Darwinian Fairytales

David Stove ausztrál tudományfilozófus nem egy ünnepelt egyetemi celeb. És már meg is halt 1994-ben. Életében hibákat követett el, pl. nekiment Sir Karl-nak (alias K. Popper), és az elmúlt évtizedek feltörekvő, sok dolgos munkáskéznek kenyeret adó irányzatának, a szociobiológiának.

1993-ban fejezte be a Darwinian Fairytales-t, de az csak halála után jelent meg. A könyv a Bevezető mellett 11, egymáshoz lazán kapcsolódó esszéből áll. Bevallása szerint az a célja, hogy bemutassa, a darwinizmus nem igaz, „nem igaz a mi fajunkat illetően”. Nem igaz az emberre vonatkozóan.

Tagadja, hogy ma zajlana a természetes szelekció az emberi fajban, vagy hogy valaha is zajlott volna. Stove kritikájának területe nem az evolucionizmus általában, hanem annak az emberi világra történő alkalmazása és implikációi.

Például Darwin A fajok eredetében azt írta, hogy minden egyes élőlény igyekszik a számát növelni. Papokat, szerzeteseket, apácákat, oxfordi professzorokat, agglegényeket és vénlányokat, egykéző ormánságiakat és a mai európai demográfiai helyzetet ismerve ez elég könnyen cáfolható. Nincs itt valami tévedés?

Vagy, az ember sajátossága, hogy körülvette magát háziasított állatok és növények garmadájával. Szimbiózis az állatvilágban is ismert, de ott a kölcsönös előnyökön alapul. A kölcsönös előnyök igazak lehetnek a kutya-ember kapcsolatában, de milyen előnye van csirkének, akinek pár hetes élete csak arra szolgál, hogy grillezzék a számunkra? Az ember egy nem természetes világban él, amit maga alkotott. Ebben a megalkotott világban is — nevezzük egyszerűen kultúrának — működnének a természet törvényei?

A nagy kérdés az, hogy az ember a nem-emberek világából jött-e létre vagy Isten képmására teremtette? Ezt a kérdést politikai kérdéssé a francia felvilágosodás és örökösei, a politikai modernizmus hívei tették: a forradalmárok és királygyilkosok.

Malthus műve An Essay on the Principle of Population, amely bevallottan nagy hatással volt Darwin-ra, a felvilágosodás optimizmusa elleni nyilvánvaló támadás volt: vallás, egyház, monarchia és magántulajdon világa helyett megígért egyetemes boldogság és béke, egyenlőség és kommunizmus, szexuális emancipáció reményének elvetése. Ironikus, hogy Malthus-t, aki legalább annyire rühellte Felvilágosodást, mint Burke vagy de Maistre, felhasználják a Felvilágosodás projekt mai képviselői. A projekt korábban az Ész haladásában-önmozgásában (tervezés-előrelátásban) bízott, majd az osztályharcban, ma a véletlenben, versenyben, szelekcióban. Azonban Stove felhívja figyelmünket, hogy a projekt egykor a kényszerek alóli felszabadulást ígérte, most a haladást pontosan a kényszerrel — szűk erőforrások, ezért szelekciós nyomás, stb. — magyarázza.

A fajok eredete helyett érdekesebb e szempontból Az ember származása, amelynek ötödik fejezete (“On the Development of the Intellectual and Moral Faculties During Primeval and Civilised Times”) azt mutatja, hogy Darwin számára (is) a társadalmi fejlődés volt a kérdés. Darwin számára nem kérdéses itt, hogy az ősi civilizációk nem felettünk álltak, szó sincs hanyatlásról a vallás, erkölcs és tudás terén, csak fejlődésről.

Stove könyve jelentős részét a darwinizmus mai, szociobiológiai változatának szentelte, amelynek erkölcsi aspektusa elég világos. Most már nem kell az erkölcsi okoskodást különleges kategóriába sorolnunk, sem transzcendentális előfeltevéseket nem kell alkalmaznunk. A morál tapasztalaton és természetes szelekción alapul, és a morál megértése csak empirikusan lehetséges. Nem az evolucionizmus lázad a keresztény morális gondolkodása ellen, hanem a kereszténység lázadt fel a természet ellen, a természetre alapozó tudósok csak helyreállítanák a világ rendjét. Ha a darwinizmus tudomány, ha a szociobiológia és a szociológia és hasonlók tudományok lennének, akkor nem kritizálnák az emberi cselekvést, gondolkodást, viszonyokat, ahogyan a csillagász sem a csillagok állását, vagy a biológus sem egy élőlény szervezetét.

