A Nagy Teakrátor évindító beszéde

A Konzervatív Tea-Kör két és fél hónap múlva immáron két éves lesz, ami a blogoszférában nem kis idő. Ércnél maradandóbbat alkottunk, bár mint Tölgy piackutatásából kiderült, immáron érc szempontjából is másfélmilliót érünk, s minthogy a Tea-Kör részvénytársaságként működik, a részesedéseket a jegyzett posztok arányában osztjuk ki. Mivel a legnagyobb betűs címke Loxoné, részvényeit bonapartista módon, „jótékony célra adakozom” arckifejezéssel felajánlja 1 Ft-ért a Gerő-féle „Büszkeség Háza” felépítésére. Hogy lássák, milyen nagylelkű, még arra sem tart igényt, hogy ő vágja át a szalagot a megnyitón.

Szimbolikusnak is vehetjük viszont, hogy az év indító posztjait azon öt később érkezett teakrata jegyzi (mínusz a kitartóan antifilozofita Tevvton), akik még hajlandók itt szalonképtelenkedni a nehéz politikai, kulturális és gazdasági helyzet ellenére, amely egyre csak fokozódik (nemzetközileg). A Tea-Kör és egykor messze földön rettegett, mára szánalmasan megfogyatkozott Csapásmérő Klubja mára egy sebesült szabadcsapat benyomását kelti, amely valahol Mediggó mezején vérzik el, miközben Brüsszel és a világ meghódítására indult, tegyük hozzá, a legszebb reményekkel.

De ha máshonnan közelítjük meg a kérdést, ti. hogy milyen kiváló írások születtek az elmúlt fél évben is (csak bele kell kukkantanunk az Összes teakrata írásokba), akkor tulajdonképpen mindegy, hogy hányan linkelnek, hány olvasónk van (mellesleg mára kialakult egy körülbelül kétszázötven fős törzsolvasói közönség, akik nem linkekről jutnak ide, hanem egyenesen a webjelzőikből). Mindenki tisztában van vele, hogy mostanság nehéz olyasmit írni, ami sokak tetszését elnyerné, hacsak nem Péterfy Bori-videók számlálóit akarjuk megpörgetni a kétmilliomodik lejátszáson is túlra (félre ne értsék, nagyon kedvelem Péterfy Borit és Love Band-jét, ahogy az rendes, ma [is] élő konzervatívhoz illik, aki nem savanyodott bele mondjuk valami poros művészetfilozófiába, amelyet vész esetére az éjjeliszekrényén tart).

Amikor a Tea-Kört elindítottuk, arra számítottunk, hogy írásaink egyszerre fogják magukon viselni a sub specie aeternitatis és a kor bélyegét egyaránt. Nem volt több célunk, mint nemes teafoltot hagyni a mosatlan abroszon. Örömmel jelenthetem, hogy hallgatólagosan kitűzött célunkat túlteljesítettük: az abrosz teljesen elázott, ki kellett dobni, a tea pedig (deduktíve visszakövetkeztetve rájöhettek): kiömlött. Ez elsősorban ennek az idióta Loxonnak köszönhető, aki képes volt nyitni a pártpolitika felé, MSZP-t gyalázni, néppártiakat bírálni, fasisztákat méltatni, na meg szalonzsidózni, ahelyett, hogy ült volna a fenekén a páholyban és gúnyosan lesajnált volna mindent és mindenkit, kivéve persze a XXI. Század Intézetet.

Beleszaladtunk tahókba és tisztázatlan szereplőkbe is, ez már nem igazán a mi felelősségünk, ahogy az sem, ki olvassa az írásainkat és mit olvas ki azokból.

De a tea minden kontroverzió ellenére továbbra is az értelmes és élvezetes társalgás szimbóluma marad.

Go more scientific!