2008. július 17., csütörtök

Az alkudozás művészete

Negyvenöt fok volt, talán celsius-ban, de ezt néha majdnem cáfoltam, főleg mikor az egyébként intenzíven krepegő, állandóan robbanni készülő klímaberendezés néha úgy gondolta: leáll. Mindez délután kettőkor, amikor normális ember nem megy ki Kairó utcáira, inkább a szobájában szürcsöl valami jeges teát.

Ekkor kopogtak az ajtónkon. Csillogó szemmel újságolta Guide-unk, Muhammad Muhammad, az alig harminc éves, szénfeketére barnult történész barát, hogy márpedig most vásárolni megyünk.

Elgondolkodtunk. Kérdés: „hová, Muhammad?”
— „Szőnyeget veszünk, egy barátomnál.”

Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy Muhammad MLM-leosztásban kap részesedést a barátja által eladott portékából, és azt is tudtuk, hogy a szőnyegárus a kereskedők királya, átverni és túljárni az eszén lehetetlen, egy helyi számára is kihívás, nemhogy hazánkfiának, akit lépten nyomon angolnak néztek az utcán (rosszabb esetben franciának...). Új lakásunkba azonban már megálmodtuk a szénfekete ágykeretet, elé pedig a fekete perzsaszőnyeget, így hát némi cash-t magunkhoz véve elindultunk.

*

Tudni kell, hogy Kairó utcáin mindenki (értsd: mindenki, aki él és mozog) kereskedő, és minden eladó, a teázóban a teáskanál is. A portékától függően lehet különbséget tenni a kereskedők között.

Ott vannak Khan-el-Khalili főutcáján helyet kapott ószeresek, bóvliárusok, pólósellerek, és az ő méltóságos árusaik, akiknek boltjában mindent lehet kapni, a kalasnyikovtól kezdve az angliai gyapjún át, a félkarú barbiebabák-kal bezárólag. Egyetlen boltban, koncepció, szortírozás és rendszerezés nélkül. Ők mindig hangosak, rikkancsként üvöltöznek, attól függően, hogy milyen csoport halad el a boltjuk előtt. Tíz másodperc alatt felmérik, hogy az adott személy körülbelül mire tarthat igényt, anélkül, hogy a potenciális vásárló megjelölné, hogy mi érdekli. Fix ár nincs, sehol, senkinél.

Az utcákon beljebb jutva belebotolhat az ember az ékszerkereskedőkbe. Eleve elveszett dolog, ha az ember nővel megy a boltba, ugyanis az ékszeres ezek után nem a férfival tárgyal, hanem a nőnek udvarol. Ráaggat minden ékszert, kiváló stílusérzékkel a ruhához és a nő egyéniségéhez igazítva a mutatott terméket (a nő stílusát körülbelül feleannyi idő alatt állapítja meg casanova-i pontossággal, mint a rikkancsok a vásárló feltételezett igényeit...), majd miután a nő szeme az ékkövekkel összemérhetően csillogó magatartást vesz fel, odafordul a férfihez, és elmondja, hogy a férfi dolga a nőt kényeztetni, és egy ilyen gyönyörű hölgyet kötelessége elhalmozni mindennel, pl. az inkriminált ékszerekkel. Természetesen a férfi ilyenkor pénztárcájába tekint, majd akadékoskodik egy sort, fél órás boltolás veszi kezdetét, majd az ajánlott ár harmadáért elviszi a terméket. Az ékszerárusok mind kaszanovák, a női lélek legnagyobb ismerői.

