Zene Pünkösdre

Veni sancte spiritus

(Aquinói Szent Tamás)

Jöjj Szentlélek Isten, jöjj
s áraszd ki a mennyekből
fényességed sugarát!
Jöjj, ki árvák atyja vagy,
jöjj, ki szívek lángja vagy,
ajándékos jóbarát!
Jöjj áldott vigasztalás,
drága vendég, lelkitárs,
legédesebb enyhülés:
fáradságra nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyülés!
Jöjj és töltsd be híveid
legtitkosabb szíveit,
boldogító égi tűz!
Semmi, semmi nélküled
az emberben nem lehet,
semmi tiszta, semmi szűz.
Mosd, amit a szenny belep,
öntözd, ami eleped,
seb fájását csillapítsd;
ami dermedt, élesztgesd,
ami fagyos, melengesd,
ami hibás, igazítsd!
Benned minden bizalom!
Osszad, osszad pazaron
hét szent ajándékodat:
adj érdemre jobbulást,
üdvösséges kimúlást,
s örök vigasságot adj!


(Babits Mihály fordítása)

(Nem összetévesztendő Szt. Tamás hasonló című, de nem liturgiai, inkább teológiai összefüggésben érdekes prédikációjával.)

Érdekes fejlemény: Észak-Korea időközben királyság lett. Óh.

Az elzárt királyság

Pont jókor. Ugyanis ez a „királyság” — a bizonyára szintén „császári” Kína tyúkszemeként — éppen a világot fenyegeti.

Mi, teakraták, sugárzó orcával üdvözöljük ezt.

Hajrá Nepál, hajrá, Dél-Amerika! Éljen a salvadori „hercegség”!

A Sötétség Seregei

A vezénylő tábornokok egyike (mert nem csak egy van, bár mögöttük bizonyára egy hatalmas, rejtőző VT áll) ezeken a felvételeken jól láthatók. Vadai Ágnes tévedett, a szálak tovább vezetnek, egészen a Buckingham palotáig (első szál):

2. szál: Wisconsin, Beloit Janesville Symphony Orchestra (nevezhetjük Fekete Zenekarnak?!)

A Birodalmi Induló (Darth Vader's Theme) klasszikus előadásban


3. szál: Az einsteni relativitáselméletet élesen kritizáló Nikola Tesla. Tesla a Brit Királyi Intézet tiszteletbeli tagja. (Összefüggés, ld. első szál!)

A Birodalmi Induló Tesla-tekercseken (0:40-től)

A szigorúan titkos anyagok közzétételéért köszönet Gapinthebreath-nek.

Anonym-us

Csabának az evolucionizmusról

Ez A Darwin Év hatalmas Piaci Rést jelent, amit igyekszünk kitölteni. Ahogyan látom, az evolucionizmus ellen érvelni reménytelen, mert sokféle van, és mert nem tudományos elmélet a popperi értelemben: nem falszifikálható. (De kijaza a Popper?) Világkép, sokféle változattal a fundamentalista ateista Dawkinstól kezdve az — Ó, borzalom! — Darwint elfogadó konzervatívokig.

Bölcsészektől erősen megfertőzött teázónkat az izgatja, és a vita egyik tétje ma biztosan az, hogy az élet keletkezése és az emberi lélek megmagyarázható-e Isten feltételezése nélkül?

Természetesen nincs abban semmi különös, hogy az ember csodálkozását kiváltó jelenségeket Istenre való közvetlen utalás nélkül próbáljuk megmagyarázni. Ha szüleink, gyerekeink, asszonyunk, főnökünk vagy diákjaink valamit kérdeznek tőlünk, nem az égre bökünk mutató ujjunkkal és nem azt mondjuk: „Isten akarata”, „Csoda”, „Hittitok”. (Bár, utóbbi évtizedekben, főleg a kies hazában gyakorta hasonló esetben magyarázatként azt halljuk: „A Párt”, „Haladás”, „Brüsszel” és hasonlók.)

Grotius az európai szellem egyik jellemzőjét fogalmazta meg: „Amit eddig elmondottunk, az helytálló volna akkor is, ha feltennők — márpedig ezt a legnagyobb bűn elkövetése nélkül még feltételezni sem lehet —, hogy Isten nem létezik, vagy nem törődik az emberek dolgaival.”

Mégis, az élet és a lélek Isten nélküli magyarázata tűnik az evolucionizms körüli viták velejének. Nick Lane mostani könyve az evolúció 10 újítását sorolja fel, amelyek közül legalább három a fenti problémára vonatkozik.

1. Az élet eredete

A jelen hipotézis szerint az óceán alján lévő meleg vizű repedésekben keletkezett az élet. Az egyik típus hidrogént juttatott a vízbe, amivel méhkaptár szerű cellákat hozott létre ásványi falakkal. Ezek a cellák koncentrálták az organikus molekulákat hihetetlen mértékben. (De honnan voltak az élő molekulák? És miért koncentrálódtak a cellákban? Stb.)

2. DNS

A DNS is az említett cellákban jött létre.

3. Fotoszintézis

4. Az összetett sejt

Baktériumok összeolvadásának eredménye, amely valószínűtlen kiméra nélkül nem indult be az evolúció, és amely összeolvadás ellentmond mellesleg az evolúció divergencia elvének.

5. Nem

A nemiség abszurd, egy csomó betegség és gyenge gének átadásával, és a gének véletlen kombinációjával jár. Sőt, hímekre is van szükség miatta, ami a feministák és evolucionisták szerint helypazarlás. A nemek magyarázata volt a 20. századi evolucionizmus egyik problémája. Természetesen, per definitionem, csak evolúciós termék lehet és funkcionális, hiszen létezik. Ezért, a megcáfolhatatlanság miatt voltam bátor nem tudományos elméletnek nevezni az evolucionizmust — szigorúan popperi értelemben.

6. Mozgás

7. Látás

8. Meleg vér

9. Tudat

Még a méheknek is van tudata — állítólag. És van lelke is? Azt nem tudjuk, hogy a neuronok, hogyan csinálnak érzelmeket. A méhek neuronjai megjutalmazzák a méhet, ha nektárt talál. És? A tudat a szerző szerint az utolsó nagy probléma, amely a természetes szelekció megértésének újában áll.

10. Halál

És van a teakrata alternatíva.

Mindent elviselek abban, aki erőt ad

Atya és fiú kapcsolata, és az Iron Man teljesítése

Well said.

Reactionary 'KL' Underground ötlete nyomán készítette Mr. 'Vermeer' Pharmacist a Csapásmérő Teakratikus Polgári Szövetség részére.

Quis!

[A különbségtétel és a választás rettenetesen fontos dolog. Lásd egyrészt Arisztotelész, fronészisz, Szent Ágoston (őt mindenhová be lehet vetni), jó és rossz, Kierkegaard, egyenes vonal az egzisztencializmushoz, másrészt ízlés, ízlelés, Cervantes, ízlésítélet, Kant, egy másik egyenes vonal az egzisztencializmushoz. Ennyi a kontextus. Ami igazából az idézet utolsó mondatához kell.

(Ezt a posztot azoknak ajánlom, akik már _valóban_ érezték az alkoholfüggőség gravitációját)

[lány] — Hány nőd van neked? És mondd, nem vagy te alkoholista?
[fiú] — Ami az első kérdésedet illeti: sajnos, még nem vagyunk olyan közeli kapcsolatban, hogy kötelességem volna válaszolni rá. De válaszolok. Egy nőm sincs. Az alkoholizmussal kapcsolatban viszont meg kell jegyeznem: nem alkoholista az, aki júliusban egy forró vasárnap megiszik két-három sört. Te a Coca-Colát szereted, én a sört.
[lány] — És ha, tegyük fel, választanod kéne a sör, a cigaretta és énköztem, hogyan választanál? -- rezzenéstelen arccal nézte a fiú arcát.
— Erre azt kell mondanom -- ráncolta össze a homlokát a fiú --, sajnos, még nem vagyunk olyan bizalmas kapcsolatban, hogy választásról eshessen szó.

Kérdés: honnan az idézet?

Kérdés, tekintettel a magyar érettségibe mostanában bevett szövegértési feladatokra: hogyan választhat a fiú?

Faludy / Villon

mottó:
„füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból”

A 20. századi magyar irodalom kincsesbánya. Hát itt van ez a Faludy. Akivel az 1960 után születettek leginkább nyekergő-hangú-öregember-fázisában találkoztak, hazatérő _disszidensként_, akit körbelengenek mindenféle, maga nomeg barátai által is terjesztett legendák. Aki annyiszor elmondta már, hogy milyen volt, amikor Attila így, Attila úgy.*

Aztán valahogy Faludy megszentült. Igazi morális auktoritássá vált valahogy. Sikermarketing. Majdnem-dísz-öröklakás. Dísztemetés. Díszemberekkel. Sírjak vagy nevessek, köpjek vagy hányjak?

Tegye fel a kezét, aki olvasott saját verseskötetet Faludytól. Na ugye.

Most azok, akik tudják, hogy ő költő. No lám. Köszönöm.

Nemrég láttam egy könyvesboltban leárazva Faludyt. Korai Faludy volt, katolikus szenténekek vagy imák vagy micsodák fordítása, reprint a 30-as évekből. Annyira kóser céltermék volt, hogy benne volt a korabeli Nihil obstat. Nesze neked Sík Sándor, Babits.

Mindenesetre a Faludyt besugarazó gloár és popularité jócskán a Villon-„fordításaiból” háramlott rá. Amit (költő-vagyok-és-rockzenész) Hobó zenésített meg. Ezek a fordítások, a megfelelő (és talán valóban igaz) legendákkal, a 90-es évek elején jelentek meg újra Magyarországon. Vékonyka zöld füzetke, címlapon fehér betűk, valami fametszett Villonnal. Hobó-rajongó gimnazistalányok kedvence.

