Tengeri szörnyekről

Ezúttal — Tölgyet és Tevvton-t követve — Loxon rukkol elő Quis!-szel. Természetesen az elektronikus informatikai eszközök használata elkerülhetetlen lesz a megfejtésben, de aki szereti mellőzni azoket, kutakodhat más módon is. Az alábbi rövid leírások részletek egy középkori bestiáriumból. A kérdés: ki az írójuk?

*

A krikosz

A krikosz Arisztotelész szerint tengeri állat. Lábának vége hasított, mindkét részén három-három ujj van, és három–három köröm. Jobb lába kicsi, bal lába azonban igen nagy, ezért, amikor jár, egész testsúlyát a bal lábára helyezi. Bőre héjszerű, sima, fekete, de néhány helyen vöröses. Ha megtapad valamin, erősen tapad rajta. Jó időben ez az állat szabadon járkál ide-oda, de ha fúj a szél, rátapad a kövekre – ott lapít, és meg sem mozdul. Tényleg csodálatos, hogy míg jó időben ez az állat elemében van, viharos időben legyengül és erejét veszti. A krikosz, ez a tengeri lény azokhoz a könnyelmű világi ifjakhoz hasonlít, akiknek jobb lába, vagyis Isten és szüleik iránt érzett szeretete gyönge vagy teljesen hiányzik, viszont a lányokat ködös szerelmektől lihegve megkörnyékezik, s egész lelkükkel erősen rájuk tapadva – legyenek akármifélék is azok a lánykák – inkább Istent, szüleiket és szeretteiket sértik meg, csak hogy teljesíthessék imádottjuk csalfa vágyait. A bőr, mely az általuk szerelemnek nevezett csalfaságnak elfedője, héjszerű, vagyis sima, törékeny, sérülékeny és fekete, azaz alantas, a bűn szennyét hordozó. Lába hasított, s mindkétfelől három-három ujjra oszlik, a hasíték a csalfaság és a megbecstelenítés két rossz szándékának felel meg, ezáltal a megcsalt leányt háromszoros kár éri: szüzessége, lelki tisztessége és vagyona is oda lesz, ha közben szeretőjének abból is sikerül eloroznia valamit.

A helcus

A helcus a Dolgok könyve szerint tengeri állat, amelyet tinónak is neveznek. Szőrös bőre fekete és fehér foltos. Erről az állatról azt a csodálatos dolgot mondják, hogy miután meghalt és megnyúzták, szőrszálai természetes ösztönből, legyen bárhol is, a tenger állapotát követik. Ha ugyanis felkavart tenger hullámai magasba csapnak, a szőrszálak is hasonlóképpen felmerednek. Ha viszont a tenger elcsendesedik, a szőr is elsimul: így tudható meg egy érzéketlen és holt dologból, milyen állapotban van a tenger. Plinius szerint ez az állat a szárazföldön szül, akár a lábasjószág. Soha nem hoz világra többet, mint két kölyköt. Neveli és emlőiből szoptatja kicsinyeit, 12 napos koruk előtt nem viszi ki őket a tengerre. Nehezen lehet elpusztítani, csak úgy sikerül, ha a fejét összezúzzuk. Ezen lények álmukban bőgnek. Egyetlen élőlény sincs, amelynek álma mélyebb lenne. Jobboldali uszonyai alatt ugyanis, amelyeket úszáshoz használ, mint mondják, álomhozó erő rejlik: ezeken az uszonyain nyugtatja álmában fejét.

A fóka

A fóka Experimentator tanúsága szerint tengeri ökör, a maga nemében igen erős állat. Nem könnyen változtat helyet, ezért hát mindig ugyanazon a helyen marad, ahová a természet helyezte. Ingerlékeny és dühös természetű, nem csak más fajta állatokkal, hanem még övéivel szemben is. Arisztotelész írja, hogy a fóka állandóan küzd a nőstényével, míg csak meg nem öli. A megölt nőstényt azután odébb löki és másik nőstényt hoz a helyébe. Mindaddig hoz magának azután nőstényeket, míg maga is meg nem hal, vagy, míg az egyik nőstény le nem győzi és meg nem öli. Holta után kölykei egymással versengve nekiesnek és felfalják.