Ha szerencsénk van, egy sikátorba betévedve a bazárváros közepén furcsa illat csapja meg orrunkat. Belépve a teljesen sötét, gyertyákkal megvilágított, tömjénillatú szobába, egy többnyire öregebb arab „gurut” találunk, vízipipázva a szoba egyik sarkában. Belépés után alig fél perccel később szól csak hozzánk, odalép, majd megjegyzi, hogy a nőnek, aki velünk van, csodálatos illata van. Semmi kétség, parfümárus boltjában vagyunk. Egyiptomban ezt ESSENSE-nek hívják, alkoholmentes, természetes alapanyagokból készült növényesszenciákat árul, pici fiolákba zárva. Az eladó egyértelműen művész, az illatokról poétikus angol körmondatokat regél, majd amikor előveszi a fiókja aljáról minden illat illatát, a Sivatag Titka nevűt, beleborzongunk. Nem meri a kezünkbe adni, csupán csepegtet egy picit az illatoktól elfáradt női karra, és várja a hatást. Mindeközben közönyösen mosolygó fejet vág, nyoma sincs benne a többi árus erőszakosságának: ha egész életében nem adna el egyetlen fiolát, akkor is boldog lenne, lévén ő művész, saját maga keveri az illatokat. A művész eleve annyira olcsón kínálja a termékét, hogy alkudni sem érdemes, és alapvetően az ember sértésnek érzi az alkudozást egy művésszel.

Parfümöt a művészektől, alabástrom szobrot Luxor bányáiból, Spice-t Asszuán észak-afrikai kereskedőitől, Papiruszt a papiruszmúzeumból, és természetesen Szőnyeget a Carpet Schoolból érdemes venni. Mindegyik kereskedés más és más eladói kultúrát foglal magában, de a kereskedők királya mégiscsak a legdrágább termék árusa, a szőnyegiskola tulajdonosa.

*

Szőnyegiskola sokféle van, van kifejezetten pénzes turistáknak fenntartott, és van exkluzív, ahova a komolyabb érdeklődőket viszik, akik nem egyetlen napot töltenek Kairóban, átutazva a Vörös-tenger partjáról. Mi egy eldugottabb, ám annál különlegesebb iskolát látogattunk meg. Az iskola azért találó elnevezés, mert helyben zajlik a szőnyegkészítés, a szőnyegszövés oktatása, és az eladás is.

A legtöbb iskola Kairó nyugati külvárosában található, három órányi autóútra a belvárostól, szegénynegyedek során át, Sakkara piramisaitól nem messze. Kiszállva a szakadt évtizedekbe mérhető öregséggel megáldott Daihatsunkból – melyben, mint mindenhol, hangosan zakatol a légkondícionáló – egy lepusztult szegénynegyed közepén felhúzott szép épülethez érkezünk, mely minden kétséget kizáróan a környező fiataloknak ad munkát.

Míg a nyugat-európai gyárakban a terméket látjuk először, és a munkafolyamatokat kiváltságosak láthatják csak – kínos lenne tudni, hogy a Nike cipőt kínai gyermekmunkások rakják össze – addig a szőnyegiskolában pont fordítva van.

Mindjárt a hátsó bejáraton belépve elénk jön Hafid, a szőnyegiskola tulajdonosa, aki kifogástalan angolsággal ecseteli, hogy a hely az övé, és ő itt a főnök. Körbevezet minket a szövőszobákon, ahol három különböző technikával készült szőnyegeket készítenek, többnyire gyerekek. Hafid előzékenyen felajánlja, hogy fényképezzük a gyermekmunkásokat, láthatóan rendkívül büszke arra, hogy munkaerőnek alkalmazza a helyi nyomortelep gyermekeit. Belenézve a gyermekek szemébe, egy percig sem érezzük a – nyugati terminológiával élve – „kizsákmányolás” szó érvényességét, boldogan és elszántan szövik a kézműves termékeket, mindig egy idősebb mester kíséretében.

Hafid miután körbevezet minket a munkafolyamatokon, felajánlja, hogy megmutatja a szőnyegeket, melyek egy külön teremben foglalnak helyet. Azonban felhívja figyelmünket, hogy fotózni tilos a teremben, így gépünket sajnálattal, de le kell adnunk Guide-unknál, Muhammadnál. (aki további képeket szeretne látni egy másik Carpet Schoolról, az tekintse meg ezt az oldalt, rendkívül gyönyörű képek)

Ezek után magunkra maradunk Hafiddal, aki bekísér minket egy hatalmas belmagasságú, végig arabeszkekkel díszített terembe, ahol faltól falig szőnyegeket látunk. A terem egyik végében állandóan posztoló gépfegyveres fickó teázgat egy barátjával, egyértelműen tudtunkra adva, hogy ebben a teremben nem akármit adnak el. Amint belépünk, rögtön körénk gyűlik két fiatal fiú, akik széket és párnákat tesznek alánk, majd felteszik az első lényeges kérdéseket:

„May I serve you, my Lord, tea, coffee or mango juice?”

