A „heteroszexualitás” és a „homoszexualitás” kapcsán

Manapság a femininizmus, a régebbi vágású feminizmus és a günekokratizmus társadalmilag teljesen megszokott és támogtatott magatartás, nézőpont, attitűd. A házasság és ezzel a kapcsolatok „liberalizációja” ún. állami és ún. egyházi szinteken egészen extrém irányokat vett a nyugati világban. Ezek közé tartozik két férfi vagy két nő „házassága”, különféle transzszexuális megnyilvánulások, egészen olyan extrémitásokig elmenően, hogy két „nő” két „férfivá” operáltatja-hormonkezelteti magát, hogy aztán mint „férfi” homoszexuálisok „házasodhassanak” össze. (Gyengébb idegzetűek ne tekintsék meg.)

Mindez az Egyenlőség nagy mítoszába tartozik. A valóság azonban nem egyenlősít. Egyenlőségre születni kellene, azonban liberálisék szerint a nagybetűs Természet vak, konzervatívok szerint viszont ebben a „vakságban” valami mégiscsak megnyilvánul. A nemi kérdés lényeges, hovatovább az egyik leglényegesebb az ember egzisztenciája szempontjából, mert az egész emberi egzisztencia erre épül, nem csak testi, hanem lelki és szellemi szinteken is.

Az alapvető vonzás a férfi-nő vonzás. Minden más csak ennek variációja, tükörképe. Ahogy Buji Ferenc zseniálisan megjegyezte, „homoszexuális kapcsolat tulajdonképpen nincs is. Mert határozottan ki kell jelentenünk, hogy homoszexuális kapcsolat tulajdonképpen nincs! Kizárólag heteroszexuális kapcsolat van. Hogy heteroszexuális kapcsolat minden nemi viszony prototípusa, azt éppen a homoszexuális kapcsolat mutatja: itt ugyanis — legalábbis az igazi homoszexuális kapcsolatban [...] — az egyik fél mindig kénytelen felvenni a női szerepet, míg a másik a férfi szerepet, s egyúttal a nemi dominanciák is megjelennek: a férfi avagy a férfit játszó nő a domináns, míg a nő avagy a nőt játszó férfi a passzív. Ilyen módon a homoszexuálisok mindig kénytelenek úgy csinálni, mintha heteroszexuálisok lennének — ugyanis minden nemi kapcsolat és vonzás alapja a nemi sarkítottság, ami viszont szükségképpen a férfias és nőies jelleg feszültségében fejeződik ki.” (Buji Ferenc: A homoszexuális propaganda.)

Korunk femininizmusa, feminizmusa és a günekokratizmusa pedig éppen abban nyilvánul meg, hogy erre a sarkításra képtelen, s már csak az uniszex avagy „női” (feminin) nézőpontot veszi fel (minden más valamiképp a „deviáns” kategóriába szorul). Ki lehet jelenteni, hogy aki homoszexuális, az tulajdonképpen nő. (Kapcsolódó — a cikk címének sugalmazásával egyébként nem értek egyet: a többség toleráns a férfi homoszexuálisokkal szemben, a leszbikusokkal szemben pedig leginkább érdektelen.)

Érdemes tehát megfigyelni a házasságkötés liberalizálásának irányát: két férfi vagy két nő már összeházasodhat, de egy férfi és több nő már nem. Pedig a házasságban nem a „párocska-érzés” ratifikálása volna a lényeg, hanem a férfi-női polaritás egyesítése.

Buji következtetése ismét zseniális: „Nem minden jelentőség nélküli, hogy a szexuális forradalom kérlelhetetlen propagandistái, akiknek figyelme egészen a homoszexuálisok gyermek-örökbefogadásáig kiterjed, miért feledkeznek meg az egyik legmasszívabb szexuális taburól: a többnejűségről (poligínia). Ugyanis komoly jelentősége van annak, hogy miért éppen a többnejűség, ez a valóban hagyományos tabu az, amelynek ledöntése érdekében egyetlen szót sem lehet hallani. A többnejűség tiltása ugyanis mind vallási, mind pedig jogi alapon teljesen indokolatlan, sőt tarthatatlan. És mégis, propagandistáinknak eszébe sem jut, hogy szavukat felemeljék a szabadság e korlátozása ellen. Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ennek oka a többnejűség erősen patriarchális jellegében keresendő, és a patriarchális szemlélet erősödését a modern kultúrában éppen propagandistáink kívánják a legkevésbé. A többférjűségért (poliandria) alighanem szívesen felemelnék a szavukat, viszont jól tudják, hogy a többférjűségért való harc nem volna elválasztható a többnejűségért való harctól — s ugyanakkor azt is tudják, hogy a többférjűségnek semmiféle perspektívája és vonzereje nem lenne a modern világban, ellenben a többnejűség lehetőségét sokan kihasználnák. A liberális elvekből kiindulva tehát nagyon is indokolt lenne a poligámia érdekében harcot indítani, hiszen ennek — a homoszexuális házassággal ellentétben — még vannak hagyományos gyökerei is (a többférjűségnek is!). Hogy ezt mégsem teszik, az éles fényt vet a közvélemény mélységesen manipulált voltára.”

(Abban egyébként nem vagyok biztos, hogy a többférjűségnek ne lennének perspektívái a modern világban, mivel a modern férfiakban a femininitás olyannyira túlteng, hogy sokan közülük tulajdonképpen még erre is kaphatók volnának — ami azt jelenti, hogy a többférjűség valamiképpen úgy nézne ki, mint a többnejűség: a nő lenne a férj, a „férfiak” pedig a feleségek.)