A fókának, ahogy a Kyrannidák könyve mondja, keze van, mint az embernek, és ábrázata ökörszerű.

A cápa

A cápa, amiként Arisztotelész írja, olyan tengeri szörny, amelynek minden egyéb állattól eltér a viselkedése. Ez az állat, mikor érzi, hogy méhében megfogant, még jóval a szülés előtt kiveszi méhéből a magzatát. Ha pedig kivette, és az életre elég érettnek találja, kint is hagyja. Ha azonban még nem érett, visszadugja magzatát a méhébe és megint magába fogadja, hogy tovább táplálhassa.

A tengeri szerzetesek

A tenger szerzetesei olyan tengeri szörnyek, amelyeknek neve pontosan fedi külsejüket. A Brit-tengerben élnek ilyenfajta állatok. Testük alsó része hal alakú, felsőtestük azonban részben az emberi fajéhoz hasonlatos. Fejük olyan, mint a szerzeteseké, tetején frissen nyírott, fénylő tonzúrájuk van, fülük felett fekete kör övezi, amely arra a hajkaréjra emlékeztet, mely a szerzetes vagy a pap fején látható, csakhogy ez a szőrzet dúsan szétmered. Ez a szörny szívesen csalja magához a tengerparton sétáló embereket, szemük előtt játszik, és ugrálva közeledik hozzájuk. Ha aztán látja, hogy az embernek tetszik a játéka, örül, és annál inkább játszik a víz felszínén. Amikor aztán azt látja, hogy az illető nagy bámulatában közel megy hozzá, ő is közelebb jön, és alkalomadtán elkapja az embert, magával vonszolja a mélybe, ott aztán felfalja a húsát. Az arca egyáltalán nem hasonlít az emberi arcra, mivel orra olyan, mint a halaké, szája pedig az orra folytatása.

A fűrészhal

A fűrészhal olyan tengeri fenevad, ahogy Szent Izidor állítja, amelynek igen széles tollai és hatalmas szárnyai vannak. Ez a szörny, ha a tengeren vitorlás hajót lát, szárnyait a víz fölé emeli és a hajó módjára megpróbál maga is vitorlázgatni. De miután az olykor harminc vagy akár negyven stadion távolságot megtéve hiába erőlködik már tovább, nem képes kitartani, végül is elkészül az erejével, feladja, és leereszti majd behúzza a szárnyait. Az elfáradt állatot aztán az áramlás visszasodorja korábbi lakhelyére, a tenger mélyébe.

Másfajta fűrészhal

A fűrészhalnak akad egy másik fajtája is, ahogy Szent Izidor és Plinius állítja. A fűrészről kapta a nevét, mivel fűrészszerű taraja van. Ez a vadállat lopva a hajók alá úszik és azokat a mélyben meglékeli, hogy beeresztve a vizet az embereket ravasz csellel elsüllyessze és tetemükkel töltekezzék.

A tonhal

A tonhal tengeri hal. Szemét vagy tüdejét üvegedényben tengervízzel oldd fel, és bármit is írsz vele, éjszaka úgy fog világítani, mint a tűz.

*

APPENDIX I

Mr Pharmacist által eszközölt helyes megfejtés. Thomas Cantimpratensis könyvéről van szó. Mint az állatleírásokat tartalmazó gyűjtemény bevezetőjének szerzője írja, „Thomas de Cantimpré 13. századi szerzetes szerző, aki főművén, a Liber de natura rerum (A dolgok természetéről) c. természettudományi enciklopédián hozzávetőleg tizenöt éven keresztül dolgozott (valószínűleg 1225-től 1241-ig), a kevésbé ismert középkori szerzők közé tartozik.”

APPENDIX II

Mr Pharmacist által felfedezett régi tengeri térkép, az északi tengerek szörnyeinek ábrázolásával. Swede Olaus Magnus Carta marina-ja 1539-ben készült.