Épp a teámat készítettem el (vallomással tartozom: sima filteres, semmi cicó, cukor, citrom – viszont a nyári időszakban behűtve kellemes üdítő, és még így is kevesebb E-anyag van benne, mint a szprájtban meg a fantában), és arra gondoltam, megosztom a teázókkal "(ellen)forradalmi" gondolataimat. Tézisem nem más, mint hogy a modernitás/demokrácia/liberalizmus és különböző "tudományos" elméletek korszakában az egyetlen valóban "(ellen)forradalmi" gondolat:
A szabad akarat. Pro-katkó félpercünk következik.
A szabad akarat. Pro-katkó félpercünk következik.
A modern filozófiák (inkluzíve episztemológia és politikai eszmék) ugyanis a mechanikus szemléletet tették magukévá (Hobbes — Descartes — Spinoza). Ebből aztán formás determinista megfontolások születtek, ahol az ember pusztán láthatatlan erők és izék játéka, tudat alatti ösztönök és érdekek játékszere (Freud, Marx – a kettő összeházasítása pedig a legborzalmasabb). A mechanikus szabadság önellentmondás. Ha minden előre meghatározott, ha ösztönök és érdekek puszta játékszerei vagyunk, akkor nem lehetünk szabadok. Ugyanilyen ellentmondás lakozik a determinista, ugyanakkor forradalmi, haladó eszmékben is: ha a történelem szükségszerűen a kommunizmusba vezet, mi szükség van forradalomra?
A szabad akarat eszméje természetesen utálatos egy veretes modern szemében: egyrészt feltételezi a jó és rossz meglétét (hiszen jó és rossz nélkül mi értelme a szabad akaratnak? A Wille zur Macht ötletét meghagyjuk a posztmoderneknek: a hatalom így önmagában ugyanis semmit sem mond annak minőségéről és gyakorlásáról: az "erő" kultusza pedig barbarizmushoz vezet), másrészt nem menti föl az embert egyéni felelőssége alól. A jó és rossz közti különbségtétel, valamint a felelősség vállalása pedig ellenkezik a modern kenegetős gyakorlattal.
Tölgy a másik asztalnál cinkosan mosolyog, Loxon elégedetten kavargatja teáját [No Way, kedves R., nekem ezúttal is kissé más az álláspontom – de azért elégedetten kavargatva teáját üdvözletét küldi: szerető Loxonja]. Gizike viszont csak a fejét ingatja, hogy ebből megint valami szokásos vad-reakciós ömlengés lesz.
És tényleg.
A szabad akarat eszméje természetesen utálatos egy veretes modern szemében: egyrészt feltételezi a jó és rossz meglétét (hiszen jó és rossz nélkül mi értelme a szabad akaratnak? A Wille zur Macht ötletét meghagyjuk a posztmoderneknek: a hatalom így önmagában ugyanis semmit sem mond annak minőségéről és gyakorlásáról: az "erő" kultusza pedig barbarizmushoz vezet), másrészt nem menti föl az embert egyéni felelőssége alól. A jó és rossz közti különbségtétel, valamint a felelősség vállalása pedig ellenkezik a modern kenegetős gyakorlattal.
Tölgy a másik asztalnál cinkosan mosolyog, Loxon elégedetten kavargatja teáját [No Way, kedves R., nekem ezúttal is kissé más az álláspontom – de azért elégedetten kavargatva teáját üdvözletét küldi: szerető Loxonja]. Gizike viszont csak a fejét ingatja, hogy ebből megint valami szokásos vad-reakciós ömlengés lesz.
És tényleg.
Márpedig a jó és rossz közti különbségtétel eltörlése után nincs lehetőség bírálatra (kultúrrelativizmus ---> Auschwitz, GULAG), a determinizmus pedig mindig ultimate argument-ként szolgál a rosszat elkövetők esetében (forradalom, haladás stb.).
Márpedig ezek a gondolatok tovább élnek, és bizonyos körökben virágoznak is. És ha az "establishment" filozófiája eköré a felelősség-kenegetős, láthatatlan izék által vezérelt emberképre épít, akkor ezzel szemben az ember szabad akaratának és személyes felelősségének gondolata marad az egyedüli "forradalmi" gondolat.
Márpedig ezek a gondolatok tovább élnek, és bizonyos körökben virágoznak is. És ha az "establishment" filozófiája eköré a felelősség-kenegetős, láthatatlan izék által vezérelt emberképre épít, akkor ezzel szemben az ember szabad akaratának és személyes felelősségének gondolata marad az egyedüli "forradalmi" gondolat.
Hogy mikre nem késztet embereket a teinfogyasztás! Mint látják, nagy mértékben a szabad akaratról való fantáziáláshoz vezethet.
