Edgar Allan Poe:
Álom az álomban
Vedd még e csókot, édesem!
Mostan megyek, elbúcsuzom
És ez legyen a búcsúszóm:
Igazat mondtál énnekem,
Bús álom az én életem:
Eltűnt reményem csillaga,
Mindegy, nappal vagy éjszaka,
Való volt-e, vagy látomány,
Ma már mi sem maradt nyomán.
Minden, mi van e bús világon,
Álomba ködlő furcsa álom.
Állok viharzó part előtt,
A tengerár lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. —
Nézem, hogy hullanak ezek
a könnyü, semmi porszemek.
És könnyezek — és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?
(Kosztolányi Dezső)
Meg vagyok lepve.
VálaszTörlésEnyaval kritikus, de Vollenweidert szeret? Nálam a kettő ugyanabban a kategóriában van.
Enya-val a Gyógyszerész volt túl kritikus, olvassa csak vissza, de végül oly kedvesen küldte Jó Anyámnak az Orinoco Flow-t (kedvence), ahogy csak egy jó kritikus teheti.
VálaszTörlésPontosan Enya kapcsán jutott eszembe aztán Vollenweider.
Néhány „gótikus” leányt valóban kedvelek — jószívűek, és egyáltalán nem „sötétek”, ha szeretik is a fekete színt. És az ifiak sem mind értelmetlenek.
VálaszTörlésMindazonáltal úgy tűnik, Tölgy, hogy bár Vollenweider emlékét idéztem fel, a darabot Ralf Kleemann játsza, ki Írországot és Közép-Európát is szereti. Olvassák csak el 23-Aug-2008 bejegyzésének címét.
Most ne vádoljanak filoszemitizmussal...