Kik és mi okozzák a Jobbik előretörését?

Nos. Egyesek talán „reklámnak” fogják beállítani, hogy a Jobbikról szólok. Van abban igazság, hogy az van, amiről az ember beszél. De azért ez nem ennyire egyszerű. Az ember ostoba struccpolitikáját is elrejtheti egy efféle „okos” magyarázat mögé. Ha nem beszélünk róla, a Jobbik nem fog előretörni? Repülő mókus legyek, ha nem. Ez a folyamat már zajlik. Kérdés, hol indult el, és milyen erők táplálják a processzust.

Több határpontot meg lehetne nevezni. Mi most nem szeretnénk a történelemben túl messzire visszamenni, még 1919-ig, 1956-ig vagy a rendszerváltás körüli évekig sem. Elégedjünk meg 2002-vel, majd — kis ugrással — 2006-tal.

Sejtik már, hogy miről lesz szó? A felelősségről, amely ha nem is kollektív fogalom, mindenesetre többekre is — különböző mértékben és módon — kiterjedhet. Vannak persze a magyarországi politikusok közvetlen hatókörén túlterjedő okok is, amelyekre most nem vetünk pillantást. A felelősség kérdését emitt nem absztrakt, jogállami módon, hanem természetes, életszerű módon vetjük fel.

A felelősség egyértelműen terheli például az MSZP-t, az MSZMP utódpártját, amely bent akart és akar maradni a hatalomban, miután egyszer már leszerepelt a kádárizmus alatt, majd újra és újra bemutatva, hogy nem változott meg, teljes mértékben hiteltelenné vált. Terheli az SZDSZ-t, amely ma már, az EP-választások után másképp fogalmazó Fodor Gábor szerint is rossz politikát folytatott (bár Fodor még mindig nem látja át, hogy miért is). Ezek azonban túl nyilvánvaló felelősök ahhoz, hogy most velük foglalkozzunk.


Felelős-e a FIDESZ és (öntudatlanul vagy naívan) a FIDESZ holdudvara, azok, akik e párt iránt szimpátiát ápolnak? Loxon szerint igen. 2002-ben a FIDESZ elvesztette a választást. Lehet azt mondani, hogy ez így alakult és kész. A helyzet azonban nem volt ilyen egyszerű. Az a politikus, aki nem érzékeli az országban uralkodó hangulatot és a megszólaló hangokból nem tud tájékozódni az irányról, amelyben a dolgok haladnak, rossz politikus, vagy nincsenek körülötte megfelelő politológusok. A FIDESZ-nek, körülbelül 2002. első hónapjaiban elvileg be kellett volna kapcsolnia a szeizmográfját, és kampányolni (szeizmográf nélkül is kampányolnia kellett volna, mert — ha már demokráciában gondolkodunk — egyetlen demokratikus párt sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne kampányoljon). A mai napig nem találtunk rá értelmes magyarázatot, miért nem tette ezt. Amikor az elbizakodott (?) Orbán Viktor — gyengén jóközepes gazdasági teljesítményére oly büszkén — nem kampányolt (vagy pocsékul és amatőr módon megválasztott tömegkommunikációs szakemberei azt javasolták neki, hogy ne tegye), akkor pártja szempontjából óriásit hibázott. Ezt a hibát Pokorni Zoltán fejelte meg, amikor a választási eredményeket látva, amely az MSZP győzelmét és a FIDESZ-t kéretlenül támogató MIÉP parlamentből való kiesését hozta, azt nyilatkozta, hogy az eredmény „a demokrácia győzelme”. Eltekintve attól, hogy mi csak kuncogunk a demokrata ideológián, hiszen igaz rá az aforizma: „Hogy a nép teljesen alkalmatlan arra, hogy válasszon, azt többek között az mutatja, hogy amikor a nép nem azt választja, amit bizonyos politikai erők kívánnak (és minden választás után vannak ilyen politikai erők, tudniillik a választások vesztesei), akkor azt mondják, hogy félrevezették a népet; ha viszont azt választják, amit helyeselnek, akkor ugyanezek azt mondják, hogy a nép bölcsen döntött. Mert hiszen aki félrevezethető, annak miféle jogosultsága lehetne arra, hogy válasszon?”*, meg kellett állapítanunk, hogy a FIDESZ a kampány hiánya után még rossz lóra is tett: inkább az MSZP győzelmének örült, mintsem a saját vereségén és a MIÉP kiesésén szomorkodott volna (mely utóbbi esemény a FIDESZ parlamenti kapacitását lehetetlenítette el, tudniillik a MIÉP ellenzéki frakciója mindig a FIDESZ konstruktív támogatója volt).