Aztán a 20. századi magyar szerzőkben turkálva az ember meglátja, hogy annakidején mit gondoltak erről a szövegről. Hobó nélkül, blues nélkül az olvasók. A kompetensebbek is.

„Nyihihihihi” -- foglalhatnánk össze egyetlen szóban a dolgot. De inkább idézem Radnóti Miklóst (akit egyre szimpatikusabb fiúnak látok, nyominger korai versei ellenére). Szóval Radnóti S. ezt mondja (Napló, 1941 júl. 11):

Villont Tóth Árpád fordított először ugyan, de az irodalmi közönség számára mégis Szabó Lőrinc fedezte föl s a nagyközönség számára általában (ó borzalom!) bizony, bizony Faludy György. Kényes és bizonytalan kérdés ez, hogy ki fedez fel egy költőt...

Az „ó borzalom”, a „bizony, bizony” nem irónia. Érdemes megfigyelni a finom különbséget: „irodalmi közönség” és „nagyközönség”. Aztán itt van egy memoár is, Vas Istvántól (Miért vijjog, 51). Negyvenes évek eleje, legalább 3 zsidótörvény érvényben. A sajátosan érintett szerző, Vas István felugrik egyik munkatársnőjéhez. Vas István amúgy költő, Radnóti barátja. A fiatal munkatársnő érzelmes lélek. És versolvasó. Pedig nem is bölcsész. És mit olvas Reviczky* mellett? Amit az igényesebb gimislányok reprintben a rendszerváltós években.

A kis asztalkán egy fűzött könyv hevert, a tetején az állt: Villon -- arról tudakolta a véleményemet. A cím tehetséges és penetráns „átköltések” cégére volt -- Vilma is, nővére is el volt ragadtatva tőlük. Addig azzal áltattam magam, hogy hatóerejük csak a Lipótvárost és kapcsolt részeit érinti -- de, úgy látszik, az ilyesfajta termékek előtt leomlanak a társadalmi és faji választófalak is. Habozva, óvatosan nyilatkoztam: átalltam volna mást mondani, mint amit gondolok, de nem akartam őket megbántani azzal, hogy csepülöm, ami annyira tetszik nekik. Szerencsére hamarosan kellemesebb témára tértünk át.

Azért Vas egy rendes és gáláns úriember, hogy nem akarja megbántani a hölgyeket. Első olvasásra (is) meglepő, hogy mennyire cinikusan és őszintén viszonyul a Kötethez. „Ilyesfajta termék.” Belegondolva tényleg vicces. A nagypolgár szereplírája: eljátssza a középkori, áhítatos, majdnem-proli-de-mégis-afféle-értelmiségi pózt (37-es a kötet, a versek 34-től). Fordításként elsütve. Közben meg ott van kortársnak egy valóban-proli, valóban-értelmiségi, valóban-éhező József Attila, egy egyre javuló Radnóti, egy befutott Kosztolányi, Babits, vagy a nácizálódó Szabó Lőrinc. Ami külön pikánssá teszi a mai világban ezeket a 81-es sorokat, az az „irodalomszociológiai” rálátás, ahogyan a Faludy-féle irodalom akkori és eredeti befogadói körét (célközönségét, muhaha) leírja. Bizony, bizony. Ma azt mondanám, Élet és Irodalom alsó széle-közepe. A szocialista korszak egyik előnye volt, hogy nyomtatásban büntetlenül rá lehetett mutatni a szerencsésen elmúlt, konszolidálódó-ellenforradalmár-elnyomó korszak ilyen részleteire. Mint az akkori irodalom és irodalmi közvélemény működésére, mondjuk az Adytól már akkor, rutinból leantiszemitázott „népiesek” megjelenéséig. Aztán jött a rendszerváltás, aztán jöttek az antiszemitázók, meg az antiszemiták, meg az antiszemitának nevezettek ... aztán most mi van? Hát ez: „Ez olyan klima: itt folyton beborul, / ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen, / hogy mindenki kussol”. Illetve bizonyos dolgokról nem beszél. Mert nem is lehet mindenről mindenhol beszélni.

Olvassanak Vas Istvánt. Megéri.

_________

* nem bölcsészeknek: Attila = József Attila, magyar-proletár-bölcsész-neurotikus költő.

** nem bölcsészeknek: Reviczky = R. Gyula (1855-1889), költő a magyar századvég vákuumában. Szimpatikus lúzer, aki lúzerságát Schopenhauerral üti fel: Jászai Mari pasija átmenetileg, aztán kiköhögi a tüdejét és ebbe belehal 34 évesen. Versei itt, utóhatásuk a Nyugatban, tessék olvasni.

A Csapásmérő Tea-Klub visszavág

Júniustól meg lesznek szállva a közterek. Addig is rettegjenek, utána pedig reménykedjenek!


Loxon kiegészítése: A CSTK színvonala természetesen felülmúlhatatlan, azonban érdemes az üzit az abo-k nyelvén is megfogalmazni.

Szentföldön a legkisebbek

Na, kik ezek? Melyik vallás hívei láthatóak a képen?

Szemben de Sade márki teázónkban is fellelhető híveivel, nem kínzom magukat. Kérem ők a szamaritánusok. Mert vannak még ilyenek.

Az irgalmas szamaritánus az egyik kulcstörténet, a szamariai asszonyé kevésbé ismert. Olyan „nem jó zsidók” voltak.

A képen a szamaritánusok főpapja, Elazar ben Tsedaka ben Yitzhaqemeli emeli magasra a Tórát, a szamaritánusok Szentírását Shavuoth ünnepén — annak ünnepe, hogy Isten átadta törvényeit népének —, Nablus mellett. E felvételek a tavalyi ünnepen készültek, és ma kezdődött az idei Shavuoth, amely egész héten tart.

Jézus korában milliónyian voltak, ma kb. 710 tagja van a vallásnak, és két közösségük Izraelben ill. a palesztin területeken. Nem zsidók, nem muszlimok, szamaritánusok. Van hírlevelük is.

Az igaz és ősi zsidó vallás követőinek tekintik, nem a judaizmus valamely ágának, ezért Izrael állammal sem volt felhőtlen a viszonyuk.

A babilóni fogság előtti zsidó vallás híveinek tekintik magukat, azok leszármazottainak, akiket nem hurcoltak el az asszír katonák. A genetikai vizsgálatok szerint, úgy tűnik tényleg a mai zsidók rokonai és a babilóni fogság előtt váltak szét. A mai Izrael északi területén éltek, Izrael királyság területén. A fogságból visszatérő és a templomot felépítők zsidók nem tekintették őket zsidóknak. Így jártak.

A hónap posztja

Tudom, hogy kissé elhamarkodott, hiszen még van 5 nap a hónapból, és nem is szokásom, de a Hónap Posztja címet most tisztelettel előre is kiutalom.

Pécs, Széchenyi tér: álkérdések?

A pécsi ügyek lokális ügyek, de példaértékűek lehetnek.

A Baranya Ma oldalán tegnap Páva Zsolt új ötletét olvashattuk a pécsi Széchenyi tér átalakításáról, mellyel kapcsolatban — úgy tűnik — mi kongattuk meg a vészharangot.

„A pécsi lakosok véleményét kéri ki Páva Zsolt polgármester a Széchenyi tér átalakításával kapcsolatban — a tét mintegy 300 millió forint. A tér és környékének átépítésére kiírt pályázatra beérkezett ajánlat ugyanis csaknem ennyivel haladja meg a betervezett 1 milliárdos összeget. A különbséget pedig teljes egészében a városkasszából kellene állni.” — mond a cikk.

Ez már valami, legalább történt valami az ügyben, mondhatnánk, de az ezt követő álkérdésekből az rajzolódhat ki, hogy a történet esetleg újabb zavaros fordulatot vehet. A kérdések ugyanis úgy vannak megfogalmazva, hogy az ember ne tudjon azokra helyesen válaszolni. Itt van például a három óvatos kérdésből a második: „A város fogadja-e el a magasabb összegű ajánlatot, de még ebben az évben zárja le a beruházást?” Majd: (pötty) „Egyetértek” / (pötty) „Nem értek egyet”. Az a kérdés sem egészen világos, hogy „Fontos, hogy pécsiek végezzék a Széchenyi tér felújítását?”, a nyitó kérdés pedig ezekkel együtt szintén a lényeg mellett megy el: „Fontos-e, hogy a kulturális főváros évében már ne legyen feltúrva a belváros, és megfelelő körülmények között fogadjuk a látogatókat?”

Egyesek megjegyezték, hogy ezek álkérdések, és valóban. Talán diplomatikusan vannak megfogalmazva, mert bizonyos lobbik ellen kell így eljárni? Nem tudjuk, de ettől még nem válnak igazán érthetőkké.

Ráadásul a cikkben ezúttal már nem egymilliárd hatszázmillió Forintról van szó, mint korábban, hanem egymilliárd háromszázmillióról: „a tét mintegy 300 millió forint. A tér és környékének átépítésére kiírt pályázatra beérkezett ajánlat ugyanis csaknem ennyivel haladja meg a betervezett 1 milliárdos összeget.” — ez csak újra azt a gyanút erősíti, hogy valakik valamit időközben lenyúlnak. De kik? Azért 300 millió Forint nem kis összeg.

A dolog tehát kicsit parodisztikus és ellentmondásos: „A polgármester bejelentette: ebben a fontos ügyben szeretné kikérni a pécsiek véleményét. A napokban egy automata segítségével telefonon keresik meg a pécsieket, s három kérdést tesznek fel nekik. A felmérés költségét Páva Zsolt saját polgármesteri keretéből fizeti, mert, mint fogalmazott: »inkább most költök el erre 200 ezer forintot, mint hogy a pécsiek akaratával ellentétben költsünk el 300 milliót.«” Szimpatikus mondatok, de az információk mintha újfent nem stimmelnének, a cselekvési terv pedig inkább komikus.

