2010. április 23., péntek

Utópia

John Roddam Spencer-Stanhope: The Waters of Lethe by the Plains of Elysium
(1879-80)


Azt szokták mondani, hogy ez vagy az az eszme „szép, de nem valósítható meg”, vagy csak egyszerűen megvalósíthatatlan, azaz utópia. Ha feltennénk a kérdést, hogy milyen eszmékről van szó, akkor kivétel nélkül olyasmiket sorolnának, mint a teokrácia vagy a kommunizmus, vagyis — minden ellentétességük ellenére — határozott körvonallal rendelkező formákat. Eszébe sem jutna szinte senkinek a liberalizmust utópiának nevezni. Pedig a liberalizmus is utópia, méghozzá az egyik legkárosabb. És, ha valaki most az „ideológiátlanság” elvét hangoztatná mint kimenekedési utat, akkor nyugodtan lehetne és kellene is azt válaszolni, hogy az „ideológiátlanság” is utópia.

Általában véve észben kellene tartani, hogy a földi világban minden utópia, ami nem kizárólag annak észbentartásával és kinyilvánításával épül, hogy ideiglenes és feltételes. Van azonban egy markáns és gyökeres különbség a jobb- és baloldali* utópiák között. A jobboldali „utópiák” metafizikai gyökerűek, tehát annak a fenntartottságával bírnak, hogy a Föld kevés ahhoz, hogy megvalósításuk színtere legyen, annál sokkal magasabb perspektívájúak. A baloldali utópiák vallói viszont a Földet tekintik „ideáik” (contradictio in terminis) megvalósítási helyének és céljának. (Vallóit, és nem alkotóit írtam, mert alkotóik olykor nagyon is tisztában vannak azzal, hogy amit így az ember számára adnak, az szatanikus — tehát föld alatti — ihletettségű.)

Mint írtam, a Föld minden esetben „csupán” színtér. Mint ilyen, ugyanakkor nem elhanyagolható, éppen azon egyszerű oknál fogva nem, hogy az, ami az ideológiákból végül megvalósul, itt „csapódik le”. Mivel pedig az ember modern korunkban mélységesen a földiség erői által kondicionált, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen földi hatásokkal és visszahatásokkal vétetik körbe, illetve veszi körbe magát.

Kollektíve minden épkézláb, metafizikai alapú idea és ideológia korának vége, sőt úgy tűnik, az egyébként mentálisan súlyosan retardált Fukuyamának is valami részigazsága volt abban, hogy a liberalizmus bizonyos értelemben (tudniillik vertikálisan, és a tömegerők tehetetlenségével párosulva lineárisan is) a történelem végét is jelenti. A liberalizmus álideológiájának szerves folytatása az „ideológiátlanság” és az olyan részproblémák „ideológiává” emelése, mint az ökológia, és az ezzel kapcsolatos tennivalók.

Ha mondhatjuk azt, hogy az ideológia már süllyedés az ideák világához képest, akkor még inkább mondhatjuk azt, hogy az ideológiátlanság süllyedés az ideológiák világához képest. Egy olyan világ, amelyben többé már nem csak ideák, hanem világnézetek sem fontosak, egy súlyosan materialisztikus, utópia-alatti világ, bizonyos értelemben maga az utópia, vagyis egy „seholsem-lét”.


* Jobb- és baloldali alatt nem a jelenlegi demokratikus „jobb- és baloldalt” értjük, mivel ezek principialiter mind szélsőbaloldaliak. Jobboldaliság alatt politikailag minimálisan a XIX. századi ókonzervativizmust kell itt érteni, nagy vonalakban pedig minden ún. „világvallást” (és az ezek magvát képező doktrinális hagyományt).


12 megjegyzés:

  1. Ez a sátánista Marx izgalmas dolgot villant fel, de sajnos elég rövidke anyag. Nincs ennek részletesebb kifejtése valahol?