Mármost, ha valaki innentől nem venné komolyan írásunkat, annak elmondom, hogy lehet kritizálni a MIÉP-et, jogosan. Azt, hogy e párt vezetője mennyire kompetens és racionális elme, mutatja, hogy Vona Gábort szefárd zsidónak nevezte. Ugyanakkor elfelejtették, hogy a MIÉP mögött álló körülbelül 4-5 százaléknyi ember (aki a FIDESZ-t támogatta), meggyőződésből állt a párt mögé, nem haszonvágyból, valamint hogy ezek az emberek becsapva érezhették magukat, a FIDESZ-t pedig kétszínűnek és köpönyegforgatónak láthatták, sőt az MSZP szövetségesének. Mikor mondott volna le az MSZP a FIDESZ javára jelöltjeiről? Soha. A MIÉP pedig pontosan ezt tette. Ennek ellenére, Orbán még Csurka azon — ezúttal racionális — és szintén FIDESZ-párti javaslatának sem tett eleget (félve SZDSZ-esek ócska vádjaitól), hogy számoltassák újra a szavazatokat (miután magától nem jutott eszébe). És mindennek ellenére Pokorni a demokrácia győzelmét ünnepelte az MSZP D-209-es „miniszterelnökének” hatalomrakerülésével!

Azonnal megszületett a felháborodott, radikális válasz. Budaházyék a Lelkiismeret '88 csoporttal eltorlaszolták az Erzsébet-hidat. Akkor még lehetett legyinteni, azt mondani, hogy néhány száz hőzöngő emberről van szó. Csurka mindenesetre — újfent értelmesebbik elemző énjét elővéve — kijelentette, hogy eztán Magyarországon kétpártrendszer lesz. Úgy is lett.

• Kapcsolódó korábbi L.-emzés: Morvai Krisztina a Kereszttűzben és egy kis Cavinton

Eljöve az Úr 2006. esztendeje, és a FIDESZ ismét minimális különbséggel elvesztett egy választást. Miért? Mert ismét túl magabiztos volt? Vagy már 2002-ben is valamilyen háttéregyezség kötötte az MSZP-hez? Az ember hajlamos efféle összeesküvéseket feltételezni, amikor ezt a megmagyarázhatatlan impotenciát látja. Talán az országgyűlési és az önkormányzati választások piaci elosztásáról volt szó a két párt között (divide et impera)? Talán valami másról? Az MSZP csalt (emlékeznek a Hír TV falusi riportjaira?) és a FIDESZ nem vizsgáltatta ki az eseteket? Nem tudjuk, de a vereség, és főleg az ahhoz vezető út mindenesetre nagyon gyanús volt, mind 2002-ben, mind 2006-ban.