VálaszTörlésCinkosság van itt kéremszépen- a strukturális bűnözést bünteti a törvény. A baloldal összekacsintgat a szélsőszabadakaratista erőkkel!
Jó kis cikk. Kb. a modern világ problémáinak fele visszavezethető a "lét határozza meg a tudatot" determinizmusra.
VálaszTörlés(A másik fele két szélsőség, az absztrakt individualizmus és az anti-individualizmus/kollektivizmus harcára.)
(Pont ezért jövök ki buddhistaként sokkal jobban a teistákkal, mint a materialistákkal, annak ellenére, hogy a teremtő isten és halhatatlan lélek fogalma abszolút idegen tőlem:
na de ők legalább nem néznek kívülről programozott robotnak, tisztában vannak a személyes felelősség fontosságával stb.)
Pl. a racionalizmus vs. praktikus tudás is ide vezethető vissza. A racionalizmus alapja, hogy mivel az ember
kívülről programozott robot, a program tetszés szerint törölhető és újraírható.
A legnagyobb gyakorlati probléma ott van, hogy a determinista világképben az ösztönzőerők fogalma egyszerűen nem fér bele.
Ennek az eredménye pl. a tökéletesen hibás, mert nem működő közgáz. Meg oktatás. Meg nevelés. Meg stb.
A determinista szerint pl. ha egy gyerek terrorizálja az osztálytársait, annak az az oka, hogy otthon folyton
gyepálják, tehát, a megoldás, rendesen kell bánni vele, és akkor magától elmúlik.
A nem-determinista világkép szerint ennek lehet ezer és egy oka, akár még ez is, hosszú távú megoldása
lehet ezer és egy, akár még ez is, de ha rövid távon meg akarjuk oldani a problémát, ösztönözni kell, hogy ne
tegye, ami jobbára a nadrágszíjat jelenti.
(Meg lehetne vesztegetni csokival is, sok más olyan helyzet van,
amikor az a helyes ösztönzés, de pl. ebben az esetben nem, mert akkor az ad egy másik, igen rossz ösztönzést is:
arra is ösztönöz, hogy rossz dolgokat kell csinálni, és akkor csokit adnak érte, hogy abbahagyjam. Na, ez nem jó.)
Egy determinista azt mondaná, gabrilo bizonyára mákteát ivott, shenpent pedig molesztálta az óvónénije. Csakhát a determinista a mákteát fogyasztók elméjének szüleménye. Egyszer én is ittam mákteát. Kíváncsi voltam. Betyáros, az biztos!
VálaszTörlésés különböző "tudományos" elméletek korszakában az egyetlen valóban "(ellen)forradalmi" gondolat:
VálaszTörlésA szabad akarat. Pro-katkó félpercünk következik.
Pfhm. Hagyjuk már ki a tudományt. Marxnak meg nem szabad elhinni, hogy ő tudományt csinált a szó science értelmében, mert hát nem.
A szabad akarat vs. "determinisztikus" materiális természeti törvények kérdése ugyanis nem ily egyszerű, a materiális természeti törvények ugyanis kicsit szofisztikáltabbak ebben a determinizmus - nemdeterminizmus kérdésben.
(Még az evolúció is. Sőt.)
>Ha minden előre meghatározott, ... akkor nem lehetünk szabadok.
VálaszTörlésDehogynem. Leibniznek volt egy ötlete, hogyan lehetne ezt elképzelni :)
>ha a történelem szükségszerűen a kommunizmusba vezet, mi szükség van forradalomra?
Semmi, és ez Marx figyelmes olvasóinak (tehát pl. Lenyinnek nem) fel is tűnik.
tallian.miklos:
>a materiális természeti törvények ugyanis kicsit szofisztikáltabbak ebben a determinizmus - nemdeterminizmus kérdésben.
Már hogyan lehetnének, tekintettel arra, hogy a szabadság/determinizmus nem természettudományos kérdés.
Mikinek igaza van, tényleg tegyünk már különbséget tudomány és szcientizmus (mint ideológia) között.
VálaszTörlésHayek ezt remekül összefoglalta a The Counter-Revolution of Science-ben, innen letölthető, nagyon ajánlom:
http://www.archive.org/details/counterrevolutio030197mbp
Másfelől viszont más a determinizmus a dolgok világban és más az emberi szubjektum esetében. ..
Még egy gondolat. A szcientizmussal ugye az a probléma, hogy a természettudomány módszereit koppintja le olyan dolgok leírására, amelyekre az nem alkalmas, ezáltal pont a természettudomány szellemisége - objektív vizsgálat - tűnik el.