A szelekció egyik alapeleme a létért folytatott küzdelem. Jó. Na, de mi van az altruizmussal? Stove szerint az emberek nem önzőek, vagy nem mindenki és nem mindig. Dawkins The Selfish Gene-je szerint a szelekció egysége nem az egyén, hanem a gén. Jegyezzük meg, ez már nem Darwin, a darwinizmus és a Mendel-féle genetika a 30-as években kapcsolódott össze, és jött létre a neo-darwinizmus.

Ha a darwinizmus igaz lenne, az altruizmus nem létezne vagy csak rövid ideig. Az altruizmus révén az egyes egyének túlélési esélye csökken. Az altruizmus csak a gének szintjén segíti a túlélést. Stove szerint a hatvanas évekig a darwinizmust az egyének szintjén érdekelte csak a szelekció és fennmaradás. Ekkor jött W. D. Hamilton (1964), aki szerint az élőlény nem egyéni szinten törekszik a fennmaradásra és szaporodásra, hanem a fajtársak szintjén, főleg azok fennmaradására törekszik legnagyobb mértékben közösek a génjei (magyarul a rokonai).

Az önző gén csoportönzést magyarázó változatát udvariasan nem értelmezik a külpolitikára, a multikultira és azokra a helyekre, ahol a PC-t sértenék. Csak a politikailag korrekt értelmét bontják ki: az ember nem Isten képre teremtett, szabad akarattal bíró lény.

A gének harcolnak a létezésért. [Az ember nem a maga ura, nincs szabad akarata — az is egy hülyekatolikus mánia.] Ebből a szempontból semmi különbség ember és állat közt, nincs az embernek semmi sajátossága, mint lélek, szabad akarat. [Akkor mi a baj a nácik népirtásával, azon kívül, hogy elvesztették a háborút?]

Stove ezt az érvelést nevezte genetikai kálvinizmusnak, mivel Kálvin szerint az ember kiszolgáltatott, gyenge lény, minden jó forrása Isten. Kivéve a démonokat, akiknek van hatalmuk az Isten alkotta határokon belül. Az ember alkotta világ a démonikus, szemben Istennel.

The Selfish Gene szerint ami a géneken, természeten kívül létezik, az az ember alkotta világ, ami csak démonikus, gonosz lehet. A játszma valós szereplői nem az emberek, hanem a gének és a démonok (mémek). A mémek is harcolnak, hogy melyikük szerezzen az agyunkban helyet. Dawkins szerint az intelligencia semmi más, mint eszköz a harcban. Ebben semmit sem tér el Marx-tól, Lenin-től, Gramsci-tól a mai szociobiológia vagy evolúciós pszichológia.

Az egyének csak cipelik a mémeket, és átadják, mint a fertőzéseket. De az egyén csak gazdaállat a gének és mémek harcában. Az ember a gének és mémek csatájának erőtlen áldozata. Olyan fatalizmus ez, mint Kálviné, Marx-é vagy Freud-é, vagy éppen az asztrológiáé. Morális döntés és felelősség nélkül sodródik az ember.

A szociobiológia új vallás, aminek a gén az istene. Stove szerint a szociobiológus a gént helyezi isten helyébe, amelynek intelligens cselekvő eszköze az egyén. A génnek van csak célja — a fennmaradás. Emiatt a szociobiológiát Schopenhauer életfilozófiája követőjének tekintik. A sok-sok kis démon-isten mindenkiben benne van, de az ember nem a maga ura. A darwinizmus szempontjából semmi jó nincs az emberben. Pont Rousseau szentimentalizmusának megfordítása.

G. C. Williams szerint a szervezet az alkalmazkodásban különbözik a tárgyaktól. Alkalmazkodik a környezetéhez. A szervezetben minden struktúrának, szervnek, folyamatnak feladata, funkciója van. Valami, amiért van. Az alkalmazkodás és a körülmények fontosságának felismerése a retorika és az erkölcsteológia-filozófia ősrégi felismerése. Azonban ezek csak humaniorák, és nem a Szent Empirikus Tudomány részei, ezért is az alkalmazkodást az emberi intelligencia művének tekintették, ami tanulható és tanítható, döntést — liberum arbitriumot — igényel, ami téves is lehet, és felelősséggel jár. Csak a baj van vele.

Darkosky teatárs kiegészítése.