A BAMA korábbi és mostani cikkéhez is értelmes olvasói hozzászólások érkeztek. De — habár Páva szerencsére nem Szili — ezek mintha egyelőre süket fülekre találnának. Pl. „Tüke” nevű hozzászóló ezt írja: „A Széchenyi tér Pécs egyik jelképe, jelenleg szép és érdekes, kár lenne elrontani. Egy esetleges felújítás (ahol szükséges) nem lépné túl az anyagi lehetőségeket, és megmaradna a jelenlegi kép. Köszönjük a Polgármester Úrnak, hogy kikéri a véleményünket.” — egyszerű és igaz. A felújítás (nem pedig átalakítás és tönkretétel) pedig megoldható lenne nem egymilliárdból + még néhány százmillióból, hanem ennek töredékéből.

A pécsi polgármesterválasztás előtt a városban (május 1-én) megjelent a Pécsi Leltár, amely összefoglalta a Pécsett eddig történt csalásokat, visszaéléseket és a normálisabb célokért folytatott tevékenységet. Ezt a Gondolkodó Pécsiek Asztaltársasága adta ki. Jó volna, ha ezen asztaltársaság ismeretlen tagjai folytatnák a város felelős védelmét.

Pécsieknek ajánljuk továbbá az Öttorony nevet viselő blogot, amely kérésre tőlünk is átvett-átvesz dolgokat, célja pedig, hogy információkkal, valamint konzervatív sajtókapcsolatokkal segítse Pécs és a Mecsek védelmét.

Erős és gyenge idegzetűeknek ajáljuk továbbá:

• A Kétfarkú Kutya Valóságteremtő Központ PÉCS 2100 című honlapja

Borzasztó (és „komoly”) látványterv:
A kép jobb oldalán látható, mandrill-színekben pompázó nyalókákat
tripla leszúrt rittbergernek kereszteltük el. Erre kell 300 millió Forint?

Új látványterv a teakraták műhelyéből
a mediterrán hangulatok városáról

Quis?

„Minden kívánatos dolog közül a legelső a bölcsesség, amiben a tökéletes jó formája áll. A bölcsesség világosítja meg az embert, hogy megismerje önmagát, aki hasonló volt a többiekhez, mivel nem értette meg, hogy a többiek előtt való a teremtésben. A bölcsességtől megvilágosított halhatatlan lélek ugyanis visszatekint principiumára, és felismeri, hogy mily éktelen dolog az, hogy önnönmagán kívül keressen valamit, amikor számára az is elégséges lehetett, ami ő maga. Felírva olvasható Apollo triposzán: gnoti seauton, azaz ‘ismerd meg önmagad:’ mert az ember, ha nem feledte volna el eredetét, felismerné, mennyire semmi mindaz, ami alá van vetve a változékonyságnak.”

Elkészültek az új pécsi látványtervek

Múltkori tiltakozásunk hatására az önkormányzat a tervezők, a beruházók és a polgári lakosság nyomására új tervekkel állt elő, amelyek közül remélhetőleg valamelyik elnyeri végre a döntnökök tetszését. A költségek sajnos nem változtak, de úgy tűnik, a többszáz éve elavult főtér helyett tényleg élhetőbb, mediterránabb hangulatú környezetet próbálnak kialakítani.

A képeket tilos letölteni, mert a BLAMA tulajdonát képezik.

Invázió

Az EP kampány idején (is) megdöbbentő plakátok taglózhatják le a gyanútlan járókelőket az utcán. Vegyük csak az MDF első fecskéjét, mely talán a legkorábban kiragasztott képek között szerepel. Pontosabban vegyük a hatást, amit rám gyakorolt.

Mit sem sejtő naivitással pillantottam fel a szemem sarkából, hisz a reklámok negligálása iránti képességemet szinte a tökélyre sikerült fejlesztenem az elmúlt évek alatt.



Gondosan felépített ellenállásom azonban ezúttal nem védhetett meg. „Lám...” — futott át az agyamon egy röpke kis gondolatszikra, amint a plakát jobb oldalán álló alakra esett tekintetem — „Beavis & Butthead már filmen is!”. A kompozíciót jobban megszemlélve azonban csontomig hatoló rossz érzés járt át. És nem csak azért, mert a barátságosnak szánt arcok egyértelműen hazudtak. Hatodik érzékeim léptek működésbe. Kéretlenül tolakodott harmadik szemem elé egy kellemetlen, riasztó kép, mely álmaimban is kísért:



Megráztam magam. Még egy kelletlen pillantás a plakátra, majd megkönnyebbülten elfordítottam a fejem, és folytattam utam.

Még szerencse, hogy idegenek nem léteznek. Még szerencse, hogy olyan nincs, hogy emberi bőrbe bújva, megnyerőnek szánt mosollyal tekintsenek le egy EP-választási plakátról. Még szerencse, hogy még ha léteznének is — amire semmi bizonyíték — akkor sem állna szándékukban épp itt embereken kísérletezgetni.

Ugye?

Régi gúnyversek rovat — II. Rész

Kosztolányi Dezső — Forradalmár

Itt jár közöttünk. Áldott, szende lélek.
Nagyon szelíd. Krisztus-szakálla rojtos
gubancba lóg. Véres, meleg szívét
künn a kabátján hordja, láthatólag,
mint futtatáson lóverseny-jegyet.
Fáj néki ez a „szörnyű Ázsia”,
e „drága ország”, melyet tönkretesznek
s nem engedik, hogy ő tehesse tönkre.
Ifjúkorában elvett egy csunya,
kicsiny leányt s egy szép nagy bankbetétet.
Azóta ez kitartja s ő egészen
„eszméinek élhet”. De mégse boldog.
A termetét kissé rövidre szabták,
orrát piszére, szűkre homlokát.
Egyenlőséget kíván mindenütt,
egy nagy fölosztást, abban a reményben,
hogy néki is jut ekkor egy derék,
délceg gerinc, egy főúri sasorr,
s az agy-tőkésektől egy kis velőcske.
A célja nem kisebb és nem nagyobb, mint:
az Emberiséget megváltani.
Csak ezt imádja. Mit neki család,
mit gyermek és mit árva asszonya,
olyan goromba véle, mint a pokróc
s az anyja is padlásszobába kuksol,
míg ő utazgat és habot zabál.
Az Emberiség szent barátja ő.
Ha hallja, hogy egy konferencián
az Emberiség tyúkszemére hágtak,
vagy egy kicsit náthás, szívére gyászt köt
s nem bír aludni, olyan izgatott.
Úgy látszik, ők ketten megértik egymást.
Az Emberiség végtelen szerény,
nem nyit be hozzá, nem kér tőle pénzt,
cipőt, meleg ruhát, mint Péter és Pál,
s így véle ő békésen éldegél.
Örök szerelme nem is fogy soha.
A koldusoknak, kik feléje nyújtják
sovány kezük, sosem ad alamizsnát,
de mindegyikkel szívesen kezet fog,
mint ember az emberrel. Ez az elve.
És közbe készül a leszámolásra.
Mikor vasárnap lengenek a burzsuj
erdők s virulnak a burzsuj virágok
és hektikás, kis dijnokok söröznek
és nénikék, nyugdíjas özvegyek,
akik egész héten padlót suroltak,
kávéjukat kevergetik s fiucskák
és kisleányok ünnepi ruhában
sóskifliket rágcsálnak és az úton
léggömböket eregetnek kacagva,
ő zordonan szemléli dőzsölésük
és a barátját meglökve így szól:
„Itt vér fog folyni nemsokára, vér”.
Mert amikép ábrándozol te arról,
hogy egykor a saját szőlődben ülsz,
vagy olvasol egy csöndes este, ő úgy
játszik magában vérrel, lámpavassal,
parasztkaszákkal, rémekkel, halálos
társasjátékot és feketelistát
vezet, amelybe mindenkit beír,
hullát szagol és csöndesen akasztat.
Nem gyűlöletből, ám, „történeti
szükségességből.” Közveszélyes őrült.
Nem önveszélyes. Hisz magának ő
sohasem árt. Ez minden érdeme.
Máskép vele a fene se törődik
és ez dühíti egyre jobban. Egyszer
volt boldog. A korzón utánament
szelíden egy angyali detektív,
mint ápoló a mániás után,
hogy egy kicsit vigyázzon életére,
hogy meg ne üsse oktalan fejét.
Ekkor kitört, tombolva hátrafordult,
botrányt csapott és Isten, emberek
előtt a művelt és szabad világhoz,
a csillagokhoz föllebezve vérben
forgó szemekkel és tág orrlikakkal
ekkép kiáltott: „Ez reakció!”

Apró pletykák Darwin úrról

E hónapban még nem esett szó Charles Darwinról, ami illusztris Körünkben már-már blaszfémiaszámba megy. Ezt a pótolhatatlan hiányt szeretném most kielégíteni.

„Hogy [a szőkeség] sikert, vagy szerencsétlenséget jelent-e, ezzel a kérdéssel még Darwin is foglalkozott. A tudós a Fajok eredete című művének megjelenése után tíz évvel próbálta megfejteni, hogy a hajszínnek van-e szerepe a partnerválasztásban. A Bristoli Királyi Kórházból kapott adatokkal végül Darwin nem igazán tudott mit kezdeni, a statisztika ugyanis elég ellentmondásosnak bizonyult: eszerint az akkoriban házasságban élő nők 52%-ának sötét volt a haja, és csak 15% volt szőke. Az egyedülállók közül viszont 39% volt sötét hajú, és 22% a szőke. Ennek hatására a tudós fel is adta azon elmélet bizonyítására tett kísérleteit, miszerint a szőke nők sikertelenségük miatt lassan eltűnnek a Föld színéről.”