VálaszTörlésDe van ám ilyen fordítva is. Van, hogy valaki az emberi dolgok működését jól érti, de ezt megpróbálja a természetre is ráerőltetni, és akkor ugyanúgy téved, mint fordított esetben. Ilyen volt Arisztotelész. Az emberi dolgokat kiválóan értette, értette pl. hogy a hasonló természetű emberek vonzzák egymást. Ugyanezt a logikát használta a természettudományban is, hogy a füst azért száll felfele, mert levegőtermészete van, és a levegő vonzza stb. Hát, ez nem nyert széncsatát. Ez a fordított hiba, az emberismeret, filozófia, politika ráerőltetése a természettudományra. Vigyázzunk rá, hogy ne essünk bele ebbe a végletbe sem.
Shenpen:
VálaszTörlés>tegyünk már különbséget tudomány és szcientizmus (mint ideológia) között.
Tegyünk. A természettudomány nem szól hozzá a szabadság/determinizmus kérdéséhez, a szcientizmus hozzászól. Ez a különbség, nem pedig az, hogy mit szólnak hozzá.
>szcientizmussal ugye az a probléma, hogy a természettudomány módszereit koppintja le olyan dolgok leírására, amelyekre az nem alkalmas
A módszereit éppen nem koppintja le, bár ezt aztán Ön is írja pár sorral lejjebb. A szcientizmus az a filozófiai álláspont, mely szerint a valóság fogalmát kimeríti a természettudományosan megismerhető fogalma.
>Iyen volt Arisztotelész. Az emberi dolgokat kiválóan értette, értette pl. hogy a hasonló természetű emberek vonzzák egymást. Ugyanezt a logikát használta a természettudományban is, hogy a füst azért száll felfele, mert levegőtermészete van, és a levegő vonzza stb.
Nem hinném, hogy ez történt. Már Empedoklésznél is van "szeretet és viszály" az atomok között, ti. vonzás és taszítás. Ma is van vonzás a részecskék között, most akkor a mai tudósok is átviszik a részecskékre a szerelmi fantáziáikat? Arisztotelész sehol sem mond olyat, hogy az emberből indul ki, és ez alapján érti meg a világot, mert nem szubjektivista, nem idealista, nem humanista. Egyszerűen vannak olyan gondolkodási formái, amelyeket az emberre, állatra, ásványra egyaránt alkalmaz.
Arisztotelész fizikája két okból volt sokkal gyengébb, mint pl. a Newtoné (leszámítva, hogy elég furcsa dolog egy 2000 évvel korábban élt valakit gondolkodási hibákban elmarasztalni a gyengébb fizikája miatt): az egyik az, hogy nem gondolkodott elég elvontan (pl. nem jött rá, hogy amikor a mozgásról beszél, akkor az egyenes vonalú egyenletes mozgással kellene kezdenie, hiszen az utóbbiról 'joggal' állította, hogy nem létezik), a másik az, hogy a matematikát nem vette használatba a természetmegismerés szolgálatában. De azon az ősi gondolkodásmódon, mely emberi viszonyokat tesz a természetiek helyébe, a görögök ekkor már rég túl voltak, ezt világosan mutatja Arisztotelész okságfogalma is.
"Arisztotelész sehol sem mond olyat, hogy az emberből indul ki"
VálaszTörlésPersze, de mégis fura, hogy az a logika, amit alkalmaz, emberi dolgokban igen bölcs, anyagi dolgokban meg nem annyira.
Ez az egyik dolog, amit szeretnék megérteni a történelemből - hogyan lehet az, hogy a természettudományban van egy körülbelül egyenes vonalú fejlődés, pár száz év kiesésével, míg a társadalomtudományban, emberismeretben nincs, hogy pl. Comte leírhatott olyan dolgokat a XIX. században, amin egy XVIII. századi angol vagy egy ókori görög visítva röhögött volna.
A feltételezésem az, hogy ennek oka a módszer megváltozása. Először az emberközpontú logika mindenre, Arisztotelésznél már kezd elválni a nem-emberközpontú természettudomány az emberismerettől, de még nem eléggé, aztán párhuzamosan fut a dolog, végül a szcientizmussal az emberismeret veszi át a természettudomány stílusát, és ekkor kezdődik az emberismeret sötét kora (valahol kb. Rousseau-val), amiből, egyébként, már kifele tartunk lassan.
Ez egy hipotézis, nem tudom, hogy stimmel-e.
Még egy kérdés. Van egy olyan dolog, hogy a szcientisták természetesnek, magától értetődőnek veszik, hogy az emberi természet megérthető empirikusnak, a másik oldalon pl. Mises természetesnek, magától értetődőnek veszik, hogy nem, és ennek a rövid magyarázata annyi, hogy az ember: tanul, nem lehet vele kétszer ugyanazt a kísérletet elvégezni.
