2010. február 25., csütörtök

A „magyar gulag” — a hortobágyi internálótáborok

Stefka István 2004-es meg 2007-es cikkén kívül (Magyar Nemzet mindkettő) nem sokan foglalkoztak az országos sajtóban a hortobágyi internálótáborokkal, pedig...

Recskről már jóformán mindenki hallott valamit. De ki hallott például Ebesről? Valószínűleg nem sokan.

Dédszüleimért az ötvenes években, egy nyári este egyszercsak autó érkezett. No nem a chauffeur-jük, hogy városnézésre vigye őket Ószegeden. Hanem az a fajta autó, amibe ha az embert beszállítják, akkor biztos lehet benne, hogy valami kellemetlen történik majd — jó esetben csak kocsikáztatás és egy kis tábori lét. Az úticél a Hortobágy volt, Ebes. Az ok prózai volt: egy párttitkár elvtársnak megtetszett burzsoá és bizonyára „rendszeridegen” dédszüleim szögedi lakása. Szerencsére apám, aki akkor még gyerek volt, éppen nem volt ott, mert őt is vitték volna, meg a bátyját is.

Nagyapám azonban nem volt ijedős ember. Elhatározta, hogy kiszabadítja szüleit az ebesi táborból; fogta tehát magát és elment a megfelelő minisztériumba, onnan tovább, egészen Rákosi íróasztaláig. Ott megállt, és közölte Rákosival, hogy a szülei nem tettek az égvilágon semmi rosszat, és hogy ő maga azt hitte, a kommunisták szándékai tisztességesek.

Nagyapám tényleg naívan hihette ezt, mert jólelkű ember volt. Nem bújt ki a katonai szolgálat alól, de a háborúban sohasem lőtt az ellenségre, mindig a levegőbe célzott: nem akart senkit megölni — még azokat sem, akik őt vagy — teszem hozzá szomorúan éles elmével — társait megölhették volna. Szóval nagyapám, amikor jött az államosítás, önként felajánlotta jól menő üzleteit a sok brigantinak, akik nem ismertek se Istent, se embert.

Hálából szüleit, két idős embert, kitelepítették a Hortobágyra, nagypolgári lakásukba pedig betette valagát egy semmirekellő vörös szarházi.

Végül nagyapám — nem kevéssé kockázatos — közbenjárására dédszüleim ugyan nem térhettek vissza a régi házba, de Ebesről sikerült kiszabadítania őket. Dédanyám visszavágyódása miatt nagyapa nem adta fel a harcot, és 1963-ban nagy nehezen visszakapták egykori lakásukat, de akkor dédapám már halálán volt. Egy ideig a saját volt erkélyükkel szemben laktak egy pincében, párttitkár elvtárs meg addig is élvezte a mocskos imperialista polgári lét kínálta (és megteremtette) örömöket. Gondolom, aztán se került rossz helyre, mint ahogy felettesei is megúszták 56-ot.

*

Ezen a szerény honlapon, meg egy másik szerény honlapon kívül mást eddig nem találtam az interneten a hortobágyi internálótáborokról. Ezekből valószínűleg nem élnek meg, akik csinálták (és nem fejezték be) őket: kárpótlásért, gondolom, senki sem tolongott. Nem is kell, nevetséges volna. Egyrészt az ember büszke annyira, hogy ne érezze és ne tekintse magát áldozatnak, akármilyen sötét rendszerről is legyen szó, másrészt nevetséges egyfolytában a felnagyított múlttal foglalkozni. (Na meg épp elég ellenség sürög-forog ma is a megfelelő helyeken, felesleges a múlthoz folyamodni, hogy hitvány gazemberekkel találkozzunk. Például kik verethették le a Hollán-emléktáblát vagy kik lövették emberek szemét 2006-ban?)

Ám ma a kommunizmus áldozatainak az ún. emléknapja van. És bár nem rajongok az efféle emléknapokért, főleg, amit a kommunista „állammal” jogfolytonos „állam” képviselői jelöltek ki, de ha már ez a trendy, akkor legyen, talán valami újdonság is kiderül az olvasó számára. Végülis ilyen halálos áldozatokból — még visszafogott becslések szerint is — volt világszerte vagy százmillió, nem halálos meg tán még több, ha nem számítjuk azokat a sasjózsefekkel „szórakoztatott” szürke és kicsi áldozatokat, akik viszonylag sértetlenül éldegéltek a nagy rakás, kocka alakú betonsemmiben, amit a kommunizmus a jobb helyeken jelentett, meg a párttitkár elvtársakat, akiknek azért csurrant-cseppent egy-egy nagypolgári ház.





