Terebélyes árnyékot adó Tölgyünk nemrég megjegyezte, hogy az utóbbi időben mintha hiányoznának a hosszabb, saját kútfőből megfogalmazott elemző írások, amelyek Körünk tavalyi alakulását követően még nagyobb hányadát tették ki a posztoknak. Ez a kedélyes figyelmeztetés jogos, és magunk részéről igyekszünk eztán többször is újra megfelelni a juppiteri kívánalomnak.
„A gazdaság — már régóta, de főleg ma divatos (per definitionem liberális) elméletek követői így gondolják, melyek az ún. haladó forradalmak táptalajai voltak — mintegy önálló életet kell éljen, szinte magára hagyatva a politikától.” A Tea-Körben Tevvton már megmutatta egy posztjában, hogy ez mennyire nem így van, és a politikai prekoncepciók mennyire meghatározóak a gazdaság működése szempontjából (nem szeretném részletesen elemezni az érdekes írást, amelyről Notre Gloire találóan jegyezte meg: „először megijedtem a terjedelemtől, végigolvasva már inkább rövidnek tűnt”). Mindez ráirányítja valamelyest arra is a figyelmet, hogy a konzervatőr számára a gazdaság mondanivalóval bírhat, nem csupán mennyiségi mutatókkal, és nem csupán egy olyan „minőség” emlegetésével, amely lényegében csak a mennyiségért létezik.
E poszt kapcsán engedjenek meg egy bizonyára túl komoly, de szerencséjükre rövidre szabott elmélkedést a klasszikus indiai társadalomfelfogás illusztrációjaképp, amely Loxon szerint egyúttal egyetemes emberi minőségeket tükröz, és amelynek párhuzamai többé-kevésbé Európában is megvalósultak (a feudalizmus, a rendiség és a céhek formájában), amíg a kapitalizmus és a kereskedő-típusú polgár önimádata át nem vette a feudális gondolkodás helyét, fokozatosan kiszorítva azt.
Mint a fenti ábrán jól látható, a hinduizmusban a „kétszer született csoportok” közül az első, amely a szolgák fölött áll, a mesteremberek és kereskedők csoportja, akiknek tevékenységét a tulajdonszerzés, a tulajdon megtartása és használata, valamint a tulajdon transzformációja — művé és áldozattá változtatása — határozza meg. Az indiai társadalom felépítésében kezdetektől a vaiśya minőség képviselte az életnek ezt a területét, amely magasabban helyezkedik el a szolgai tevékenységnél, hiszen kreatív tudati uralmat követel, viszont — elméletben és gyakorlatban — regulált a (mainál jóval kiterjedtebb) politikaiság és a szellemi törekvés minőségei által.
Csupán már ez a kis ábra, valamint a fenti bekezdésben foglaltak is bemutatják a kapitalizmus alapvető hiányosságát és egyoldalúságát. A tulajdon, a gazdaság, a pénz: szellemi inspiráltság és politikai kontroll nélkül öncélúvá és destruktívvá válik. A tulajdon fogalma leszűkül a kézzelfogható és mélyebb értelem nélküli tulajdonlás területére, ezen belül viszont túlságosan előtérbe helyeződik, „mindent eldöntővé” válik. A kapitalista tulajdonlás kérdésével a modern jog akkor is csak mennyiségi és mintegy fizikai szinten foglalkozik, ha az eredetileg szellemi tulajdonlás által valósul meg.
A kapitalizmussal (bármennyire is szimpatikusabb, mint a kollektivizált kapitalizmus, azaz más nevén a kommunizmus) elszakadnak egymástól egy teljes organizmus alkotórészei, és ez a „szellemit” szembefordítja az „fizikaival”, illetve vice versa, mintegy a szellemit is bevonva az alacsonyrendű rivalizálás és a „termelés” körébe: nem abszolút és feltétlen jóvá, nem belső kötelezettséggé, hanem pusztán „életstratégiává” és piaci kérdéssé téve azt (vagyis immár nem azt). A vaiśya minőség ezen absztraktumának kapitalista abszolutizálása és totalizálása hasonlóképpen a piac (és ezáltal szolgai, valamint annál is alantabb elterülő igények) tárgyává és játékszerévé változtatja a művészet és a politika kérdéseit.* A hagyományokat is pusztán a többségi tetszés és az eladhatóság kategóriáiban méri, kiszolgáltatva a hozzá-nem-értésnek, az ízléstelenségnek és a lényegi hamisításnak, függetlenül azok szimbolikus értékétől és mondanivalójától. (Érdemes megfigyelni, hogy a hindu feudális társadalmat ábrázoló háromszög lefelé szélesedik, ami bizonyos szempontból az alább elhelyezkedő minőségek mennyiségi és ezáltal tömegi tényezőit emeli ki. Társadalomról beszélünk, hiszen efféle szellemieken alapuló organikus struktúra esetében beszélhetünk arról, úgynevezett „szerződések” esetén nem, vagy csak roppant csökevényes értelemben. A szerződés pontosan az a forma, amely kifejezetten a kereskedői mentalitás sajátja, szemben a feudalitás alapfogalmával, a hűséggel és a hozzá kapcsolódó áldozattal).**
Mihelyt a gazdasági kérdések általános érvényűből alacsony szintűvé és priváttá válnak (ún. „individualizmus” révén, amely nem jelent többet, mint a tömeg egyik elemévé válást), csak egy marad totális: a tömeg piaca. Ez fogja „regulálni” az összes többi területet, terét véve és keresztbe téve így a személyiség gazdag és kiegyensúlyozott kibontakozási lehetőségeinek. Ha ezen belül nincs további szabályozás (például a kamatrabszolgaság ellen), akkor ráadásul totális bankokrácia alakul ki, amely teret ad a legönkényesebb spekulációknak.
Ezra Pound így fogalmazott:
Ilyen helyzetben a teakráciának külön minőségpolitikai bankkal kellene rendelkeznie, hogy átvegyék a hatalmat a mennyiség uralma felett. Különösen gazdasági világválság és nagymérvű banki spekulációk idején, amely helyzet szerves következménye a sokat hozsannázott kapitalizmusnak.
Írásunk előzményének tekinthető e hamvasi esszé címét kölcsönvételező posztunk: A társadalom metafizikája I.
* A modern demokrácia így nem is az athéni, hanem a tömegdemokrácia, azaz a polübioszi oklokrácia szinonimája.