VálaszTörlésNagyon szép buddhista, keresztény stb. magyarázatok vannak rá, hogy miért nem vizsgálható empirikusan - legalább nem a maga teljességében - de engem érdekelne szerfelett, hogy volt-e valaha a történelemben egy olyan kor, amikor erről élénk, színvonalas, kimerítő tudományos-filozófiai vita folyt? Az oszták és porosz közgazdászok Methodenstreit-ját leszámítva: inkább filozófiai, pszichológiai, szociológiai vonalon gondolnám. Volt valaha ilyen?
t.m
VálaszTörlésszerintem ez a poszt nem a tudomány ellen íródott.
Gabrilo,
eccer meg kéne írni egy másik posztot az akarat-kultuszról is.
A lberum arbitrium és a mai romantikus akarat(osság)-kultusz különbségéről.
Tölgy,
VálaszTörlésez nem is rossz ötlet. Majd elmélkedem rajta. Érdekes dolog ez, hogy a modernek az "akarat" alatt valami teljesen másról beszélnek, mint mink.
Shenpen,
VálaszTörlésasszem, azért az antikok és a keresztények erről igen sokat értekeztek. Az általad emlegetett Arisztotelésznél is fontos az emberi természet és a természettörvény-gondolata is, ha jól rémlik. (Ha nem, akkor sem baj, mert most úgyis újra kell olvasnom egy-egy cuccot tőle meg Platónytól is:))
És Szent Tamásnak vannak még egész jó meglátásai. Hogy vita volt-e? Biztosan.
Shenpen,
VálaszTörlés1/OFF:
A counter-revolution of science-t a liberty fundról potom zséért meg lehet rendelni:)) Csak szólok, ha akarsz egy offline példányt, megéri. Én is onnan szedtem.
2)szvsz az emberismeret "sötét kora" korábban kezdődött: azokkal, akik "rossz követői" voltak pl. Descartes-nak. Rousseau ennek csak a betetőzése volt (ill. addig).
Gabrilo,
VálaszTörlésaz akarat - most erőst rögtönzök - az Ószövetségből jön, és a teremtéshez kapcsolódik.
A lib. arbitrium szó szerint inkább "szabad döntést" jelent.
Arbitrator döntőbíró, és ebből van az, hogy az "önkény" (arbitratio) ellen küzdő modernek a döntés/sz.akarat ellen küzdöttek.
A döntés mindig személyes és szeszélyes (valamelyest legalább).
Tölgy,
VálaszTörlésarbitrium vs. arbitrary power - ez jó, erről írhatna többet, valahol tényleg arról van szó, hogy a modern második fele a szélsőséges individualizmus vs. a szélsőséges anti-individualizmus/kollektivizmus küzdelme, és ez a kettő úgy össze van keveredve, hogy ember legyen a talpán, aki szétválogatja.
Hadd kíváncsiskodjak, kicsit off, de sebaj: ez az egész tea-dolog valami nagyon finom vicc, amit nem értek, vagy valamelyikük tényleg szereti? Valahol pont az a trükk benne, hogy nem üt úgy, mint a tripla eszpresszó, ezáltal kifejez valamit? Valami ilyesmi?
VálaszTörlésTölgy,
VálaszTörlésha lenne egy kis időm, annak néznék kicsit jobban utána, hogy a protestantizmusnak milyen szerepe van a liberum arbitrium aláaknázásában, és hogy ez mennyire él a már nagyon is hagyományosnak számító (evangélikus, református) felekezeteknél. Vajh csak a katkóknál maradt ez továbbra is központi tanítás? Nekem szokott lenni egy elég provokatív szlogenem biz. körökben, ti. hogy a katolikus egyház tartja egyedül életben a szabadság szellemét:))) Ugranak rá, mint gyöngytyúk a takonyra. De ezen még gondolkodnom kell a fentiek fényében.
Mellesleg érdekes ez az "önkényesség"-akarat-szabad akarat dolog. Ebben is két végletet látok, Shenpen értelmezéséhez hasonlatosan: vagy minden "önkényesség", i.e. kényszer, egyéni döntés és felelősség kiiktatását vetítik előre a modernek, vagy az akarat abszolút uralmát, amiben viszont már nincs az a tartalom, mint a keresztény szabad akarat-tanban.
Shenpen,
ez az individualizmus-kollektivizmus dolog is érdekes. Én alapvetően utóbbitól viszolygok jobban, legalábbis most úgy érzem. Viszont Molnár T. pl. a Liberális hegemóniában a "kollektív" vagy akár "kollektivista" cuccokat pozitív színben tünteti fel, szemben az individualizmussal.
Nehéz dolgok ezek:)))
Btw. Tölgy,
VálaszTörlésHa az akarat az Ószövetségből gyün, és a teremtéshez kapcsolódik, akkor Spinoza Isten-leírását (ti. akarat és vágy nélküli szubsztancia)szanálhatjuk?:-DDD
Muhaha.
shenpen,
VálaszTörlésez egy szójátékból indult.