    VálaszTörlés
  2. Épp csak elkezdtem ennek utánaolvasni és máris hajmeresztő kép kezd összeállni eddig is létezett elszigetelt infómorzsákból!
    Addig is egy régóta bennem motoszkáló kérdés elsősorban Loxonhoz: Kedves Loxon szerinted Greer (a "fődruida") szabadkőműves? Szerintem szinte biztosan az. Most bukkantam rá, hogy Churchill egy "Druidák Rendje" nevű páholyban volt szabadkőműves, de ehhez a bandához (az iluminátus csapathoz) kapcsolódik a lengyel nemzeti hős Piłsudski is...
    Ezek után nem lennék meglepve, hogy a minap mellé temetett elnök (Izrael nagy barátja) se csak naívságból szolgált volna feltűnően lengyelellenes érdekeket, ahogy eddig véltem.
    A kurucon (és máshol) folyó holokauszt-vita kapcsán is érdekes, amibe belebotlottam, hogy jóval a nácik előtt Marx és Engels a jövendő világháborúkban megsemmisítendő egész reakciós nemzetekről írtak...
    Mondom, hogy nagyon kavargó dolgokat indított el ez a kis infó itt. Mégh annyi, hogy Makovecz Imre is kapcsolódik a dologhoz, mint Luciferiánus...

    VálaszTörlés
  3. No, akkor itt az ideje feltenni azt a kérdést, hogy mi motivál valakit arra, hogy sátánista legyen?
    Mármint úgy istenigazából, alaposan, metafizikai vonatkozások tudatosításával.
    A gőg talán?

    VálaszTörlés
  4. Greer szerintem szabadkőműves. A „druida” rendek gyakorlatilag szabadkőműves rendek, Greer mentalitását tekintve is az.

    A lengyel események kapcsán is joggal élhetünk a gyanúperrel. Piłsudski emlékeim szerint életének egy szakaszában nem volt teljesen negatív figura.

    Marx és Engels egyértelműen erőszakos úton képzelték el az osztályharcot, ezen belül valóban klasszifikálták saját céljaikra a nemzeteket is.

    Makoveczről nem sokat tudok, munkái alapján akár szabadkőműves is lehet.

    R/R,

    a sátánizmus motivációját (amennyiben komolyan vett) minden esetben egy megismerés-beli tévelygésben kell keresni. Az erkölcsi konnotációk csak ezt követik. Ez generálisan mindenre igaz, ami bűn. A háttérben mindig egy alapvető tévedés áll. A kártékonyság ennek csak „applikációja”.

    A sátánizmus esetében speciálisan a vonatkozó vallás istenének ellentételezéséről van szó. Rendszerint a konfesszionális vallásosság következménye, bár nem kizárt a misztikus vallásosság esetében sem, ez állt fenn Marxnál. Esetében a sátánizmus szemmel láthatólag zsidó-sátánizmus volt.

    VálaszTörlés
  5. Te jó ég! kledves Loxon, épp azon morfondíroztam, fel merjem-e tenni a kérdést, hogy Marx azért volt-e sátánista, mert zsidó volt...
    Mi az hogy "zsidó sátánizmus"???
    Elnézést a tudatlan kérdésért...
    Piłsudskinak ezek után alaposan utána nézek. Nyilván lehetett életében pozitív dolog, ez furcsa felvetés egy ilyen, nemzeti panteonban díszhelyen fekvő hős esetén...
    Annyit kapásból mondhatok, hogy Kossuthoz hasonlóan erősen csalta a feleségét.

    Makovecz nyíltan (na nem a Magyar Nemzetben) elismeri, illetve büszkélkedik Steinerizmusával, antropozófiai ihletettségével. Ha nem ismerné el, akkor is ráismernénk erre épületeiről, többek között arról, hogy "zseniálisnak" kikiáltottsága ellenére nemegy épületén primitíven utánozza Steiner Goetheaneumának épületét, a visszataszító betonkoponyát. (koponya - sátánizmus!)
    Továbbá nemegy épülete támadó, agresszív rovart, vagy ragadozómadarat ábrázol, egy szörnyet, amely az utcán elhaladót fel akarja falni. Továbbá gúnyolódik szakrális funkccióra femnntartrott építészeti elemekkel, templomtornyot például elhelyezett egy kocsmát is magában foglaló faluházon, mindjárt kettőt is (Kakasd) De a legdurvább gúnyolódását templomtoronnyal az egri uszodánál követte el, ahol a tojáshéjból kikelő templomtorony-csibét fejbenyilazták, a nyílnak csak a tollazása áll ki szegény toronycsibe fejéből...
    És egy ilyen gonosztevőt "nemzeti", "konzervatív" és "KERESZTÉNY" építészként ("építészként") és "zseniként" tartanak számon a hazafiaas táborban!!! (és ezért szennyezhette tele a magyar nyelvterület határon túli részeit is)
    Kedvencen, Nikos Salingaros építészetelmélettel is foglalkozó matematikus és fizikus egyik eszméje szerint a modern építészet szektakultusz. A modernista álépítész szélhámosok egyik fő marketingsikere, hogy építészeti stílusukat annak sátánista jellge ellenére keresztény egyházak is igénybe veszik.
    Salingaros is hivatkozik a korai modernisták és a teozófia nagyasszonya, Helena Blavatsky kapcsolatára. Makovecz Steinere Blavatsky tanítványa volt...