És akkor következett, amire már mindenki jól emlékszik: 2006. szeptember 17. Az „őszödi beszéd” c. frenetikus pamflet hatása. Majd október 23. A jogos népharag amiatt, amit gondolkodó ember már évek, sőt évtizedek óta tudott. Mit tett a hatalmon levő MSZP-SZDSZ? Tudjuk. Mit tett erre válaszként a FIDESZ? Mondjuk ki: semmit. Mit szólt az EU, azon EU, amelynek Magyarország tagja, és amely csak akkor szól, ha a nem EU-tag Irán belügyeibe kell avatkozni, mert azok Izrael érdekeit keresztezik, azét az Izraelét, amely nem EU-tag és nem NATO-tag, és amely agresszorként lép fel a mai napig? Semmit. Mit tett Morvai Krisztina? Jött, és védelmébe vette a „provokatőröket”, az SZDSZ-t szemkilövető törpepártnak nevezte és Magyarországot Palesztinához hasonlította. Igaza volt? Ha voltak is provokatőrök, akik gyújtogattak, ha volt is „békés többség”, aki nem mert az utcára menni vagy az ablakból edényeket dobálni, ugyan, ki ne lázadt volna fel legalább magában ekkora hazugságok láttán? Kinek ne fordult volna meg a fejében Gyurcsányék hazugságai kapcsán — aki valamelyest is gondolkodni képes és tisztességes volt —, hogy bárcsak ő tört volna be a Magyar Televízió épületébe, hogy bárcsak ő kötötte volna el a díszlet-tankot? Megtették ezt helyette „provokatőrök” vagy primitív vagy bátor fiatalok és öregek, akiket aztán tárgyalásokra vittek. Ezekre rá lehetett kenni az abszurd vádat, hogy ők azok, akik Magyarországot demoralizálják, de a tüske mindenkiben ott maradt. És látva a harci hév csitulását a megfélemlítettség miatt, amelyet a rendőrség és az absztrakt jogállam cinikus színésze okozott, még egy rossz érzés született: a FIDESZ töketlenkedése miatti rossz közérzet Magyarországon, azok körében, akik bíztak Orbán Viktorban és a sok „Ébresztő Magyarország”-ban, „ultimátum”-ban és hasonlókban. Csoda, hogy Morvai Krisztina elkezdte megnyerni az emberek bizalmát, „Magunkfajták” és „Magukfajták” retorikájával együtt?

A lebutított magyar nép persze nem volt elég erős, nem állt majdnem egy emberként a „zavargások” mellé, nem vonultak némán és transzparensek nélkül sem tüntetni többszázezren a parlament elé, ami a legcélravezetőbb lett volna. Így a „békés többség” otthon, a TV1 előtt szurkolt a „huligánoknak” vagy bevett egy nyugtatót és azt mondta, legyen már vége, ha egyáltalán értette, mi ez a „csetepaté”.

Nem természetes-e tehát, hogy kialakultak az összeesküvéselméletek, amelyekről a mai napig nem tudni, van-e valami alapjuk: „a FIDESZ és az MSZP összejátszik”; „minden parlamenti párt egyazon bábszínész kezének ujjai” stb. Az SZDSZ-nek a rendszerváltás óta gyászos szerepe nyomán megszületett, majd megerősödött az a meggyőződés, hogy a szálak mozgatói a zsidóság köreiben keresendők. Táptalajt adott ennek a FIDESZ is, emberi ésszel ugyanis érthetetlen volt, hogy a magyar illetőségű FIDESZ, Magyarország lakosságának állítólagos képviselője miért nem áll a teljesen joggal elégedetlenek élére vagy legalábbis mellé, és miért nem követeli a kormány távozását, miért nem védi meg erkölcsileg, határozott kiállással vagy akár valamiféle odahatással a tüntetőket (Révész Máriusz ehhez kevés volt). A „demokratikus játékszabályok betartása” — a nép egy jelentékeny részének hangulata ellenére — egy ilyen morálisan és minden tekintetben válságos esetben ugyanis nem a tisztességesség, hanem a cinkosság benyomását keltette. Ha a pluralista demokrácia társadalmi szerződésen alapul (függetlenül attól, hogy ezt a „társadalmi szerződést” hol és kik írták alá), akkor megköveteli a szerződésben foglalt feltételek megbízható betartását. Az MSZP ezt elmulasztotta, méghozzá súlyosan, ráadásul — ez az igazán súlyos — csőcseléknek nevezte azokat, akikben emiatt erős erkölcsi igazságtalanságérzet támadt.