** Meg kell jegyezni, hogy a legtöbb jól működő cég hátterében is láthatatlanul inkább a hűség, a névhez való méltóság húzódik meg, nem pedig a papírok, amelyek külső biztosítékokon kívül semmit sem garantálnak és főképp semmit sem adnak.
Fogadják hát a szamovár kis posztját a gazdaság létrendi helyéről, melyben röviden kifejti, mit gondol arról, és bár azt nem tudjuk meg, hogy ez Maslow-nak tetszene-e vagy sem, de Loxon egész biztosra veszi, hogy nem tetszene, s hogy az viszont úgyis az ő baja.
„A gazdaság — már régóta, de főleg ma divatos (per definitionem liberális) elméletek követői így gondolják, melyek az ún. haladó forradalmak táptalajai voltak — mintegy önálló életet kell éljen, szinte magára hagyatva a politikától.” A Tea-Körben Tevvton már megmutatta egy posztjában, hogy ez mennyire nem így van, és a politikai prekoncepciók mennyire meghatározóak a gazdaság működése szempontjából (nem szeretném részletesen elemezni az érdekes írást, amelyről Notre Gloire találóan jegyezte meg: „először megijedtem a terjedelemtől, végigolvasva már inkább rövidnek tűnt”). Mindez ráirányítja valamelyest arra is a figyelmet, hogy a konzervatőr számára a gazdaság mondanivalóval bírhat, nem csupán mennyiségi mutatókkal, és nem csupán egy olyan „minőség” emlegetésével, amely lényegében csak a mennyiségért létezik.
E poszt kapcsán engedjenek meg egy bizonyára túl komoly, de szerencséjükre rövidre szabott elmélkedést a klasszikus indiai társadalomfelfogás illusztrációjaképp, amely Loxon szerint egyúttal egyetemes emberi minőségeket tükröz, és amelynek párhuzamai többé-kevésbé Európában is megvalósultak (a feudalizmus, a rendiség és a céhek formájában), amíg a kapitalizmus és a kereskedő-típusú polgár önimádata át nem vette a feudális gondolkodás helyét, fokozatosan kiszorítva azt.
Mint a fenti ábrán jól látható, a hinduizmusban a „kétszer született csoportok” közül az első, amely a szolgák fölött áll, a mesteremberek és kereskedők csoportja, akiknek tevékenységét a tulajdonszerzés, a tulajdon megtartása és használata, valamint a tulajdon transzformációja — művé és áldozattá változtatása — határozza meg. Az indiai társadalom felépítésében kezdetektől a vaiśya minőség képviselte az életnek ezt a területét, amely magasabban helyezkedik el a szolgai tevékenységnél, hiszen kreatív tudati uralmat követel, viszont — elméletben és gyakorlatban — regulált a (mainál jóval kiterjedtebb) politikaiság és a szellemi törekvés minőségei által.
Csupán már ez a kis ábra, valamint a fenti bekezdésben foglaltak is bemutatják a kapitalizmus alapvető hiányosságát és egyoldalúságát. A tulajdon, a gazdaság, a pénz: szellemi inspiráltság és politikai kontroll nélkül öncélúvá és destruktívvá válik. A tulajdon fogalma leszűkül a kézzelfogható és mélyebb értelem nélküli tulajdonlás területére, ezen belül viszont túlságosan előtérbe helyeződik, „mindent eldöntővé” válik. A kapitalista tulajdonlás kérdésével a modern jog akkor is csak mennyiségi és mintegy fizikai szinten foglalkozik, ha az eredetileg szellemi tulajdonlás által valósul meg.
A kapitalizmussal (bármennyire is szimpatikusabb, mint a kollektivizált kapitalizmus, azaz más nevén a kommunizmus) elszakadnak egymástól egy teljes organizmus alkotórészei, és ez a „szellemit” szembefordítja az „fizikaival”, illetve vice versa, mintegy a szellemit is bevonva az alacsonyrendű rivalizálás és a „termelés” körébe: nem abszolút és feltétlen jóvá, nem belső kötelezettséggé, hanem pusztán „életstratégiává” és piaci kérdéssé téve azt (vagyis immár nem azt). A vaiśya minőség ezen absztraktumának kapitalista abszolutizálása és totalizálása hasonlóképpen a piac (és ezáltal szolgai, valamint annál is alantabb elterülő igények) tárgyává és játékszerévé változtatja a művészet és a politika kérdéseit.* A hagyományokat is pusztán a többségi tetszés és az eladhatóság kategóriáiban méri, kiszolgáltatva a hozzá-nem-értésnek, az ízléstelenségnek és a lényegi hamisításnak, függetlenül azok szimbolikus értékétől és mondanivalójától. (Érdemes megfigyelni, hogy a hindu feudális társadalmat ábrázoló háromszög lefelé szélesedik, ami bizonyos szempontból az alább elhelyezkedő minőségek mennyiségi és ezáltal tömegi tényezőit emeli ki. Társadalomról beszélünk, hiszen efféle szellemieken alapuló organikus struktúra esetében beszélhetünk arról, úgynevezett „szerződések” esetén nem, vagy csak roppant csökevényes értelemben. A szerződés pontosan az a forma, amely kifejezetten a kereskedői mentalitás sajátja, szemben a feudalitás alapfogalmával, a hűséggel és a hozzá kapcsolódó áldozattal).**
Mihelyt a gazdasági kérdések általános érvényűből alacsony szintűvé és priváttá válnak (ún. „individualizmus” révén, amely nem jelent többet, mint a tömeg egyik elemévé válást), csak egy marad totális: a tömeg piaca. Ez fogja „regulálni” az összes többi területet, terét véve és keresztbe téve így a személyiség gazdag és kiegyensúlyozott kibontakozási lehetőségeinek. Ha ezen belül nincs további szabályozás (például a kamatrabszolgaság ellen), akkor ráadásul totális bankokrácia alakul ki, amely teret ad a legönkényesebb spekulációknak.
Ezra Pound így fogalmazott:
XLV. Canto
Uzsora miatt
Uzsora miatt nincs senkinek jó kő-háza
minden kocka simára csiszolt és illő
hogy arculatát minta díszítse;
uzsora miatt
nincs senkinek festett menny temploma falán
harpes et luthes
vagy ahol szűz fogad üdvözletet
s vágásból dicsfény árad;
uzsora miatt
nem látja senki Gonzagát, örökösit és ágyasait
kép nem készíttetik tartósságra sem együtt-élésre
hanem készíttetik piacra s gyors eladásra
uzsora miatt, mely bűn a természet ellen,
a te kenyered süttetik bűzlő rongyból
a te kenyered száraz mint a papiros,
amelyben nincs jó rozs, sem erős liszt
uzsora miatt az ecset vonala vastaggá lesz
uzsora miatt nincs élesen vont határ
és senki nem talál jó fekvést lakhelyül.