    VálaszTörlés
  6. Csaba, ha nem haragszik meg: butaságokat ír.

    Marx természetesen nem azért volt zsidó-sátánista, mert zsidó volt. A sátánizmusnak egy zsidó szektariánus formáját gyakorolta, feltehetőleg egy ilyen irányultságú rend tagjaként. Keresztény szempontból is felvethető sátánizmusa, egyébként.

    Steiner sosem volt „luciferiánus”, főképp nem volt sátánista, a szó semmilyen formális értelmében (de még nem-konvencionálisan értve sem), így Makovecz steinerizmusa (ami mellesleg számomra sok dolgot megmagyarázna életművéből) sem lehet „luciferianizmus”, hacsak nem a steinerizmus egy sajátos újradefiniálásáról van esetében szó. Mellesleg a luciferianizmus kifejezés még nem implikál sátánizmust, Lucifer éppenséggel Krisztus is lehet.

    Steinert egyébként nem nevezném Blavatsky tanítványának, habár antropozófiája sokat merített a XIX. századi teozófiából (Guénon ezt teozofizmusnak nevezte). De még ha annak is tekintjük, Blavatsky sem volt sátánista.

    Makovecz jellemzését kicsit eltúlzottnak tartom, de kétségtelen, hogy van benne valami.

    A modern építészeket szektaként szemlélni inkább metaforikusan lehet, bár biztos, hogy léteztek különféle — általában félkomoly — társaságok is. Speciálisan a
    „teozófiához” kapcsolni tevékenységüket (főleg az összesét) nem tartom igazolhatónak. A modernizmus néhány alkotója és irányzata sem egyértelműen negatív, a szakrális építészet szempontjából sem.

    VálaszTörlés
  7. Nem haragszok, de én se azt írtam, hogy minden zsidó sátánista. Arra gondoltam, hogy a zsidók körében létező sátánizmus vihette Marxot az ismert (?)útra. Egyébként az egész zsidó vallásnak és identitásnak, kiemelten a talmudi hozzáállásnak (tehát azoknál a modern zsidóknál is, akik nem ismerik) van egy elég erős beütése, amit lényegében sátánistának vélek.

    Utánaolvastam Piłsudski életrajzának. Mit mondjak, leesett az állam... Elképesztő a dolog. Javaslom átolvasni, akár a wikin.

    A modern építészet mindenestől egy civilizációromboló mozgalom. Kultuszkénti értelmzése részben metafora, egyes álépítészeknél (mert modern "építész" nincs!) viszont szó szerint értendő. Javaslom Nikos Salingarost olvasni. Még ha vagdalkozik is, mert szenvedélyes ember. (ez jó pont egy matematikusnál...).
    Makovecz nyíltan hangoztatja Steinerizmusát, én Steinerről is inkább intuitívan mondom, hogy valami köze akár a sátánizmushoz is van. Makovecznél a vallás kigúnyolása jól van csomagolva, bár pont az egri uszodánál nincs.

    Kedves Loxon, még a nyilvánvaló olvasottságio szintkülönbségünk ellenére is javaslom, hogy az első látásra butaságnak látszó nézeteken néha gondolkozz el. Ez a reakció, hogy valami nem illik teljesen a nézeteimhez, akkor az marhaság, éppenhogy primitív emberekre jellemző. Ne értsd félre, nem tartalak primitívnek, de a teozófiát, antropozófiát éppenhogy besoroják az összeesküvő, kereszténységellenes háttérhatalmi manipulációs körbe.

    VálaszTörlés
  8. Természetesen elgondolkozom azon, amin érdemes, és nem mondom, hogy nem ír érdekeseket.