Kialakult tehát a „nem vagyunk otthon a saját hazánkban”, a „nincs józan beleszólásunk” és az „ellenségként kezel minket a hatalom” érzése. Megerősítette ezt Gyurcsány Ferenc és kormányának politikája? Igen. Gyurcsány olyanokat nyilatkozott, hogy „el lehet menni”, tudniillik, Magyarországról, akinek nem tetszik, ami a saját hazájában folyik. (Fel sem merült benne, hogy ő mondjon le és menjen el.)

Létrejött az „alkotmányozó nemzetgyűlés” vágya, az új, valódi rendszerváltás igénye, bármilyen groteszkül is hatott, és bármennyire inkompetens volt a társaság, amely felvetette.

Erre jött a Jobbik: „Magyarország a magyaroké”. Tudják, én nem vagyok nacionalista (sőt, Horváth Róberttel egyetértve úgy gondolom, a nacionalistákra ráférne az alapos tanítás), de amikor az ember azt érzi, hogy a zsidók és cigányok jogos vagy jogtalan sérelmeit mindig készségesen kézbe veszik a kormányzó erők, viszont mindenki más igazságérzetét pedig csőcselék-igényként, hétköznapi fasizmusként és avas nosztalgiázásként bélyegzik meg, akkor törvényszerűen sokakban felmerül a „mi, belgák, hova álljunk” érzés (mert hogy ez a vicc sokkal inkább a Fodor Gábor szerint — még most is ezt szajkózza... — „eredetiség nélküli” magyarokra igaz ma már, mint azokra, akiknek úgy tűnik, még lehet identitásuk, ld. fentebb linkelt interjút). Mi van a magyarsággal, amely állítólag népek olvasztótégyelye, mégis gyűlölettel „kirekeszti a kisebbségeket” (contradictio in terminis)? Törvényszerű, hogy azok, akik úgy érzik, „el lehet innen menni”, hangsúlyozottan magyaroknak kezdik érezni magukat, miniszterelnöküket pedig idegennek, aki azon fáradozik, hogy kilövesse a tisztességes magyar állampolgárok szemét és elküldje azokat melegebb vagy hidegebb éghajlatra. Természetes és törvényszerű, hogy egy ilyen helyzetben a nép elkezd hallgatni azokra, akik ezt kimondják, akik nem csak narancssárga lufikat eregetnek valamely vekkeres kortesgyűlésen. Meg tetszettek érteni ezt? Mert ha igen, akkor jöhet a következő pont. Ha nem, akkor lapozzák fel az orvosi lexikonokat, hogy mi az imbecillitás gyógymódja. Sajnos én sem ismerem.

Mármost eljutottunk oda, hogy az emberek egy jelentős része bizalmatlanabbá vált a FIDESZ iránt, ámbár természetesen korántsem annyira, mint azon pártok iránt, amelyek a 2006-os események közvetlen főszereplői voltak. Látva és bőrükön tapasztalva a gazdasági süllyedést elindult a természetes és általában minden négy éves ciklusban megismétlődő ellenkező oldalra tolódáson túli „jobbratolódás”.

A FIDESZ ekkor újabb hibát (hibát? Szándékosságot?) követett el. Nem elégedett meg azzal, hogy szólamokat puffogtasson és teátrálisan keresztbetett kézzel nézze, ami folyik, hanem elkezdett összeesküvéselméleteket gyártani arról, hogy a fent már vázolt okokból egyre erősödő és heterogén radikális szélsőjobboldalt egy tömbként jelenítse meg az MSZP-vel és — horribile dictu — az SZDSZ-szel, amely kicsit későn kapott észbe, hogy a koalíciót ott kellene hagyni, sőt ezzel még egy „árulást” is elkövetett, így támogatóinak bizalmát végképp elvesztve, általános megvetéstől övezve ment a süllyesztőbe. (Ha jól megfigyeljük, felmerül, hogy ezzel az összeesküvés-elmélettel a FIDESZ burkoltan antiszemita kártyákkal is játszott, de ebbe most ne menjünk bele, mert az SZDSZ ugye nem zsidópárt, és ezt soha, egyetlen paranoiás ember sem gondolta komolyan, még Bauer Tamás sem.) Az összeesküvés-elméletet persze nem biztos, hogy maguk a FIDESZ körei találták ki, de meg kell állapítanunk, hogy nagy tetszést aratott náluk és élni kezdtek vele. Egészen addig viszonylag zavartalanul tették is, amíg el nem érkezett 2009. június 7-e, és a Jobbik váratlanul jól szerepelt, az SZDSZ pedig eltűnt a porondról. A Jobbik pedig azonnal kifejezte, hogy a főbűnösnek az MSZP-t és az SZDSZ-t tartja, a FIDESZ-t egyszerűen csak „polgári liberális tömb”-ként írta le, amellyel készek az együttműködésre.