Kőfaragó elszakíttatik az ő kövétől
takács ugyanúgy az ő rokkájától
UZSORA MIATT
nincsen jó gyapjú az árusok kezén
s juh nem hoz jövedelmet uzsora miatt
Uzsora egyenlő a dögvésszel,
uzsora eltompítja a varróleánynak tűjét
és megakasztja a fonó kezének munkáját.
Pietro Lombardo nem származtaték uzsorától
sem Piero della Francesca; Gian Bellini sem uzsorától
s nem az festé »La Calunniá«-t sem.
Nem származtaték uzsorától Angelico, sem Ambrogio Predi,
Sem kőtemplom ezen írással: Adamo me fecit.
A Szt. Trophim templom nem uzsora által,
A Szent Hilár templom nem uzsora által,
Uzsora rozsdával marja meg a vésőt
Rozsdával eteti meg a mestert s mesterségét
A szövőszékben szétrágja a fonalat
Hímzésébe senki sem vegyít aranyszálat;
Az égkéket rákfene borítja uzsora miatt, szétfoszlik
karmazsin,
S Memlingjét nem leli smaragzöld
Uzsora megöli a gyermeket anyja méhében
Megakasztja a férfiú udvarlását
Bénaságot bújtat az ágyba
Fekszik az ifjú asszony s az ő férjura közé
CONTRA NATURAM
Kurvákat hoztak be Eleusisba
Hullák készülnek dáridóra
uzsorának parancsolatára.
(Kemenes Gréfin László fordítása)
Ilyen helyzetben a teakráciának külön minőségpolitikai bankkal kellene rendelkeznie, hogy átvegyék a hatalmat a mennyiség uralma felett. Különösen gazdasági világválság és nagymérvű banki spekulációk idején, amely helyzet szerves következménye a sokat hozsannázott kapitalizmusnak.
Írásunk előzményének tekinthető e hamvasi esszé címét kölcsönvételező posztunk: A társadalom metafizikája I.
* A modern demokrácia így nem is az athéni, hanem a tömegdemokrácia, azaz a polübioszi oklokrácia szinonimája.
** Meg kell jegyezni, hogy a legtöbb jól működő cég hátterében is láthatatlanul inkább a hűség, a névhez való méltóság húzódik meg, nem pedig a papírok, amelyek külső biztosítékokon kívül semmit sem garantálnak és főképp semmit sem adnak.
Régi megfigyelés, a tea-körön kívül világ meglehetőst tökéletlen.
VálaszTörlésEgy ideje én is gondolkozom ezen, mert van két, egymásnak ellentmondó dolog. Egy, tényleg életszerűtlen és ideologikus igény leválasztani a gazdaságot a politikáról, az ilyesmi gyakorlatilag valamennyire társadalom szétesését is jelenti. Kettő, a gyakorlatban viszont mégiscsak az van, hogy a fene tudja hogy, valahogy a legtöbb beavatkozás mégis többet árt, mint használ?
VálaszTörlésAzt hiszem, úgy lenne ezt a legjobb megfogalmazni, hogy van a beavatkozásoknak egy nagyon elterjedt fajtája, és ez a fajta nagyon káros. És másfajta meg lehet, hogy nem lenne káros.
Ez a fajta a következőképpen fogalmazható meg: minden normális politikai döntés lényege, hogy az emberekből akar valamilyen reakciót kiváltani, és a várható eredményét ezáltal elérni: tehát _közvetve_ akar a céljhoz érni, azáltal, hogy mások ösztönöz, késztet valami megtételére vagy meg nem tételére.
A károsfajta beavatkozás az, amelyik közvetlenül próbál eredményt elérni, nem az emberekből akar reakciót kiváltani, de mivel az emberek mégis reagálnak, az eredmény más lesz, mint a várt.
Ennek a klasszikus példája az ármaximálás. Ti. ha valamiből hiány van, fogják magukat, és azt mondják, hogy mostantól nem lehet drágább, mint X ruppó. Ekkor az történik, hogy csak még nagyobb lesz a hiány. A piaci folyamat (áremelkedés) ugyanis magától is megoldaná a hiányt, mert a fogyasztókat takarékosságra, ésszerű felhasználásra ösztönzö, a termelőket több termelésre, plusz más országokból is odavonnza az árut. Ha nem hagyják az árat emelkedni, akkor ez nem történik meg, tehát a hiány megmarad, nem oldódik meg, jó eséllyel rosszabbodik. Sajnos, ez a hülyeség nagyon régóta jelen van, próbálkztak ármaximálással Athéntól Diocletianusig már nagyon régen is...
Ez csak egy példa, de egy általános jelenségre, vagy hozzállásra szeretnék rámutatni vele. Amit elég nehéz pontosan megfogalmazni. Valahogy úgy lehet megfogalmazni, hogy a politika nem törekedhet közvetlenül célokra, nem próbálhat meg célokat közvetlenül létrehozni (pl. egy árszintet beállítani), hanem az emberek reakcióit kell úgy befolyásolni, hogy közvetett módon érje el a célját. A példának maradva, a hiány megoldását segítheti a termelőknek adott támogatással. De az árhoz nem nyúlhat. Szerintem.
Hasonló a helyzet az uzsorával stb. is - ha maximálják a kamatszintet, történhet egy olyan reakció, hogy senki sem lesz hajlandó hitelt adni. Máshogy kell tehát valahogy megközelíteni, finomabb, közvetettebb megoldást keresni.
Egy dolgot tegyünk még hozzá. Meggyőződésem, hogy a világtörténelem legtöbb gazdasági problémájának legfőbb oka majdnem mindig a pénzrontás, azaz infláció volt. Ez ugyanis a rablás legjobban eltitkolható formája: egyszerű példával élve, ha mondjuk megduplázza az állam a pénzmennyiséget, és odaadja Józsinak, annak pontosan olyan hatása, mintha a polgárok fizikai vagyonának, hát, mondjuk úgy a negyedét egyszerűen elvennék és odaadnák neki. Mert a piac erre áremelkedéssel reagál, de csak lassan: amíg az árak lassan megduplázódnak, addig Józsi megveheti ezzel az extrapénzzel a polgárok vagyonának kb. negyedét, harmadát, nagyjából annyit. Aztán: szerintem az uzsora oka is általában az infláció, a nagyon elszaladó árak oka is stb. Igazság szerint ha ez nem lenne, nem is lenne szükség sok beavatkozásra, mert majdnem mindennek ez az oka. Legalábbis, ami a számokban kifejezhető dolgokat, árakat, kamatokat illeti.
