Martius idusára emlékezvén

Mars havának (e)idus-a (amely eredetileg a telihold napja volt) nem csak a magyarországi baloldali forradalom miatt emlékezetes, hanem egy ókori — visszavetítve a francia forradalmat követően klasszikussá vált politikai fogalmainkat — szintén baloldali tett miatt is, amely valószínűleg 1848 forradalmárait is inspirálta egy császár- (vö. Caesar) ellenes lázadásra.

Brutus és Cassius tettéről van szó, akiket Dante Júdással együtt Lucifer szájába, a Pokol legmélyére helyezett Comoedia-jában. A Pokolról, annak is Harmincnegyedik Énekéről van szó, amely „a Föld középpontja” címet viseli.

Denarius of Brutus, Kr. e. 43/42
Fej: Brutus feje, egy őt mint „Imperátort” megnevező felirattal,
valamint Lucius Plaetorius Cestianus pénzverő nevével.
Írás: „a szabadság sapkája” (pileus) két tőr [Brutus és Cassius tőrei] között. A felirat EID[VS] MAR[TIAE], "Március idusa"-ként olvasandó, természetesen J. Caesar meggyilkolására utalva.
Berlin, Pergamon Museum. Credits: Barbara McManus, 2005.
Kulcsszavak: pénzérme, összeesküvés, Julius Caesar.
Adatok forrása

Vergilius így ír Georgica-jában a nagy Caesar haláláról (Georgica I, 466–488):

[...] ille etiam exstincto miseratus Caesare Romam,
cum caput obscura nitidum ferrugine texit
impiaque aeternam timuerunt saecula noctem.
tempore quamquam illo tellus quoque et aequora ponti,
obscenaeque canes importunaeque volucres
signa dabant. quotiens Cyclopum effervere in agros
vidimus undantem ruptis fornacibus Aetnam,
flammarumque globos liquefactaque volvere saxa!
armorum sonitum toto Germania caelo
audiit, insolitis tremuerunt motibus Alpes.
vox quoque per lucos vulgo exaudita silentis
ingens, et simulacra modis pallentia miris
visa sub obscurum noctis, pecudesque locutae
(infandum!); sistunt amnes terraeque dehiscunt,
et maestum inlacrimat templis ebur aeraque sudant.
proluit insano contorquens vertice silvas
fluviorum rex Eridanus camposque per omnis
cum stabulis armenta tulit. nec tempore eodem
tristibus aut extis fibrae apparere minaces
aut puteis manare cruor cessavit, et altae
per noctem resonare lupis ululantibus urbes.
non alias caelo ceciderunt plura sereno
fulgura nec diri totiens arsere cometae.

Forrás: Publius Vergilius Maro in Bibliothecam Augustanam


Két magyar fordításban:

(1)

„[Fényteli fellegeket honnét hajt végül a felszél,
Mit hoz az éji sötét, mire készül a permeteg auster:
Ebben is útmutatód a Nap. Ő, kire fogni ki merné,
Hogy hamisan jósol? Hisz előre jelenti, ha gyászos
Forradalom, furfang, avagy orvul háboru zendül.]
Hisz Rómát is szánta, mikor tőr verte le Caesart,
Mert ragyogó képén vak rozsda futott el azonnal,
Úgy, hogy a vétkes kort már-már örök éj fenyegette.
Tengeri habzat, föld szintén mutatott jelet akkor:
Baljós vészmadarak vijjogtak, rút kutyaszörnyek
Szűköltek. Be sokat láttuk cyclópsi mezőkre
Törni a lánghabos Aetnát is, szétvetve kohóját,
Míg tűz-gömböket ontott és olvadt kövek árját!
Fegyvereket hallott Germánia csengeni mennyből,
És belerázkódtak különös remegéssel az Alpok.
Majd iszonyú szózat szózatlik a néma berekben,
— Hallja a nép — kiaszott vérarcok osonnak a gyászos
Alkonyon át csuda módon, sőt (borzalmas!) a barmok
Szóval szólnak, s áll a folyó, tárul föl a földmély,
Templomainkban az érc, az ivor bús könnyeket izzad.
Tört eszelősen elő s erdőket vitt özönében
Éridanus, folyamok fejedelme, s mind a mezőknek
Nyájait aklostul tovamosta. De szívszomorító
Rostjaival zsigereknek e kor fenyegetni sem átallt;
Vérbe borult a kutak vize, sőt éjente behangzott
Mélyen a városnak szívéig a farkasüvöltés.
S bár derüsen fénylett, villáma nyilallt el az égnek,
Üstökösök pedig oly vészjóslók még sose voltak.”

Lakatos István fordítása
Vergilius összes művei (Magyar Elektronikus Könyvtár, OSZK)


(2)

„Szánta a nap Rómát, amikor meghalt a hatalmas
Caesar, tündöklő arcát rejtette homályba,
rémítette a romlott kort iszonyú örök éjjel.
Akkor a tengerek és földek gyászos jeleikkel
s bajhírlő ebek és baljós madarak fenyegettek.
Hányszor láttuk a Cyclopsok földjére zudulni,
örvénylő tűzzel szétvetve kohóit, az Aetnát,
olvadt sziklát, tűzgömböt görgetni-okádni!
Támadt nagy fegyvercsörgés Germánia-szerte,
tompa, szokatlan rengéssel rázkódtak az Alpok,
s roppant hang zendült meg a csöndes szent ligetekben,
sápadt árnyalakok kószáltak szörnyü csodául
s szóval szóló barmok az éji sötétben, a gyors ár
meghőkölve megállt, föld megnyílt, templomainkban
könnyet sírt az ivor, veriték gyöngyözte az ércet,
és a folyók fejedelme, a tajtékozva kavargó
Pó forgóiban erdőket pörgetve sodort és
nyájakat istállóstul a rónán át. Az időben
mindig rettentőt, soha jót nem igértek a jonhok,
vér buggyant a kutakból, és éjente a dombon
épült városokat felverte a farkasüvöltés.
Több villám soha még nem gyúlt felhőtelen égen,
baljós üstökösök lobogása sem annyiszor addig.”

Lator László fordítása
Internetes forrás