Mi mármost a teendő? — rettent meg a FIDESZ. El kellene ismerni, hogy a nemzeti radikalizmus megerősödött, hogy van cigány-probléma, és az nem csak értelmiségi probléma. Szégyellték mindezt Európa előtt, az előtt az Európa előtt, amely 2006-ban mélyen hallgatott, s amelynek sajtóját Konrád György arról tájékoztatta, hogy a FIDESZ áll az utcai zavargások hátterében? Az előtt az Európa és Nyugat előtt szégyellik ezt, amely sorra toloncolja ki az érkező cigányokat, vezeti be a vízumkényszert miközben még muszlim tömegek befogadására is kész? Nem egyszerű képmutatás és/vagy gyávaság ez?

A FIDESZ kutyaszorítóban érezhette magát. Megkezdődtek a tanácskozások, hogy akkor most mégis hogyan lehetetlenítsék el azokat a „primitív állampolgárokat”, akikre egészen eddig csőcselékként, MSZP-bérencként tekintettek, miközben a Jobbik ennek ellenére folyamatosan kifejezte, hogy a FIDESZ-szel kész együttműködni, az MSZP-vel azonban soha (hasonlóan a MIÉP esetéhez).

Sajnos-sajnos a demokráciában számba kell venni, hogy a nép egyszerű emberekből is áll, sőt, ők vannak többségben. Sajnos, észre kell venni, hogy felébresztehető nem csak bűntudatuk, hanem nemzeti érzéseik is. Az ezt követő démonizálásnak tehát immár a Jobbik közönségét kell megszólítania. Menni fog-e ez úgy, hogy azt hajtogatják, a Jobbik szavazóit az MSZP-től szerezte? Nem egy újabb impulzust adnak ezzel a már amúgy is mondhatni paranoid szélsőjobbnak? Nem azt erősítik a nemzeti érzületűekben, hogy a FIDESZ ismét hátbatámadja azokat, akiket konstruktív ellenzékként is használhatna? (Mindenesetre konstruktívabbakként, mint az SZDSZ-t valaha is használhatná?) Nem azt üzenik ezzel az EP választáson 15%-ot elért Jobbik támogatóinak: „hülyék vagytok, komcsik vagytok, vidékiek vagytok”? S amikor a Magyar Gárda feloszlatása ellen ülve tiltakozókat a teljesen leszerepelt hatalom, az internacionálét motyogó Bajnai által kitüntetett rendőrsége alig minősíthetően ízléstelen módszerekkel feloszlatja (miután a hiperalázatos Bajnai Izraelben járt, bizonyára nem vagy nem csak gazdasági kérdésekről tanácskozni) —, akkor hol marad a FIDESZ tiltakozása és kritikája? Hol marad az ígéret, hogy a FIDESZ előrehozott választásokat fog követelni? Meddig lehet nyújtani a „taktikai kivárás” rétestésztáját? Míg elmúlik egy generáció?

A televízió mint a Jobbik cinkosa?
Vagy az sms-küldők esküdtek össze a kurucokkal?