Ez rossz hír Sedith-nek, különösen hogy az idézet forrása, a Velvet szerint „az ENSZ egészségügyi szervezetének tanulmánya szintén hasonlóról számol be, mégpedig, hogy az utolsó szőke 2202-ben fog megszületni Finnországban.”

Körünk nevében szeretnék tiltakozni e malevolens intézkedés ellen. Magam mielőbb a szőkék genetikai világörökségének élharcosa kívánok lenni. Természetesen a magas szőkéké.

*

Nemrég tudományos konferencziát is szerveztek Charles-ról, a tudósról, Darwin öröksége (vagy ökörsége, már nem emlékszem) címmel. Ennek egyik érdekes pontja volt, amikor a nagy ánglus tudósról az alábbi megjegyzés tétetett:


Nem tudom, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy így volt-e vagy sem, de újfent tiltakozom, ezúttal a nővérek bánásmódja ellen. Az ember nővére (régebbi nyelven nénje) általában gonosz. Az elnyomott öcsikék nevében emelem fel (szociál)Darwin emlékéért szavamat. Véleményem szerint a Trafalgar Square negyedik szoborpillérére az elnyomott Darwin mellszobrát kellene elhelyezni, amint épp helyesírási hibát vét.

Szociológusok kenyere

Érdekes vitába keveredtem a mai napon a szociológia kapcsán. Mint igazi tuskó magyari paraszt, én nem igazán vagyok képes fölfogni, mi az, ami a szociológiát „tudományosan” legitimmé teszi, mi a sajátos tárgya, van-e olyan problémája, ami őtet egyedivé teszi.

A „társadalom” képzetével ne tessenek jönni. Az ugyanis régebbi találmány, tulajdonképpen a szerződéselméletek mindegyike (Hobbes-ét és Rousseau-ét kivéve) arra épül, a pactum unionis ugyanis egy olyan társulást takar, amely nem egyenlő az állammal, illetve a kormányzattal. Ezek márpedig a szociológia előtt is léteztek (mármint a képzetek).

Ráadásul a „projekt” kezdetén támasztott tudományos elvárásoknak végül nem tudott megfelelni: „társadalmi” jelenségek ugyanis nem vizsgálhatók olyan módszerekkel, mint az élettelen vagy élő természeti világ jelenségei (Voegelin Condorcet azon kérdésére, hogy „miért ne lehetne?”, így válaszolt: “Because it ain't so”). Erről a problémáról F. A. Hayek kimerítően ír a Counter-Revolution of Science-ben.

A szociológia szándéka az volt, hogy társadalmat „csináljon”, megfeledkezve valódi forrásairól, azaz Burke-ről és de Bonald-ról, akik nem „csinálni” akartak, hanem felfedezték azt, és meg kívánták ismerni. A társadalom konstruálásának tudományos igénye befuccsolt, a legutóbbi nagy kísérlet (szocializmus) megbukott. Mi maradt?

Vajon a szociológia nyújt-e jobb megismerő módozatot, olyat, amit a konkurens és korábbi megismerő módozatok nem tudnak kielégíteni, illetve rosszabbul teszik azt? Esetleg nem jobbak-e a korábbi „módszerek”? És vajon miért éli reneszánszát a politikai filozófia, miközben a szociológiai irodalomnak minimum 20-30 éve semmi különösebb nagy problémája, kérdése, felfedezése nincsen?

Uraim, győzzenek meg!

Megkezdődött...

... a vizsgaidőszak...



... és a hősök alkonya.

Heroizmus a modern korban II.

Loxonunk múltkori futó megjegyzése a Kuvahara-Allred szerzőpáros Kamikaze című könyve kapcsán azon nyomban felkeltette az érdeklődésemet, lévén egyébként is a japánok nagy tisztelője, valamint a MJBT regionális csoportjának nem épp túl aktív, de jegyzett tagja. Némi keresgélés után egy antikváriumban valóban olcsón hozzájutottam a Zrínyi kiadó 1988-as kiadványához, azóta esténként, elalvás előtt olvasgatom is serényen, míg el nem nyom a buzgóság. Jelen poszt tematikája folytán egyrészt a PHJ által megkezdett Heroizmus a modern korban sorozatba is illeszkedik, a Felkelő Nap Országa és a bushido felől világítva meg a kérdéskört, de tulajdonképpen nem lesz nehéz párhuzamot felfedezni a Verena által bemutatott, remekbeszabott „labanc” portrékkal sem, mivel a hűség és a becsület, a kötelesség és a vitézség, az Istenbe és az uralkodóba vetett hit nemzetek feletti és örök érvényű, valamint szebb (mindenféle demokratikusnak nevezett hőzöngéstől és pártoktól mentes) korokban alapvető, manapság jobb híján konzervatívnak tekintett értékei kulcsfogalmak az alábbi idézetekben is. Ha a japánok és a magyarok vér szerint talán nem is, de lelki-szellemi tényezőiket figyelembe véve bizonyosan rokonságban álltak, s merem remélni, ez az egykori ksatriya attitűd nem enyészett el végleg, s még ma is felébreszthető nemzetünk jobb sorsra érdemes fiaiban, különben beigazolódnak ennek a radicalis pálforduláson átesett kecskeméti reppergyereknek a szavai... (Warning! Explicit lyrics! — természetesen Körünk az Új Időszámítás óta végképp elhatárolódik az ilyen magunk- és magukfajta narratívától...)

Sajnos nálunk tudomásom szerint nem maradt fenn olyasfajta, a harci erényekbe bevezetendő nemesi ifjak okulását szolgáló írásos emlék, mint a Hagakure, de azt azért Tinódi Lantos Sebestyén vagy Balassi Bálint, illetve a nemrégiben bemutatott Koháry István gróf révén tudjuk, hogy a mi végvári vitézeinket is kedvelték a Múzsák, akárcsak az eposzíró Zrínyi Miklós kortársaként már életében klasszikusnak tekintett Macuo Basó-t. Mielőtt fejest ugranánk a hősi ethosz idézettengerébe, mottó gyanánt olvassunk el egyet a mester haikui közül, majd aztán Tölgy kedvéért még egyet.

Szívem csordultig
telt a nappal! — ám hol lesz
éji szállásom?

Komor-sudár tölgy.
Tudomást sem vesz a sok-
száz kis virágról.

(1) A katona és tengerész tanúsítson hűséget alapvető kötelessége iránt. Az a katona vagy tengerész, akiben nem erős a harci szellem, az legyen bármily kitűnő a harckészség terén, bármily jártas is a tudományokban, mégis pusztán báb; katonák vagy tengerészek testülete, legyen bármily rendezett és fegyelmezett, pusztán gyülevész had... Teljes szívedből teljesítsd alapvető kötelességedet, mely nem más, mint a hűség, és sose feledd el, hogy a kötelesség súlyosabb a hegynél, a halál könnyebb a tollpihénél...

(2) Az alárendeltek feljebbvalóik parancsait tekintsék úgy, mintha az közvetlenül a császártól érkezne. Ne csupán feljebbvalói iránt tanúsítson tiszteletet, hanem a nálánál idősebbek iránt is, még ha nem is szolgál alattuk. A feljebbvalók azonban ne kezeljék alárendeltjeiket lenézően vagy pökhendien. A feljebbvalók — ha a hivatalos kötelesség nem készteti őket szigorra és határozottságra — kezeljék belátással alárendeltjeiket, legyenek szívélyesek velük, hogy minden rendfokozat eggyé válhasson a császár szolgálatában...

(3) A katona és a tengerész becsülje nagyra a vitézséget. Országunkban ősidők óta igen nagy becsben áll, nélküle alattvalóink méltatlanok lennének nevükre. Hogyan is feledkezhetne meg akár egy pillanatra is a hősiességről a katona és a tengerész, akiknek hivatása a szembeszállás az ellenséggel a csatában?

(4) Hűség és igazságosság a férfi alapkötelessége, ám a katona és a tengerész még kevésbé lehet meg e tulajdonságok nélkül, egyetlen napig se maradhatna meg sorainkban ezek nélkül. A hűségben bennefoglaltatik az adott szó megtartása, az igazságosságban pedig a kötelesség teljesítése. Ha hűséges és igazságos akarsz lenni, a kezdet kezdetén alaposan meg kell gondolnod: véghez tudod-e vinni szándékodat, vagy sem. Ha elhamarkodottan beleegyezel, hogy olyasmit teszel, amiben bizonytalan vagy, és ostoba kötelezettségeket vállalsz, azután pedig hűségesnek és igazságosnak akarsz bizonyulni, akkor igen nehéz helyzetbe kerülsz, ahonnan nincs menekvés...

(5) A katona és a tengerész tűzze ki céljául az egyszerűséget. Ha nem tűzöd ki célul az egyszerűséget, akkor elnőiesedsz, könnyelművé válsz, fényűző és különcködő viselkedésre szoksz rá; önzővé, anyagiassá válsz, s a hitványság legalsó fokáig süllyedsz, annyira, hogy se hűség, se bátorság nem menthet meg a világ megvetésétől... Katonák és tengerészek: sose hanyagoljátok el ezt a parancsot.

(A Meidzsi császár által 1882-ben kiadott Császári Parancs Katonáknak és Tengerészeknek című, szentként tisztelt dokumentumból „A Menny és Föld Nagy Útja, az emberiség egyetemes törvénye” elnevezésű tételek, melyeket a kiképzés során by heart kellett elsajátítaniuk az ifjoncoknak)

* * *

Nincs olyan szintje a gyakorlásnak, ahol az ember azt érezné, elérte a végső állapotot. Ez az érzés már önmagában ellentmond az Út követelésének. Aki annak ellenére, hogy az utolsó lélegzetvételéig teljes szívéből gyakorolt, de egész életében elégedetlen eredményeivel, visszatekintve megvalósította célját.

