Demokratikus felelőtlenség

Sok-sok évvel ezelőtt az első számú demokráciában, mindannyiuk mintaképében járva éppen Manhattan-ben lődörögtem, amikor is észrevettem egy feketét, aki shell game-mel szórakoztatta és csalta meg a népet. Akkoriban ez mindennapos volt a budapesti Moszkva téren is, csak egy másik kisebbség művelte. Mivel e téren gyakran átjárok, alaposan megfigyelhettem a játékot: a beetető embert, a figyelőket, és a játékos trükkjeit. Ezek után nem volt nehéz feladat a fekete kolléga kezét követni. Nyertem 20 pénzt, de nem mertem elvenni. Neki is voltak figyelői, beetetői, és aki járt már arra, az tudja miről beszélek.

A mágus tevékenységének lényege a zavarkeltés. Elébb felcsigázza az érdeklődést, hiszen a beetető emberek könnyen nyernek, így a nép gyermeke is könnyűnek találja a játékot. Azonban amikor beszáll, akkor nemcsak folyamatosan beszélnek hozzá, hadonásznak a segédek, de a mágus is gyorsabb és trükkösebb lesz. A beetetett játékos a fejét-szemét kapkodja, és lövése nincs arról, hol is van a kis szivacslabda. A zavarodottsága eredményeképpen pénzét veszti, amit esetleg egy újabb és újabb körrel igyekszik visszaszerezni. Hiába.

Valami ilyesmi jutott apámfia eszébe a létező magyar demokráciáról. Most sokan a kiábrándítóan semmitmondó Churchill-idézettel válaszolhatnak, vagy a népuralom valamilyen szép megfogalmazásával. Hát kérem, én meg az Őszödi beszéddel válaszolok, és azzal, ami utána következett: trükkök százai és hazudozás éjjel-nappal. Ezeket még azzal sem lehet menteni, hogy értünk, a népért történtek, hiszen lassan 3 éve mi (én főleg!) fizetünk, mint a katonatiszt. És a trükkök százait és hazudozását beismerő miniszterelnök nem pusztán maradt a székében, de sok értelmiségi a védelmére is kelt. Eljött 2008 ősze, gyakorlatilag államcsőd, az országot gondnokság alá helyezték. Azóta nem érdemes „felelős magyar kormányról” beszélni, a minap járt itt a főhatalom képviselője. 2008 őszén hallhattuk Magyarország miniszterelnökétől, ki mindenki és mi minden felelős a kialakult bajokért, ő azonban alig-alig.

De értelmes-e általában a létező demokráciában „felelős kormányról” beszélni, ami eleink vágya volt? A felelős kormány gondolata a szerződéselméletek hozománya: aki nem felelős, az a despota és zsarnok, míg a jó kormányzás felelős az alattvalók előtt, azok elszámoltathatják. Ha valaki elkúrta, akkor számonkérik rajta, kisiskolás korától kezdve.

A jóléti állam és az egyéni felelőtlenség összekapcsolása régi megfigyelés, most nem erről van szó. Hanem a kormányzati, hatalmi felelőtlenségről, amit bizony eleink despotizmusnak, zsarnokságnak és hasonlóknak neveztek. A felelősség eltűnt, csak a fejünket kapkodjuk keresve a felelősség kis szivacslabdáját.

— Egyrészt szakértők hada dolgozott az elmúlt két évszázadban, hogy egyre újabb és újabb személytelen okokat találjon ki a személyesek helyett. Így aki személyekhez köt eseményeket és felelősségre vonást vár, az nem pusztán összeesküvéselméleteket sző, de primitív is, szemben a szakértők szofisztikált, személytelen okokként ható erőivel, kényszereivel, trendjeivel, struktúráival.

— Másrészt kedvencünk a komplexitásra hivatkozás.

— Harmadrészt, talán az egyik legfontosabb a magát önkormányzóként tételező demokráciában a hatalom átruházásának érve: a Leviathánban Hobbes érvel azzal, hogy a főhatalom minden tettének értelmi szerzői a szerződő egyének, és mivel az ember nem képes elnyomni önmagát, a főhatalom sem nyomhatja el a polgárait. Magyarul: ki a felelős az irdatlan államadósság gyors felhalmozásáért? A kormány és a Pojáca biztosan nem, hiszen nem magukra költötték, hanem a polgároknak osztották szét (többé-kevésbé). A polgárok biztosan nem, hiszen azok egy fillér államadósságot nem vettek fel, alá nem írtak semmit, és senkit ezzel a céllal nem bíztak meg. Akkor ki? Sem a kormányzat, sem a nép nem felelős. A dolgok csak úgy megtörténnek.

— Végül, a pártok kormányzása és a demokrácia nemcsak a sokszor emlegetett demagógok, hanem a szofisták uralmát is elhozta. Nincs igazság, sem józan ész, a Pojáca mellett is találnak nagyon-nagyon-nagyon jó érveket, ahogyan a D 209-es mellett is találtak, részben az önkéntes-lelkes értelmiségiek, részben a szakértő politikai marketing-cégek, a hivatásos hazudozók.

Ebben a világban virágzanak realistáink, akik szerint, miként az „itt a piros, hol a piros”-ban, csak a cash flow valóságos.