Tibet kapcsán valaki elkezdte fikázni a tibetieket, hogy sötét középkor, és teokrácia, meg miegyéb.
Mire néhányan, Loxon, tewton - aki most el van tűnve - jómagam elkezdtünk a teokráciáról írni ezt azt. Oszt valahogy ebből lett a teakrácia.
Pontosan nem emlékszem kinek volt az újítása.
A szabad akarat problémájával kapcsolatban felhívnám a figyelmet egy mára méltatlanul keveset emlegetett gondolkodónak, Schellingnek a nézeteire, aki szerint a "szabadság szükségszerűség, a szükségszerűség szabadság". Szabadság a szubjektumban (öntudat) van, amely az objektummal (tudattalan)látszólag szemben áll, Schelling szerint azonban a kettő a legmélyebb szinten egybeesik.
VálaszTörlésAkkor vagyok szabad, ha döntéseim a szubjektum, nem pedig az objektum által meghatározottak, és annál szabadabb vagyok, minél inkább el tudom érni, hogy ne függjek a környezetem automatizmusaitól. Szabad akarat nem "van", hanem "lehet".
Egyébként érdemes vizsgálni a hindu upanisadok moksával kapcsolatos ideáit, amely szó annyit tesz, hogy "a kötelékekből való szabadulás".
Természettudomány vs. Emberismeret témában:
VálaszTörlésSzerény véleményem szerint a kettő közötti különbség nem történeti jellegű, hanem a dolgok természetéből következik. Az, hogy az emberismeretben nincs egyenes vonaló haladás (meg úgy általában semmiféle haladás se) az nem azért van, mert így alakult a történelem, vagyis nem a Shenpen által felvetett, a teljesen emberi jellegű megismeréstől a tudományos megismerés egyeduralmáig vezető 'történeti ív' miatt. Szerintem inkább arról van szó, hogy a 'természet természete' és az emberé között olyan különbség van, amely lehetetlenné teszi azt, hogy az utóbbinak megismerésében fejlődhessünk (mármint nem egyénileg, hanem a történelem folyamán).
Egyrészt arról van szó, hogy a természettudományban van egy közös nyelv, a matematika, aminek hatalmas szerepe van az elméletek továbbadásában. A matematikailag megfogalmazott tudás/elmélet nem személyes, a megalkotóján kívül bárki más is képes ugyanúgy befogadni és megérteni. Ez a matematikai nyelv a természet megismerésében láthatóan remekül működik, az ember esetében viszont nem-igazán, helyette a természetes nyelveket használjuk, ezzel viszont az a baj (illetve nem baj ez annyira), hogy sokkal személyesebbek. Egy közönséges nyelven írt filozófiai művet nem lehet egészen úgy megérteni, mint egy matematikailag megfogalmazott tételt. Mindez összefügg azzal, hogy az emberi természetet teljes egészében nem tudjuk megérteni, viszont nem is tudunk elkülöníteni belőle részeket, amelyeket megérthetnénk. A természettudományban ismerhetünk bizonyos törvényeket anélkül, hogy tökéletesen ismernénk az egészet, a lélek esetében viszont nincsenek különálló részek vagy törvények, amelyeket magukban leírhatnánk, így aztán amit leírunk az szükségképpen hiányos és tapogatódzó, ami nem igazán megfelelő alap a 'fejlődéshez'.
Hasonlóan a tudományban vannak kísérletek, amelyek megismételhetőek azonos eredménnyel, az emberi lélek megismerésénél ilyen ugye (mint azt Shenpen is mondta) nincs, azért aztán amit valaki személyes tapasztalatból, megfigyelésből megért, azt más nem tudja reprodukálni, vagy elfogadja vagy nem.
Talán azt tudnám mondani, hogy a természet megértéséhez geometriai gondolkodás szükséges, 'okosnak' (most nem egészen hétköznapi értelemben használva a szót) kell lenni hozzá, ez fejeződik ki a matematikai leírhatóságban is. Az emberi természet megértéséhez viszont inkább bölcsesség, intuitív gondolkodás szükséges. A bölcsesség esetében viszont már a szóból is érződik, hogy egyfajta tapasztaltság, a tapasztalatokból és gondolkodásból származó 'szellemi háttér' kell hozzá (nem tudom ez így érthető-e).