Életünkben meglehetősen nehéz megvalósítani, hogy tisztává és egyszerűvé váljunk, és úgy tartsuk fenn összpontosító képességünket, hogy csak egy célt követünk. Ha az ember nem tiszta és egyszerű szellemmel követi célját, akkor az soha nem vezeti el az Úthoz. Szükségszerű, hogy semmi másra ne gondoljunk, csak csatlósi szolgálatunkra és harci erényeinkre.

*

Ebben a világban semmi sem lehetetlen. Szilárd elhatározással, azt mondják, eget és földet is meg lehet mozgatni. A dolgok azért tűnnek úgy, mintha jóval meghaladnák az ember erejét, mert erős akarat hiányában nem tudjuk rávenni magunkat semmilyen fáradságos munkára. Teljes egészében az ember mentalitásától függ, hogy képes-e „még az eget és a földet is megmozgatni anélkül, hogy az erejét használná.”

(Részletek a Hagakure Első könyvéből)

* * *

A japán háború legfrissebb eseményei megismertették velünk a halál egyik jellemző „stílusát”, amely annyiban szembetűnő hasonlóságot mutat a bolsevik emberével, hogy látszólag azonos megvetést mutat az egyén, és általában a személyiség értékei iránt. Tudomásunk van olyan japán pilótákról, akik robbanóanyag-terhükkel együtt önszántukból a célpontra zuhantak, olyan ember-bombákról, akik eleve halálra voltak szánva az akcióban. Úgy tűnik, Japánban már jó ideje megszervezték ezt a „halál önkénteseiből” álló hadtestet. Itt is valami olyasmivel állunk szemben, ami szinte felfoghatatlan a nyugati mentalitás számára. Mindazonáltal ha megpróbálunk a mélyére hatolni a hősiesség eme végletes formájának, olyan értékeket találunk, amelyek tökéletes antitézisét alkotják a bolsevik ember fény nélküli, „földi heroizmusának”.

A kiindulópont ebben az esetben szigorúan vallási, sőt, mondhatni aszketikus és misztikus természetű. Ezt azonban nem a közismert és első látásra nyilvánvaló értelmében kell felfogni, vagyis nem ahhoz kapcsolva, hogy Japánban a vallás és a császárság ideája olyannyira egybeforrott, hogy a császár szolgálata isten szolgálatával azonos, s ha valaki föláldozza magát a tennó vagy az állam érdekében, az egyenértékű egy misszionárius vagy egy mártír önfeláldozásával, hanem abszolúte cselekvő és harcos értelemben. Bizonyos, hogy ez is lényeges aspektusa a japán politikai-vallási eszmének — a végső és legbensőbb vonatkoztatási pontokat mindazonáltal magasabb régiókban kell keresni, a buddhizmus világképében és életfelfogásában, de főként a Zen-iskolában, melyet teljes joggal neveznek a „szamurájok vallásának”, azaz a japán harci kaszt hitének.

(Részlet Julius Evola A hősiesség arcai című írásából)

* * *

1929-ben Kenzo vesebántalmak következtében súlyosan megbetegedett, és azt mondták, még abban az évben meg fog halni. Az orvosok tanácsát és felesége kérlelését semmibe sem vette, minden nap kilőtt egy vagy két vesszőt, még amikor a legrosszabb állapotban volt, akkor is. Kenzo nem halt meg — azt mondta, saját magát gyógyította meg a mély légzés segítségével, valamint úgy tűnik, újabb megvilágosodás-élményt élt át betegsége révén —, de egészsége már nem állt helyre teljesen. A tanítást és az írást azonban folytatta, a dojo-ban is megjelent, ahányszor csak tudott, sőt, amikor kedve támadt és alkalmasnak érezte, még utazásokat is tett Japán más vidékeire. Az általa alapított szervezet, a Daishado-kyo egyre nőtt, 97 dojo működött szerte Japánban, több mint 14000 beiratkozott tanítvánnyal. Kenzo roppant lelkiismeretesen végezte tanítási kötelezettségeit. Ha valamely oknál fogva, betegség vagy utazás miatt nem tudott tanítani, nem fogadott el fizetséget vagy pedig odaadta tanítványainak, hogy csapjanak lakomát belőle.

Leánya, Katsu halála, aki rejtélyes balesetben hunyt el Mandzsúriában 1934-ben, újabb szörnyű esemény volt Kenzo életében. 1938-ban ismét súlyos beteg lett. Időszakosan még így is képes volt tanítani, de többnyire arra kényszerült, hogy ágyban feküdjön. Egy téli napon Kenzo éppen talpra állt és kiment, amikor találkozott két tanítványával, akik egyébként orvostanhallgatók voltak. Ragyogó vörös cseppek jelentek meg a havon, vizelete véres volt. „Ez is csak gyakorlás” — mondta tanítványainak.

Kenzo 1939. március 1-jén halt meg. Hatvan éves volt.

*

Légy a gyakorlópályán, bárhol vagy is. Ez a te választásod — élj úgy, mint egy bölcs, vagy tengődj, mint egy bolond.

*

Tégy meg minden tőled telhetőt mindig, mindenben. Ez a siker kulcsa. Tanulj meg egyvalamit jól, és megtanulod, hogyan érts meg tízezer dolgot. Tízezer dolog is egy; ez a megértésnek ama pontja, amire rá kell találnod. Azután minden titokzatos és csodálatos.

*

Ha szíved igaz, íjad dicsőséges lesz. Tested és tudatod visszatükrözi az ég és a föld, az Út és az Erény egységét.


(Részletek John Stevens: Zen íj, zen nyíl. Awa Kenzo élete és tanításai című könyvéből, mely nemrégiben magyarul is megjelent a Tanulmányok a tradicionális íjászatról c. kötetben)

Quis -- ló és lovasa

[Ezeket a kínos kérdéseket a baloldal tabuként kezeli, a liberálisok pedig fintorognak és finnyásan húzzák orrukat. Hát persze. Se a betonházak között, se a belvárosi bérházak között nem várnak csodák. Pedig erről beszélni kell, mielőtt még a szélsőjobb tematizálná az ügyet. Álljanak tehát itt egy létező kortárs külföldi szerző megfontolandó gondolatai. A szerző nem ezoterikus, hanem regényíró -- vajon ki, vajon hol?]

egyszerre csak észrevette, hogy a ló farka könnyedén, oldalirányban felemelkedik, és felfedi gesztenyeszín, kicsiny, kiugró, kemény, zárt és középen redőzött, cipzáras erszényhez hasonló anusát. És az erszény azon nyomban egy gyorsított filmre vett rózsabimbónyílás segítségével feltárult, kesztyűként kifordult, rózsaszínű és nedves pártát terítve szét, majd a közepéből vadonatúj, csodálatosan megformált és csillogó gombócok jöttek világra, és hulltak le egyenként a szalmába. ... A ló lényege a tompor, ez teszi őt Anális Angyallá, a Székelés Zsenijévé. ...

A ló hatalmas és méltóságteljes tomporára az ember csökönyös kitartással helyezi rá a maga kicsiny, meddő és lottyadt fenekét. Halványan azt reméli, az Anális Angyal valamilyen kisugárzása áldásos hatással lesz az ő székletére. De csalódnia kell ... Csak a ló és az ember hátsó felének teljes azonosulása tenné lehetővé, hogy az ember hozzájusson azokhoz a szervekhez, amelyek a lovakéval azonos székelést biztosítanak. Ez a Kentaur értelme, aki az Anális Angyalba olvadt testű embert mutatja meg nekünk: a lovas tompora azonos az állatéval, és gyönyörrel formázza illatos aranyalmáit. Ami pedig a lónak a szarvasvadászatban elfoglalt elsőrendű szerepét illeti, annak értelme egészen nyilvánvaló lett. Az Anális Angyal felhajtja a Phalloforikus Angyalt, az Ómega halálra üldözi az Alfát.


u.i. ajánlom az Őrnagynak a posztot, valami azt súgja, értékelni tudja a szöveg vitalitását :)
u.i.2. előző quis megfejtése hamarost jő

Megfejtés!
A helyes megfejtő Grift volt. Az idézet a francia Tournier _A rémkirály_ című regényéből származik (a hetvenes évek elejéről). A regény a 2. vh alatt játszódik; főhőse egy francia, akit előbb a híradósok közé soroznak be, majd jól német fogságba esik, aztán kényszermunkás Poroszországban, majd végül egy Napolában dolgozik, amíg a szovjetek fel nem öhmmmm szabadítják az országrészt. A fórizmus (nevezzük így) az ő filozófiai (nevezzük így) nézete (?). Mivel nem filozófiaként van prezentálva, hanem egy regényszereplő gondolataiként, valamelyest talán érdekesebb és inspirálóbb is, mind sok hivatalos filozóf (listától eltekintek). A regény bővelkedik gyerekekben, állatokban (galambok, szarvasok, effélék), jó meglátásokban Németországot és nyelvét illetően, vannak benne nácik és Göring, vadászatok, náci műünnepek részletes és érzékletes leírásai (örülhetünk, hogy a hivatalos kommunista ünnepek közé nem került be a napforduló).

(Post)Commie Slogans No_1

Miután Bajnai Gordon reform/válságkezelő/szakértő stb. kormánya épp belefogott (finom eszközökkel persze) a tahó magyarik maradék vagyonának/tulajdonának felszámolásába, és mivel erre válaszul is előjött a panelek, a Teakraták gyűjtésbe kezdenek; össze kívánjuk gyűjteni a legnépszerűbb (poszt)komancs szlogeneket, paneleket, amikkel a balosokat/kormányt bíráló megjegyzésekre a kritikus, nyitott, szabadelvű öregek és ifjak válaszolni szoktak. Ezek a panelek múltra és jelenre egyaránt vonatkoznak. A készlet tetszés szerint bővíthető.