Fel kellene tenni Torgyán doktor kérdését: miért nem 3,60 a kenyér? Nem a kenyér lett drága, hanem a forint lett olcsó: sok lett belőle. Hol, kiknél van az a sok extra forint? Nyilvánvaló, hogy egy nagy és rejtett jövedelmtranszfert, vagyontranszfert jelent a 20 év alatt kb. 60szoros pénzromlás. Az gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden egyes normálisan megkeresett és elköltött forintra jut 59, ami a semmiből jött, és ezért aki azt elköltötte valamire, erkölcsi szempontból azt igenis jogtalanul szerezte meg. Elég durva arányok ezek és sokmindent megmagyaráznak.
Shenpen,
VálaszTörlésa piac vs. állami szabályozás dilemma feloldhatatlan, úgy látom. Próba-szerencse módszerrel lehet valami tűrhető mértéket találni, de a "tűrhető" is kérdéses:
más nekem, és más a képzetlen Dzsenifernek, és más özv. Jovács Leopoldné pécsi bányásznyugdíjanak a tűrhető.
Loxon írása mögötti probléma szerintem régebbi: a gazdasági haszon és az egyéb "javak" összeegyeztetése. (Utilitas/honestas) Úgy tűnik, hogy egyre inkább háttérbe szorultak az elmúlt 2-300 évben az egyéb szempontok. De szvsz ez nem a gazdaság vagy a kapitalizmus problémája, hanem a nyugati civilizációé.
"Úgy tűnik, hogy egyre inkább háttérbe szorultak az elmúlt 2-300 évben az egyéb szempontok. De szvsz ez nem a gazdaság vagy a kapitalizmus problémája, hanem a nyugati civilizációé."
VálaszTörlésIgen. De. Mint Kristol írta, a kapitalizmusnak két narratívája van, az egyik a vágyak kielégítése mint az élet célja, a másik viszont a polgári erények kifejlesztése. Utóbbi úgy írható fel, hogy a fogyasztás egy ügyes trükk: miközben az ember a vágyait kergeti, közben erényeket fejleszt ki, azáltal, hogy saját vágyai kielégítéséhez kénytelen a többiek kedvére tenni (csere).
Nemrég néztem át és próbáltam módosítani egy elég bonyolult szerződést édesapámmal, és direkt figyeltem rá, és észrevettem, hogy ez a fajta tevékenyésg már önmagában mennyiféle erényt fejleszt: empátia (mi a rossebet akartak ezzel a bekezdéssel mondani? ill. mennyi változtatást lesznek hajlandóak valszeg elfogadni), óvatosság és óvatos kockázatvállalás (oké, X kötbért/nap még bevállalhatunk), stb. stb.
Ezek egyértelműen a "vaishya" erények, a dolog egy az egyben korrelál a polgári erényekkel, ugyanazt értjük alatta. A kapitalizmus tehát jó esetben felírható vaishya nevelőprogramnak, és ez még mindig jobb, mint az, ami alatta van. HA jól van értelmezve, ha úgy van kialakítva, hogy tényleg ez történjen, ha megvan a korrekt erkölcsi és kulturális alapja.
Igaz, az felróható neki, hogy a ksatriya és brahman erényeket nem fejleszti. Döbbenet, hogy mennyire másodrangúnak tekintjük manapság pl. a tanárokat, akár egyetemi tanárokat is, és a katonákat, rendőröket.
Nyilván a dolog valamiképpen az egyenlősítő narratíva terméke. De nem szükségszerű, hogy ez folyamatosan lefele menjen, volt, hogy ez jól sikerült. Azt hiszem, egyrészt a rómaiaknál, másrészt a korai amerikaiaknál volt meg ez úgy, hogy mindenki alapból polgár (vaishya), de van, aki katona-polgár és van, aki filozófus-polgár, meg politikus-polgár, és őket a többinél jobban tisztelik. Aztán, amikor erre nincs szükség, akkor vissza az eke szarvához, mert alapból polgár.
Működhet ez, elég jó társadalmak voltak ezek, nem szükséges szerintem ilyen rigid hierarchia, működhet egy ilyen dolog egy polgári, vaishya kontextuson belüli felosztásként is, mint a rómaiaknál.
...a ma érvényesülő "harmadik-rend" és a tradicio világában megjelenő "vaisja-kaszt" csak felületi értelemben analógiái egymásnak. A tradicionális államban megjelenő "vaisja" a maga polgári-gazdasági szerepe mellett papi funkciókat is hordozott, és a fensőbb (árja) kasztok körébe tartozott. Előkelő helyzete valóságos qualitásokon alapult, és abból az organikus államberendezkedésből származott, ahol a gazdasági tevékenység (vagy akár a pénz) megtalálta a maga tradicionális és konstruktív szerepét.Forrás
VálaszTörlésDear Shenpen,
VálaszTörlésha a kapitalizmus „vaisya-képző” volna, akkor pontosan követelné maga felett a harcosi és szellemi-aszkétai erényeket.
A kapitalizmusban nincsenek ilyen igények. Ezek csak Shenpen számára léteznek, nem pedig általános elvárásként.
Éppen ezért a kapitalizmus pontosan azt idézi elő, hogy afelé tendál, ami alatta van.
Dear Loxon, Gordon és PHJ, a kapitalizmus szellemi tartalmáról ajánlanám Max Webert. (A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme) Mondjuk ez annyira közismert, hogy nyilván nem tételezem fel, hogy nem ismerik, de akkor miért hagyják figyelmen kívül? SZVSZ annyira alap, hogy nem illik egyszerűen csak nem foglalkozni vele, hanem ha nem értenek egyet vele, akkor cáfolni kellene stb.
VálaszTörlésVan szerintem egy gyönyörű trükk, és az a lényeg. Végy egy csapat embert, akik nagyon alacsony spirituális szinten vannak: nem hajlandóak mással foglalkozni, mint anyagi vágyaik kielégítésével, és nem ismernek fel maguk fölött semmilyen tekintélyt. Elég ócska kiindulási helyzet, de a modernitásban ez van. Sajnos. Mit lehet ezzel a helyzetettel tenni?