A lényeg az, hogy hiába érti elég jól egy bölcs ember az emberi természetet, még ha meg is próbálja ezt leírni, csak hasonlóan bölcs emberek fogják megérteni és befogadni, vagy ha nem is kell hozzá hasonlóan bölcsnek lenniük, valahogy már hasonló irányba kellett elindulniuk a saját tapasztalataik és gondolkodásuk alapján, mint amerre a bölcs vezetni próbálja őket. Ezért aztán az emberi természet megismerésében nem lehetséges igazán konzekvens 'gondolati fonal' amely hosszabb időszakon és több gondolkodón keresztül vezet. Minden filozófus elölről kezdi a világképének felépítését, amiben aztán persze hatással van rá sok korábbi dolog,de tulajdonképpen a régi álláspontok továbbfejlesztésére és elvetésére nincs lehetőség, hiszen az az álláspont szorosan hozzátartozott megalkotójához és változtatni rajta csak ő tud. A tudományban arról beszélünk, hogy valaki felfedezett egy törvényt, a filozófiában viszont egy-egy adott gondolkodó filozófiáját emlegetjük és minden ilyen filozófia különálló világot alkot és nincs valódi folytonossági kapcsolatban egyetlen másikkal sem (abban az értelemben, hogy még ha erősen hat is egy későbbi filozófiára, azt akkor sem nevezhetjük a korábbi filozófia folytatásának, nem írhatja felül azt).
Rakovszk,
VálaszTörléshmm, ez jó irány. De ugyanakkor: én sokat tanultam könyvekből az emberi természetről. Irving Kristoltol Oakeshotton át Shakespeare-ig. Valamennyire ezt lehet, persze szükséges ezt a tapasztalaton átöblíteni.
Szerintem nem azért nem volt egyenes vonalú fejlődés e téren, mert mindenki elölről kezdi. Azért az durva lenne. És különben is, folyton reagálnak egymásra.
Szerintem inkább arról van szó, hogy volt egy - kizárólagosságra törekvő - módszertani lázadás, amelyik a bölcsességnek mint olyannak a lehetőségét is kétségbe vonta.
Shenpen,
VálaszTörlésOké, ott a pont, az, hogy mindenki előlről kezdi tényleg durva túlzás volt a részemről. Csak azt akartam mondani vele, hogy az új filozófia mindig egyedi. Ha nem is kezdi mindenki (vagy mondjuk mindne komolyabb gondolkodó) újra, de legalábbis mindig újat kezdenek, valami sajátot akarnak felépíteni, ami szorosan kapcsolódik az adott ember természetéhez, életéhez stb. Azok, akiknek hasonló a természete és/vagy olyan tapasztalataik vannak, amelyek megerősítik az adott elgondolást, elfogadhatják és továbbgondolhatják azt, de egyrészt ez nem lesz egy általánosan elfogadott folytatása a korábbi gondolatnak. Ha egy természettudományos tételt valaki felfedez és később valaki pontosít, akkor az ugyanúgy általánosan elfogadott lesz, mint az eredeti, de a filozófiában még ha valaki egyet is ért X filozófussal, lehet hogy egyáltalán nem ért egyet olyasvalakivel, aki amúgy X filozófus gondolataira épít.
Azt akarom mondani, hogy a filozófiában nincs fejlődés, mert nincsenek meghaladott tételek, a későbbi gondolkodók reflektálnak a korábbiakra, építenek rájuk, néha rengeteg mindent átvesznek tőlük, de akkor is önálló filozófiát fogalmaznak meg, ami nem váltja fel az előzményt, az is ugyanúgy megmarad.
Visszatérve még valamire, tanultál sok mindent Oakeshottól és Kristoltól, de miért nem tanultál Comtétől? Persze azért mert baromság, de azt, hogy baromság azt nem puszta logikából tudod, hanem élettapasztalatból, 'bölcsességből'.
ps: amúgy miért pont Rousseau-val kezdődik az emberismeret sötét kora? (amúgy nem tudok nagyon sokat Rousseauról, de nem rég azt olvastam valahol, hogy igazából nem is volt ő olyan rossz arc és sok tekintetben hasonlított Burke-re, ami elég izgalmasan hangzik).
Bocsánat a spamért, de eszembe jutott még pár gondolat, ami talán mgvilágítja, hogy mire gondolod. Szóval szerintem úgy áll a dolog, hogy a filozófia majdnem annyira alkotó tevékenység, mint mondjuk az irodalom. Ugyanúgy, ahogy Dosztojevszkíj műveit nem írhatta volna meg Dickens, ugyanúgy Nietzschéit sem egy másik filozófus. A tudománnyal más a helyzet, ha Einstein valamiért úgy dönt, hogy nem foglalkozik fizikával, hanem inkább macskák tenyésztésének szenteli az életét akkor valószínűleg lett volna valaki más, aki felfedezi a relativitáselméletet. Nem ritka a tudomány illetve a matematika történetében, hogy többen egymástól függetlenül fedeznek fel valamit.
