Vajon igaz-e, hogy csak három monoteista vallás van?

Közkeletű az elképzelés, mely szerint mindössze három monoteista („egyistenhívő”) vallás létezik, mégpedig a judaizmus, a kereszténység és az iszlám, a többi pedig politeista („többistenhívő”). Egyesek szerint még olyan abszurditás is felvethető, mely szerint vannak ateista vallások (mint például a buddhizmus vagy a taoizmus). Úgy vélem, hogy ezek az okoskodások hibás fogalmakon alapulnak.

A legszélsőségesebb nézet kétség kívül az, amikor egyesek azt állítják, hogy „a monotheizmust a zsidók találták fel”. Túl azon a blaszfémián, amelyért az ókori Izraelben megkövezés járt volna, hihetetlen szűklátókörűség és hübrisz nyilatkozik meg egy ilyen állításban. Egy vallást nem lehet „feltalálni”, és ha mégis, akkor pedig nincs miért felnézni rá. Legkevesebb is úgy kellene fogalmazni, hogy a monotheizmust maga a monotheosz, az Egy Isten „találta fel”, Ő alapította és plántálta az emberek világába, szívébe. Ezt egy platonista mondja Önöknek.

Moderáltabb az a szemlélet, amely elismeri a vallás isteni eredetét, ám azt kizárólagosan egy vallásra tartja igaznak (burkoltan ezáltal a többinek sátáni, azaz hamis eredetet tulajdonít, egyes esetekben ezt azzal szépítve, hogy a többi afféle homályos, féligazságokat tartalmazó utánzata az egyetlen igazinak). Bár ez a szemlélet az egyistenhitet legalább valóban egy valóságos Istennek tulajdonítja, ettől még rosszhiszemű, és hiányolja azt a bölcsességet, amelyet Hamvas Béla mutatott fel, amikor olyasféléket mondott, hogy „mindenhol van Ég”.

Egy harmadik, főként muszlim, bizonyos mértékig keresztény és zsidó nézet, amely – sajátjának prioritása mellett – elfogadja a három monoteista vallás viszonylagos egységét és részben egyívású voltát, sokkal nagyvonalúbbnak és világosabbnak tűnik. Akik ezt a felfogást vallják, e vallásokat előszeretettel ábrahámi vallásoknak is nevezik, utalva a közös szellemi ősatyára. Egy ilyen nézettel már lehet mit kezdeni, hiszen vallói felismernek egy közös tipológiát, amely e három vallási hagyománykört sajátos módon megkülönbözteti a többitől, és összeköti egymással.

Ugyanakkor e harmadik nézet hallgatólagosan vagy nyíltan arra is hivatkozik, hogy a többi vallási hagyomány nem monoteista, hanem többistenhívő (vagy ateista). Noha a teaivás türelmet igénylő tevékenység, mégsem szeretném hosszúra nyújtani az ilyen okoskodások részletekbe menő céfolatát. Mindössze rámutatnék, hogy van más lehetőség is, mint e szellemi hagyományok beskatulyázása a politeizmus téves címkéjébe.

Két dolgot hagynak figyelmen kívül azok a derék véleményalkotók, akik primitív (és egyébként valójában primitívek között sem létező) többistenhitet tulajdonítanak például a görögöknek.

Az egyik: a hierarchia megléte a pantheonban (monarchikus politeizmus). Vannak kiemeltebb, uralkodó, olykor nagyon központi istenalakok, és vannak, amelyek kevésbé kiemelkedőek, vagy viszonyba állítva egy másik alatt állnak.

A másik figyelmen kívül hagyott dolog viszont sokkal lényegesebb, és ez az, amire Helmuth von Glasenapp is rámutatott – különben egyetemi körökben méltánytalanul alapos forrásnak tartott – könyvében, Az öt világvallásban. Ezek az istenalakok sohasem abszolutizáltak, hanem időlegesen úgy öltetnek fel, mint a láthatatlan istenség különféle, egymástól látszólag független, és egymásnak alsóbb szinten olykor ellentmondó alakjai, megjelenési formái. Ezt Glasenapp henoteizmusnak nevezi, figyelmeztetve arra, hogy nem politeizmusról van szó, hanem az alakfölötti Egy (Hen) sokféle személyes alakjáról, arculatáról, olykor pedig „alakoskodásairól”, sőt „arcoskodásairól”. Nem véletlenül, sok „politeista” vallási hagyományban kiemelt, szakrális szerepe van a színháznak.

能面 翁

Okina, a noh legjelentősebb, korábbi eredetű maszkja.

A buddhizmust és a taoizmust szintén azért nevezik hol „ateistának”, hol „politeistának”, mert isten-fogalmuk elsősorban nem személyes – így isteni személyiségek alakját öltheti, de akár ezek hiányában is alkalmaz szimbólumokat. A zen-buddhizmus például nem használ teisztikus kifejezéseket, viszont beszél például cseresznyevirágról.

E vallási tradíciók igazi lényegét tulajdonképpen a színházi alakokba, „istenekbe” – és magam részéről hozzáteszem: vallásokba – burkolt egyetlen princípium alkotja.

Loxonjuk pedig most cseresznyevirágteát készít, amelyet kedvesétől kapott. Megkínálhatja-e Önöket anélkül, hogy materialistának, filológusnak, bűvésznek vagy gyaúrnak néznék?