Azt lehet tenni, hogy azt mondod nekik, hogy öreg, anyagi vágyad kielégítésére egyetlen lehetőséged van (a többi pl. csalás, lopás lezárva): kielégíteni a másik ember anyagi vágyait, ezért cserébe ő fizetni fog, aztán azzal a pénzzel kielégítheted a tiedet.
Ez volna a lényege, és ebben az a trükk, hogy ez többé-kevésbé automatikusan valamilyen szinten erények kifejlesztéséhez vezet.
Mert mi minden erény alapja, ha nem a viszonylag kis egó? És azon törni a fejünket, meg aztán azért dolgozni, hogy másvalaki igényeit kielégítsük (mert csak abból lesz pénz) erősen egócsökkentő hatású.
Mon Shenpen,
VálaszTörlésegymás közt: Maga szerint ez a trükk mennyire működik? Én úgy látom, hogy egyfajta kölcsönös önzéshez vezet.
De azt hiszem, a feudalizmusnál nincs is politikai-gazdasági forma, ami jobban lecsökkentse az „egót” (vagy inkább transzcendens irányba állítsa azt).
A piac révén azontúl az ember éppenséggel a legalacsonyabbrendű igények kielégítésére törekedhet, hiszen a kapitalizmusban és a vele korreláló pluralista tömegdemokráciában rejlő értéknivelláció nem csak „mások igényeinek kielégítése” közegét teremti meg, hanem ezzel együtt ezeket az igényeket előjel nélkül vonja be a kielégítendők közé, és minőségükre való tekintet nélkül. Így aztán az igények és ezekkel együtt a kielégítésük akár egyre lejjebb szállíthatnak, anélkül, hogy bárki szólhatna ezért.
A gyakorlat továbbá azt mutatja, hogy az erények nem gazdasági eredetű dolgok, hanem legfeljebb a gazdasági forma megválasztása által mintegy „mederben tarthatók”.
*
Kedves PHJ, a ksatriya-erények paródiái persze nem a valóságos ksatriya-erények, hanem inkább csandála-„erények”. :>
A rendiséggel kapcsolatban nem értem a kifogását: volt dinasztia és arisztokrácia (nemesség), különféle rangokkal, címekkel (köztük adományozottakkal), volt papság, volt polgárság, parasztság, és nyilván voltak afféle csavargók is, akik a Tarot bolondjához hasonlóan lehettek afféle „udvari bolondok”, vagy közönséges banditák. Ezek így vagy úgy, de tükörképei az indiai varnadharma rendnek (ami nem is csoda, hiszen valamelyes közös szellemi tőről fakad az indoeurópaiság e két nagy ága. Dumézil pl., ha korlátozott keretek között is, de szépen bemutatta ezt).
Bár nem annyira konzervatív, de Péterfy Bori is azt énekli, hogy
VálaszTörlésKopasz emberek telefonálnak a pénz miatt
Fiatal lények mozognak rajtad a pénz miatt
Csőrös kamionokkal megyünk a pénz miatt
Az út mellett egyeztetünk a pénz miatt
Öltönyösök öltönyt húznak,
Homelessek Metrót árulnak a pénz miatt
A pénz miatt
Van minden
Pénz nélkül élet pénz nélkül nincsen
Pénz nélkül meghal a föld
És Dubaiban se lenne ennyi zöld
(az uzsorás idézetről eszembe jutott ez)
Erről a Money, money...-ról jutott eszembe a Tarot akasztott embere (ha már úgyis szóba hoztam ezt a „kártyajátékot”). Miért is? Mert általában a képeken az akasztott ember zsebéből pénz hullik ki.
VálaszTörlésHamvas azt írja erről a lapról:
*
12. Lamed — Merkur a sulphur jegyében (separatio).
„Nézz meg mindent, s ami jó, tartsd meg”
Kép: A lábánál fogva, fejjel lefelé lógó akasztott. Úgy csüng, mint az inga. Keze hátul össze van kötözve. Felirat: Az akasztott.
A legnagyobb erő ahhoz kell, hogy az ember saját egoitását hatályon kívül tudja helyezni. A vallás nyelvén ez, az áldozat. Ez a valami, ami az ember előtt mindig nyitva áll. Itt korlátlanul gyakorolhatja szabadságát. Mert az önfeláldozás a legszabadabb aktus. Keleten a leghatalmasabb jóga-gyakorlatok ennek a jelnek jegyében folynak le. Ilyen elsősorban a tibeti Csöd. Ez a morál jegye. És ugyanakkor természetesen a moral insanityé. Júdás és Prométheusz. Júdás szabad elhatározásából fel is akasztotta magát, s ha ítéletkor valamiért, ezért az egyetlen szabad tettéért kap kegyelmet. Prométheuszt, mivel nem volt ereje az áldozatot meghozni, a sziklára akasztották. Ez az egoista, és a szent. Ez a szerénység és az alázat jegye, és a tanítványoké. Ugyanakkor a szégyentelen mohóság jegye, amely végre is lábánál fogva fejjel lefelé lóg. Az újabb lélektan azt mondja, hogy iniciációs álmok akkor érnek csúcspontra, amikor valaki azt álmodja, hogy fel van akasztva. Miért?
Mert akkor szabadult fel. Akkor tudja a földet, egy szál kötélen függve ugyan, de mégis elhagyni. A szentséget megízlelni. A kelta papok, amikor a szakrális fagyöngyöt szedték, azt az ágat amely a földre hullott, eldobták, mert a szentségét elvesztette. Tartsd magad mindig fenn, vagy ami ugyanaz, lent, légy alázatos, légy tanítvány, és gyakorold magad az áldozatban. A Tizenkettő egyébként különös szám: e számban a tér (4) és az idő (3) száma találkozik. Ezért a kozmosz száma. Tizenkét zodiákus jel van és tizenkét tanítvány. A gnosztikusok azt mondják, hogy a megváltás korában az emberiség matézise a tizenkettes számrendszer lesz.
„Nézd meg és menj tovább”
*
A bókot észrevettem, és helyesbítettem. :>
Autszájderként annyit bátorkodom megjegyezni, hogy ez nemes-polgár szembenállás erőst közép-európai, igaz még a spanyol és részben a francia világra, ez nekünk fontos, de nem vetíteném szét a világra. Tessék elkirándulni Itáliába, mondjuk a toszkán városokba és megnézi a lakótornyokat ott, vagy a holland és brit kereskedő nemesekre gondolni.