    „Keresztény szempontból is felvethető sátánizmusa” — ezzel utaltam Marx kapcsán arra, amit mond, hogy „az egész zsidó vallásnak és identitásnak, kiemelten a talmudi hozzáállásnak (tehát azoknál a modern zsidóknál is, akik nem ismerik) van egy elég erős beütése, amit lényegében sátánistának vélek” — másrészt a marxista doktrína (ami végülis egy zseniális csalás) önmagában is vallásellenes, tehát keresztényellenes is. Marx azonban ennél speciálisabban volt sátánista.

    Piłsudski kapcsán pontosan mit tart elképesztőnek? Szocializmusát vagy a Központi Hatalmakkal való szövetségességét, esetleg diktátorságát?

    A modern építészetről véleményem szerint nem lehet ennyire sommás ítéletet mondani. Átfogó értelemben valóban civilizációromboló, egyes alkotók vagy irányzatok esetében nem biztos, és árnyalni kell.

    „Steinerről is inkább intuitívan mondom, hogy valami köze akár a sátánizmushoz is van.”

    Lehetséges, hogy intuitíve megragadva így éli meg, ezt azonban később valamiképpen alá kellene támasztani, lehetőleg nem csak címszavakkal. Steinernek van egy egészen értékelhető könyve, „A szabadság filozófiája”, és hasznavehető meglátásai vannak néhány területen. Más területeken csak a zavart növelte. Mindenesetre semmiképpen sem tartom őt olyasvalakinek, akit egyoldalúan lehet megítélni. Hasonlóképpen Blavatsky-t sem.

    Sem a teozófia, sem az antropozófia nem nevezhető keresztényellenesnek a szó szigorú értelmében, és számos értékük van, ami kritikájukkal szemben óvatossá kell tegyen, különben az ember óhatatlanul destruktívvá válik nem csak állítólagos „összeesküvésükkel”, de valódi értékekkel kapcsolatban is.

    Az, hogy egyesek mit tekintenek „keresztényellenes összeesküvésnek”, igen nagy eltéréseket mutathat, másrészt nagyon gyakori ezzel kapcsolatban a szűklátókörűség, sőt egyenesen a rejtett satanisztikusság megjelenése magukban a magukat így vagy úgy keresztényként felfogók lelkivilágában.

    (Maga a szűklátókörűség egyébként már önmagában véve egyfajta satanizmus.)

    VálaszTörlés
  9. Piłsudski nagyon jól beleillik egy olyan arcképcsarnokba, melyben olyan hősök vannak, akik nemzetük "szentjei", de valójában - legalább életük egy részében - háttérerők által finanszírozott felforgató "szabadsághősök". Persze Piłsudski tevékenysége szerencséjére elég jelentősen egybeesett a szerintem is jogos lengyel nemzeti célokkal, de amennyiben azok torzultak, az nem kis részben az ő - feltételezett - függősége miatt is van.
    Inkább a bank- és vonatrablásain döbbentem meg, ami egyenes párhuzam bolsevik vezérekével. Leninre is sok helyen rímel az életrajz. Orosz egyetemen diák, Szibériába száműzik, mert részt vesz egy , a cár ellen merényletet tervező csoport tevékenységében.
    Az első világháború végén a németek hazaküldik (börtönből), hogy ártson az oroszoknak. (épp csak nem lepecsételt vagonban)
    Politikai ellenfeleit koncentrációs táborokba záratja, megkjnoztatja, egyesek gyanúsan eltűnnek, vagy merénylet áldozatává válnak. Keleten élethalálharcot folytat, nyugaton a német érdekeltségű területekért kisujját sem mozdítja. Evangélikus hitre tér praktikus okból. (hogy később válhasson...)
    Soha rendes keresőtevékenysége nem volt, a II. Internacionálé tartotta el. Érthetetlenül kezdi fővezérként, diktátorként tevékenységét, már jóval a függetlenség előtt ilyen szerepre készítik fel. Kalandorként használja a kisembereket (és nagyobbakat) gátlástalanul kockáztatja azok sorsát saját karrierjéért. (az orosz-japán háborúban Japánban próbál légiót szervezni a japán fogságba esett lengyel nemzetiségű katonákból, ami a háború utáni hazatérésüket lehetetlenné tette volna, pedig a függetlenség akkor még nem volt esélyes)
    Egy lengyel szellemi irányzat nyíltan hangoztatja, hogy szabadkőművesnek tartja. (igen, a keményen antiszemita közegről van szó)

    VálaszTörlés
  10. Marx és a sátánizmus bõvebben

    http://www.churchofgod.hu/content.php?act=kommunizmuskapcsolata

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)