VálaszTörlésEz azért van, mert a természeti törvényeket felfedezés útján ismerjük meg. A filozófiai-emberismereti jellegű igazságokat azonban az ember nem felfedezi, hanem megérti (lásd intuitív gondolkodás, amit korábban írtam, nem tudom érthető-e). Ebben a megértésben segíthetnek mások gondolatai, de önmagukban nem elegendőek. Pusztán attól, hogy elolvasol egy könyvet nem tudod megérteni és átérezni a mondanivalóját, ha nincs meg benned már alapból nincs meg benned valamennyi abból a 'bölcsességből', ami az íróban. Lehet, hogy elolvasol egy Shakespeare-t és aztán a homlokodra csapsz, hogy "jé, tényleg", de csak akkor, ha összevág a saját tapasztalataiddal és már implicit módon valahogy korábban is meg volt.
Persze az is lehet, hogy elolvasol valamit és csak úgy elfogadod, de az nem igazi megértés vagy tudás, nem lesz igazán 'megemésztve'.
OK, így már oké, ez a klasszikus begreifen-verstehen különbség.
VálaszTörlésIgen, abszolút tapasztalati, és a munkában töltött első másfél évem eredménye.
Amikor elvégeztem a főiskolát, nagyon éretlen voltam és nagyon lökött. Juppi akartam lenni, ami alatt azt értettem, hogy olyan valaki, akinek szép öltönye van meg rangja, okosan hangzó marhaságokat mond és ezért jól fizetnek, a fene tudja, hogy miért, dolgozni nem kell, csak dumálni, és az egész nagyon nagyképű dolog, lehet májerkedni. Erre vágytam.
Vállalatirányítási-szoftver-tanácsadó lettem, iszonyat rosszul fizettek, szép öltönyt vettek a szüleim (esélytelen lett volna amúgy), de a nagyképűsködés bőven megvolt, pontosan olyan céghez kerültem, ahol mindenki bullshit-terminológiában beszél, minden második szó angol és a nagyképűsködés az megy ezerrel. Egy darabig úgy tűnt, rendben van,
ez az lesz. A szállító, akinek a szoftverét árultuk, az is tolta ezerrel a nagyképűsködést, "25 év iparági tapasztalat" meg minden. Csakhogy nekünk nem az olyan ügyfelek jutottak, hogy Shell Gas-projekt Nigériában meg Vietnamban, ahol ezért tényleg fizet az ügyfél, hanem a magyar cégek.
Fél év múlva azon vettem észre magam, hogy heti 70-80 órát dolgozom nagyon keményen, 0 bullshit, helyette pánikszerű programozás, az öltöny lekopott, mert az ügyfelek nem igényelték, bermudában jártunk és pólóban, fogytam tíz kilót a stressztől, felnőtt férfiként néha a sírás határán voltam az idegtől, az ügyfeleknek néha olyanokat mondtunk, hogy az alkalmazottaik "negyedkegyelmű félmajmok hordája", és ez mind nem számított, mert csak az számított, hogy konkrétan csinálni a dolgokat, nagyon gyorsan és nagyon sokat és nem nagyon rosszat.
És ez megkeményített. Nagyon más ember lettem az után a másfél év után. Igaz, nem pont olyan, mint most. Cinikus lettem, szkeptikus, individualista, türelmetlen, cowboyszemléletű, kemény, férfias, udvariatlan, túlélő fajta, csak egyénekben, egyének képességeiben és hozzállásában bízó, és semmiféle reklámban, rizsában, elméletben nem bízó, afféle tengerészgyalogos-szemlélet: "harcoljunk, b*sszunk, vagy tűnjünk innen a p*csába", efféle. Csináld meg, most azonnal, és jól, vagy kuss és tűnés, semmi szöveg, semmi de meg ha. Eléggé durva egy korszak volt és nem túl civilizált.
És semmi türelmem nem maradt jószándékú álmodozásokkal szemben (akkor még azt hittem, arról van szó). Akkor pl. ha megkérdeztek volna a cigánybűnözésről, azt mondtam volna, nem érkedkel a szociális rizsa, nem érdekel a rendőrség, a rend és jog sem, pisztolyt nekem, mint Texasban, azt' kész, megoldom ezt is magamnak, mivel a többi sz*rt a munkában is én és hasonló egyén oldotta meg, nem olyan koncepciók, hogy mit kéne elvileg, ideálisan tenni.
Nem volt ez egy teljesen jó hozzállás, már azt jól látom, de a libi marhaság elleni sokkterápiának megtette.
Aztán amit finomodott és tágult a szemléletem azóta, az már mind könyv.
Már bocs, de _önmagában_ nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Ezek ember alkotta fogalmak, és emberi ítélet áll a használatuk mögött. (Hovatovább rengeteg olyan helyzet/esemény/dolog van, amit az egyik ember jónak ítél, a másik rossznak - morális értelemben is, természetesen).
VálaszTörlésHogy ennek mi köze a szabad akarat kérdéséhez, számomra rejtély.
aron
Ja, előző a cikkhez ment, hozzászólásokat nem olvastam.
VálaszTörlésaron, megint
Az valami egészen szívmelengető érzés, hogy megemlít a posztjában, Gabrilo!