VálaszTörlésMellesleg, ma egy kereskedelmi civilizációban élünk, úgy 3-400 éve, innen kéne újrakezdeni a gondolkodást a sto gyélátyról :)
Shenpen,
VálaszTörlésattól tartok mást értünk "szellem" alatt. Kovi pornógyárosról például én még rosszat nem hallottam, mindenhol azt írják, hogy korrekt üzleti partner, a "színészeket" nem kényszeríti, állatos pornót nem gyárt, stb. Akkor Ön szerint ő egy szellemi ember?
A vaisja legközelebbi európai megfelelője a középkori céhes mester. Például aki gótikus katedrálisokat épít (és akkor is azt építene, ha nem lenne rá igény).
Egyébként a lászlóizmus 90%-át butaságnak tartom, de ha már egyszer az ő koordináta-rendszerükben helyeztük el a kérdést, akkor ebben teljesen igazuk van, Kovi nem vaisja, meg a bankár se, a gyáros se, sőt még én se, bár én legalább szeretnék az lenni és katedrálisokat építeni ahelyett, amit csinálok.
(Tegnapi vacsora: baromfipárizsi, 400 Ft/kg. Inkább nem olvastam el a címkét, hogy mi van benne. És én egy divatos szakmában dolgozó, jól képzett műszaki szakember vagyok. Már ott tartunk, hogy a legelemibb anyagi igényeket sem képes a kapitalizmus kielégíteni, és ez nyilvánvalóan nem független attól, hogy a szellemi igények kielégítése nincs beépítve a rendszebe, mert nem forintosítható és nem kifizetődő.
Erről jut eszembe:
How much things cost in 1939 (USA, pár évvel a Nagy Válság után):
Average cost of new house: $3,800.00
Average wages per year: $1,730.00
Average cost of house rent: $28.00 per month
A loaf of bread: 8 cents
Average price of new car: $700.00
Ez nagyjából egybecseng a nagyszüleim, dédszüleim elbeszélésével, akik azt mondták, a félfeudális Horthy-rendszerben egy házaspár 10 év kemény munkával, vállalkozókedvvel és józan életmóddal ki tudott kerülni a cselédsorból és középosztálybeli egzisztenciát tudott teremteni - úgy, hogy közben született 6-8 gyerek.)
PHJ, Tölgy eddig még mindig csalódást okozott. Pont most miért ne tenné?
VálaszTörlésPHJ,
VálaszTörlésEurópa és Amerika lakosanak 98%-a a piacon szerzi be az élelmet, a fűtőanyagot, a ruházatát, stb.
A kersekedelem valami megegyezést jelent, azaz az erőszak hiányát. Méghozzá idegenek között!
A nőket nem lecsapjuk és hazavisszük, hanem udvarolunk. A kenyeret a legnagyobb kőbunkó sem erővel veszi el, talán még Szilvásy is fizet érte a boltban. Azaz, valamilyen megegezést keres. A pénz ezt a megegyzést fejezi ki, közvetíti.
Nekem a pénzzel egy bajom van, sosem elég.
A fentieket letagadni romantika vagy agyatlanság. A kérdés, lehetne-e másképp? Jelenleg én nem nagyon látom a pénz és a csere alternatíváját. A használati érték - csere érték dilemmája, az eltérésük miatti rossz érzés Arisztotelész óta velünk van. Szvsz, maradni is fog még egy darabig.
Tölgy, most tényleg csalódást okozott. Maga sajnos józan. Most inkább Gordonhoz húzna a szívem — ha volna. (Ezt is olvassák el: http://sentimpress.blogspot.com/2009/06/fogyasztunk.html )
VálaszTörlésA nőrablás is ősi európai szokás. Nem értem, mi ezzel a problémája.
Félretéve a komolyságot: nem lehetne, hogy ez ellen az erőszaktalan álmorál ellen szellemi erőszakot tegyünk?
Loxon,
VálaszTörlésa tölgyek közismerten a földön állnak. Hogyan képzelné el a gyakorlatban ezt a szellemi erőszakot?
Költözzünk mindannyian sátorba, kecskét tartsunk, kapálgassunk? Ezt a visszatérést Rousseau bá félig komolyan írta, Pol Pot bá' meg komolyan nekilátott felszámolni a nagyvárost, munkamegosztást.
Maga eztet hogyan tenné?
Tölgy, a feudalizmus-kapitalizmus szembeállítást most összetévesztette a népi-urbánus és a technokrata-tarisznyás vitával.
VálaszTörlésLoxon,
VálaszTörlésén téveszteni? Soha.
A feudalizmus erőszakos volt és nagyban önellátó, csak a szükségletek kisebb részét elégítették ki a piacon.
Abban igaza van, hogy a tarisznyások és népiesek a feudális-törzsi világot idealizálják.
Tölgy,
VálaszTörlésszemély szerint úgy vettem észre, hogy a népiesek és a tarisznyások a parasztságot, esetleg a szocializmus valamilyen formáját idealizálják, a feudalizmust szinte soha. Ezt természetesen a technokraták sem teszik meg, noha a technikai eszközök is lehetnek ugyanúgy feudumok, mint ahogy kollektív vagy kapitalista magántulajdonban. Vegye csak a pápa repülőgépét, ugye.
A feudalizmus lényegéhez nem tartozik az erőszak, az máshonnan származó járulék, amely a kapitalizmusban is jelen volt, jelen van, jelen lehet bármikor, és a kommunizmusban még inkább.
Loxon,
VálaszTörlésok, nem tudom mi a feudalizmus uralma.
Az biztos, hogy az európai feudalizmusban volt erőszak - azért építettek böhöm nagy várakat hegytetőkre, és nem a törvény uralma jellemezte, sem a civilizált viselkedés. :(
Akinek kellett valami, elvette.
Tölgy,
VálaszTörlésén ezt nem így látom. A harc meg az erőszak: az két dolog. Az atombombákat meg az USA dobta le, nem Bouillon Gottfried.
Gordon,
VálaszTörlés"attól tartok mást értünk "szellem" alatt."
nem, nem hinném, hogy nagyon mást értenénk: a normális - viktoriánus - kapitalizmusban nem sok Kovi volt. A mai egy öszvér rendszer, a populista nagy államok és a szintén populista nagy cégek uralma, ahol igazi kapitalizmus csak a résekben búvik meg. Hasonlóan, az "igazihoz" illő társadalmi forma sem a tömegdemokrácia volt, hanem a republikanizmus volt.