A második lényeges kérdésük a dohányzásra vonatkozik, és egész egyszerűen nem engedik, hogy a saját cigarettámból gyújtsak rá, ezüsttálcán hozzák elém az általam szívott márkát, egy ezüst hamutál kíséretében.

Hafid leül velünk szembe, és elképesztően büszke tekintettel méricskél minket, figyelve a reakcióinkat, hogy teázgatás és cigarettázás közben mely szőnyegekre téved és időz el tekintetünk. Elégedetten konstatálja, egy folyamatos, arcára merevült mosoly kíséretében, hogy lényegében nem térünk magunkhoz az ámulattól. A terem tornacsarnok méretű, fehérre meszelt falakra függesztett szőnyegekkel, a szegélyezés pedig gyönyörű arabeszkekkel van megoldva.

Alig egy perces ámulat után Hafid elkezdi a small talk-ot, mielőtt a lényegre térne, s miközben ő is teáját kevergeti. Hafidnak öt gyermeke van, három különböző feleségtől. Természetesen ő is bókol páromnak, mondván, ha neki csak egy ilyen felesége lenne, akkor nem nősült volna háromszor. Az ilyen bókok akkor is rendkívül jólesők tudnak lenni, ha tudja az ember, hogy mindez csak a rokonszenv által motivált előnyös vásárlás miatt kerülnek elő. A small talk után elkezdődik a lényegi rész, az eladás.

— Ha nem indiszkrét a kérdésem, megkérdezném, hogy mekkora lakásotok van, és hová szeretnétek a szőnyeget? – kérdi Hafid.

— Egy következő lakásunkba szeretnénk, a hálószobába, a hitvesi ágy elé egy sötét árnyalatú szőnyeget, körülbelül kettőször három métereset.

— A hitvesi ágy színe érdekelne, és a szoba falának a színe.

— Az ágy fekete, a szoba fala pedig még nem eldöntött, lehetőleg sötét tónusú, vagy valami meleg szín.

— Javaslom, hogy valami mélyen erotikus színt válasszatok, mely elősegíti, hogy minél több gyermeketek legyen. Javaslom a sötétvörös árnyalatait — mondja csöppet sem szemérmetlenül Hafid, közben élénken szemezve párommal.

Show me what you've got – mondom határozottan.

Több sem kell Hafidnak, elkezdi lerámolni a szőnyegeket egy óriási polcrendszerről, egymásra teregetve őket. Először az alacsony kvalitású, durva szövésű gyapjúszönyegeket mutatja, majd látva elégedetlenségünket, gyorsan vált a finom szövésű gyapjúra. Közben folyamatosan beszél a szőnyegekről, megtudjuk, hogy fia az egyik legjobb szőnyegszövő a szakmában, a mintákat is ő készíti otthon, továbbá hogy Angliából és az Államokból jönnek hozzá vevők; mesél egy angol lányról, aki szőnyeget vett nála, majd ő majdnem elvette a lányt negyedik feleségnek, de végül a lány mégis az angol lordot választotta helyette, és hogy ez őt nagyon megrázta, és a lány arcképét szőnyegbe szövette. Természetesen ezt a szőnyeget is megtekintjük, közben újratöltik a poharunkba a fiatalok a teát, s egyik cigaretta ég el a másik után.

Pénzről és árról természetesen soha nem esik szó, ki nem mondott egyiptomi aranyszabály, hogy alkudni pénzben csak a már kiválasztott árura lehet.

