Szabadkőművesek világkongresszusa

Alábbi írást a Galilei szabadkőműves páholy honlapjának sajtófigyelőjében találtuk.


Márton László:

Szabadkőművesség

Franciaország az elmúlt hetekben az európai történelemben páratlan eseménysorozatnak volt a színhelye. A köztársaság az első szabadkőműves páholy 275. évfordulóját ünnepelte. Nem a szabadkőműves szervezetek ünnepelték magukat, hanem a Francia Köztársaság közjogi méltóságai: Jacques Chirac államfő, Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök, Jean-Louis Debré, a parlament elnöke, Nicolas Sarkozy belügyminiszter, Dominique de Villepin külügyminiszter, Párizs és Lyon polgármestere fogadta a tíz francia szabadkőműves szervezet és a külföldi meghívottak küldöttségét. Magyarországot Nacsády András [2] [3], a Magyarországi Nagyoriens elnöke képviselte az ünnepség-sorozaton; nekem [2, alul, Konrád György-gyel] [3] jutott a megtiszteltetés, hogy elkísérjem.

Az 1728-ban angolok által alapított párizsi szabadkőműves mozgalom ugyan sohasem tagadta meg eredetét, de a felvilágosodás terjedésével nagyon hamar tősgyökeres európaivá vált, és a XIX. század elejétől a maga útját járta. A mostani ünnepségek egyik ki nem mondott, de nem is titkolt indoka éppen a francia szabadkőművesség szerepe volt a köztársasági eszme terjesztésében. A Szabadság — Egyenlőség — Testvériség hármas jelszavát ugyanis, amely minden középületen olvasható, a páholyok ajándékozták a respublikának. A felvilágosodásban oly nagy szerepet játszó enciklopédisták, a rabszolgaságot eltörlő Schoelsher, az ingyenes és kötelező közoktatást bevezető Jules Ferry (a mostani oktatási miniszter dédapja), az egyházat és az államot elválasztó Emile Combes, a német megszállás elleni belső ellenállást vezető Jean Moulin és az „Európa atyjának” tekintett Jean Monet, mind szabadkőműves volt.

A köztársasági eszme mai értelmezése túlmutat az államformán, hiszen bizonyos helyzetekben az alkotmányos monarchiákban érvényesül legjobban. Itt jutunk el a mostani ünnepség-sorozat egyik fontos indokához. A politikusok méltató beszédei kivétel nélkül azt hangsúlyozták, hogy a felvilágosodástól a forradalomig, I. és III. Napóleontól a mai érett és erős parlamenti demokráciáig egyenes vonal húzódik: nem lehet és nem szükséges bármit ki- vagy letagadni a múltból. A francia szellem — természetesen sok áttétellel — most is e forrásokból táplálkozik, és elterjedésük önmagában is növeli a mai Franciaország presztízsét.

Sokszor, és bizonyára nem véletlenül, elhangzott, hogy amíg a latin szabadkőművesség virágzik és erősödik, az angolszász ág az uralkodóházzal és az angol arisztokráciával máig tartó szoros összefonódása ellenére nem játszik hasonló szerepet. Annak ellenére sem, hogy Nagy-Britanniában és Észak-Amerikában ma is jóval erősebb, szellemi-társadalmi befolyása mégis a nullával egyenlő, tagjai rohamosan fogynak. Párizsban ott voltak a lassan évszázados fekete-afrikai szabadkőműves rendek képviselői, törökök, görögök, Kelet-Közép-Európa minden országának küldöttei, akik éppen a franciák segítségével élesztették fel saját mozgalmaikat.

Chirac elnök, aki, amint beszélgetésünkből kiderült, naprakészen ismeri a magyarországi viszonyokat, részletes tájékoztatást kért a hazai szabadkőművesség helyzetéről. Nicolas Sarkozy belügyminiszternek első szava magyar származására utalt, és noha nyelvünket nem beszéli, édesapjának nevét pontosan ejti ki. Párizsban megtapasztaltuk azt, amit nálunk politikai kultúrának neveznek, de ritkán gyakorolnak. A jobboldali államfő, a jobbközép kormány tagjai, éppen úgy, mint Párizs és Lyon szocialista polgármesterei, személyes elkötelezettségüket félretéve egy nyelven beszéltek. Eszükbe se jutott, hogy az alkalmat felhasználva politikai ellenfeleiken üssenek, vagy a múltat pillanatnyi érdekeik szerint értelmezzék.

Az ellenkezőre azonban akadt példa. Jean-Louis Debré, a parlament elnöke személyesen vezette végig a küldöttségeket a nemzetgyűlés épületében. Mivel éppen június 23-a volt, hosszan elidőzött a Mirabeau-t ábrázoló domborműnél, amelyen 1789. június 23-án a „harmadik rendet” képviselő szabadkőműves államférfi a király megbízottjának szemébe vágta: „Mi a nép akaratából vagyunk itt, és csak a szuronyok hegye kényszeríthet távozásra” — voltaképpen ezzel, a népfelség kinyilvánításával kezdődik a forradalom, mondotta a rögtönzött történelemórán a törvényhozás jogász elnöke.

A minden oldalról érkező ünneplés, elismerés, bátorítás jelentése egyértelmű. A francia szabadkőművesség azért válhatott és maradhatott a köztársaság legfőbb támaszává, mert egyrészt sohasem adta fel a társadalom szüntelen jobbításának szándékát, másrészt a pártok és érdekcsoportok versengésétől, a hatalom-gyakorlástól távol maradva, olyan teret biztosított, ahol a külvilágban gyakran egymásnak szegülő férfiak találkozhattak, és szót érthettek egymással.

Öröm volt látni és hallani, hogy amit más világtájakon a primitív propaganda összeesküvésként próbál beállítani, a mozgalomhoz személyesen nem tartozó francia politikusok szemében érdem. Az ünnepség-sorozat egy másik tévhit eloszlatására is alkalmat adott. A titkolózónak vélt szabadkőműves rendek a közvélemény elé álltak, nyíltan és érthetően elmondták, kik ők és hogyan működnek. A legbefolyásosabb szervezet, a Franciaországi Nagyoriens — egyébként magyar származású — elnöke, Alain Bauer, arra biztatta a közéleti szereplőket, hogy az eddigi diszkrécióval felhagyva, nyíltan vállalják szabadkőműves voltukat, hiszen amint a példa mutatja, ezzel legfeljebb elismerést kockáztatnak. Legalábbis Franciaországban...

A szerző író

Forrás: Magyar Hírlap — 2003. június 13.