Most nem akarok hosszasan értekezni a demokrácia és a republikanizmus közötti különbségekről, de az előbbi egyenlősítő és nivelláló, utóbbi arról szól, hogy született arisztokrácia helyett, hát, egyfajta természetes arisztokráciát kívántak megvalósítani.
Ld. Jefferson a mesterséges és a természetes arisztokráciáról:
http://www.bigeye.com/aristocracy.htm
elég nagy különbség, természetes arisztokrácia (republikanizmus) vs. demokratizmus, SZVSZ.
Loxonom,
VálaszTörlésne bosszantson.
Az erőszak az állam közti világban - vö, atombomba - más jellegű probléma, mint a politikai társuláson _belül_. Amerikában, Európában ha valaki erőszakos, a törvény elvileg megbünteti - tudja, ez a Leviathan.
A feudalizmusban meg ilyen nem volt. Aki akart valamit, elvette. Oszt annyi.
Ez igaz az ön által becsült lovagokra is.
Gondolom már járt Bouillon várában, ha arra hivatkozik. Tipikus rablófészek. Nem?
Mein Tölgy,
VálaszTörléscsak magamat tudnám ismételni: a feudalitás (és világbeli párhuzamainak) fogalmához szerintem nem tartozik hozzá az erőszak. Szervesen semmiképp. Ha a feudalizmus korában voltak erőszakos emberek is, akkor annyit mondhatunk, hogy „a feudalizmus által uralt korokban voltak erőszakos emberek is”. De hát akkoriban még mindenütt feudalizmus volt, így vagy úgy. Ergo, mindenütt és mindenkor erőszak érvényesült volna?
S a kapitalizmusban? S a kommunizmusban? Ott nem? Ej. (Fejét töri.)
Hát a Magyar királyság mi volt? Kft.?
S Krisztus urunknak talán nem felülről adatott, ami az övé volt? S az apostolok talán szerződéssel kapták a Szent Lelket?
Loxon,
VálaszTörlésapró megjegyzések:
Jézus és a tanítványok nem politikai társadalmat alkottak.
(Amúgy, a politikai karizmának nem én vagyok a híve.)
A Magyar Királyság egy földrajzi fogalom volt kb. Mátyás előtt. A Mátyás, VIII.Henrik, I Ferenc (Fro.) előtti országok regnum-ok voltak, de a szuverenitás közelében sem jártak. A Német-Római imperium-ról nem is beszélve. A feudalizmus európai változatát nem a törvény uralma jellemezte, hanem az erőé egy országon belül.
A totalitárius rendszerek és a forradalmak jellemzően erőszakosak. De ez most hogyan jön ide?
Guénon, a tradicionalisták vagy a 19. század eleji romantika idealizál mindent, ami a 16. század előtti. Lelkük rajta.
Tölgy,
VálaszTörlésmit gondol mondjuk a Pápai államról? Politikai állam-é? (Állam és nem politikai: ez contradictio in terminis.)
A charisma Maga szerint nem lehet egyszerre vallási és politikai?
Ezt a szuverenitás-dolgot már máskor is említette, de akkor sem értettem.
A tradicionalistákhoz meg Guénonhoz, látom, nem ért. Való igaz, hogy a múlt értékelése fontos szerepet kap náluk, de egyáltalán nem egy esztelen idealizálás jegyében.
Európában meg volt erőszak, ez — bocsásson meg — közhely. Másutt is volt, és mindig is volt. Lehetett. Ma is, holott a demokrácia elvileg nem totalitarizmus.
Laikus érdeklődőként kérdem a történész-szakértő uraktól:
VálaszTörlésMennyire vannak pontos fogalmaink a régi korok viszonyairól? Pl. az erőszak kérdésében. Érdekelne még a feudalizmus előtti magyarság társadalma is. Abban mennyire voltak befelé erőszakosak?
Egyébként a témához jobban kapcsolódva:
erőszak van most is. Pl. nem lehet Windows nélkül laptopot venni a németeknél. :)
Mr. Refuse/Resist,
VálaszTörlésnem éltem azokban a korokban, de — bár a régi korok emberei mind hülyék és primitív vadak voltak (leszámítva az apostolokat, akik az első szelíd emberek voltak a földkerekség történetében, aztán sokáig megint semmi) — állítólag éltek akkor is emberek, akik megérték a 80-90 éves kort.
Ezek a primitív, erőszakos emberek létrehoztak olyan bűntanyákat, amilyen egy román templom, egy katedrális, vagy amilyen egy régi vár.
Természetesen halomra ölték és korbácsolták az alattuk állókat, ebből állt minden napjuk, és csak ezért tudtak nekik időnként parancsoni. Mivel Magnum colt, urándúsítás és hasonlók még nem léteztek, ezért az alattvalókat tömlöcökben kínozták, pellengérre állították, fával elégették stb. Ez természetesen hozzátartozott a mindennapokhoz. A római birodalomban az ember már eleve úgy kelt föl reggel, hogy néhány nyársra szúrt szolgával vagy égő emberi hús illatával találkozott.
Ez mind a feudalizmus miatt volt. (Meg a kapitalizmus miatt).
Vagy legalábbis ezt mondja Engels meg a többi okos. Én nem értek ennyire a történelemhez, úgyhogy el is hiszem neki.
Igazam van? De.
Loxon uram, elfeledkezett a szűzlányok vérét ivó törzsfőkről is.
VálaszTörlésUraim, el kell mondanom, megleptek ezzel a vitával. Azt hittem, a középkorról pontosabb ismeretek állnak a rendelkezésünkre.
R/R,
VálaszTörlésne csigázzon minket, elő a történelmi ismereteivel.
Nekem ötös érettségim és egy jó tanárom volt történelemből, oszt jónapot.
VálaszTörlésMostanában vitatkozok
Molnár Gézával, ismeri (a linkelt könyvet még nem olvastam, csak az Ember és természet címűt)?
Érdekesen ötvözi a népi, a tarisznyás és a tradi irányzatokat.
Szóval most ezért érdekel fokozottabban ez a téma.
A szerzőt nem ismerem, a könyv ismertetéséből az derül ki számomra, hogy itt csupán a népi-tarisznyás orientáció valósul meg, persze ahhoz, hogy véleményt mondjak, el kéne olvasni azokat a pdf-eket, de a fülszöveg számomra nem annyira igéretes. Rousseau-t idézi.