Gyakorlott alkuszként alig tíz perces árubemutatás után kiválasztunk három szőnyeget, remélve, hogy ráhibáztunk a három különböző árértékre is. Egy szürke, finomszövésű gyapjúra és két fekete selyemszőnyegre mutatunk rá. Hafid, amint megtudja a preferenciákat, azonnal elpakoltatja a nem oda való árut, és leterít a három kiválasztotthoz hasonló újabb tíz szőnyeget, miközben térdepelve előttünk tovább magyaráz a kiválasztott darabokról. Magátólértetődő módon minden szőnyegről konkrétan tud legalább két történetet, itt minden szőnyegnek látszólagosan múltja van.

Rövid variálás után megint marad három portéka a padlón, hasonló kategóriákban. Hafid rendkívül szuggesszíven szemünkbe néz, és kimondja mindháromra az ítéletet: az első – egyértelműen a legszebb és legfinomabb anyagú – 500 Euro, a másik kettő pedig 300 illetve 250.

Meghallva az ítéletet, kiveszem a saját doboz cigarettám és rágyújtok a legnagyobb ellenkezések ellenére, érzékeltetve, hogy itt nekem valami nagyon nem tetszik.

A továbbiakban Hafid kizárólag hozzám fordulva beszél, kizárólag velem. A hölgynek eddig udvarolt, de most már komoly dolgokról van szó.

— Ha lehet, kérnék egy kávét – mondom vontatottan az egyik fiatalnak, de ekkor még egy árva szót sem szólva Hafid ajánlatára.

Hafid ráüvölt a fiatal srácra, aki csupán két másodpercet késlekedve indul el kávéért, nyomatékosítva, hogy a vevő parancsolt, tehát ugrás.

— Gyönyörű a boltod, Hafid, a szőnyegeid pedig mestermunkák – mondom elismerően.

— Köszönöm uram, nagyon megtisztelő.

— Bizonyára nagyon gazdag ember lehetsz, feleségeid elégedettek veled.

— Igen uram, a Korán szerint, ha több feleséged van, mindegyiknek ugyanazt kell nyújtanod. Ha az egyiknek ékszert veszek, a másik kettőnek is kell vennem, és tudja, Uram, hogy a nők mennyire szeretik az ékszereket. Mosolyog, hosszú idő óta először feleségemre tekintve.

— Igen, tudom, Hafid, nagyon szeretik a csillogó dolgokat. De bizonyára nem okoz gondot ez neked, hiszen, gondolom, rendkívül sok vásárlód van, nem?

— Igen, Uram, mindennap betér valaki.

— Elég szép üzlet lehet, ha mindenki kifizeti ezért a szőnyegért – mutatva a legszebbre – az 500 eurót, ez havonta nagyobb összeg mint amit Mubarak elnök kereshet, nem?

— Ó uram, hol vagyok én Mubarak elnök úrhoz képest? – Hafid ekkor érzi először, hogy itt gondok lesznek...

— Nálunk, Hafid, Magyarországon, 500 euró nagyon sok pénz, sokan egy hónapban keresnek ennyit. Tudod, Magyarország nem Anglia, az angol vevőid megengedhetik maguknak, mi nem. Viszont a szőnyegeid gyönyörűek, nem szeretnék üres kézzel távozni.

Az alkudozás művészete ott kezdődik, ha az ember nem sértődik meg azon, hogy át akarják verni, hanem ugyanazzal válaszol, amivel őt akarják csőbe húzni, dícsérettel és bókokkal. Minden kereskedő meg van győződve arról, hogy az áruja és a boltja egyedi és gyönyörű, ha erre felhívjuk a figyelmét, kenyérre lehet kenni, de mindenképpen előnyösebb ajánlatot fog tenni.

— Péter, te nagyon fiatal vagy és nagyon okos, elfogadom amit mondasz. Nem ismerem országodat, biztos vagyok benne, hogy a következő ajánlatom elnyeri tetszésedet. Mit szólnál hozzá, ha 500 euróért két szőnyeget is elvihetnél?

— Nem érted Hafid, nekem nem a szőnyegek mennyiségével, hanem az árral van problémám. Nem engedhetem meg magamnak. Nemsokára gyermeket szeretnék, bizonyára tudod, mennyiben van az, ha gyermeket vállalsz. Nagyon sok szőnyegben. Nekem csak egyetlen szőnyegre van szükségem.