Nem úgy érzi-e ebben a közegben bármely igazmondásra hajlamos ember, hogy játszanak az idegeivel, hogy minél jobban el kell tűnnie, hogy újra belső emigrációba kell vonulnia (ugye, aktuális jelentést kap ez a megáporodott szó), hogy kétértelműségek között tartják fogva, hogy a bizalmatlanság légkörében fulladozva meg sem mer szólalni, mert nem csak saját, hanem mások testi-lelki jóllétét kockáztatja?

És most Orbán Viktor ismét azt üzeni, ő nem működik együtt sem az MSZP-vel (ami rendben is van), sem a Jobbik-kal (amit előbb meg kellene indokolni), a kettő egy kutya. Őt az emberek felhatalmazták (nocsak, máris?), és punktum. Nem a 2002-es és 2006-os elbizakodottság ez megint? Nem megint az a kétszínű magatartás, amely egy kalap alá veszi azokat, akik 20 év alatt minden percben aknamunkát folytatva tönkretették a rendszerváltással járó összes illúziót, és azokat, akik végig ezzel szemben álltak, előbb az MDF-ben bízva, lelkesen váltva a rendszert, aztán fél szemmel a MIÉP-et vizslatva FIDESZ-szimpatizánsként, majd megunva a FIDESZ gőzlevezető politikáját az összegyűlt gőzt a Jobbik-ba eresztették, s most majd arra szavaznak? Biztos abban Orbán Viktor, hogy a Jobbik — hacsak nem vét sorozatos taktikai hibákat — leszerepel majd a 2010-es választásokon? S ha nem, akkor mihez kezd majd? ENSZ-békefenntartókat hívat? Mert akkor lesz csak valóban igazolva, hogy akarata ellenére vagy akarattal magyarellenes politikát folytatott. Akkor szégyenül csak meg igazán az ország. Mint egy banánköztársaság, egy afrikai ribillió színtere vagy egy balkáni darázsfészek fog akkor szerepelni Magyarország a hírekben. Igazi Tirpákland lesz.

• Horváth Aladár Európa azonnali segítségét kéri
• A Süddeutsche Zeitung téved ***
  

Persze ne szaladjunk képzeletben túl messzire. Tegyük fel, hogy a FIDESZ-szimpátia stabil, a Jobbik pedig valamiképp — okos FIDESZ-politikával vagy saját hibájából — visszaszorul, akik pedig naívan „a radikalizmus mellé csapódtak”, „kijózanodva” megtérnek a FIDESZ kebelére, és minden jó lesz, ahogy egy rendes világban kell. A cigánykérdés majd valahogy megoldódik, a kádári generáció kihal, 4 év múlva is FIDESZ-többség lesz, aztán megint és megint, s a gazdasági világválságnak is egyszer vége lesz. Vagy nem, de ezt már úgysem láthatjuk előre.

A hamis összeesküvéselméletek viszont bizalmatlanságot szülhetnek a kiagyaló felé, majd szélsőséges bizalmat az iránt, akiről igaztalanul szólnak. Hovatovább a FIDESZ és szimpatizánsai ezekkel azt mondják: aki nem nekünk és csak nekünk hisz, az MSZP-s, baloldali. Valamint azt, hogy „mi nem bízunk bennetek” és „nem kelletek nekünk”. A Jobbik ettől még inkább megerősödhet (akár lelkületben, akár számban), s fennáll a veszélye, hogy ez viszont beindítja a másik, szintén „mesteri” összeesküvéselméletet, mely szerint Orbán a Jobbik alá adja a lovat.



Végül szóljunk a Jobbik felelősségéről is, pontosabban a Jobbik vezetőinek felelősségéről. Morvai Krisztina, aki legújabban zsidóként van aposztrofálva (vajon milyen körökben?): tevékenysége hiánypótló volt 2006-ban, és ami a hazájukból miniszterelnökileg kiutasított állampolgárok fejének felemelését illeti, e tekintetben tulajdonképpen azóta is. A személyes stílusát lehet vitatni. (Privátim van vele némi bajom — de kritikusainak stílusával és mondanivalójával épp annyi, ha nem több.) Csak azt kérdezem: miért nincs helyette olyasvalaki, aki ugyanezen kérdéseket és követeléseket diplomatikusan, finoman és mindenki számára elfogadhatóan fogalmazza meg nap mint nap (aki hivatásának tekinti a politikát)?