VálaszTörlésMost ajánlott valaki nekem egy filmet is, ezt, de minden érdekessége dacára itt sem érzek mást, mint a nagybetűs Természet és ennek „anyai” arculata csodálatát. Holott a tradíciók a Természet mellett tudnak a természetfelettiségről, és a tradicionális/-ista szerzők nem ismétlik meg Gaia mítoszát az evolúció meg a progresszió titánjaival.
Róma vagy a középkor szellemtörténetileg és köztörténetileg is roppant összetett volt, lovagostul (sőt, úgy főleg). A Gladiátor, meg Mennyei királyság c. filmekből tájékozódni e korokról nem túl szerencsés, és igen korlátolt forrásismeretet ad. :>
Loxonom,
VálaszTörlésne cicázzon velem. Kérem.
Szt. Tamás is a középkor és Bouillon is.
Igen az ember erőszakos, és hosszú és nehézkes munka civilizálni. Civilitá, udvariasság, kultúra - a szavak eredete fontos. És mindez sec-pec lepereghet, mint pl. Boszniában lepergett.
Politika =/= állam.
Mai értelemben vett szuverén hatalommal bíró állam nem létezett a 16. század előtt, szavuk sem volt rá, regnum-nak nevezték leggyakrabban.
Tradicionalistákhoz valóban nem értek, a maga kedvéért beleolvastam, még és még... és megerősödtem a hitemben velük kapcsolatban. Jobban jártak volna, ha nem olvasok semmit felőlük, akkor azt hiszem jókat gondolnék róluk a nevük miatt.
"itt csupán a népi-tarisznyás orientáció valósul meg, persze ahhoz, hogy véleményt mondjak, el kéne olvasni azokat a pdf-eket, de a fülszöveg számomra nem annyira ígéretes. Rousseau-t idézi."
VálaszTörlésTörténészi és filozófus szempontból a 2. pdf az érdekes.
Rousseau-t? Hát, nekem az (szerencsére?) kimaradt eddig, így inkább a Ter. 1-3 ugrik be :)
Valóban a tarisznyás orientáció a legerősebb, de ez önmagában nem szabadna, hogy negatív értékjelző legyen. Ha ideológiát gyártanak belőle, akkor az már tényleg probléma, és itt azért felmerül ennek a gyanúja, úgy tűnik,ő azért eléggé a szélsőségekig vitte ezt a természettel való harmónia-dolgot. Nem véletlenül vitázom vele.
"Most ajánlott valaki nekem egy filmet is, ezt, de minden érdekessége dacára itt sem érzek mást, mint a nagybetűs Természet és ennek „anyai” arculata csodálatát."
Jó, Nyilván csupán erre nem jó redukálni a fókuszunkat. Elhanyagolni viszont bűn és hiba, szerintem.
"Holott a tradíciók a Természet mellett tudnak a természetfelettiségről,"
Hát, azért a jobbos természetbarátokat ettől nem kell félteni
"és a tradicionális/-ista szerzők nem ismétlik meg Gaia mítoszát az evolúció meg a progresszió titánjaival."
bocsánat, ezt nem értem.
A Gladiátor előtt néhány évvel már olvastam Suetoniust is (latin órán meg olvastunk Catullust és hasonlókat). Mondjuk, ezekből azért egy elég dekadens kultúra képe bontakozott ki...
"Mai értelemben vett szuverén hatalommal bíró állam nem létezett a 16. század előtt, szavuk sem volt rá, regnum-nak nevezték leggyakrabban."
VálaszTörlésNem arról van itten akkor szó, hogy a középkorban a kisebb szervezeti egységek harcoltak egymással, később meg nagyobbak?
(egy lovagokról szóló könyvben még olyat is olvastam, hogy az Európán belüli harcok esetén meglepően kicsi volt a halottak száma egy-egy csata esetén)
Tölgy,
VálaszTörlésnem cicázok, ha Maga sem.
A politika szó eredete pedig mégiscsak a poliszhoz kötődik, az meg jó régen volt már. De kérdés, hogy szavakról vitázunk-e vagy a tartalmukról.
Így például ezek a regnum-ok szerintem viszonylagosan leírhatók a szuverenitás és az államiság terminológiáival is, de persze igaza van abban, hogy ez félrevezetheti az olvasót, mert modernebb korok szemüvegével nézheti azt, ami jóval originálisabb.
Maradjunk akkor az uralom és hatalom szavaknál, ha így jobban megfelel Magának. Szóval például Nagy Károly vagy Szent László uralma, vagy Stauf I. (Barbarossa) Frigyesé arisztokratikus és feudális alapokon nyugodott — szellemileg és — a Maga kedvéért idézőjelbe teszem — „politikailag” is. Ezt állítom, nagyjából, a középkor ún. „világi” birodalmaival kapcsolatban is.
Nem tudom, milyen tradicionális szerzőket olvasott, de ajánlom Guénon-t, Coomaraswamy-t, Marco Pallis-t, Titus Burckhardt-ot, Firthjof Schuon-t, esetleg Jacques-Albert Cuttat-t, hogy a Maga értelmezési kereteinek jobban kedvezzek. Sokféle tradicionális szerző és sokféle tradicionalista volt, van és lesz, szerencsére ez nem egy homogén és kiszámíthatóan mondanivalótlan „irányzat”.
Egy-egy tradicionális szerző életműve is olyan összetett, mint pl. a filozófiatörténetben egy egész iskoláé.
R/R,
Suetonius — túlzással — kora Népszabadsága volt.
A Gaia-val kapcsolatos mítoszok számomra metaforák a túlzott (Uránosszal vagy másrészt Apollóval szembehelyezkedő) természet-abszolutizálásra, amelyből [nem történetileg, hanem „tudattalanul” és metaforikusan] az evolucionizmus és a progresszionizmus is fakad.
Loxon,
VálaszTörlésgondoljon arra, hogy Zsigmondot, aki Cseh király is lett és Német-Római császár is, pikk-pakk letartóztatták az urak.
Gondoljon arra, hogy a francia királyok jó ideg csak Ile-de-France-ban gyakorolták az uralmat, az angol királyok meg az alattuk lév ökrös szekér urai lehettek. Csák Máté...
Regnum pedig volt eközben, de a központi szuverén hatalom nyomokban sem.
Javítsanak ki, ha tévedek, de a polis és az autarkheia azért más volt mint a szuverenitás koncepciója, még ha hasonlóságokat mutat is. Tudomásom szerint a "szuverenitás" mint fogalom Bodin előtt nem létezett.
VálaszTörlésMost deja vu-m van. Nem játszottuk már le ezt a kört egyszer?:D