A kormány bírálata esetén:

„Miért, a másik talán jobban csinálná?”
„Ugyan már! Mindegyik lop!”
„És a másikok micsináltak mégis???”
„Most még kicsit nehéz, utána meg sokkal jobb lesz.”
„Ha az MSZP kommunista, a Fidesz náci!”
„Az elkúrás 2001-ben kezdődött!”/„Az elkúrás 90 óta van, és mindenki részese.”

Kádár-rendszer/kommunizmus:

„Mindenkire fröccsent sár!”
„A kommunisták legalább jót akartak!”
„Nem is volt olyan borzalmas az a kommunizmus.”
„A Fideszben is vannak kommunisták, ergo, az is kommunista.”
„Milyen jogon ítélünk meg bárkit is? Mindenki részt vett benne!”
„Most az, hogy a múlton rágódunk, előrébb visz minket?”
„Felejtsük el, ami volt, arra koncentráljunk, ami lesz!”
„Rendes keresztény megbocsát!”
„Jó, a kommunisták többet öltek meg, de ha a nácik tovább maradnak, ők még többet ölnek meg!” (Lásd még: Véralgebra)
„Kádár kiegyezett a néppel, és megteremtette a legvidámabb barakkot! Képzeld el, ha Münnich Ferenc lett volna helyette!”

Kezdetnek ennyi megteszi: mind témát, mind szlogent szabadon hozzá lehet tenni. Könnyítsünk meg szeretett baloldali honfitársaink dolgát, egy helyen legyen az összes, és ne kelljen nehéz munkával kitalálni, éppen melyik is kell.

*

Update — kommentálóink gyűjtéséből:

„Lehet, hogy meggazdagodni nem lehetett a Kádár-rendszerben, de tisztességesen élni, igen!”

„Nem az a kérdés, hogy a 13. havit megkapjuk-e, hanem, hogy a 11., 12. havit megkapjuk-e?!”

„Nem is volt kommunizmus, csak szocializmus, mert a kommunizmust mindig csak építettük!”

„Akkor volt munkája a cigányoknak is.”

„Még mindig jobb, mint Orbán...”

„A legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán.”

„A Gyurcsány legalább kimondta az igazságot, az Orbán viszont még mindig hazudik”

„Orbán hatalomra tör, míg Bajnai Gyurcsány (stb.) csak az országot akarja reformálni”

„A legőszintébb igazságbeszéd”

„Nincs ingyenebéd”

Free Chimeria!

A Kimérák Össznemzeti Szövetsége (KÖSZ) nevében ezennel kijelentjük, hogy népünk megszakít mindennemű gazdasági kapcsolatot a humanoidokkal! Mivel otthonunk — a Föld — népességének mintegy 3/4-ét kitevő nemzetségünk a termelésnek 90%-át, ám a fogyasztásnak mindössze 10%-át adja, ezzel a lépésünkkel lényegében gazdaságilag lehetetlenítjük el őket. És hogy kijelentésünknek nyomatékot adjunk, ezennel kikiáltjuk függetlenségünket, mely kijelentés eredményeként megalakítjuk saját hazánkat Kimérai Köztársaság és Tökéletes Társadalom (KK&TT) néven, mely földrajzilag Botswana területén helyezkedik majd el, III. Ubuntu királlyal kötött igen előnyös egyezségünk okán. A világ minden részéről idevándorolni szándékozó fajtársunk részére ingyenes utazást biztosítunk!

Gyerünk, Barátaim, tegyük a dolgunkat!

Hajrá Kiméria! Hajrá Kimérák!

Szakértelem

„Ha ez a csoport felbomlanék, tagjainak döntő többsége pár hónapon belül alkoholista, pszichopata lenne — mert elfogyna körülötte a levegő. Nincs is más választása egyénenként, mint együtt hatalmon maradni...

Ez a garnitúra jóvátehetetlenül magányra, csalódásra, paranoiára van ítélve. Írva vagyon a jövője. Minél tovább marad hatalmon, annál paranoiásabb, annál gonoszabb lesz. Annál bosszúállóbb lesz a tízmillióval szemben, aki nem érti őket. Ez a tizenöt ember, ha most megnyeri a választást, meg aztán megint, akkor egyre inkább büntetni fogja a magyar társadalmat saját mássága, jóvátehetetlen magánya miatt...

Ha megnyerik a választást, akkor is az fogja érdekelni őket: ki az, aki nem segítette őket. Mindig lesz ellenség. Mi nem tudunk úgy gondolkodni, mint ők, hogy (sic!) a csoportnak mindig szüksége van aktuális ellenségre, mert csak úgy tud létezni. Ha nincs ellensége, aki ellen lehet harcolni, akkor nem tud élni. Így sokakra vár még ez az ellenzékszerep.”

Ezek egy szakértő szavai a kormányzó csoportról.
Következtetés: a Szakértőt jól el kell látni mogyival.

A Szakértő szavait hitelesíti a zseniális jóslata, megérzése, az a fajta jövőbelátó képessége, ami ezer évente, ha egyszer ölt testet emberi formában. A Szakértő azt mondja sine ira et studio:

„de az is könnyen előfordulhat, hogy az MSZP elveszti nekik a választásokat, és akkor rettenetes négy év vár ránk. Elszúrják az európai csatlakozást, és totális káoszba, anarchiába döntik Magyarországot.”

Kéri Laci elitszakértő, a Szürke Kardigán Díj első és eddig egyetlen gazdája mondta ezeket 2001-ben, A Viktor című örökbecsűben. A csapásmérő teakraták a díj örökös tulajdonosának nyilvánítják.

Mert mily szerencse, hogy mindez nem így történt. Figyelmeztetése, sebészi pontosságú elemzése eredményeképpen az MSZP győzött, és nem szúrták el az európai csatlakozást, az ország hihetetlenül profitált belőle és nem került káoszba.

(A kezdő idézetek az említett Szakértő megállapításai a Fideszről az idézett műből.)

A harmonika mint komolyzenei hangszer

Mr. Pharmacist-nak
(Besides the wonderful fact that All Pigs Must Die)

A harmonikát többnyire a tangó és egyéb chanson-szerű, illetve ezekhez vagy hangulatban, vagy nehézségben hasonló (például sváb) mulatós zenék kellékeként tartják számon. Használják persze a délszláv folklórban és másutt is, de keveseknek jut eszükbe nevének hallatán, hogy komolyzenei, sőt komplex szólóhangszerként gondoljanak rá. Pedig az egyébként viszonylag fiatal, és rendkívül bonyolult felépítésű harmonika, ha valaki képes használni, olyasmi, mint egy kis orgona vagy kézi harmónium.

Három bizonyítékot hozok most, három különböző játékostól, a közös bennük, hogy mind Bach egy-egy szerzeményét szólaltatják meg. Ezek meghallgatása után nekem valahogy jobban esik és érdekesebb is erre a hangszerre gondolni.

Különösen a harmadik felvételt, a d-moll toccata és fúgát ajánlom azoknak, akik a fent mondottak komolyságáról meg akarnak győződni.

„Labanc” portrék — Gróf Koháry István

Sárváry Béla:

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN.
(részletek)


Csábrághi és szitnyai gróf (korábban báró) Koháry István
vagy Koháry II. István (1649–1731)

Már kis korának is fő díszei valának a szelídség, ipar és kitartás, különösen pedig a vallásos buzgalom. A múlékony gyermeki játékokra keveset, vagy mit sem hajta: de az arany és ezüsttel ragyogó hadszerekben annál inkább gyönyörködék; természete vidor, esze felfogó, mindent tudnivágyó s dolgai végrehajtásában ügyes. Irigység, hazudozás, hízelgés, kétszínűség lelkébe nem bírá magát befészkelni; de annál inkább jellemzé legapróbb cselekedeteit is őszinteség, szerénység és folytonos egykedvűség. Midőn vallásos kötelezettségét végzé, ki sem találkozék környezetében, ki benne az oltárnak leendő rendületlen szolgáját nem sejté; midőn mások beszédein oly tudvágyólag csügge, mindenki tudósnak képzelé; midőn apja csillogó fegyvereit gyenge oldalához illesztgeté, atyja örömmel csókolá meg benne a leendő hőst.

* * *

A nagy férfi [id. Koháry István] halála az eddig gondtalan növekvő ifjúra nagy hatást tőn ugyan, de a gondviselés előtt megadó lélekkel hajolt meg.

Lipót, a nemzet királya, minden hason sebet jótékony kezekkel tuda meggyógyítani.

Fülek, Nógrád megyének egykor igen erős, és sok viharral dacolt vára vala: sok honfi hamvai rejlenek ott, a most düledéssel fenyegető romok a hajdan ott viselt dolgoknak ugyanannyi felkiáltó jelei. Az akkor nagy fontosságú várban a fennhatóság nagy kitüntetés- és királyi megtiszteltetésnek vétetett; s Lipót, a csatahősök nem csekély bámulatára, az elárvult vár parancsnokságát 1667-ben Istvánra bízá. E kitüntetés az ifjú Koháryt annyira meglepé, hogy számot vetvén ifjú erejével, s e polcra nálánál maga is több harcedzett férfiút látván méltóbbnak, alázattal kéré meg fölkent urát: hogy e kegyelmet a még csak lehető érdemeinek jutalmazásául tartván fenn, azt jelenleg avatottabb férfiakra ruházza.

De a fejedelem bizalmát az ily őszintén bevallott szerénység még inkább felhangolá, ő Istvánt a bizalommal átadott parancsnokság bizalmas elfoglalására utalá.

