Jobb középen?

Kétségtelenül vannak olyan helyzetek, amikor helytálló és értelmes a nézet, miszerint jobb középen. Amúgy?

Vannak nagy és szép szavaink, amelyeket azonban lejáratott a modernitás korrumpáló nyelve. Ilyen pl. az „arany középút”.

Van az az egybites metafora, amely a politikai nézeteket egy egyenesen helyezi el, amely egyenes két széle a széljobb és a szélbal lenne — noha a kettő nem gyökeresen ellentétes egymással, inkább hasonlatosak egymáshoz, amire nem csak a híveik átjárásából következtethetünk — és az egyenes közepén lennének a nem szélsőséges nézetek, irányzatok. A legközepén, az origóban meg a teljesen elfogulatlan, semleges nézet, a szakértői, amely mentes minden pártos elfogultságtól. És ki szereti a pártoskodást? Ki szereti az elfogultságot?

Értelmes-e a nézetek ilyen elhelyezése? Mondhatjuk-e, hogy egy radikális emberi jogi harcos jobban középen van, mint az ellenfele, a Ku-Klux-Klán aktivistája? A sötétzöld közelebb van a középhez, mint az indusztrialista vitapartnere? Badarság. A politikai nézetek egyenes helyett háromszög vagy Descartes-féle koordinátarendszerben való ábrázolása némileg már szofisztikáltabb, de valójában minden ábrázolás magyarázó ereje korlátozott, mindegyik leegyszerűsít.

A politikai nyelvben azonban tartja magát a „közép”, az „elfogulatlanság”, a „szélsőségek elutasításának” népszerűsége, amit Arisztotelész erénytanával és a középkorban virágzó aurea mediocritas-szal igyekeznek megtámasztani. Ugyanakkor a közép ilyen verbális szeretete vonzódást mutat a középszer demokráciában gyakorolt uralmával. Az emberek többsége a Gauss-görbe csúcsa körül helyezkedik — legalább valahol a csúcson lehetnek — értelmi képességei, jövedelme, szépsége és hasonlók alapján.

A „közép” gondolatának ilyen divatja éppen ellentétes Arisztotelésszel, aki az értelmi erények terén természetesen nem a közepet tekintette erénynek (a balga lenne az erényesebb az okosabbal szemben?). De az értelmi erények mellett vegyük szemügyre a cselekvési erényeket, amire a középút fogalma vonatkozik. A „közép” mai használata megfelel-e az arisztotelészinek? A „közép” mai használói mit értenek a mértékletességen? Híveik ismerik-e a mértéket?

Az arany középútnak nevezett gondolat a meden agan (egyiket sem) ferdítése.

Arisztotelész jól ismert példája a bátorság [pdf], amely a gyávaság és a vakmerőség közt található. Például bátorság, ha valaki szembeszáll a rablóval. Az lenne az arany középút, ha igyekeznénk rávenni, hogy csak a pénzünk felét vegye el? Ne legyünk irigyek, helyes. És mi legyen a nemi erőszak elkövetőivel? Az áldozataik akkor járnak el helyesen, ha életük és szüzességük felét akarják csak megőrizni? Különben kirekesztőek?

A „középút” ma nem a mértékletességet jelenti, sokkal inkább az „egyezzünk meg” eszméjét, az ellenállás elvetését a rosszal szemben is. A „középút” eszméje szerint nem jó és rossz állnak szemben a tolvaj, rabló, erőszaktevő megjelenésekor; ezen mai eszmény szerint rossz a meg nem egyezés, a konszenzus-nem-keresés. Az ellenálló szűz ugyanolyan szélsőséges, mint az erőszaktevő. Leghelyesebben akkor járunk el, ha tartózkodunk a döntéstől, legfőképpen az ítéletalkotástól. És ha mégis ítélkeznünk kellene, akkor egyaránt elítéljük az erőszaktevőt és az áldozatát, mert egyik sem kereste a Szent Konszenzust.