— Mivel nagyon kedves voltál hozzám, én is kedves leszek hozzád, Péter. Meg vagyok győződve, hogy a feleséged is elégedett lesz ezzel az ajánlattal. Beszéljünk arról, hogy neked mennyit érne meg ez a szőnyeg? – mutat a legdrágábbra Hafid.

Ekkor már tudtam, hogy a legdrágább szőnyeget is csupán 200 euróért lehetne elvinni, és tekintve azt, hogy mindössze 60 euró volt a pénztárcámban, így eleve letettem a legdrágábbról való alkuról.

— Igazából, Hafid, szeretném, ha a középső szőnyegről beszélnénk, amint látom, a feleségem inkább ezzel rokonszenvezik, és tudod milyenek ezek a nők, ha a fejükbe vesznek valamit – tekintek feleségemre, sugallva neki, hogy támogasson és bólogasson, amit meg is tesz.

Ez visszautasíthatlan kérés, Hafid félre is teszi a másik két szőnyeget, és immáron a háromszáz eurósról beszélgetünk. Közben kihozzák a kávémat, ezüsttálcán, letéve a pici asztalkára mellém. Belekortyolok, hamisítatlan arab kávé.

Hafid közben újra fut egy kört a szőnyeggel, elmesél még egy történetet róla, miszerint állítólag ez a szőnyeg azt a szőnyeget másolja, amin valami beduin hős imádkozott a sivatag közepén, és van egy nagyobb kiadása is, rámutatva egy óriási selyemszőnyegre, mely a falon lóg. Érdeklődve kérdem meg, hogy az mennyibe kerül, egyáltalán nem bízva abban, hogy elárulja. Meglepő módon, büszkén közli, hogy Forintba átszámolva több millió értékű. Próbálok nem elképedni.

— Hafid, az helyzet, hogy ez a szőnyeg pontosan illene a lakásunkba, de ez a lakás még nincs berendezve (az más kérdés, hogy még lakás sincs), és egy ilyen lakás berendezése igen sokba kerül. Ennek a szőnyegnek az árából egy egész szobát berendezhetnénk.

Hafid ekkor már rezignáltan, teljes lemondással mondja az árat: 200 euró. (300-ról indultunk).

— Látod, Hafid, ez már mindjárt barátibb ár, egy baráthoz méltó ajánlat. Örülök, hogy a barátomnak tudhatlak, azonban remélem, megérted, hogy a barátság egyik lényege, hogy segítesz a barátodnak, ha bajban van. Mi is nagyon nagy gondban vagyunk, ugyanis nagyon sokban van a gyerekszoba, egy gyermek rettentő sok játékot igényel, és ez bizony mind pénzbe kerül.

— Értem, de nem hiszem, hogy egy ilyen művészi kivitelezésű szőnyegen kellene spórolni.

Kemény dió lesz ezt az árat 60 euróra letornázni – mondom magamban.

— Hafid, a gyermekem csak idősebb korában fogja tudni értékelni a te gyönyörű termékedet.

— 150 euró – mondja Hafid, de innentől kezdve már láthatóan mérges, ingerült és picit csalódott.

Az ajánlattételes csatának van egy döntő pontja, amikor a vevő megmondja, hogy ő mennyit adna az áruért. Ezt kizárólag akkor lehet megtenni, miután már legalább három esetben engedett az árból a kereskedő. Az ajánlatunktól többnyire megsértődnek.

— Hafid, nem tudok többet adni 50 eurónál egy szőnyegért.

— Ne sértsen meg, Uram! Ez a szőnyeg számtalan munkás többhavi munkáját dícséri (túloz), nézze milyen pontosan van szőve, hiba nincs benne (igaz), és nekem gyermekeim vannak, enni kell adni nekik.

A gyermekekkel és az éhezésükkel való fenyegetőzés a legalapvetőbb árustrükk. Csodálkoztam is, hogy ezzel hozakodik elő egy ilyen dörzsölt árus, mivel nyilvánvaló, hogy a családja valamely óriási családi házban lakik a luxusnegyedek egyikében.

— Nem hinném, hogy gondjaid lennének a megélhetéssel, Hafid, ha ilyen szép boltod van.

