl. az oligarcha nem lehet ugyanaz. Csőcselék a primitív, szuggesztiók által irányított tömeg, amelyre általában az erős indulat, felhergeltség is jellemző, ha - úgyszólván - aktivizálódik. Azok a főurak igen is bírtak értékes kvalitásokkal, többjük jeles hadvezető volt, bátor és vitéz harcos, aki egyéb tekintetben lehetett nagyvonalú vagy tisztességes is. A legitim uralkodóhoz való hűség elve volt az, ami, úgy tűnik, erősen elhalványult a tudatukban, és aminek helyét az önérdek túlhangsúlyozása vette át, eléggé szeszélyes módon. Úgy érezhették, hogy az alattvalói hűtlenség (amelyhez a jogi formalizmus egyre erőteljesebb előtérbe kerülése is alapot szolgáltatott) nem olyasmi, ami miatt az ő lelkük - a Szentírás szavai szerint - kárt szenved, hanem amihez bizonyos körülmények között "joguk van"... (Ennek ellenében jó példa Morus Tamás magatartása, aki még kivégzése előtt is Isten áldását kérte az uralkodóra, mert tudta, hogy a lázadás vagy lázítás helytelen, de a királyéval ellentétes meggyőződését nem adta fel, nem vált szervilissé sem.)

    VálaszTörlés
  23. A Morust kivégeztető uralkodó idején javában zajlottak a bekerítések, tehát a szabad emberekből való csőcselékgyártás, némi eredeti tőkefelhalmozás okán. Henrik lemészároltatta a feleslegessé vált szerzeteseket, miután lenyúlta az egyház javait.

    VálaszTörlés
  24. Bobkó úr, szerintem nem egy nyelvet beszélünk. Maga ilyen gazdasági izékról beszél, meglehetősen furcsa terminológiával.

    Mi meg főleg tudati beállítódásokról beszélünk.

    VálaszTörlés
  25. Mindig csak, mindig örök szócsaták?
    Miért nyujtani a meddő vitát?
    Miért akarsz izes szőllő helyett
    levegő-fürtöt vagy fosztott csutát?

    VálaszTörlés
  26. azért remélem nem némultak meg?! :)

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)