Vona Gábor állítólag „polgári körösként indult”, volt már szefárd zsidó — mint ahogy újabban már mindenki zsidó, Ahmadinezsád,** sőt az Al-Kaida szóvivőjének nagyapja is, ez, úgy tűnik, egy új divat —, volt már cigány (vajon kik mondják ezt rá?). A legegyszerűbbet nem feltételezik róla: viszonylag egyszerű képlet, aki, úgy tűnik, megalkuvás nélkül harcol azért, hogy a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi és belpolitikai viszonyok nyíltak és világosak legyenek. Lehet, hogy ez a feltételezés sem állja meg a helyét, és Vona beépített ember? Lehet. Nem tudjuk. De az ártatlanság vélelme ebben a fantasztikusan működő jogállamban, ahol mindenkit megillet, őt is megillethetné, és vele együtt minden állampolgárt.

A Jobbik alakulásakor is voltak máig meg nem értett személycserék stb. De ha valaki szkeptikus, akkor legalábbis az összes összeesküvéselméletet fel kellene sorakoztatni egymás mellett. Kvalitáshiányai ellenére a kérdések, amelyeknek a Jobbik hangot ad, kérdések maradnak, az egyszerű magyar emberek, például gazdák, akik csalódhattak Torgyánban, Dávid Ibolyában ás másokban, szimpatizálni fognak vele.

A magyar „nemzeti radikalizmus” további képviselői is becsületesnek tűnnek. Esetleg beszervezték őket? Még ha így is volna, és például a cigánysággal, Magyarország katonai erejével, trianoni határokon túli magyarsággal kapcsolatban nincs probléma, akkor miért érezhető mégis a feszültség? A HVIM vagy a Gárda gyártotta le a „mélyszegény” rétegeket? Toroczkai kreálta a Benes-dekrétumokat, a szlovákiai nyelvtörvényt, a vajdasági konfliktusokat? A Jobbik verette és lövette a fideszes tüntetőket 2006-ban az úgyenevezett rendőrséggel, amely még a nagyvárosokban sem járőrözik rendesen? A Jobbik oszlatta fel a magyar hadsereget és ő állította Szekeres Imrét honvédelmi miniszternek? Bántott egyáltalán a Jobbik vagy a Magyar Gárda eddig valakit? S végül hithű, őszinte, „nem-cinikus” demokratáknak: honnan a Jobbik „piaci részesedése” a demokratikus szupermarketben, ha nincs semmi alapja a mondandójának, s ha lényegében nem támogatja őket más, mint pusztán azok, akik alulról erősítik?

A Jobbiknak is vannak összeesküvéselméletei. Ezek egyike szerint a FIDESZ és az MSZP váltópártok, amelyek a „globális nagytőke” kezében vannak. Noha érdekes alátámasztást ad ezirányban egy Richard C. Holbrooke-kal készült interjú, ugyanezen interjú azt is kidomborítja, hogy Orbánról Holbrooke nem szól akkora lelkesedéssel, mint Horn-ról. Vajon miért?

A populizmus és a politikai háttéralkuk útvesztőjében nehéz eligazodni. Mindez persze komédia és illúziók színháza. Szigorúan nézve antimetafizikai börleszk, mélylélektani árnyjáték. Még távolabbról nézve csak egy kanálnyi, régen megposhadt nestea, amelyben nagy, vagy nagy lehet még a vihar.

Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget,
1903 körül olaj, vászon 33,5 x 48 cm
jelzés nélkül, magántulajdon

* László András aforizmája
** Ha így van, mindenesetre az -ian végű nevek örmény származásra is utalhatnak, ld. Szalosian [Szálasi].
*** Vajon fordít-e figyelmet a FIDESZ arra, hogy hazánkat kiegyensúlyozott színben mutassa fel a Nyugat előtt?