— Pedig vannak. – már nagyon mérges.

— Lesznek is, ha nem tudsz a vevők kedvében járni, Hafid. Márpedig én nem vagyok elégedett.

— Rendben, 80 euró.

— 60. És ígérem, hogy minden barátomat hozzád küldöm, ha Kairóba érkezik. Mert ezzel az árral nagyon elégedett lennék.

Hafid csóválja fejét, egyértelműen tudható, hogy azon gondolkodik, hogy előkapja a pult alól a jatagánját és kikerget minket a boltból.

— Rendben, de meg kell ígérned, hogy elmondod mindenkinek, hogy elégedett voltál, és azt is, hogy én eredetileg 100 eurót ajánlottam a szőnyegért.

— Meglesz. Ígérem.

Hafid becsomagoltatja a szőnyeget, és egy órányi alkudozás után először előkerül a pénz, melyet nem Hafidnak kell odaadni, hanem az egyik fiatal fiúnak, aki elszalad vele az őrhöz; az őr látható módon kinyit egy széfet, kifelé menet még pont bele tudunk pillantani – pénzkötegekkel van tele.

Hafid kezet nyújt, kikísér minket. Elégedettek vagyunk, nagyjából az áru valós értékét fizettük ki, némi extra profitot is hagyva a boltban. Ennyit jelent, ha tudunk alkudozni, egy jóféle arab kávé kíséretében.

10 megjegyzés:

  1. én vagyok a névtelen július 16-ról, reagálnék röviden:

    Biomechanoid, alapjában teljesen igazad van:

    az élsport veszélyes és egészségre káros. Akik üzik azonban, a saját felelösségükre teszik. Sportorvosok feladata, hogy erre felhívják a figyelmet, valamint támogassák a sportolókat, ezen veszély lehetöség szerinti csökkentésében. Szándékosan nem irtam "kiküszöbölést" mert ez utópia. Hirtelen szívhalált lehet statisztikailag jósolni (mennyi esélye van egy adott sportolónak hirtelen szivhalálra), de nem lehet megmondani elöre, melyikük fogja elszenvedni és mikor. Ilyen nincs. Nem lehet mindegyiknak defibrillátort beültetni. Be kell tartani az ajánlott óvintézkedéseket, vagy abba kell hagyni az élsportot. Az eset Kolonics saját felelössége volt, és persze szerencsétlensége, ami az eset tragédiáját nem csökkenti. Öszinte részvétem a szeretteké.

    Nem mondtam, hogy nem volt próbálkozás arra, hogy hátizom lebennyel támogassák a szivet, de nem vált be, ezért nem csinálja már senki: pont azért mert a sziv nem simaizom és nem is harántcsikolt :-) a harántcsikolt pedig nem alakul át sem szivizommá sem simaizommá. A sportszivvel rendelkezök az amugy is alacsony nyugalmi pulzus átmeneti további esésétöl szédülnek meg lefekvéskor, nem a gátorüreg nyomásától. A hirtelen szívhalál pedig pont ennek ellentétje: szivkamrafibrilláció vagy kamrai tachikardia az ok (túl gyors szívakciók, amik megakadályozzák a szivkamra telödését). Hirtelen sz´vhalált pedig gyakran "normálemberek" is elszenvednek, nem csak élsportolók. De ez szörszálhasogatás, nem szorulok véleményem megvédésére.

    Erkölcsi és etikai merengések mindeki szive joga (mint én is teszem feljebb), de orvosi dolgokról inkább akkor irj, ha alapos ismereteid vannak. Mert még vannak, akik mindent elhisznek.

    András

    VálaszTörlés
  2. Hm, Don Shimoda, jó kis cikk. Az eleje nagyon Ezeregyéjszakásan meseszerű, vagy Germanus Gyulásan olvasmányos és költői volt, nagy élvezettel olvastam, szívesen ettem volna egy kis datolyát közben. A 60 euró azonban egy kicsit szíven ütött, bár bevallom, nem vagyok otthon az arab árakban. De figyelembe véve a pénzkötegeket és főleg hogy Don Shimoda Jr nemsokára megszületik, persze jól van ezgy, nem kell sajnálni a kereskedőt, még talán a gyerekeket sem. :)
    Esetleg egy fotót a szobáról bemutatnál?