10 megjegyzés:

  1. Nagyapámék pontosan ugyanígy veszítették el szegedi belvárosi lakásukat és vasüzletüket. Talán még ismerték is egymást nagyapádékkal. Nekik szerencséjük volt: nagyapám első, elhunyt felesége rokona volt Komócsin elvtársnak, ezért miután mindenükből kiforgatták őket, „csak” azt követelték meg tőlük, hogy tűnjenek el Szegedről. Az ő nevükben is köszönöm a bejegyzést.

    VálaszTörlés
  2. Komócsin elvtárs, a „jó” Komócsin elvtárs... ismerősen csengő név a családi legendáriumból :}

    Bizony könnyen lehet, hogy ismerték egymást a felmenőink.

    Dédapámék kiszabadításuk után szintén nem kerültek vissza Szegedre, hanem a Mecsekaljára, a szöllőbe (így, két l-lel), ahol kecskéket neveltek. Dédapám nem is akart már visszamenni, csak dédanyám vágyódott vissza rendíthetetlenül a régi belvárosi házba. A család nagy része ma is Szegeden él.

    Ebben a kitelepítési névsorban meg is találtam dédapám nevét. Mindegyik táborról készítettek jegyzéket, úgy látom.

    VálaszTörlés
  3. Üdv, most fedeztem fel a blogotokat. Főhajtás.

    Egyébként Saád József: Telepessors című könyvében elég jól feldolgozta a témát.

    Molnár Attila Károlyoz jártatok?

    VálaszTörlés
  4. Kedvencek közt vagytok mától. Isten nyugosztalja drága jó nagyapám... Annyi bűne volt, hogy Olaszországban esett ámerikai fogságba.

    VálaszTörlés
  5. Február 24-i megemlékezésem képeit ajánlom blogomról!
    http://amulok.blogspot.com/2010/02/ahova-csak-gondolatban-repulunk.html

    VálaszTörlés
  6. Herczeg , Ferenc / Hortobágy Gulag ?
    Wikipedia: "In den 50er Jahre FRÜH , Budapest deportiert aus , Stern Gulag Englisch , der Hortobágy. In 1953, nach Stalins Tod Befreit , Wenn Das Lager geschlossen . Soon , er starb im Jahr Nächste " .
    Richton Wirklich ist das? Beweise ?
    Nur Überprüfbare Informationen zu schreiben , und Quelle Oder SiE ES Auntily STERN .

    VálaszTörlés
  7. http://hu.wikipedia.org/wiki/Herczeg_Ferenc:
    "Az 50-es évek elején kitelepítették Budapestről a magyar gulágra, a Hortobágyra. 1953-ban, Sztálin halála után szabadult, amikor megszüntették a munkatáborokat. Hamarosan, már a következő évben meghalt."

    Ist das richtig? Is this really true?

    VálaszTörlés
  8. A Szabó családunk /sőt a famíliánk apraja és naggya itt tengette életét az amnesztiáig,majd DOROGRA kellett menniük / hisz" szababokˇ lettek /!Ez lett a szülővárosom.A családom törzsgyökeres vas_megyei lakos / volt/a mai napig is!

    VálaszTörlés
  9. Rubicon 2010/06 számban van szó róla
    Saád József: A magyar gulág
    Széchényi Kinga: kitelepítések a Rákosi rendszerben

    Politikatörténetből kis beszámolót készítek belőle,így találtam rá a blogra, gondoltam megírom! :)

    VálaszTörlés
  10. Kedves érintettek és érintettek utódai, ha már szó esett Saád József munkáiról, jelzem, hogy alapítványa (www.telepesek.hu) keretében éppen Csongrád megyei kitelepítettekkel és kitüntetetten az ebesi és tiszaszentimrei táborokkal
    foglalkozunk részletesebben. Szívesen vennénk megkeresést és segítséget a honlapon megadott ellérhetőségeken.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)