VálaszTörlésAnnyira meghatódtam, hogy hálából nem is véleményezem, na mit szól?;-)
Gizike,
VálaszTörléshogy maga milyen empatikus személyiség! (Csúnya összetétel, nem?) Igazán értékelem!
Rakovszk,
csak beleolvastam a kommentjébe:
Rousseau és Burke között a kapocs talán az anti-racionalizmusuk lehet. Ellenberger R. totalitárius, Burke pedig nagyon nem. Ez jelentős különbség.
aron,
és mi alapján ítélünk? Nem véletlenül írtam, hogy a jó és a rossz szubjektivizálásának a vége Auschwitz. Biztos, hogy nem kell valamiféle mércét tartani?
Nekem tetszik, olyan intelligensen hangzik, legközelebb dícsérje meg a hajamat is.
VálaszTörlésGabrilo,
VálaszTörlésRousseau-ról én a következőt olvastam:
"Sokkal fontosabb [a demokráciával kapcsolatos írásainál] az a méltatlanul elfeledett tény, hogy amikor Rousseau-t felkérték Lengyelország, majd később Korzika alkotmányának megszerkesztésére nem a 'Du Contrat social'-ban megfogalmazott általánosságok, hanem konkrétumok: a hagyományok, szokások és az aktuális szükségletek felől közelítette meg a feladatot. Az esszékből kirajzolódó, érvelő, okoskodó és következtető Rousseau-t gyakran és tévesen állítják ellentétbe Burke-kel, a gyakorlatias államférfival. Egy amerikai tudós 'Rousseau and Burke' című munkájában már réges-rég rámutatott, milyen hamis ez a szembeállítás, s hogy a két nagy gondolkodó mennyire hasonló nézeteket vallott a kormányzás kérdéseiben." (itt van egy lábjegyzet, az említett könyv Mary Osborn: Rousseau and Burke, New York, London, 1940)
Ennyit tudok mondani a témában. :)
rakovszk,
VálaszTörlésRousseau-ból több van. Legalább kettő, és ehhöz nem kell ez az adalék sem.
Ellenben a genfi filozóf esete kicsit hasonlatos Descartes-hoz: utóbbi követőit rühellem, nem magát D.-t. Úgy szokás mondani, hogy D. még nem volt karteziánus:)
Rakovszk,
VálaszTörlésbizony létezik ez az értelmezés.
Az idézet szerintem Ludassitól származik.
A törekvés az, hogy Burke és a fr. forradalom ellentétét elsikálják. Ennek része a B-R ellentétek hangsúlyozása helyett a hasonlóságoké: mindkettőnek a két füle közé szorult a feje, stb.
E törekvés részben R-t hozná vissza a mainstreambe (ny-n nincs ott ma), részben Burke-t rakná bele egy kitalált "angol felvilágosodás" nevű zacsiba.
CSak el kell tekinteni pl. Burke Rousseau-val kapcsolatos reakcióiról, a R-hívő jakobinusokkal kapcsolatos nézeteitől, stb.
Valahogy nem ez a B-R párhuzam a mainstream a Burke irodalomban. És ha a R teljes életművére gondolsz, valamint a világgal szembeni attitűdjére... akkor tényleg csak a két fül birtoklása a közös bennük.
tölgy,
VálaszTörlésBocsánat, az idézet forrását nem írtam oda az előbb, pedig akartam:
Jacques Barzun: Hajnaltól alkonyig - A nyugati kultúra 500 éve
Amúgy nagyon jó könyv, bár némileg hosszú (mondhatni nagyon), az írót pl. John Lukács is dícsérte/emlegette.
A Rousseau témára visszatérve az a helyzet, hogy se Burke-től se Rousseau-tól nem olvastam eleget ahhoz, hogy el tudnám dönteni, igaza van-e a fenti idézetnek, csak nem rég olvastam és nekem is furcsa volt és mivel szóba került Rousseau, gondoltam megemlítem. :)
R.-t B.-vel maga B. állította szembe a Töprengésekben, kőkeményen letoszva, hogy ez az ember a hiúságból vezet le minden erényt, márpedig pont az alázatból kéne :-) Ennyire egyértelmű attack után szerintem ne próbáljuk meg összehozni őket :-)
VálaszTörlésKérem. :) Én nem akarom őket összehozni, keveset tudok én ahhoz, csak engem is meglepett amit olvastam és kiváncsi voltam mit gondolnak a dologról a jelenlévők. :) Ezek szerint azt, hogy hülyeség a,miben könnyen lehet, hogy igazuk van, de azért érdekes lenne belenézni ebbe a könyvbe (a Rousseau and Burke címűbe). Beírtam a wikipédiába a szerző nevét de szinte kizárólag Pókember témában vannak találatok -_-
VálaszTörlés