    VálaszTörlés
  3. Ja, megírnád a címét? Nemsokára, talán jövőre, én is megyek Egyiptomba, és tartsuk már be az ígéretet. Hívatkozni fogok rád.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Garázda: a címet sajnos nem tudom megadni neked, mivel kocsival mentünk. Egy kontaktot tudok adni max. :)

    A szobáról mint említettem a bejegyzésben nem lehetett fotót készíteni sajnos.

    VálaszTörlés
  7. Shimoda,
    tényleg jó írás. Az sivatagi teázós is jó volt. Maga lesz tewton mellett a házi stilisztánk :)

    Csak kérdem, ez a small talk hogyan lehetséges? Mert legalább 2 az átlagnál ánglusul jobban tudó fél kell hozzá. Az arabok így nyomják az angolt/franciát/magyart?
    Igazság szerint még a józsefvárosi piac cigusai sem tudnak ilyen small talk-ot magyarul :(

    Még egy apróság: a meleg színű szőnyeg a hálószobában segített?

    VálaszTörlés
  8. Hohó, remek írás! Ma hajnalban értem haza Arábiából, a kötelező szőnyeget pedig két napja szereztem be. Sajnos az alku folyamatát nem lengte be a cikkben ábrázolt légkör, de ezt a szőnyegpiacra kapott fél óra (minő barbarizmus) némileg magyarázza. A vásárlásra az utolsó öt percben került sor. A termék egy mutatós selyem szőnyeg, mikor megkérdezem mennyi, a fiatal kölyök szemérmetlenül 4700 dirhamban (190e forint, lehet nyomozni, hogy merre járam:) határozza meg az árat. A szerzővel ellentétben én megsértődtem, no nem az áron, hanem, hogy ez alapján valószínüleg németnek néztek. Mikor korrigáltam ebbéli tévedését, egyből levitte az árat 4000 dirhamra. Mivel ekkor fogyott el az időm, kiböktem, hogy 600ért elviszem a portékát, és értékelném, ha nem futnánk le a szoksásos köröket. Nem hatottam meg, viszont éreztem nyert ügyem van, mert nem hajtott el egyből a fenébe.
    - 3200, majd 2500.
    - Értésére adtam, hogy a hatszáz az hatszáz.
    - 1800.
    - Kétségbe vontam, hogy komolyan veszi a szavam, majd figyelmeztettem, hogy a Korán tiltja a csaláson alapuló jövedelemszerzést.
    - Kibökte, hogy a végső ajánlata 1000, és ebből egy tappodtat sem hajlandó engedni, ha nem tetszik mehetek.
    - Én meg elmentem. Majd látom, hogy a figura elfut mellettem be egy másik boltba, aholis egy idősebb férfival - nyilván az üzlet tulajdonosával - konzultál majd visszafuttában elkap.

    Késtem negyed órát, de szerintem elég jó üzletet kötöttem, most már csak bútorok kellenek az új lakásba...:)

    VálaszTörlés
  9. Tölgy:
    az egyiptomiak verik a magyar átlagot angoltudásban (kereskedők legalábbis). Persze amint kimerészkedik a bevett szövegkörnyezetből, már gondok vannak, tehát Hobbesról nem feltétlen fog tudni elbeszélgetni a szőnyegárussal (és nem feltétlen a műveltség hiánya miatt, bár kétlem hogy ismernék). A rikkancsok mondatokat tudnak angolul, de egy olyan szőnyegárus, akinek a vevői 99%-a külföldi, believe me: jobban tud angolul, mint egy átlag magyar egyetemista, sőt.

    A hálószobában pedig nem szorulok segítségre, köszönöm kérdését. :)

    VálaszTörlés
  10. Hobbes? Mármint a Kázmér és Huba képregényke Hobbes-ára gondolsz? :) Az valóban nehéz téma lehet, fontos kédéseket feszeget 3-4 kis jelenetben.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)