* * *

Az ifjú hős, ki 15 éves korában Hont megye főispánjává nevezteték, s alig néhány évvel idősb hadparancsnoki szerepre hivaték: hatás és tekintélyre csak szigorú rendtartás, szilárd lélekelhatározottság, páratlan törvényszeretet, önállóság, és diadalmasan vítt csaták következtében számolhata. Az ifjú korban megadott célszerű nevelés, a vasszorgalom, az apai csatahírek mély gyökeret vertek szívében, s minden törekvése oda lőn irányozva: hogy magas és harcias hivatásának hason hangzatú tettekkel feleljen meg; tettel, és tettben akarván bemutatni: miszerint korántsem kizáró dicsőség nagy és gazdag apáktól származni, de igen, dicsőség azon útra törekedni, melyen naggyá s dicsőkké válhatunk.

* * *

Ki ne ismerné e nevet: Tököli Imre? E korban az elégületleneknek ő volt hangadója, ő ragada zászlót, s ő bírta szakadásra a nemzetet; s majd győzve, majd leverve, oly tekintélyes sereget gyűjte, hogy majd önserege, majd a török által segítetve felső Magyarországnak legnagyobb részét elfoglalá, s amerre csak nyomult, mellette mindenkit fegyverre késztett. Szemében azonban Koháry mindeddig nagy szálka marada; s hogy ezt is mielőbb ügyének megnyerje, felkéré a váradi pasát, hogy míg ő dolgait más oldalon rendezendi a reá nézve legveszélyesebb embert, Koháryt, és Fülek várát rohanja meg.

* * *

Fülek vára már nagyon is megrongálva levén, s a védcsapatok egyre beljebb szorúlván: a gazságszülte ijesztgetések következtében a várbeliekre félelem szállott. Koháry mindezt helyesen és korán észrevevén: majd rendelkezése majd tetteivel mindenkit megnyugtatni törekvék; azonban a honszerelem, kitartás és hűségmelengette ifjú vezér minél szilárdabb elhatározottsággal tevé kötelmeit: az ármány, mely rettegés és kétségbeesés alakjában minden embereit elfogá, annál határozottabb léptekben működék ellene.

Társai elsőbb is szorongó körülményeikre s a vár tarthatatlanságára figyelmezteték, azután ajánlák neki, hogy tán mégis tanácsos volna a várat becsületes kötmények alatt átadni; de a rendületlen honfira mindez semmi hatást sem gyakorolván: végre könyörgéshez folyamodának, hogy miután segély semmi oldalról sem várható, és sikerre a legnagyobb erőfeszítés sem vezérlend: ha fölkent fejedelmöknek ez tudtára esik, csak örvendhetni fog, hogy a védhetlen kövek elesvén, legalább katonasága mentve van. Már e végokoskodást oly határozott fenyegetés súlyozá, hogy nyíltan kimondva lőn: miszerint ha kívánatuknak még tovább is makacsul ellenszegülend: katonai szolgálatukat megtagadják s a várat akarata ellen is a töröknek adják át.

Ő a lázongók főbbeit és minden vitézebbeit egybehívatá; katonai kötelességöket felolvastatá, és meleg szavakban emelé ki mindazon vitéz tetteket, melyek hivatásuk teljesítésében eddigi pályájokat díszíték. „Csak kis vitézséget, és rövid kitartást még” — mond — „s a máris zúzott ellenség első fog tágítani; lássátok, ők ezrenkint hullanak vitéz karjaitok csapása alatt, s tőletek mit ragadtak el egyebet a hideg köveknél? Vagy attól rettegtek, hogy várunk falai lerombolvák? ha miként eddig, ezentúl is férfiak maradtok, a védőknek bástyául szolgálandnak testeink. Vagy azt hiszitek, az uralkodó nem tudja mi kötelességünk, s ő helyeselni fogja a hűtlenség szülte menekvést? Gyávaságtokat hiába burkoljátok álszavakba. Vagy ti, kik a katonai dicsőségnek annyi, és oly szép áldozatokat hozátok, inkább óhajtnátok dicstelen életet élni? Azt nem hihetem; miért is, ha a végzet úgy hozza, haljunk meg inkább mindnyájan, halálunk hősi leend, és nem marad bosszútlan: de ha megadjuk magunkat, dicstelen életünkre az árulás égető bélyeget nyomand.”

Tetszett nehánynak a lelkesítő beszéd, de nagyrészt süket füleknek szóla. A pártos megszakadás már annyira elharapózott, hogy alattomban a feladási föltételek is elkészítettének, mik is a váradi pasának kezébe játszatván, neki nemcsak a vár és készlete, hanem annak hajthatlan parancsnoka, Koháry István is kezébe szolgáltatott.

* * *

Kohárynak már ekkor egy híve sem volt, halálveszély fenyegette itt is, ott is, ő még sem tágított; az alku már meg volt kötve, a fejér zászló magasan lengett, csak egy perc még hátra; ő még sem tágított, hűségesküjét a tehetetlenségben is borzadott megszegni, s a frigyet a végpercben sem írta alá. Megmenthette volna szabadságát, meg a várba összehalmozott kincseit; mit neki az árulással szennyezett szabadság, mit ér a csillogó kincshalom, ha éltét hűtlenség bélyegzendé? Az eredményt már tudjuk.

* * *

Mély és sötét barlangba vettetett, napot soha nem láthatott, szék, ágy és mindenül a nyirkos föld szolgálta, eledele még csekélyebb kenyér és víz vala. Öltönye testén úgyszólván megrohadván, még azt sem nyerheté meg, hogy tiszta ruhát válthasson. Vasa pedig kezét, lábát annyira megrongálá, hogy bilincs födte tagjain a bőrnek nyoma sem marada. Hozzá menni mindenkinek tiltva levén, még beszélnie sem lehetett; sőt midőn nyomasztó nyavalyájában lelki vigaszért papot esdekle, a fagyott lelkű Tököli által tőle még ez is megtagadtatott. Itt fakadt ama keserű panaszra, hogy „Inkább pogány rabságában, mint Tököli fogságában kívánna lenni”!

* * *

Tököli most már foglyának törhetlen jelleméről teljesen meggyőződvén, mit gyötrelmekkel nem bíra kivinni: újra szívességgel kísérlé kieszközölni.

Fényes asztalt rendez, vendégeket hí, s a pasát jobb oldalára ültetvén, Koháryt szolgálattétel végett asztalához rendeli. Ez azonban szenvedései közepett sem feledvén kilétét, széket ragad, s az asztalnál Tökölivel szemközt helyet foglal. Mit tegyen a bosszúra gerjedt pártfőnök? Örömet színlel, s valódi ékesszólással kezdi ostromolni fogylát; emlékeztetvén gyengéden szenvedéseire, nagy és szép jövőt ígér neki, ha végre levetkezendvén makacsságát, mellette ragadna zászlót. Koháry feláll, és így válaszol:

Ha feledéd, én figyelmeztetlek, miszerint őseim közül egy sem találkozék, ki hona vagy királya iránti hűtlenség bűnébe esett volna. Ily férfiak sarjadéka vagyok én. Mennyire elkorcsultnak nevezhetne engem a világ, ha tőlük csak nevemet származtatnám! Mit te makacsságnak mondasz, én azt hazám s felkent királyom iránti hűségnek nevezem. Élet és jobb sors, melyet gyalázatos hűtlenséggel kellene tőled megvásárlanom, nem kell; miként szabad kívánok lenni, úgy kész vagyok halni is; s ha elhalok, legalább lesznek honfitársaim közül, kik hazám s királyom iránt tanúsított hűségemet megemlegetendik.”

Mily vérbosszúra gerjedt most Tököli, mondani sem kell; s Koháry, ha védangyalként közbe nem jő [Zrínyi] Ilona, kényura dühének rögtöni áldozatául esik.

* * *

Amint szabaddá lőn, törvényes fejedelme őt azonnal magához szólítá, s a belépőnek nehéz arany láncot függesztvén nyakába, megölelé őt, s a jelenvoltak hallatára így kiálta fel: „Éljen a hűség eleven példánya!” és tanúsított vitézsége emlékeül Füleket örök joggal neki és utódainak adá. Kiállott szenvedéseinek és példás kitartásának híre a birodalom határain is túlszárnyalván, többek közt csak XI. Ince pápát említem fel, ki őt vallásos magaviselete, ritka állhatatossága és páratlan hűségeért saját kezűleg írt levelével tisztelé meg.

* * *

Hazáját őszintén szerette, törvényeit mindenben és mindenkor tisztelte, a király, a haza joga iránt pedig szeplőtelen szeretet és hűséggel viseltetett. Isten, haza és fejedelem volt jelszava, s e háromért áldozott fel mindent: vagyonát, boldogságát, szabadságát s életét.

* * *

Kebelén mindenkor a fölfeszített Üdvözítőt viselé: ebben lelt vígaszt szenvedései közepett, ennek nevében kelt csatára, erre lehelé ki végfohászát is. A római pápától teljes bűnbocsánati okirattal tiszteltetvén meg, azt mindenütt mint szent ereklyét hordozá magával; s midőn a halálra a legtisztább keresztényi szokással elkészüle, midőn a hit, és egyház őt minden védszereivel fölfegyverzé: egyik kezébe a feszület, másik kezébe pedig a szent atya iratát ragadván, példás megadással szenderült át a boldogultak üvdhonába.

(Forrás: Sárváry Béla — Történelmi viszhangok élet, jellem és korrajzokban. Pest. 1858)

Fülek vára


Bajza József:

KOHÁRY ISTVÁN
(részlet)

Leopold használni akarván az időt, Rákóczival alkuvásba bocsátkozék a béke iránt. Selmec volt az egybejövetel helye. A király Koháryt, Rákóczi pedig Bercsényit küldé békeszónokul. Koháry mindent elkövetett, hogy a polgári lángot elcsillapíthassa, s szívreható beszédeket tartott Bercsényi előtt e szent ügyben.

