Franciaország szégyenletességeiről

Az erények számbavételét követően álljanak itt a korábban már említett Johann Georg Hamann becsmérlő sorai a francia XVIII. század erénynélküliségéről. (Álljanak itt mintegy önkritika gyanánt is, vádolandó olykor eluralgó kedélyeskedő és opportunista hajlamainkat.)

„Már negyven felé járok, de semmi sem bosszant jobban, mint hogy Franciaország a hazám. Nyelvünkben csupa kétértelműség uralkodik, művészetünkben gondolkodási szétszórtság, írásmódunkban csúfondáros okoskodás, cselekedeteinkben pedig arcátlanság. Egy szellemes ötlet nálunk félvállról veszi az észt, a zseninek pedig el kell bújnia a divat limloma mellett. Sem a himlő, sem a titokzatos betegségek nem okoztak valaha is oly sok szerencsétlenséget, mint idétlenségre hajló ízlésünk. Ez már a kapucinusokig terjed, akik selyemruhát hordanak, a karmeliták pedig nem járnak már napernyő nélkül a kezükben.

[...] A klérus hol a pápával tart, hol a királlyal. Ha az uralkodó fenyegetőzik, akkor a rendszerhez az Alpokon túl keresik a menedéket. Ha a helytartó mennydörög, akkor éljenek a gallikán egyház szabadságai!

Nem sok hiányzik ahhoz, hogy az emberek nyári szállásokra költözzenek, hogy limonádét és üdítőket ihassanak, akkor magukkal viszik majd az éjjeliszekrényt a futóárokba, és végül parfümözött puskaporral és ólommal fognak lőni. Milyen kevéssé tudjuk, hogy a hősök egyedüli sminkje az izzadság.”

(Egy hasznos, bevált és új oltásnak projektuma. In: Johann Georg Hamann Válogatott filozófiai írásai. Ford. Rathmann János. Pécs, 2003, Jelenkor Kiadó.)