„Mi gyönyörűség lehet, úgymond egy alkudozás alkalmával, ha magát Rákóczi Magyarország fejedelmévé teendi, miután mindezen dicsőségeket csak hona ínségén s egy vele rokon nép vérével szerezheti meg? Nem borzad-e hazája romlásán emelkedni oly fénytetőre, hol nem lehet maradandó, mert királyi hatalomnak csak törvény adhat állandóságot, erőszakos bitorlás nem? Emlékezzék Rákóczi őseire, emlékezzék, mivé lőn Tököli egykori rémítő hatalma? Azon Isten, kinek őrszemei századok óta függnek csodatéve e harcok vészeitől szakadatlan hányatott hazán, nem fogja bosszúlatlan nézni az ártatlanul kiontott polgári vért, nem azt, mint pusztítattnak vétektől fertőzött kezek által még az oly tisztelendő helyek is, melyeket imádság s vallási szertartások szenteltek meg. Bizonyára egykor rettentő számvetésre fog vonatni az, ki mindeneknek oka volt. Hagyja magát Rákóczi a hazafiúság szent érzelmeitől ihletni, tegyen le fellengő képzelmeiről Magyarország koronája bírhatása iránt, álljon azokra, miket ész és polgári hűség tanácslanak; fogadja el a királytól ajánlott békepontokat, kivel most, midőn háromféle külháború által nyugtalaníttatik, nem leszen nehéz kedvező egyezésekre lépni. Itt az időpont, a legjobb alkalom, melyet ha használatlanul hagyand, félő, hogy egykor midőn késő leszen, meg ne bánjon.”

(Forrás: Bajza József munkái.
Remekírók képes könyvtára sorozat, Budapest, é. n.)

A Bodeni-tó — Leopold Ziegler szemével

Germanofil rovatunkban újfent egy kevésbé ismert német gondolkodóval kívánjuk megismertetni a Tea-Kör olvasóközönségét. Magyarországon a válsághangulatban ugyancsak gazdag 1920-as években vált valamelyest ismertté a neve, elsősorban Prohászka Lajos könyve és Hetényi János cikke révén. Ezt követően sokáig néma csend, manapság pedig Hamvas Béla némely írásai és méltató szavai hívhatják fel rá az (eredeti források után is) érdeklődő olvasók figyelmét. Leopold Zieglerről van szó, aki alábbi kis tárcájában nem annyira filozófusként, mint inkább íróként mutatkozik meg előttünk (mintegy kiegészítve ama posztunkat, amelyben nemrégiben egy német író bölcselkedő hajlamait mutattuk be). A fordítás esetleges zökkenőit és kiforratlanságát kérem nézzék el nekem, akinek kifogása van, az nézegessen inkább teasütiket.

Leopold Ziegler

A Bodeni-tó

(A “Frankfurter Zeitung” tárcája, 1935. november 14.)

Ami a mi Bodeni-tavunkat minden más alpesi tótól megkülönbözteti, s ez alól a Svájc délnyugati részén található egyenrangú testvére sem kivétel, az a távlata és a tágassága. Oly sokrétűen megformált partszakaszainak és partmenti magaslatainak egyetlen pontjáról sem, még a bregenzi öbölből sem hajlandó az égbetörő sziklák puszta tükörképévé, úgyszólván a természet ürügyévé válni, hogy ezáltal a hegyek mozgalmas kontúrját a majdnem teljesen meredek lejtőkkel és a völgyek lágy íveivel különlegesen hatásos fénybe helyezze. Nem, ameddig csak ez a tó kiterjed és elnyúlik, megtartja szuverén helyzetét, amelyben a szemet reggeltől estig tartó, örökkön változó fény- és színjátékával egymaga is szakadatlanul foglalkoztatja. Hiszen éppen abban áll a sváb tenger valódi kimeríthetetlensége, hogy a nap bármely szakában és bármely évszakban, mindenféle felhősödés, ködképződés és napsugárzás közepette teljesen más, eleve lehetetlenné téve bármiféle általános kijelentést arról, milyen is az igazi színe. Amint a többi alpesi tó vagy kék vagy zöld, esetleg nem szép színű vagy éppen fakó, úgy a Bodeni-tó a szél irányától és erősségétől, a nap állásától és a páratartalomtól függően olykor majdnem palackzöldnek tűnik, esetleg mohazöld vagy éppen achát színt ölt magára; majd hirtelen mozdulatlanná dermed és mintha egy vékony, fénytelen, vasszürke olajréteg ömlene végig rajta, amely alkalmanként egészen élettelen ólómszínné sötétül; ám hamarosan egy halvány égi fényvisszaverődés hatására szelid kék színben szikrázik, amely keleti légmozgás esetén csaknem kemény ultramarin-, esetleg kobaltkékbe mehet át: hogy azután végül, különösképpen a nyáresti órákban, az opál változatos színeiben finoman fellángoljon vagy a türkiz egy világos, kékeszöld árnyalatában pompázó, ránctalanul kifeszített selyemként ragyogjon. Túlontúl szegényes a nyelvünk a színkörön belüli temérdek árnyalat megnevezéséhez, melyeket a tó felszínének legcsekélyebb fodrozódása esetén is felvesz. De éppen kimondhatatlanságukkal babonázzák meg ellenállhatatlanul a tekintetet és taszítanak minket könnyedén az érzékek ama boldogító mámorába, amelyet nekünk németeknek egyébként csak a Dél képes nyújtani. Bárhogy legyen is egyébiránt — a színek, és éppen ezek a színek, a szemlélőt újra és újra a sóvárgott végtelenségbe ragadják, és én a mi Bodeni-tavunk sajátosságát pontosan ebben vélem felfedezni. Bármilyen szívesen is pihentetnénk meg tekintetünket a legközelebbi dolgokon, újra meg újra kicsúszik irányításunk alól és elkóborol a szemben fekvő partokra, ha ezek láthatóak, vagy pedig a távoli horizontok felé, amennyiben a túlpart láthatatlan marad. Talán ez az oly meggyőző messzeség és távlat a végső oka annak is, hogy a Bodeni-tó tulajdonképpen nem lefesthető. Síkjának kiterjedése mintha sem vonalakba, sem síkokba, de még tényleges színekbe sem lenne átültethető, és tágasságának pátosza amilyen mértékben élénkíti szárnyalásra késztetve a lelkületet, oly mértékben áll ellen a képnek és kifejezőeszközeinek. Szabad talán ezt a megállapítást egészen mellékesen azzal a fontos körülménnyel is összekapcsolnom, hogy a Bodeni-tó tájékának ez a természetes tágassága úgyszólván folyamatosan megfelelésben állt történelme kiterjedt és tágas mivoltával, és így itt szinte egyedülálló összhang alakult ki a természet és a kultúra között. Mert aki ezt az úgyszólván szívbemarkoló tájat testileg bejárja, az szellemileg is végigvándorol a mi német múltunk tizenkét évszázadán — és minden lépésnél a legpompásabb műemlékekbe botlik, a román kortól kezdve egészen napjainkig. A Bodeni-tó, mondhatnánk, a mi német kezdeteink vidéke. Itt kezdett a német Isten nevében erdőt irtani és ültetni, alkotni és építeni, költeni és dalolni és töprengeni; ehelyütt a látható táj minden talpalatnyi földje egy darab lelki tájat foglal magában, és amint a testi pillantást a tér messzeségével és távlataival ellenállhatatlanul vonzza és csábítja, éppen olyan leküzdhetetlenül vonzza és csábítja a szellemi pillantást is messzi, távoli időkbe.

Mindezzel egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy tavunk partjának és öbleinek magaslatai teljesen mellékesek volnának. Még ha a hegyek sehol nem is húzódnak olyan közel a vízhez, hogy a vízszintes és sík területek meghatározó szerepét komolyan veszélyeztetnék, mégis hozzájárulnak a táj sajátos jellegéhez. Északon sokszor egyenesen a síkságba rézsútosan belelapulva, más helyeken előretörve közelítik meg a víztükröt az Alpok előfutáraiként, a hatalmas hadtestek érkezését bejelentve. Úgy tűnik számunkra, mintha a természet a hegycsúcsok és a völgyek, a hegység és a síkság között készenlétben álló valamennyi lehetőségét fel szeretné vonultatni előttünk. Alig hihető, hogy ez ugyanaz a tó, amelyik a Reichenau vagy a Mettnau szigetek sással benőtt partvidékén a Chiem-tó bájos partjához válik hasonlatossá; Bodansrück körül pedig a késő nyári naplementék idején egy norvégiai, északi fjordot idéz elénk, melyet körülleng a Lofotok rideg magányossága és Isten háta mögötti hangulata; ugyanaz a tó, amelynek partvidékéről estefelé egy pillantást vetve a Hegau hegykúpjára, akár Görögországgal is összetéveszthetnénk; ugyanaz a tó, amelyet télen a bömbölő főn magasra törő hullámokban Friedrichshafen kőfalaira zúdít; ugyanaz a tó, amely a nyugat-porosz vidék fiaiban honvágyat kelt, mert az Uhldinger földnyelvének bizonyos pontjairól a Zopott környéki Balti-tengerre emlékeztet. Így a Bodeni-tó partvidékein szinte minden európai tenger felsejlik és képviselve van, az északi Atlanti-óceántól egészen a Földközi-tengerig. Ám semmivel a világon össze nem hasonlítható bizonyos tavaszi napokon, amikor a tündöklő virágoskertek fölött az Alpok ezüstlánca ível át, a Tödi és a Glärnisch csúcsaitól az oberstdorfi Gabel és Hörner csúcsokig, melyek fölé fejedelmi központként, akár egy hatalmas trónszék tornyosul a Säntis magában álló tömbje, amelyet a görögök bizonyosan az istenek trónjaként és lakóhelyeként tiszteltek volna. Fenségesen és méltóságteljesen, oltalmazóan felügyeli a tavat és a környező tájat.